Szlovákia - Lengyelország
2013. VII. 16. - VIII. 2.
|
Az előző rövid túra bevezetőjében említett okból elvben ezt az országjárást is rugalmasra terveztem, mivel kedvesem (akivel kb. egy hónapja kerültem össze) függőben hagyta azt az általam felajánlott lehetőséget, hogy egy gyors telefonüzenettel hazahívjon valahonnan Krakkó környékéről. Valójában indulásomkor már annyira eltávolodott tőlem lélekben, hogy ezt nemigen kellett valós eshetőségként kezelnem. A túra első hete után hírt kaptam tőle, hogy vidékre költözik. Egy túrabeszámolóba nem kell, nem is ildomos a szakítás részleteit beleírnom: elég legyen itt annyit mondanom, hogy a két túra közti hétvégén felnőtt emberként, békességben váltunk el, és afféle fogadott testvérekként továbbra is becsüljük egymást. Kérek mindenkit, hogy ezt olvasva tartózkodjék a bántó vagy kíváncsiskodó megjegyzésektől, kérdésektől. Úgysem felelek rájuk érdemben: megbecsülöm őt ennyire, noha ő dobott ki engem. Nem kívánok azok sorába állni, akik volt szerelmesüket nyílt színen, annak háta mögött becsmérlik vagy teregetik a dolgait. Úgy írom minden nyilvános soromat, hogy azt akár ő is elolvashassa, és ne kelljen miattuk rám neheztelnie. Ennyit tehát elégnek tartok itt közölni.
Az itt írottakat akkor is fenntartottam, mikor néhány hónap elteltével egy gyermeteg kötekedésben örömét lelő, otrombán bizalmaskodó fórumtársam e kapcsolatomat a szájára véve különféle méltatlan feltételezéseket eresztett meg felém. Azaz nem kezdtem a magam védelmében ilyen-olyan részleteket csöpögtetni őkelme elébe, úgy ítélvén meg a helyzetet, hogy egy obskúrus, éretlen fórumos szájhős elhallgattatása végett sem szabad meghurcolnom azt az embert, akit hibái ellenére kímélnem kell, és akit mindenképpen szeretnék szép emlékként megőrizni magamnak.
A túrához ennek az eseménynek leginkább lélektanilag volt köze. Igazából azért mentem erre a hosszú külföldi túrára, hogy őt elfelejtsem, illetve a csalódást kiheverjem. Ez ugyan csak hosszabb idő múlva sikerült, de a legélesebb fájdalmam az első hét végére megenyhült, és ezután már nem is terveztem idő előtti hazatérést. Hogy erre mégis sor került, annak több oka volt. Az első: a túra útvonala eléggé furcsán kanyarodott a nagy haza határai felé, s onnan nehéz lett volna értelmes folytatást találnom észak, majd nyugat és dél felé, nem érintve sok már látott helyszínt, mindazonáltal látnivalókban gazdag tájakat választva. Egyedül Szlovákián át tudtam volna üggyel-bajjal áthelyezni a cselekvés súlypontját a tervbe vett nyugati vidékekre, Sziléziába és az Óriáshegységbe. Ez azonban fel sem merült: második érdekként ugyanis a túrabeszámoló időben való elkészítése jelentkezett elemi erővel, és harmadikként egy kellemetlen körülmény: a hátsó csomagtartó jobb oldali rúdjának törése a Besszádok egyik rázós lejtőjén. A hatvan kilósra málházott Szemest ilyen súlyosan rokkant állapotban felelőtlenség lett volna továbbhajszolni. Így is le kellett mondanom a Vihorlátban található híres Tengerszemről, mert ahhoz egy ezer méteres hegyláncot kellett volna leküzdenem úgy, hogy a törött rúd a nagyobb bukkanóknál le-leugrik a tartócsavaron maradt csonkjáról, ahová afféle hevenyészett megoldással egyszerűen visszahelyeztem. (Új csomagtartót venni nemigen lehetett volna, csak nagyobb városban, mert tárcsafékhez csak speciális, görbe bal pálcájú modellek illeszkednek.)
A felszerelésről elég annyit mondanom, hogy a kerékpár jól teljesített, csak a Vittoria külsőn támadt egy veszélyes oldalpúp a lengyel Pieninekben; ezt a két külső megcserélésével orvosoltam. (Pótkülsővel indultam útnak, amire Szepesbéla környékén szükség is lett.) A sátor keresztrúdja eléggé megaggott mostanra (hosszában egyre több tagban elrepedt), de valahogyan kibírta hazáig.
A filmfelvételek könnyítése végett nyár elején vettem egy Hero-3 fejkamerát, és egy 4 wattos napcellás töltőt is, amely az egyre jobban terjedő USB-szabványnak megfelelő aksikat elég jól tölti, ideértve a fenti kamerát, a diktafonként használt mp3-lejátszót, sőt verőfényben még a mobiltelefont is. Ceruzaaksikat egyelőre nem próbáltam vele tölteni. A fényképező és a kézikamera töltése végett kétszer is fizetős szállásra tértem. Természetvédelmi okból még három helyen aludtam legálisan sátorban (az Ördöglakodalma-hágóban, a vöröskolostori kempingben és az Oroszi-hágóban). Krosno városa közelében, már erősen az éjszakába nyúló vízpartkeresésem közepén beinvitált hegyi faházába egy derék volt tanárember, Kazimierz.
Nyelvi nehézségeim nem voltak: mindenkivel el tudtam beszélgetni szlovákkal kevert vagy tisztának szánt lengyelséggel, angolra vagy másra nem szorultam. Csomagos kerékpáros turistát jórészt csak a Besszádokban találtam, és ők is az országúti alfajhoz tartoztak, terepre nem mentek. Itt persze a gyalogosok is nyüzsögtek, többségük autóval érkezett. A Besszádok kis ukrán (bojk) falvai a második világháború utáni ukrán partizánharcok következtében, illetve az azt megtorló Visztula-hadművelet (erőszakos kitelepítés) miatt mára szinte eltűntek, és a tájat a turistákon kívül csak a vadak járják. Ahogy hírlik, medve, farkas és hiúz is él ott rendesen, valamint próbálkoznak bölények szabadon engedésével is. Én kétarcúnak láttam ezt a vidéket: a kopárra legeltetett, lassan becserjésedő havasokon (polonyinákon) még esőre álló időben is valóságos tömegben láttam gyalogos turistákat, míg a Wołosaty és a San folyók völgye mellett megtekintett ukrán romfalvak, faluhelyek körül talán ha hétszámra jár valaki - jószerivel az elűzött bojkok leszármazottai, meg a magamfajta vademberek. Itt mindent ellep a kóró, a csalán, jobb esetben a szeder és a málna. Az egyik ilyen romfalu, Tworylne aljában meg egyenesen egy hódvárat találtam. Azzal az élménnyel értem haza e hegységből, hogy sikerült megismernem Lengyelország egy újabb vonását.
Egészségügyi vonatkozásban meg kellett tapasztalnom saját korlátaimat, amennyiben a tátrai gyalogos túranapok végeztével alig tudtam rálépni a jobb lábamra, annyira megerőltettem a bokámat. Ezért mostantól nem nevezem "pihenőnapnak" őket, ami eddig is csak nagy ráhagyással volt igaz. Sokkal igazságosabb, ha az utánuk beiktatott kultúrás napok veszik föl e nevet. Étkezés tekintetében a legutóbbi nyár tapasztalatait követtem most is. A hőség és az időigény miatt csak egyszer főztem (gombapörköltet), egyébként kolbászt, szalonnát, uborkát és sajtot eszegettem a zsömlékhez, kiflikhez. Ehhez sárgadinnye, Lengyelországban pedig füstölt hal és franciasaláta járult. Tömegem az induláskori 109-ről a túra végére 102-re csökkent. A túra összköltsége amortizációval és egyebekkel 73000 Ft lett, a fényképek száma 2045, amibe beleértetnek a két csúcskönyv lefényképezett oldalai is. És egy érdekes adat a végére: az újonnan vásárolt folyóstoll (kislányosan csillogó ezüstös szemcsékkel, de kéken író zselés vacakság) öt és fél métert tud írni, ha a sorok hosszát adjuk össze. A hozzávetés végett ideírom, hogy egy szabványos tintapatron ugyanígy számítva 50-60 méterig bírja.
Statisztika
1 euró = 300 Ft
1 zloti = 70 Ft
Havi fizetésem: 150 000 Ft
Egy kiló kenyér: 320 Ft
A videók külön lapon vannak.