4. nap: VII. 19. (p) 7³⁰ - 20⁰⁰
Dobrocsi őserdő - Szikla (Sihla)- Kövecses-patak völgye - Háromvíz - Cserpatak - Kisgaram - Ördöglakodalma-hágó
61,3 km

Videó: Polyána: Három-víz; Bisztrai-barlang
Útifilm: Köves-völgy, Három-víz

A tiszta tűlevélágyon felségesen aludtam. Csak valami állat matatott éjjel a sátor mellett; hangja alapján nem tudtam kisütni, hogy madár, gyík vagy pocok. Fölkelés után fejreállítottam a bicajt, és meghúztam a laza küllőket. Eközben észrevettem, hogy az első gumi kezd oldalt kifesleni az abroncsperem fölött. Még csak három centin gyengült meg az oldalfal, de a dolog semmi jót nem ígért. Bőséges reggelim faldosása közben előkészítettem a két Tátra részletes turistaatlaszát, mert a következő napokban annak alapján kellett haladnom.

Az alvóhelytől még egy kicsit kapaszkodnom kellett a Vastag-juhar nevű nyeregpontig (a szlovák nemzeti felkelés emlékműve, turistaút-csomópont). Megállt egy céges autó, kiugrott belőle négy fickó kanárisárga papírból ragasztott cowboykalapban, és lendületből odaültek a fakunyhó előtti asztalhoz. Nekem valami vicceset kiáltottak oda: hogy jó sok hal (?) lehet nálam, valószínűleg célzásként a csomagjaimra. Vigyorogva kimentettem magam mint szlovákul rosszul értő embert, mire ők is nevettek, és tovább falatoztak. A síremlékek megtekintése után továbbgurultam délnek, egészen addig, ahol a piros jelzés keletre leválik a Polyána északi kráterperemét követve. Betoltam a gépet vagy háromszáz méterre a földúton, megkötöttem, és gyalog kerestem meg a dobrocsi őserdőt.

A dobrocsi őserdő

Egy 1005 méteres magaslaton, amit térképem nem lát el névvel, megszűnik a szekérút, és kis gyalogösvény megy tovább a rezervátum védőövezetén át keletre. Én ezt követtem, és sikerült is szép képekkel megraknom a tárolókártyát. Ismertetőtábla nem volt a helyszínen, így csak utólag deríthettem ki, hogy csak vezetővel tekinthető meg, 1913 óta élvez védettséget, és vegyesen áll fenyőből és bükkből. Az igazán látványos (álló és kidőlt) törzsek valószínűleg lejjebb találhatók, ahová már nem merészkedtem el, de sikerült egy jellegzetes gubancot lefotóznom, aminek közelében az ösvényt mindenesetre járhatóvá fűrészelték.

Sietve visszatértem a védőövezeten kívül parkoló kerékpárhoz, megreggeliztem, majd felcsatoltam a sisakkamerát. A Polyána kráterpereméről befelé ereszkedő gerincre települt Szikla (Sihla) falu maga is látványos településképet mutatott, de az igazi célpontom az itt eredő Kövecses-patak kanyarulatos völgye volt.

Szikla

Amint reméltem, keskeny aszfaltút vitt le a völgy mélyére. Forgattam a fejem, meredtem följebb és lejjebb, mert fogalmam sem volt, mekkora a kamera látómezeje. Aztán ahogy a látvány ellaposodott és a gurulás is lassult, kikapcsoltam. Ez a lépésem a túra legnagyobb hibájának bizonyult.

A Kövecses-patak völgye

Az történt ugyanis, hogy egy eléggé érdektelen, ligeterdős-bozótos útegyenesben a bal oldali letöréstől sebes léptekkel elém futott egy jókora farkas. Talán húsz méternyire lehetett tőlem. Másfél méternél biztosan hosszabb, fakósárgás-szürkés színű, de elég karcsú példány volt. Mérsékelt vágtában keresztezte az utat, két mellső és két hátsó lábával egyszerre érintve a talajt, s ettől a gerince fenségesen hullámzott. Ahogy rámnézett, kissé meggyorsította mozgását. Körülbelül három másodpercbe telt, hogy eltűnjön a szemközti csalitosban, és sajnos csak ekkorra sikerült megtalálnom és megnyomnom az indítógombot. Közben dühösen kiabáltam, mintha ez segítene az elpuskázott lehetőségen: "Ott a farkas a bokorban, csak már alig látszik!" A koma lassan haladt lefelé a völgyben, velem párhuzamosan, de a bozót teljesen eltakarta. Hiába próbáltam egy visszavágódó, rossz aszfaltúton újra előfogni, addigra már eltűnt a völgy túlpartján lévő sötét fenyvesben. Életem első vadonbeli farkasa volt, és nem tudhatom, mikor találkozom a következővel.

A völgyben lejjebb gurulva ruhát mostam a hideg patakban. Erre szükség is volt, mert kevéssel ezután felváltottam egy murvaútra, amely a szomszéd völgybe oldalazott át. Toltam derekasan. Fél egykor már az átkötőút magaspontjánál üldögéltem egy szépen kiépített, csurgós bodonkút mellett, ahonnan tehát gyorsan lehetett kulacsot tölteni. A szemétládán felirat: "Vigyázat, facsúsztatás!" Míg az ebédemet rágcsáltam, nagy brümmögéssel ledöcögött mellettem egy lószállító furgon; a ló feje mulatságosan ingott a jármű billegésével egy ütemben, mintha a világ sorsán bánkódott volna.

Utam beletorkollott egy határozottan ereszkedő völgyútba, s itt megtaláltam a favágók alkalmi kunyhóját is. A fenyőgerendákra hullámpala tetőt borítottak, és a padlón lévő forgács, sörösüveg és cigarettásdoboz igazolta, hogy sűrűn használhatják, bár aligha alszanak benne.

Itt nyeregbe szálltam, és a vízátterelő redőkkel óvott murvaúton a bukásveszély miatt derekasan csikorgatott fékekkel leereszkedtem a Háromvíz nevű völgytorkolatig. Az utolsó szakaszt újonnan töltötték fel törmelékkel, itt már lefelé is tolnom kellett. Utam egyik előre tervezett nagy látnivalójához érkeztem: a háromvízi nagyolvasztóhoz. 1793-ban Vepor-Feketegödör térségében vasércet találtak, ennek kinyerésére létesítettek itt két évvel később a libetbányai és besztercebányai polgárok egy vashámort. Az érintetlen erdők kitűnő faszenet kínáltak, a bővizű patakok hajtották a fújtatót. A kiolvasztott vas nagy részét elszállították továbbfeldolgozásra, kisebb részéből a helyszínen öntöttek különféle tárgyakat, így pl. a szabadságharc idején ágyúgolyókat.

Háromvíz

Nagyolvasztó

Az üzemet a század derekán bekebelezték egy nagyobb vállalatba, bővítették is, de 1873-ra elavult, és ezért leállították. 1882-ben leégett, és 1917-ben, a keskeny nyomtávú vasút építésekor a maradványait is eltakarították. Csak 1974-ben nyilvánították ipari műmlékké, rekonstrukcióval és állagóvással egybekötve. Az ismertető tábla, ahonnan ezeket az információkat merítettem, megemlíti még, hogy a kohó mellett gátakkal víztározókat alakítottak ki, és ezek vize hajtotta a fújtatót mozgató vízikerekeket.

Cserpatak

Cserpatak (Osrblie) és Kisgaram (Hronec) festői völgyben fekszik, a házak egy része tájjellegű, egy helyen a telek falába kocsikerekeket építettek be. Látványos sziklacsúcsokra mászhattam volna fel, ha lett volna rá kedvem. Kisgaramban valamiféle ipari üzem van, és a kisvasút is működik - sajnos a kézikamera lekésett az éppen elcsühögő szerelvényről, mert rosszul nyomtam meg a gombját.

Kisgaram

Garamolaszka

Zólyombrézó

Zólyombrézó (Podbrezová) nagy vasművel büszkélkedik: van itt roncstelep, salakdomb, meg traverzen mozgó rakodódaru. A gyár fölött kerestem egy árnyas lejáróhelyet a Csevice-patakhoz (Štiavnička), és fürdés után letelepedtem uzsonnázni egy nagy kőre. Arra járt egy gumicsizmás öreg, vele elbeszélgettünk arról, mely városokat érdemes Lengyelországig megnézni - aztán átgázolt a vízen, és nekiállt dolgozni valami eldugott tanyán.

A túrákon általában mozogni szoktam evés után; ezalól az olyan helyzetek jelentenek kivételt, mint a mostani is, amikor nem nézem meg a térképet. Mert most egy tábla árulta el Bisztrán a cseppkőbarlangot, ahová azonnal be is tértem. A minimálisan szükséges négy ember szerencsére összejött a vezetett túrához, mert ekkor érkezett két cseh házaspár, akik közül a férfiak jöttek be egy gyerekkel a föld hűvös gyomrába, míg az asszonykák odakinn csevegtek az árnyékban.

A Bisztrai-barlang

E barlang tulajdonképpen maga a pokol; legalábbis az egyik elmosódott kőformán látszik az ördög rút pofája. A második világháborúban több ember hetekig rejtőzött itt - semmi világításuk nem lévén alaposan megtapasztalhatták a magukra hagyatottságot. De van itt barlangi xilofon, baldachin, falhoz kövült leány, miegymás, és három pokolian mély kút. Az egyik cseppkőalakzat neve "férfinyelv" volt. Asszonynyelv nincs, nem férne be - mondta nevetve a fiatal barlangászhölgy...

Öt órakor végre elindultam a hágóba, öregesen mókuskerekezve. Egy hajtűkanyarban átbújtattam lovamat a sorompó alatt, és vizet vettem egy oldalsó, vélhetően nem legelőn eredő patakból. Este nyolcra már fenn is voltam az Ördöglakodalma-hágóban, ahol két törvényes alvást terveztem. (Ez az Alacsony-Tátra hét kijelölt bivakolóhelyének egyike.) A motelnél már állt néhány sátor, de az a fizetővendégeké volt, akik alighanem kocsival jöttek. A motel mögötti parkolóban is lehet aludni, de ez üres és rideg hely, sátorverésre alkalmatlan. Ezért hát a másik legális helyre tértem: megkerültem a hegyi mentők lakatlan házát, és a kevésbé lejtős talajú hátsó bejáratnál sátrat vertem.

Bibliaolvasás és szendergés után este tízkor ébredtem fel arra, hogy undokul ragadok. A sötétben már kimehettem a szabadba, és kulacsaim finoman lehűlt vizéből pazar zuhanyozást rendeztem. A mai, különösen alacsony esti pulzusérték (37) alighanem ennek tudható be, és csak másodsorban a (kevés, felületes) alvásnak. Alighanem ez megingatja az összes eddigi pulzusadat megbízhatóságát is, amelyeket eredetileg a túranap fárasztó voltának és az éjszaka pihentető értékének jellemzésére kezdtem mérni pár éve. Úgy tűnik, hőmérsékleti korrekciót kell alkalmaznom, de hogy mifélét, azt még nem tudom.

Jarabó

Ördöglakodalma-hágó