3. nap: VII. 18. (cs) 5³⁰ - 20⁰⁰
P jelzés - Stožka - Pätina - Ágostonfalva - Breznóbánya - Feketebalog - 529-es út - Polyána-nyereg
56,5+3 km

Videó: Burda-hágó, Feketebalog
Útifilm: Murányi-fennsík

Kényes helyzetem miatt korán keltem. Alattam kétszáz méterrel egy erős út jött fel a nyeregbe, onnan bízvást rámlátott volna akárki. A levegő tele volt légyzümmögéssel, mikor sátrat bontottam. A nyeregben erdészház állt, mellette terepjáró, de senki nem jött még elő. Pocsolyás, susnyás szekérúton toltam a gépet a Magas-hegy oldalában, aztán kellemesebb lett a terep. Az út harántoló lejtőbe fordult, a jelzést viszont elhagytam valahol. Ebből tudhattam, hogy a tervezett gerinctúra kerékpárral járhatatlan lesz, de a biztonság kedvéért visszataszigáltam a Szemest addig a pontig, ahol a piros jelzés felkapaszkodott az utat kísérő letörésen, és kacsázva eltűnt a frissen megritkított, meredek oldalban. Innen már jó lelkiismerettel riadhattam vissza, és megkönnyebbülve legurultam a két sziklás orom, a Kis- és a Nagy-Sztozska közé ékelődő szorosba.

Szúcsapda

Ott favágók szorgoskodtak, én meg föltettem a sisakkamerát, és megpróbáltam néhány látványos felvételt készíteni. Egy traktor ment el mellettem fatörzseket vonszolva, a kéregforgácsok az aszfalton pelyhes nyomot hagytak.

Vízjárta, lapuhas völgyúton repesztettem lefelé, egészen egy korábbi túrán már érintett Pätináig (egy volt kisvasúti rakodóig), és ott megreggeliztem. Továbbgurulva az első falu, Ágostonlak (Zavadka) előtt találtam forrásvizet is.

Stožka

Pätina

Ágostonlak

Lujzahuta

Innen nyugatnak fordultam a 66-os országúton, és alapjában véve lejtőn, valójában hullámzó térszínen hagytam magam mögött Lujzahutát (Polomka), ahol egy 1908-as magyar nyelvű kőfeszület állt egy kerítés mögött. Vacok (Bacúch) bejáratánál egy emlékkő méltatta a kárpáti németek érdemeit, akik feledhetetlen érdemeket szereztek a Felső-Garam-vidék felvirágoztatásában. (Rájuk is fér a megbecsülés, mert innen is kitelepítették őket '45 után.) Az álmosságtól nehezen haladtam, és Benesházánál (Beňuš) fél órát kellett pihegnem egy árnyat adó fakunyhó padján.

Vacok

Benesháza

Gondolkodtam, hol szeljem át az Alacsony-Tátra főgerincét. Csertovica (másképpen az Ördöglakodalma-hágó) könnyűnek tűnt, de elcsépeltnek is, mert onnan már nemigen tudtam olyan elérhető gyalogos túracélt tervezni, amit már be ne jártam volna. Ráébredtem, hogy Ágostonlaktól keletre kellett volna fordulnom, hogy a mászhatónak látszó Priehyba-hágót megcélozhassam. Így azonban még találnom kellett valami kultúrcélpontot mára.

Breznóbánya

Breznóbányán bementem a könyvtárba, és a szívességből átengedett számítógépen leveleket olvastam. A túra e korai szakaszán még nem arra számítottam, hogy (volt) kedvesem máris visszahív Pestre, hanem saját honlapomra akartam rárepülni, hogy megtudjam, jártam-e már a Gyömbér 2043 méteres ormán, az Alacsony-Tátra tetején. Úgy emlékeztem, igen, de sajnos olyan régen lehetett, hogy már összemosódtak bennem az emlékek. Mindennek tetejébe a honlapom is olyan rendetlenül van felépítve, hogy nem találtam meg a leírások között. Végül itthon leltem rá azon a 2007 szeptemberi túrán, melynek beszámolóját máig nem készítettem el. A kudarctól nem hagytam magam befolyásolni, és miután vettem tizenöt kiflit egy pékségben, nekivágtam a Feketebalog felé vezető 529-es útnak. Önbizalmamat eléggé megrongálta az a körülmény, hogy egy hétköznapi hegyi biciklin járdán vitézkedő fiatal leány minden emelkedőn lehagyott, és csak a lejtőkön tudtam visszaelőzni.

A vidrási tanösvény

Feketebalog sok kis telepből áll, melyeket rendre alpesi német telepesek alapítottak s XVI. századtól, aztán ők fokozatosan összekeveredtek a favágóként alkalmazott szlovákokkal. A fát a hegyi patakok vizének megduzzasztásával úsztatták le. Ezen kívül honos volt itt a bányászat, üvegművesség és szénégetés, valamint a hozzájuk kapcsológó háziipari tevékenységek: kovácsmesterség, csizmadiaság és hasonlók. A kovácsok rendszerint cigányok voltak; közülük a nácik sokakat kegyetlenül lemészároltak a hegyoldalban 1944-ben, aminek emlékét egy tábla őrzi az ösvény felett. A szűk határú telepeken gyakori volt az éhínség; ezen az 1820 közül behozott burgonya segített, amelyet ezután sokféleképpen elkészítve a favágók kenyerének neveztek. Az erdőre menő munkások gyakorta egy hétig is elvoltak otthonról, mert akkoriban még nem tárták fel az erdőket a rönköskocsikat elbíró, tartós harántolóutakkal. A vízi ill. állati erővel való szállítást idővel felváltotta a vasút, majd a gépjárművek.

A kék templom feletti temetőnél (ahol már gyülekezett a gyászoló rokonság egy temetésre) egy oszlophoz kötöttem biciklimet, és megindultam a tanösvényen a Vidrás nevű telep felé. Azt hittem, a skanzen valami kisebbféle létesítmény lesz a hegyen, és a tanösvény röviden odavezet. Valójában itt csak táblák vannak a településrészek ismertetőjével, és mivel Feketebalog sok telepből áll (a XIX. században tizenháromból), bizony elég hosszan kell gyalogolni, mire az ember Vidrásra átér. (A Balog név pl. a német Balk-lag = rönkfektető szavakból eredhet, nyilván magyaros torzítással. A Fekete nevet a Garam itteni ága is viseli, ez meg a folyóágyba mosódó humusztól származik.)

Hiába értem el hosszú gyaloglással a skanzen bejáratát háromnegyed háromra, bemenni nem tudtam, mert a biztonság okáért át kellett hoznom a kerékpárt. Visszakutyagoltam hát az országúton a temetőhöz, közben lefilmeztem a kisvasutat (ami jó időzítés esetén visszavitt volna). Ott az elhunyt búcsúztatása már elkezdődött, így a ravatalozóból kiszorult, és az út túlsó felén álldogáló, vasalt fekete nadrágos és kosztümös emberek kíváncsi tekintetei közütt kellett átbillegnem, de nem zavartattam magam: eloldottam gépemet, felszálltam és átgurultam Vidrásra.

Vidrás, erdészeti skanzen

Ott pedig már várt a minden elképzelhetővel csábító, félnapos megtekintésre tervezett erdészeti skanzen. Még a gyerekeknek is készítettek egy kis játék-skanzent, melyben a vonatok előkelő helyen szerepeltek. Az állomásokon minden ki volt táblázva (angolul rövidebben), és az eligazodást egy ingyen adott alakos térkép is segítette.

Árfogó gát

A tutajos faúsztatást már a XI. században gyakorolták, mert fennmaradt a nyoma, hogy ekkor Garamszentbenedeken vámot szedtek tőlük. A századok folyamán a Garamon, a Vágon és a Poprádon folyt faúsztatás Budára, Varsóba, vagy akár a két tengerig. Ez a veszélyes foglalkozás a delelőjét a XIX. században érte el, aztán az erdei vasutak kiépítése visszaszorította, és végül 1946-ban a Vágon megépült duzzasztók lehetetlenné tették. (Már meg sem lepődtem azon, hogy a történelemmel mit sem törődve a térképre Szlovákia jelenlegi határait rajzolták rá, holott azok csak 1945 óta egyeznek a maiakkal, a XIX. században meg egyenesen nem léteztek...)

Szarvascsapda

Erdei tündér

Neves erdészeti igazgatókra (pl. Kaán Károlyra) emlékeztető függőkövek

LKT 81 Turbo erdei traktor a kidöntött törzsek vonszolására

A facsúszda egyszerű, de elmés szerkezet. A ráöntött víz vagy a rákent viasz hatására jobban csúszik, a rönkök túlgyorsulása ellen pedig agyaggal kenik be. 1546-ban terjedt el Hohenwarter stájer erdőmester hatására. Ma leginkább műanyagból készítik.

A szlovákiai erdők művelése során elhunyt dolgozók jelképes temetője

Szelíd vaddisznók kifutója

Az ÖSA 670 svéd erdőaratógép. Nemcsak kivágja a fát, de legallyazza, feldarabolja és kupacokba is rakja.

Szénégető mile makettje. A valódi mile 60 köbméter fát is tartalmazhat, és nagyjából egy hétig szenesedik. A szénégetők úgy ötven éves korukban könnyebb munka után néztek.

Rakodógépek

Kétszemélyes motoros fűrész 1964-ből

A rönkök osztályozása a lemeznek valótól a papírrá zúzandón (?) át a tűzifáig

Fadőlések

Mi-2-es lengyel helikopter. Leginkább permetezésre használták.

Praga V3S tehergépjármű (1953)

Cölöpverő (hidak, partfalak építéséhez)

Zárásig (vagyis az utolsó látogatók visszaszállingózásáig) a skanzennek csak a kétharmadát jártam be, de nem sajnáltam, mert ide érdemes visszajönni. Miután jóllaktam kultúrával, leültem a miséhez odakészített padok egyikére, és megvacsoráztam. Ezután vizet vettem az örökcsapból, majd szép lassan, nekivetkőzve föltekertem a Polyána kráterperemére, és mintegy ezer méter magasan sátrat vertem egy sötétebb fenyvesfolton, ahová már nem hallatszott el az autók zaja.

A divényoroszi fatemplom másolata

Polyána-nyereg