előző nap a főlapra következő nap

8. nap: 2008. IX. 27., szombat. 8³⁰ – 19¹⁵
Szklenófürdő (Sklené Teplice) – Pusztavár (Pustý hrad) – Revistye (Revište) – Zsarnóca (Žarnovica) – Garamszentbenedek (Hronský Beňadík) – Garamtolmács (Tlmáče).
Táv: 69,7 km.

Biztonságos fekhelyem miatt kivártam a világost, azaz lustálkodtam egy órát. Aztán megpróbáltam a gerincen elérni a Szabó-sziklákat, de nem sikerült, mert a térképi és a terepi földutak nagyon különböznek egymástól. Az utolsó nyereg sokkal mélyebb volt, mint húsz méter, ráadásul igen csalános is volt a terep. Szorított már az idő, és szenvedni sem volt kedvem, ezért inkább megreggeliztem az utolsó vadlövőrét mögötti erdőben a meredély peremén, majd visszagurultam az aszfaltra. Itt másztam egy kicsit, majd Szklenófürdő közepéről elindulva a sárga, majd a zöld-sárga romjelzésen meghódítottam a Pusztavárat. Nem értem meg a kapaszkodást: egyetlen látható fala egy gödör mélyén van.

Ezután átgurultam a következő várhoz, amit mindkét nyelven Revistyének neveznek. Ez a Garam völgyét őrizte, Saskővel együtt. Ide is bevette magát Giskra, majd a Dóczy családé lett, akik a Mohács előtti években a királlyal is dacoltak. De mivel nem erősítették meg, sorra foglalta el Bocskai, Bethlen és az "öreg" Rákóczi György. 1647-ben egy török rablócsapat is feldúlta. A kuruc felkelés során harc nélkül került Thököly kezére. Meglepő módon az őt kiszorító császáriak nem robbantották fel. A XVIII. században még lakták, de miután 1792-ben egy villámcsapás folytán leégett, a megmaradt lakosai is elköltöztek. Azóta egyre pusztul.

A helyreállítása elég lassan folyik: ottjártamkor éppen a várbarátok álltak nyerésre a bozóttal szemben, ezért látványos képeket készíthettem a megmaradt falakról. Ahogy hallom, újabban az uniós pénzekből felgyorsították a renoválást. Érdemes elolvasni a Várak.hu oldalon található bőséges ismertetést, melyből a fenti összegzést készítettem.

Ezután begurultam Zsarnócára és bevásároltam. A városka nem éppen szép: ahogy a Garam-völgyében végig, itt is sok rozsdásodó, tönkrement üzem álldogál. Zsarnóca után a Garam bal partjára tértem át, és a folyóparton megebédeltem. Dalolászó kenusok jöttek lefelé, valami síró kislányról szólt a dal: "ona zaplakala."

Körülbelül négy órára elértem Garamszentbenedeket, de a kolostorban éppen esküvőre készülődtek, így csak másfél óra múlva jutottam be. Addig a kolostor alatt egy padon az Özönvíz első kötetét olvastam - lengyelül. (Ezt a nemrégi nyári túrán vettem, és így készültem a jövő évi lengyelországi túrára, amelyről ekkor még nem tudtam, hogy egész nyáron át fog tartani.)

A kolostor első, román alakjának építését I. Géza királyunk (még herceg korában) rendelte el 1075-ben. Gótikus alakját 1384-ben nyerte el. Minden időben erősségként is szolgált, Giskra is bevette, majd Hunyadi János visszaszerezte. Kis létszámú őrserege az állandó pénzhiány miatt rossz karban lévő erődöt nem tudta eredményesen védeni, ezért a következő században is többször cserélt gazdát, ideértve a selmecbányai polgárokat, Bethlen Gábort, a törököt és Thökölyt. Szerencsére a labancok megkímélték a falakat, és a templomban ma már restaurált állapotában gyönyörködhetünk. A helyszínen osztogatott szűkszavú prospektus szerint az ötvenes években kitelepített apácák lakóhelye is volt. Ma egy kisebb szerzetesrend tagjai, a pallottinusok használják.

Sajnos odabent fényképezni tilos volt - alig tudtam csenni néhány fotót. A máriaüvegek még a régi Magyarország idejében készültek, ezért minden feliratuk magyar. Érdekes módon Salamon királyunk neve előtt egy "S." betű áll, és glóriája is van - tehát szentnek kiáltják. Tudjuk, hogy Salamon a XI. század trónviszályainak fordulatos korában először az egyeduralomról, aztán a maradék fele királyságáról is lemondott. Azután viszont több trónszerzési kísérletet is végrehajtott (német és besenyő támogatással), melyek sorra elbuktak. Végül bizánci területen érhette a halál, miközben egy besenyő sereg támogatásával éppen Macedóniát fosztogatta. Ez a dicstelen vég méltatlannak látszott egy egykor koronás főhöz, ezért születhetett az a legenda, amely szerint Salamon élete végén az Adriai-tenger partján, Pólában telepedett le, és szerzetesként élt haláláig. Annyi bizonyos, hogy a XV. században a neki tulajdonított valamiféle ereklyéket már tisztelték, és a XVII. században egy forrás a szentek közé sorolta.

Elém került egy Szent Bistritus is, akiról az engem (rövidnadrágom ellenére) beeresztő fiatalember se tudta, kicsoda. Otthon kiderítettem, hogy egy Szent István által behívott térítő papról, nyitrai püspökről van szó, aki a Vata-féle pogánylázadás során, Pesten szenvedett vértanúhalált, Szent Gellért püspökkel együtt. 1083-ban avatták szentté. Mivel ő állítólag egy Cirill és Metód missziója során megtért családból származott, a szlovákoknak ide is sikerült bedugniuk egy Cirill-Metódot - valószínűleg a sok felújítás egyike alkalmával. Ugyanezt még csúnyábban a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban is elkövették: ott egy fekete lepedőt lógattak rá valamelyik oldalkapura a két szláv szent alakjával. Úgy látszik, ők visszamenőleg próbálják ezzel igazolni az 1918-ban megkezdett honfoglalásukat.

Szerintem a templomban található legszebb emlék egy XV. századi Szent György-freskó. Eredeti szárnyasoltára ugyane századból való volt (Kolozsvári Tamás mester műve), de az 1870-ben Simor János esztergomi érsek magángyűjteményébe került, és most az ottani Keresztény Múzeumban található. Amit most a kolostorban ennek helyén látunk, az egy XIX. századi Krisztus király-oltár.

Ezután délnek tartottam a Garam mentén. Áttértem a túloldali gátra, mert a folyó víztározóvá vált, és mindkét partját horgászok lepték el, ami megnehezítette a hálószobakeresést. Fotók tömegét készítettem a paradicsomi partokról, bár némi szemét akadt mellettük. A duzzasztónál tanúja voltam, amint félkörbe görbültek a horgászbotok, de csak egy nagy faág került horogra. Rejtettebb hely végett még kijjebb mentem, és egy facsoport menedékében viszonylag korán sátrat vertem. Vacsorára rántottát főztem, és mindent beledobáltam. Úgy terveztem, hogy másnap útba ejtem Esztergomot, és ha van erőm, akkor a Kétbükkfa-nyergen át hazatekerek.