előző nap a főlapra következő nap

6. nap: 2008. IX. 25., csütörtök. 7¹⁵ – 19¹⁵
Blatnica – Necpál (Necpaly) – (Borišov-menedékház (Chata pod Borišovom)) – Zsámbokrét (Žabokreky) – Stubnyafürdő.
Táv: 66,9 km.

Reggelire befaltam az esti, mindentbele-tészta maradékát. Egy kicsit sós lett, de így is finom és ehető. Negyed nyolckor indultam. Az országúton megint csak diót zabáltam. Az este hallott tehenek most nem bőgtek a fülembe, és nem is terelték őket rám. A hodályuk igen messze volt. A piros biciklijelzéssel ellátott, a főúttal párhuzamos hegylábi összekötő út lassan egyre rondább hullámokat vetett: szép nagy füves dombhátak ereszkedtek rá a hegységből. Az egyiknek a tetején egy fiatal gyalogos nő köszönt rám, érzésem szerint elismeréssel a hangjában - látván, hogy milyen (rövidujjú ruhás) vasember vagyok ebben a friss hidegben. Ő fekete párducnadrágban volt, kezében túrabotok, és éppen szerelvényt igazított.

Néhány újabb terephullámot legyűrve úgy döntöttem, hogy Necpálról indulok neki a völgynek, mert onnan ígérkezik tisztességes körtúra, mégpedig a sárga jelzésű Borišov - Ploska útvonalon. A másik, a Blatnicáról induló Dedosova-völgy azért jött volna szóba, mert ott szálláslehetőség ígérkezett, esetleg árammal. Egy pillanatig még megvillant előttem a hegység tolós átszelésének ötlete is (Vlkolínec végállomással), de szerencsére elkergettem, mert a gerincek errefelé hullámosak, és közülük a legnagyobb éppen keresztbe áll a mondott irányra.

A necpáli völgy szépen ki van építve az igazi turisták számára: elém került három esőház paddal, asztallal. Több faház is kínálkozott az itt aludni vágyóknak - nem volt kiírva, hogy kiknek. Egy-két útkaparó- vagy favágó-bódé, ahol egy eső elől bárki meghúzhatja magát. Még egy latrina is volt a völgyben. Autók húztak itt föl-le. Miután igazi reggelit ettem (kolbászos kiflit és zsömlét), és ugyanolyan tízórait készítettem, szotyolát is pirítottam. A kék-sárga jelzés találkozásánál eldugtam a bicajt, éppen egy embertrágya-hurka fölé, de sajnos máshol nem volt jó a rejtekhely.

Egy erdész állította le az autóját ott, ahol elvileg utoljára lehetett - ehhez képest a kék jelzés fölágazásánál három autó is parkolt: egy cseh és két szlovák. Az idő tűrhető volt: lényegében napos, de közben bodorfelhők áradtak a gerinc felől. Az erdész búcsúzóul odavetett valamit nekem a harmadik turistapihenőnél, de csak valószínűsítem, hogy ezt: "Te is jól kiválasztottad ezt a napot a túrára!" Meg akartam tőle kérdezni, micsoda jószág az a fejetlen, frissen lőtt őz- vagy szarvasféle tetem, amit az útfélen láttam és lefényképeztem. De mire eszembe jutott, az erdész már messze járt.

Csúszós kaptató következett. Sok ember a szerpentint meredeken lefaragva haladt rajta fölfelé, legalábbis a nyomok erre utaltak. Itt látszottak a lőtt vad vonszolásának nyomai: lesimított sár- és vérnyomok. Izzadva, sűrűn falatozva fölcammogtam az erdőhatárra. Szembejött három fiatalember, hátukon valami hordozókeret fából. Fenn derült ki, hogy tűzifát hordtak a turistaházhoz.

Mire oda fölértem, a felhők vészesen közel jöttek, és elborították a Ploska (Lapos-hegy) tetejét. Nohát, ezek szerint oda se kell most fölmennem! És miközben egy cseh öregemberrel beszélgettem, a felhők a Borišovot is beborították. Bementem a házba. Pechemre nem volt benn áram a töltéshez, csak valami áramfejlesztő, amit időszakosan használtak. Hát ezt is kifogtam! Vettem egy csokit, aztán útnak eredtem az üres házból a Ploska elé.

A nyeregbe érve rövidítettem a tervet: ilyen rossz időben beértem volna a turistaháztól északkeletre lévő, Šoproň nevű csúccsal. De addigra az is beködösült. Egyetlen teendőm maradt, ti. hogy felderítsem a Négyméteres Medvék Kunyhóját, amelyre azért figyeltem fel az interneten, mert egy cseh turista a közelmúltban járt benne. Nagyon félt a medvéktől, és a sorozatos riogatásoknak köszönhetően alig aludt az éjjel. Álmában négyméteres medvék faltak fel háromméteres szarvasokat, és ő mindezek elől kétségbeesetten menekült. Ezt mind meg is írta a honlapján. A nyári túrán is nekivágtam volna (keletről) a főgerincnek, de a nagy sár miatt biciklistül visszacsúsztam az emelkedőn, és feladtam.

Most körülnéztem, hátha a közelben valahogy ráakadok a nevezetes kunyhóra. Két "salaš", azaz kunyhó volt a közelben, de mindkettő zárható volt, ellentétben a szerző tanúságával. A felsőnek volt egy előrésze is, ezt lefotóztam. Az alsóhoz nem mentem le, mert füstöt láttam kijönni a kéményén. Egy kicsit még ballagtam délkeletnek, de a köd egyre vastagabb lett, ezért visszafordultam.

Az ismertetőtáblán (a terepen jól látható) legeltetéstől lehetett olvasni: ettől elpusztulnak a fűcsomók, a hegyoldalból lemosódik a talaj, és megnő a lavinaveszély is. Egy másik tábla szerint a Nagy-Fátra Szlovákia szíve, és aki meg akarja érteni a szlovákok lelkét, jöjjön ide, és nézze meg. Nahát, jó helyre jöttem.

Ezután visszamentem a menedékházhoz. Itt több társaság is összejött már. Gőzgombócot és narancslét vettem, és ebéd mellett viszonylag hosszan beszélgettem oroszul és angolul egy cseh társasággal. Elmondták, hogy mit cipeltek a fakeretes hordozóban az általam előtalált legények, és elárulták, hogy a lőtt vadat osztrák vadászok ejtették el. Három fiú kártyázott, az öreg csak nézte.

Elindultam lefelé, jókat csúszkálva a meredek szakaszon. Mire leértem, a stubnyafürdői meleg vizes ázás is kútba esett, mert már négy óráéra hajolt az idő. Jéghideg levegő áramlott lefelé a völgyön. Odalent megpróbáltam szétszedni és megzsírozni a hátsó agyat, de nem találtam hozzá lapos lemezkulcsot. Egyébként úgy tűnt, van benne zsír, és csak azért recseg, mert pótgolyós gányolást alkalmaztam rajta.

Fölmerült az a kérdés, hogy merre menjek tovább. Turócszentmárton közelebb van, és szállás is lenne, de istenkísértés arrafelé menni, mert hosszabb az út, és több hágó is útba esik. A necpáli völgy alján tehát balra fordultam, Stubnyafürdő és Körmöcbánya felé. Begyűjtöttem egy újabb elismerő "Zima!" kiáltást egy nálam gyorsabb biciklistától. A nagy országút betonlapokból állt, rettenetes állapotban volt, és az autók zakatolva haladtak rajta. Az útpadka széles volt, de életveszélyesen foltozott és gödrös is. Szerencsére erős hátszél fújt.

Néhány dombon át kellett másznom, de pontosan hét órára beestem a régóta keresett autóskempingbe. A Körmöci-hegység turistatérképe vezetett oda, mert az is bejelölte. Különben a kemping a focipálya mögött bújt meg, azaz egyáltalán nem volt feltűnő. Vendég egy szál se. Mindennel együtt a bárpultnál száz koronát kellett fizetnem. A pultoslány értette, amit mondtam, bár látta, hogy csak igyekszem szlovákul beszélni. Negyed nyolckor vertem sátrat, és ugyan zuhanyzójuk nem volt, én kulacsból mégis megoldottam a dolgot. Természetesen nem álltam ki pucéran a világ csúfjára, hanem megvártam a sötétedést, és a kerítés mellett, néhány tujabokor fedezékében magamra öntöttem a hegyi patakból hozott jéghideg vizet. Mivel szappant is használtam, mind a másfél literem elfogyott. Odajött egy macska, hogy valami ételt kunyeráljon, de szívtelenül elzavartam. Mivel vittem magammal elosztót és mindenféle töltőapparátust, végre olvashattam is este. A holnapi napra nézve pedig úgy döntöttem, hogy reggel bemegyek Stubnyafürdőre, és egy jót ázom az uszodában.