előző nap a főlapra következő nap

18. nap: VII. 18. (v) 7⁴⁵ - 22⁰⁰
Jęcznik - Szczytno - 58-as út - Zielony Lasek - Wojnovo - Kadzidłowo - 610-es út - 609-es út - Bobrówko.
70 km

Dörgésre ébredtem. Párás, meleg idő ígérkezett, amit nem szeretek, és most ráadásul nem is tudtam kialudni magam. Gyorsan összepakoltam, majd sátrat bontottam. Ezután rögtön eleredt az eső, így esernyő alól kikandikálva főztem meg reggelimet. Mire elindultam, elállt, és úgy tűnt, nem is lesz folytatása.

Beértem Szczytnóba, és bevásároltam: halat, édes kuglófot, sós mogyorót és franciasalátát. Vizem alig volt, és a városban sem találtam. Morfondíroztam, hogy bemenjek-e a múzeumba, mert ismét esőre állt, és inkább tekerni volt kedvem, mint úri ruhát ölteni. De a turistabecsület meggyőzött, hogy nem szabad kihagyni.

Ez a Szczytno (németül Ortelsburg) a keresztesek egyik komturjának (parancsnokának) fészkeként szerepelt Sienkiewicz Kereszteslovagok című regényében, melyet már gyerekkoromban elolvastam, és alappal feltételeztem, hogy jó tartalmas kiállítással fogad a keresztesekről.

Nem is bántam meg döntésemet, bár a történeti tárlat inkább a reformáció századától vált részletessé, amikor a keresztesek államából kialakult hercegi Poroszország már nem volt veszélyes Lengyelországra, sőt hűbéri függésbe került tőle.

A természetrajzi kiállításon láthattam farkast (él itt belőle néhány pár), hiúzt és más vadakat.

Ebből az időszakból kiemelném Melanchthon és más szerzők lengyelre fordított műveit. A kiállítás jól éreztette a németek jelenlétét és Lengyelország felosztása után az uralmukat is.

Egy XX. századi németországi emlékkő felirata szerint az első világháborút követő népszavazáskor a városban tizenöten szavaztak Lengyelország, és több, mint ötezren Németország mellett. Felmerült bennem, hogy hol volt akkor az a rengeteg mazur, aki az itt bemutatott gót betűs lengyel feliratokat alkotta. (A sok kályhacsempe egyikén egyenesen a lengyel himnusz első sorát olvashattam: "Jeszcze Polska ne zginęla," vagyis "Nincs még veszve Lengyelország.")

Az újabb időkben német kezdeményezésre együttműködés kezdődött a két nép között, amit egy külön tárló mutatott be.

Szczytnóból kilépve erős vízhiányban költöttem el reggelimet az út szélén. Zgon előtt már kénytelen voltam ásványvizet venni a Szczupak (azaz Csuka) Csárdában 12 zlotiért, ami valóságos rablás volt. Persze ezt tudhattam volna előre abból is, hogy a csuka egy rablóhal.

Egy helyen megelőzött egy férfi és egy nő könnyű felszereléssel, mezben, túrabicajjal. Aztán jöttek gyerekek és kiskamaszok is, hátukon litván felirat - valami zarándoklat jelmondatával. Izzadtam a fülledt melegben, aztán egyszer csak esni kezdett. A fényképező most csak könnyű védelmet kapott, de szerencsére elég volt neki.

Az eső felfrissítette a levegőt. Felgyorsultam, visszaelőztem a litván csapatot, végül a felnőtteket is beértem, mert ők félreálltak az eső elől. Rajtam csak a kukásmez lógott, mert nem akartam teljesen használhatatlanná áztatni pólómat az esőn. Megálltam, és angolul beszélgettünk egy kicsit - a nő tolmácsolt litvánra. A német határ melletti valamelyik zarándokhelyre tartottak, és amint már korábban is láttam, járt velük egy csomagszállító kocsi. Elmondták, hogy pap is van a csapatban, ő vezeti a túrát. Aztán elbúcsúztunk: én továbbmentem, ők helyben maradtak.

Az eső nagyjából elállt, mire Zielony Lasek elé értem. A folyócskán evezősöket láttam. Bementem a malomba, de nem látogatható, és nem is úgy nézett ki, hogy sokáig az volt. Viszont megfürödtem a zubogó vízben és a vízesésnél is. Még a vízből is készítettem fényképeket, amihez az adott kedvet, hogy sok csónakos és kenus mozgott a környéken, és bennem föltámadt a régi vízitúrák hangulata.

Ezután visszamentem Rosochába, onnan pedig Wojnówkába, ahol az óhitűek kolostora és temploma áll. Ezek döngölt úton érhetők el. Nagy nehezen előkerült a gondnok, mikor már vagy tizenöt turista várt rá. Odabent nem volt szabad fotózni. Amikor valaki más elkezdte, én is loptam egy fotót: ezen ószláv írás látható. Mivel ezt errefelé nemigen tudják elolvasni, a szentek neve lengyelül kis papírdarabokra volt kiírva.

Wojnówka szélén már nem bírtam tovább, betértem egy boltba. Alibiből almát és csokit vettem, majd megtöltettem a kulacsaimat odakint a slagról. Innen északra, majd nyugatra mentem tovább, földúton Kadzidłowo felé. Rázós volt az út, az almák részben kihullottak a lyukadó zacskóból. Mögöttem egy autó dudálással jelezte, hogy hullatom az almáimat - megköszöntem neki. Az első csomagtartó stabil volt ugyan, de felfogatása laza maradt, és ettől keservesen nyiszogott.

Az állatparkba az utolsó turnussal jutottam be. Csak itt vásárolt eledellel szabad etetni a jószágokat - esetleg bizonyos fajokat saját almával.

Az állatokat nevelés után megpróbálják visszatelepíteni az erdőbe: ez vadmacskát, hiúzt, farkast, őzt, szarvast, kínai törpeszarvast, tyúk-fácán hibridet, gólyákat, darut jelent. A farkaskölykök husky-kutyákkal nevelkednek.

Egy tizenötéves-forma gyerek kalauzolt bennünket - nagyon szépen és érthetően. Egészen kicsi, hároméves gyerekek is voltak a látogatók között.

Igencsak esőre állt már, mikor kijöttünk. A fiú eligazított a telep másik kijárata felé, mert ugyanezen visszajönni nem volt kedvem Bobrówkónál. Mikor ezt megtaláltam, megpróbáltam rögtön elérni a folyót, de a part nagyon dzsindzsás volt. Ráadásul a sok vadászles is elriasztott, mert hajnalban nehezen tudtam volna feltűnés nélkül kilopakodni a szállásomról. Erősen szenvedtem a nehéz, izzasztó terepen, ronda böglyök is kísértek. A partot gusztustalan, áthatolhatatlan bozót övezte. Egy helyen megelégeltem a kínlódást: leraktam a bicajt, és fürdőhelyet kerestem - és ezután majd' egy órát bolyongtam, de a folyót nem találtam meg, csak egy betorkolló patakot.

Végül feladtam a fürdőszobás szállás keresését, és áthurcoltam a biciklit e mellékvíz fölé egy dombtetőre, egy suvadás és egy vadászles közelében. Reggel az országút igen közelinek bizonyult, de nem akadt rám senki. Kellemes, de szúnyogos alvásban volt részem.

Nagyítható térkép a Google honlapján