előző nap

a főlapra

következő nap

19. nap: VII. 19. (h) 9¹⁵ - 23⁰⁰
Bobrówko - Mikołajki - Giżycko - Pozezdrze - Sapieniec.
69,8 km

Csodálatos helyen ébredtem, vadásznak se híre, se hamva. Míg a tészta főtt, megírtam az elmúlt két nap krónikáját. Aztán bementem Mikołajkiba, bevásároltam - ezúttal csak sonkát és halat. Rá kellett ébrednem, hogy az esztelen rávásárlások igencsak megapasztották a pénzemet, úgyhogy lassan a felénél jártam, míg a napoknak csak a kétötödénél. Megfogadtam, hogy nem veszek többé sütit és édes zsömlét, se fánkot, se sós mogyorót. Akkor inkább több tésztát főzök reggel.

Ezután szétnéztem Miko&#;ajkiban. Sokáig kerestem kilátást a kikötőre felülről, pedig közelről lett volna a legszebb. Egy park közepén valami műromot fotóztam nagy igyekezetemben, amit az mutatott a legjobban, hogy tizenöt méter széles létére négy szép körbástyája volt.

Elmentem a kikötőbe, és látványos hajókat fotóztam. Aztán megkerestem a Lengyelországi Reformáció Múzeumát az evangélikus templom mellett - ugyanitt vizet is vettem. A látogatók némelyikével szóba elegyedtem; tőlük való az alábbi részletek legtöbbje is.

Lengyelországban a XVI. században sokféle reformációs irányzat hódított, és a lutheri irányzat a hozzá hűbéres államként tartozó hercegi Poroszországban a lengyel lakosok közt is elterjedt. A német lovagrend akkori nagymestere ugyanis Luther tanácsára világi fejedelemséggé alakította országát, és bevezette az evangélikus tanítást. Ez volt az első evangélikus állam a világon, jelentős lengyel kisebbséggel.

Aztán jött a hírhedt Hosius bíboros, és azt hirdette a lengyeleknek, hogy a lutheranizmus a németek vallása. Mikołajki csak 1945 óta tartozik Lengyelországhoz, így ott a - túlnyomórészt lengyel - népesség egészen addig háborítatlanul gyakorolhatta evangélikus vallását. Érdekes módon az 1920-as népszavazáson 1800-an voksoltak a Németországban maradásra, míg egyetlen szavazat sem szólt a Lengyelországhoz csatlakozás mellett. Aztán 1945-ben bevonultak a szovjetek, és a helybéli németséget kitelepítették - de a lengyelek körében erős maradt a lutheri protestantizmus. Azt mondhatjuk tehát, hogy ez a vidék a német uralomnak köszönhetően menekült meg az ellenreformáció dühöngésétől.

A mai Lengyelországban mindössze háromszázezer evangélikus hívő él. Ezek túlnyomó része lengyel, mert a németeket szinte az utolsó szálig elüldözték. Ezen a szögleten kívül még Sziléziában vannak lutheránusok, de a lengyelek többsége nem tekinti őket igazi keresztényeknek, sőt nem is ismeri őket. Egy vallástanár például képes volt Jehova tanúinak szidalmazásába fogni, mikor szóba kerültek az evangélikusok. Pedig 1945 előtt rengeteg vegyes nyelvű evangélikus gyülekezet működött Lengyelországban. Virágzottak a vallási egyletek, a könyvkiadás, sőt a XX. század elejének divatos teológiai irányzatai is elérkeztek ide.

A kiállított kiadványok (rengeteg eredeti és néhány fénymásolat) megmutatták, milyen pezsgő vallási élet folyt itt a XVI. század elején. A lengyel kultúra és közélet nagyjai közt évszázadokon át felülreprezentált volt a protestantizmus, de többségükről ezt az iskolában nem is tanítják. A protestáns Rej, Kochanowski és sok más jeles személyiség derekasan hozzájárult az összlengyel kulturális szint emeléséhez - csakúgy, mint a török világban Magyarországon. Énekeskönyvek, agendák, bibliák, teológiai folyóiratok és más könyvek voltak itt kiállítva, melyek közül jócskán szemezgettem a fényképeimmel.

A lengyel királyságból máskülönben egészen kiveszett a reformáció. Hogy miért? Erre beszélgetőpartnerem azt a választ adta, hogy talán a nemesek közt dívó pompakedvelés kedvezett a római katolikus vallásnak. Én utólag hozzáteszem, hogy 1657, vagyis a svédek kitakarodása után a népet a jezsuiták a reformáció ellen hergelték, így az nagyon visszaszorult, és csak a XIX. században kelt valamennyire életre - érthető módon a felosztáskor porosz uralom alá került területen. Erről és sok hasonlóról beszéltünk alkalmi társaimmal, például egy Liechtensteinben lakó latin-orosz szakos tanárral, aki magyarul is tudott egy kicsit. Jó hangulatban fűztük a szót, elment az idő, így negyed háromkor indultam tovább.

Meg sem álltam Giżyckóig, és ott azonnal bementem a Boyen-erődbe. Először a kętrzyni kapuhoz mentem, de az ma nem volt nyitva, és átküldtek egy másikhoz.

A térképes túravezető prospektus nagyon hasznos volt, így lemondtam a terjedelmesebb füzet megvásárlásáról.

Az erőd honlapja nagyon gazdag: elárulja, hogy a XIX. század közepén építették a poroszok, valószínűleg már akkor is az oroszok ellen. Helyőrsége 3000 katonát számlált, és az első világháborúban sikeresen fel is tartóztatta az egyik orosz offenzívát.

Ezután működött benne kórház, német csapatösszevonási központ, a második világháború után pedig néhány élelmiszerüzletet alakítottak ki benne. Ezek lebontása után, 1990-től áll nyitva a turisták előtt.

Sajnos az erőd fényképezése során valahol elveszítettem a sapkámat.

Ezután megkerestem a víztornyot, és föllifteztem benne - bizony, elég drága volt. A falakat a város közelmúltjának papíremlékei díszítették: igazolványok, dokumentumok, régi pénzek. Volt odafenn egy kávéház is, de nem tértem be oda. A városra igen szép kilátás tárult a toronyból.

Áttekertem Pozezdrzébe, onnan Sapieniecig, majd rajta áthaladva a tó túlpartját szemeltem ki alvás és fürdés céljára. Miközben a parton igyekszem vala bejutni a sűrűbe, üvöltöző nagyfiúk érkeztek a tó sarkához, de szerencsére nem figyeltek fel rám. Megfürödtem. Ekkor szerelmesek tűntek fel a közelben, de ők se vettek észre. Mindenesetre fél hatra állítottam az ébresztőt, mert a falu közel volt. Felséges alvóhelyet sikerült találnom ma estére.

Nagyítható térkép a Google honlapján