előző nap        a főlapra        következő nap

17. nap: VII. 17. (szo) 445 - 2345
Grunwald - Stębark - Lubian - Kownatki - Rączki - Nidzica - Łyna - Łyna-forrás - Orłowo - Koniuszyn - Wikno - 545-ös út - Jedwabno - Sawica - Korpele - Jęcznik
124,4 km

Pitymallatkor felcuccoltam, és a kapatos fiatalok távolról jövő röhögcsélése közepette kimentem az útra. Vizet vettem, majd kiléptem Grunwald határának Stębark felé eső végére, hogy főzzek valamit. Fél hétkor végeztem ezzel és a naplóírással. A korai kelés miatt álmos voltam, ezért nyolckor lefeküdtem egy árokba, és egy órácskát szundítottam.

Turowo után homokbányás vidékre értem ki. Kownatkiban megfürödtem - jó nagy tömeg volt, és láttam egy bezárt stéget, rajta mentegetőző felirattal. Keleti szél fújt, egyre több száraz felhő sorakozott az égen, de nem állt esőre. Az eddigi fülledtség is véget ért. A 7-es út Rączki után széles padkával, nagyvonalúan és jó minőségben futott alattam.

Nidzicában bevásároltam, majd megnéztem a várat, de a kiállítás nem volt olyan látványos, ahogy vártam volna. A csoportot kísérő ember is hadarva beszélt.

Rettentő hőségben, árnyéktalan úton mentem a Łyna forrásvidéke felé. Vizem fogyóban volt. Kiszemeltem vécének egy erdőszögletet, de éppen egy biciklista jött ki onnan. Bezzeg nagy találkozás lehetett volna!

Egy lejtős szakaszon értem el a keresett forrásokat - ezek tulajdonképpen vízfakadások. Találkoztam két jelzésfestő egyetemistával. Ha jól láttam, papírsablonnal és valamilyen pemecsfélével dolgoztak. Úgy láttam, hogy egymenetes festést végeznek, ami a gyorsabb és igénytelenebb eljárás. (Az a lényege, hogy három, fehér-színes-fehér csíkot festenek egymás alá, nem pedig egy fehér jelzésalappal kezdik, és annak megszáradása után, napokkal később húznak a közepébe egy színes csíkot.) A munkájának során az egyikük a sablont megfordította, majd beletörölte durva nadrágjába.

Gyalogúton, majd szekérúton leértem egy régi, rozzant vízimalomhoz, amely az összedőlés előtt állt - felirata szerint "felújításra vár." Néhány túramotoros járt arra, meg egy autónál két ember beszélgetett. A malom fölött egy magánház állt, kerített telek vette körül. Nem kérettem magam: bemásztam, körbefényképeztem, és meg is fürödtem a zubogó vízben.

Innen pár száz méteres tolással és tekeréssel szép, döngölt úton értem ki Orłowóba, ahol első világháborús német katonai temető van. Külön nevek olvashatók minden síron. Néhány lány és egy motoros járt arra. Aztán toronyiránt megcéloztam Koniuszynt, és szerencsésen ki is értem az előtte lévő kereszteződésbe. Egy autóst nagy kedvvel (és tévesen) elirányítottam balra, mondván: ez az 545-ös út, holott az jobbra volt, három kilométerre.

Bekukkantottam a borókás rezervátumba, aztán balra tartottam Wiknóig. Itt ismét jó nagy tömeg fogadott, mert az Omulew-tóban szabadstrand üzemelt. Már a lengyel tóvidéken jártam: a fenyvesek között szinte minden sarkon csillogott valami víztükör. Nem mindegyik volt fürdésre kiépítve, de amelyik igen, ott sem szedtek belépőt.

Mikor lehűltem és kipihentem magam, rögtöm elkövettem egy bébihibát: visszafelé, vagyis dél felé indultam el. Így csakhamar visszaértem a koniuszyni kereszteződésbe. Keletre tartottam az 545-ösön, és este nyolcra elértem Jedwabnót. Hagymát vásároltam. A maradék 4,5 liter vizet kímélni akartam (errefelé nemigen vannak temetők vagy közkutak), ezért vízparti alvóhelyet kerestem. Sawica után adódott is egy ilyen, de túl közel a faluhoz. Mindenesetre megfürödtem, majd hajtottam tovább. A túlpart felől egy erdészeti úton kezdtem cserkészni hálószoba után, mikor hirtelen egy fehér póló sejlett elém a bokrok mögül. Hátraarcot csináltam - erre a pasas kiáltozni kezdett - fogalmam se volt, hogy nekem-e vagy a kutyájának. Mindenesetre a helyzet érzékeny volt, ezért innen is odébbálltam, sajnálva a dombtetőn fekvő, kitűnő szálláshelyet, a szép utakkal szeldelt rejtekes erdőt, a fürdésre csábító, kényelmes horgászhelyeket.

A sötétet kivárni még túl korán volt, így továbbmentem az 58-ason keletre, majd elértem Szczytnót. Kissé mérgesen konstatáltam, hogy az ottani tavat házak övezik, tehát nem alható. Utolsó reményem Jęcznik maradt: itt a tó mellett volt egy marhalegelő, egy üdülőtelep, majd maga a falu. A tó nyugati oldalán egy erdészházhoz vezetett az út. Rettentő keresgélésbe fogtam ezen, majd róla kelet felé letérve. A folyópart zsombékos, nyírfás, süppedős volt, és a víz felé közelítve mindenhol nádast láttam. Ez azt jelentette, hogy itt sem tudok este lubickolni.

Visszamentem a déli-keleti partra, és egy nyiladékon lehatoltam a vízhez. A déli parton egy hangoskodó, mulatós sátoros társaságba ütköztem, őket ki kellett kerülnöm. Egy betorkolló patak sovány tavacskájához értem ki, melynek húsz centis vize alatt iszap és növényi szárak leselkedtek. Más esetben ez határesete lett volna a fürdőhelynek, de most hűsítő és tiszta vízre lett volna szükségem az esti fürdéshez. Mindenesetre megmártóztam benne, majd felfrissülés nélkül, csaláncsípésekkel és növényi korhadékkal borítva kikecmeregtem belőle. Nagy sóhajjal letettem a vízparti alvásról, és visszatértem az 58-as úthoz. Ettől északra háltam egy kis takarású, páfrányos fenyvesben.

Nagyítható térkép a Google honlapján

(Ennek és a következő napnak a krónikáját utólag írtam meg, július 19-e reggelén.)