előző nap        a főlapra        következő nap

13. nap: VII. 13. (k) 1000 - 2000
Varsó (városnézés)
47,7 km

Reggelire halat ettem a sátorban. Negyed nyolckor beraktam ruháimat a mosógépbe, és most rendesen kitisztultak a portól - nyilván mert igazi mosóport vettem, nem úgy, mint legutóbbi ittjártamkor, amikor szappandarabkákat dobáltam a mosógép megfelelő rekeszébe. Teregetésel, naplóírással és főzéssel telt az idő 10 óráig, amikor végre elindultam.

Első utam egy építőipari üzletegyüttesbe vezetett, ahol ragasztót reméltem. A harmadik helyen akadt is egy kétkomponensű jószág, ami gyorsan és erősen köt. Azon nyomban meg is ragasztottam a pálcát - majd az idő eldönti, milyen sikerrel. Egy részletet megőriztem a nedűkből, egy esetleges későbbi ragasztás végett. Ezután biciklialkatrész után vetettem magam. A Nowy Światig jutottam, ahol egy oroszul tudó fiatalemberrel útba igazított a szaküzlet felé - le is rajzolta odáig az utat. Ott kaptam tömlőt, pedált, sőt egy miniatűr első csomagtartót is. Nem keretes volt, hanem pálcás, de ezek nem a villa alján lévő csavarokra támaszkodtak, hanem a szárak közepén lévő furatokra. Ezen felül nagyon rövid is volt, így nem fért volna rá a kosár, legfeljebb keresztbe. Felirata szerint 10 kilót bírt, így jól jött tartalékszerelvénynek.

A bolt két üzlethelyiségre tagolódott, melyek hatvan méterre voltak egymástól. Az első helyen csak egyetlen nekem megfelelő belsőt találtak, meg a pedált. Innen nem őriztem meg a számlát, de emlékezetem szerint 55 zlotit fizettem. A második helyiségben kaptam meg a a többi alkatrészt.

Ezután végre tényleg a városnézés következhetett. Először a Kultúra és Tudomány Palotájába vitt az utam, ahol a főtúra keretében fölmentem a kilátóteraszra is - jó sok városkép-fotót és -videót készítettem. Sajnos a fényképezőben valami elromolhatott: nem reagált az élességet automatikusan beállító, félig megnyomott elsütőgombra, vagy csak óriási várakozási idő elteltével. Ettől persze minden második "kézi" képem rossz lett, mert mikor megláttam a rossz fotót, kézzel kellett élességet állítanom, ami a G2-esen a kijelzőképernyőn történik, elég rossz eredménnyel. Szerencsére tárhelyem volt bőven, így a rossz képek törölgetésével nem kellett az akkumulátort fogyasztanom. Odafenn a teraszon bedobtam két zlotit a távcsőbe is, és kedvemre nézelődtem vele. Aztán a személyzet által vezérelt lift levitt a földszintre, amit itt első szintnek neveznek.

Ezután a saját kezelésű lifttel fölmentem a hatodikra, mert a jegy árában benne volt a Földünk című kiállítás megtekintése is. Ez bizony eléggé el volt dugva és rosszul volt kitáblázva, de végül megtaláltam. Szörnyen didaktikus és eléggé felemás kiállítás volt a környezettudatosságról, ökológiai lábnyomról, termékek káros gáztartalmáról, interaktív játékokkal. Valami autómárka reklámozta itt az autósiskoláját, egy tetőszigetelő cég meg a maga portékáját. A szobabiciklihez vezető út el volt torlaszolva, bár nem ültem volna fel rá, mert iszonyúan melegem volt.

Ezután megebédeltem, majd a várba tekertem. Megtaláltam a királyi palotát, melyet a háborúban a a németek felrobbantottak, és 1970-84 között (?)épült újjá. Nagyon szép volt. Az itt kiállított festmények (királyportrék) végigkísérték az egész lengyel történelmet. A berendezés érthető módon az utolsó királyok, azon belül is Szaniszló Ágost korából való, de szép dolog volt, hogy itt - a wilanówi palotával ellentétben - szabad volt a fotózás.

Innen kilépve ismét az internet felé vettem az irányt, de előtte még meguzsonnáztam. Talán nem most kellett volna, mert a Curie-Skłodowska Múzeum fél ötig volt már nyitva - de sebaj, jövök én még Varsóba. Megszólított egy utcai festőféle vagy aktivistaforma ember - ki tudja, honnan, de megsejtette, hogy Grunwaldba megyek. Ő július 16-át javasolta nekem, mert akkor nincs akkora tömeg.

Az interneten csak a leveleimet és a kerékpáros topikot néztem meg - ide írtam is öt bekezdést. A tulaj a végén mutatta a táblát, hogy magyaroknak az első 20 perc ingyen van - hálából lefényképeztem. Még egy bevásárlást intéztem, majd a táborba tértem. Nyolcra értem haza, megfürödtem, főztem, akkut töltöttem, naplót írtam és elszunnyadtam.

Nagyítható térkép a Google honlapján