| előző nap | a főlapra | következő nap |
22. nap: VII. 22. (szerda)
900 - 2015
Brzegi (Sobków) - Tokarnia - Chęciny - Kielce - Brynica.
64,2 km
A csendes éjszakára kellemes, napos reggel virradt. Előszedtem a gombákat - sajnos az őzlábak eléggé kukacosak voltak, a piruló galócáknak meg alapos sütés-főzés járt, ezért úgy döntöttem, hogy a reggeli pancsolást és az útikönyv nézegetését összekötöm a főzéssel, és így nyerek időt. Lebontottam a sátrat és elkezdtem áthurcolkodni a legközelebbi horgászhelyre. Elsőnek az eledeles zacskót vittem ki, amibe besuvasztottam a térképet, az útikönyvet és a törölközőt. A főzőkészletet készenlétbe állítottam mellettük, aztán visszatértem a biciklihez, és nekiláttam, hogy a ráakasztott, elcsomagolt felszereléssel együtt kitoljam ugyanarra a tisztásra. Sajnos a csomag egyik hevedere beleakadt a racsniba, és a bogozgatása elhúzódott. A feszegetés közben kitört hátulról egy küllő. A bosszúságtól egészen kiment a fejemből a kötelező óvatosság, és nem szaladtam vissza a húsz méterre lévő, azaz látótávolságon kívülre került zacskóért.
Mire kiszabadítottam a szíjat és kihurcoltam a bicajt a tisztásra, elhűlve láttam, hogy nincs meg a gázfőző. A szatyorban sem volt más, csak néhány töppedt zsömle. Ezt bizony nem a szél fújta el! Rémülten tekingettem ide-oda, de közel-távol egy lélek se volt. Alighanem kifigyelt valaki reggel és szégyenszemre meglopott - de még ez sem biztos: a szabad prédaként széthagyott felszerelést egy szemfüles alkalmi tolvaj is elvihette. Eltűnt az atlasz és az útikönyv, a főzőkészlet, a fűszerek, a krumplihámozó és még néhány apróság. Azonnal eldobtam a gombát, felnyaláboltam a maradék felszerelést, majd nyeregbe pattantam, igyekezvén megsejteni a tolvaj menekülési útját. Sajnos sem a falu felé, sem az út menti fenyvesben nem láttam senkit. Csak egy gazdátlan autó álldogált valamivel távolabb, de az nem igazított útba. Tanácstalanságomban visszatértem a folyóhoz, megettem pár idős zsömlét, majd kimentem az útra, és a kevésbé járt irányba, Sobków felé indultam.
|
|
|
Az úton semmiféle gyanús alak nem cipelte a hátán a felszerelésemet, sem zörgő parasztbiciklin nem menekült előlem senki. Ideges reszketésem lassan lecsillapodott. Magamat káromolva, homlokomat ököllel csapdosva lassan felmértem a veszteséget: nem történt nagy baj. E pillanatban mintha kívülről láttam volna magamat, mert azonnal felmerült bennem az az önelemzésszerű tanulság, hogy a józan ész és a kötelező veszélyérzet nem hagyott teljesen cserben. Ugyanis a kritikus pillanatban valami ösztönös reflex visszatartott attól, hogy az útban lévő fényképezőstáskát az első körben szintén kihurcoljam a tisztásra. Ha az eltűnik, akkor akár vissza is fordulhattam volna, mert a csomag mélyén alig száz euróm volt eldugva - szűken elég hazáig. Rettenetes óra volt ez, egy hajszálon múlt a túra folytatása. Most azonban emlékezetből folytattam az utat, mert tudtam, hogy Sobkówban egy régi vár maradványa található.
|
|
|
Eljutottam az 1563-ban épült kastély bekerített és egy mai fogadó épületeivel övezett falromjaiig, betoltam és lezártam a gépet. Ez a kis erődítmény a Nida egy gázlójánál, és bár az ágyútüzet nem bírta ki, kisebb rajtaütések ellen biztos menedéket jelentett. Kelet felől nem is fal védte, hanem maga a folyó. A képeken látható falmaradványok forrásaim szerint nem ebből az építésből, hanem a XVIII. századból valók. Az első világháborúban leégett várat a műemléki hatóság nem állította helyre, és az újabban birtokossá lett vállalkozó is csak lassan halad a munkálatokkal. Szemlátomást kívül kezdik a csinosítást, amint a képek is mutatják. A házigazdák igyekeznek minél több turistát idecsábítani: lovasprogramokat, rendezvényeket és erdei iskolákat szerveznek. A környéken van lehetőség kajaktúrákra és kocsizásra is, sőt időnként lovagi tornát is rendeznek. - A kellemes hatást némiképp lerontotta egy jókora tábla, amely a sétaút közepére támasztva kiáltotta: "A TVN csatornának tilos a bemenet!" A fogadó még nem volt nyitva, így a tábla okát a helyben füvet nyíró és kaszálgató munkások is csak találgatni tudták velem együtt: a nevezett tévétársaság valószínűleg pénzügyi vitában állt az üzemeltetőkkel, ezért tilthatták ki. Az utólagos netes keresés során találtam egy sor túrabeszámolót és képtárat, de egyik sem tudta az okot, illetve nem árulta el. Úgy láttam, ez az ügy valamiképpen a hely nevezetességei közé lépett elő.
Innen visszatértem a folyóhoz, megreggeliztem, úsztam egyet, majd térkép nélkül útnak eredtem észak felé. Homályosan emlékeztem még annyira az este olvasottakból, hogy a közelben van egy skanzen, majd később egy jelentős várrom. A tágas és gazdag falumúzeumot egy Tokarnia nevű faluban találtam meg tizenegy órakor. Megálltam a kapuban, kifizettem a meglepően olcsó, hétszáz forintos belépőt, aztán fél óra alatt körbejártam a népi építészet és lakberendezés Kielce környékéről gyűjtött emlékeit.
|
Kántorlak (?) a XIX. század elejéről, a Szentkereszt-hegységből. Átjáróház három helyiséggel, melyekben különféle kiállításokat rendeztek be. |
Ezek egyike a harmincas évekből való falusi szatócsbolt, a másik pedig egy századfordulós patika. |
A harmadik szobában gyertyamártó-műhely található. |
|
Ispotálytemplom 1761-ből, Rogówból |
Barokk belső (2002-ben felújítva) |
Népi fafaragó kiállítása, verses feliratokkal. Ezek egyike így hangzik: "Heródes király a nevem / Siratlak téged, nemzetem." Egy másik (itt nem látható) szobor a "bolygó zsidót" ábrázolta. |
|
Parasztház Rokitnóból (1805). Lakója asztalossággal is foglalkozó gazdag földműves volt. |
A grzymałkówi szélmalom (1931) felújított állapotban. 1950-ig működött, és eredetileg szélirányba lehetett fordítani. |
|
Nemesi kúria ebédlőasztala... |
...és konyhája |
A múzeumot elhagyva nyeregbe kászálódtam, és továbbgurultam a 7-es országúton észak felé. Egy elágazásnál tábla mutatta, merre találom Chęciny várát, és ahogy rátértem, csakugyan felbukkant egy széles, erdős dombtetőn a három toronnyal ékes, nagy kiterjedésű, hosszúkás rom. Szőrme- és emléktárgyárusok pultjai mellett elóvakodva meg is találtam a bejáratot, melyen jelképes összegért be is bocsátottak. Gyereksereg múlatta az időt a falak közt: egy középkoriasan öltözött legényke felügyelete alatt gumivégű nyilakkal lőttek célba, nézegették a címereket és harci eszközöket.
|
|
|
Chęciny várát a XIII. század végén, Łokietek (Rőföcske, azaz Kurta) Ulászló alatt építették, s ettől fogva itt tartották a nemesség gyűléseit. 1331-ben innen indultak Płowce alá, a német lovagrend ellen. (A lengyel győzelemmel zárult véres csatában nem sikerült megtörni a fenyegető teuton hatalmat.) Nagy Kázmér király alaposan megerősítette, királyi lakhellyé tette és az országos tömlöcöt is ide helyezte. A királyi család tagjain kívül (más minőségben, az alagsorban) itt kaptak szállást a grunwaldi csatában elfogott német lovagok is. A XVI. század elején itt tartotta udvarát és kincseit Bona Sforza királyné, Öreg Zsigmond király milánói hercegi vérből származó második felesége. Aztán rosszabb idők kezdtek járni: a vár 1607-ben leégett, 1655-ben a svédek rajtaütéssel elfoglalták, két év múlva pedig II. Rákóczi György hadai fosztották ki. Helyreállítását az 1707-ben bekövetkezett újabb svéd invázió hiúsította meg. Még az első világháborúban is jelentős kár érte: az osztrákok szétlőtték az öregtornyot. Azóta a falakat megerősítették és részlegesen helyreállították, és a lábánál fekvő terjedelmes parkoló is arra utal, hogy sokan járnak ide - főleg a közli nagyvárosból, Kielcéből.
|
|
|
|
A várban sem időztem soká, mert a reggelim igen szerényre sikeredett, és már nagyon korgott a gyomrom. Ezért a vár túloldalán a kisvárosba lecsorogva azonnal továbbindultam Kielcébe, és ott bőséges bevásárlás után beálltam egy fa árnyékába az út menti parkban. Mi tagadás, alaposan megdolgoztattam a hasamat. A környéken érdekes megoldással működésképtelenné tett nyomóskút ácsorgott: lakattal tették lenyomhatatlanná a fülét. Aztán beljebb ereszkedtem a városba, és nagy örömmel pillantottam meg egészen a házak között egy tanúhegy formájú mészkőrögöt. Ezt értelemszerűen nem természetes lepusztulás, hanem kőfejtés csupaszította le, és ma geológiai bemutatóhelyként vonzza a látogatókat. Feltárt metszeteiben fejlábúak, páncéloshalak és egyéb megkövült lények találhatók. Korábban talán pogány áldozóhelyként szolgált, és ha ez igaz, akkor ennek ellenében viseli a Kadzielnia, azaz Tömjénes nevet, mert az ördögöt köztudottan ezzel lehet kiűzni. De mások szerint az itt növő, füstölőként is használt borókafenyőről kapta nevét. A kőbánya 1962-ig üzemelt: azóta a talajvíz körkörösen felfakadt a szikla mellett, és smaragdzöld tükrével lágyan környezi annak rozsdásfehér tömbjét, amelyet lassan elborít a növénytakaró. A sziklára természetesen nem szabad felmászni, barlangjaiba is csak avatottak mehetnek engedéllyel, ezért a külső katlan magasában elhelyezett mózesi kőtáblák alatt hátramentem a szabadtéri színpadig, a korlát mögül készítettem néhány látványfotót, azzal máris továbbhaladtam.
|
|
|
|
Ezután sietve a püspöki palotához gurultam, hogy még zárás előtt megtekinthessem a lengyel festők műveiből összeállított nagyívű kiállítást és a történeti tárlatot, ahol az ősidőktől kezdve mutatták be a környéken lakó népek kultúráját és tetteit. Sajnos nem volt szabad fényképezni, így csak szóban tudom dicsérni a püspöki lakosztály pompáját, a csillogó kardokat, a tanácsteremben összegyűjtött történelmi festményeket, melyk között több ismerős alakkal is találkoztam. Délután négyig időztem itt, aztán bezárt a múzeum, így kulturális értelemben véget ért a nap.
|
|
|
Most már volt módom a lopott tárgyak pótlására. Bementem a könyvesboltba, hogy mindenekelőtt térképet szerezzek. Ott azonban nem tudtak országatlaszt adni, csak egy gyönge nyolcszázezres lepedőt autósok számára, ami az odahaza 3800 forintért vett atlaszhoz képest kutyagumit nem ért. Savanyú képemet látva a hölgy egy komolyabb kiadványt ajánlott. amit már megemelni sem volt könnyű feladat. Nagyságát és kiállítását tekintve a mostanában terjedő ország- és tájegységkalauzok közé tartozott: szelvényezett, háromszázezres országtérképet kínált a látnivalók neveivel. Egy térképlap után egy-három leíró lap következett, melyeken a legfontosabb célpontok rövid leírását, nyitvatartását és belépődíját lehetett megtalálni. Kissé féltem, hogy mit fogok belőle megérteni, mert mostanáig csak regényeket olvastam lengyelül - de ahogy kinyitottam, megnyugodva éreztem, hogy ez lesz az én "navigátorom", ahogy alcíme is hirdette. Az ára háromezer forint alatt maradt, és nagyrészt pótolta a szintén ellopott, hatezer forintos útikönyvet is.
Csak itt jutott eszembe az a finom elméleti kérdés, hogy mit kezd tolvajom egy magyar nyelvű Lengyelország-útikönyvvel, amelyet - most már elárulhatom - angolból fordítottak az újabb időkben iskolázott emberek, így pl. a kaszub (ejtsd: kasub) népnevet képesek voltak kashub-nak írni. És ismét, más helyen arról fecsegtek, hogy valamelyik régi Zamojski uraság a maga szép városában szívesen merült el álruhában a Keletről jött kereskedők, utazók multikulturális forgatagában - holott a forgatag a mi nyelvünkön "tarka" vagy "sokszínű," s hasonlóan, Lengyelország keleti tájai helyes magyarsággal "kulturálisan sokszínűek". Egy előnyös vonását is meg kell említenem: belógó fákkal és parkoló autókkal teli légifotók helyett sok nevezetes palotát és katedrálist ízléses rajzok formájában ábrázoltak. Mindenesetre a könyvet csak hazánkfiai használhatják érdemben, és utóvégre tán a koma tudatáig is eljutott, hogy pár karton cigi áráért éppen egy arra járó magyart könnyített meg.
