előző nap        a főlapra        következő nap

21. nap: VII. 21. (kedd) 800 - 2100
Wesoła - Słomniki - Miechów - Książ Wielki - Wodzisław - Jędrzejów - Brzegi.
88 km

Hálószobám eléggé közel volt a következő faluhoz, Wesołához, ezért sietve sátrat bontottam, remélve, hogy majd a rekkenő hőségben kialszom magam valahol. Így hát elszáguldottam néhány falucska mellett, arra várva, hogy az éhség rákényszerítsen a megállásra. Ezek a falvak voltaképpen csak afféle dűlők, amelyeket egy-egy dombhát ölén vagy gerincén húzódó út köt össze. Az egyik ilyen faluban elém ütődött egy Zagłoba nevét viselő panzió, ami körülbelül azzal ér fel, mintha idehaza Háry Jánosról neveznénk el hasonlót. De a meglepetésnek nem volt vége: az első nagyobb városkában, Słomnikiban egyenesen utcát neveztek el Sienkiewicznek erről a hőséről, a nagyotmondó lovagról, aki fegyelmezetlenségével, korhelységével és tántoríthatatlan hazafiságával a tizenhetedik századi lengyel kisnemesség egyik mintapéldánya. De őmellette ugyanott utcát kapott Andrzej Kmicic [andzsej kmicsic] uram is a litvániai nemességből. Ő a Trilógia második részének, az Özönvíznek érdemes főszereplője, ifjúságom éveinek kedves regényalakja. E hősök - együtt Wołodyjowskival, a kislovaggal, az ország első szablyájával, valamint Skrzetuskival [szksetuszki], a félelem és gáncs nélküli lovaggal - a lengyel nép szívében örökké élnek, így nem meglepő, hogy nevüket a közterületek díszének tekintik, noha a valóságban sosem éltek.

Végül kilenc óra tájban két lakott dűlő között, egy erdősáv védelmében találtam egy akkora mezőcskét, amire nyugodtan letelepedhettem reggelizni. Elő is szedtem a tegnap vett szalonnát, és nagy utálkozással rögtön meg is állapítottam róla, hogy ehetetlen - mert bizony zsírszalonna volt. De nem hiába hurcoltam magammal a gázfőzőt és az üres befőttesüveget: fél óra elteltével már disznózsír formájában vittem tovább azt a részét, amit érdemesnek tartottam. Miközben a reggeli készült, hazatelefonáltam, és megtudtam, hogy a fiúk miskolci átszállással épségben hazaértek.

Itt érdemes röviden vázolnom, miből éltem út közben ezen a szakaszon. A biztonságérzetem fenntartására mindenképpen kellett lennie a csomagban néhány zsömlének, ami kettőtől tizenkettőig bármennyi lehetett. Egy nap alatt öt-tíz zsömlét pusztítottam el - természetesen nem nutellával vagy hasonló haszontalan mázzal, hanem emberes, már-már aratói rávalóval. A befőttesüvegbe most csak kényszerűségből került zsír, de rendesen vajat (igazi tehéntejből valót, nem margarint vagy vajkrémet) tartottam benne. Felvágottat még nem kellett vásárolnom, mert még futotta az otthonról hozott kolbászból és szalonnából. A lengyelek, úgy látszik, nemigen esznek zöldpaprikát (erőset nem is láttam a boltokban: alkalmasint nem érik meg), ezért részben hagymával, részben paradicsommal és kígyóuborkával segítettem ki magamat. Természetesen sajtot bőséggel tároltam a puttonyban, mert viszonylag egészséges, noha a zsiradéknak bőséges forrása - és akárki akármit mond, nekem végig az út során fizikai éhségem volt igazi zsírra. Ezzel párhuzamosan már most is éreztem, hogy apad rajtam a háj. Összesen tizenkét kilót adtam le a negyvennégy túranap alatt, noha szó szerint két pofára zabáltam, az eddigekhez hozzávéve az alkalmankénti főtt tésztát reggel, illetve napi átlagban másfél zacskónyi kekszfélét az útikosárból. Természetesen egyre sűrűbben vettem gyümölcsöt is: legtöbbször almát, ritkábban valamilyen barackot.

Słomniki

Słominkiban az eddig írottakkal teljes összhangban, bőségesen bevásároltam, majd egy kis kanyart tettem a belvárosban. Egy bedeszkázott és bebetonozott ablakú régi házon tábla hirdette, hogy a második világháború előtt itt működött a zsidók imaháza, önkormányzati hivatala és vallási iskolája. 1942 júniusában a nácik itt tartottak fogva mintegy ezer zsidót, aztán a bełżeci haláltáborban meggyilkolták őket. A városka után úgy elálmosodtam, hogy le kellett heverednem másfél órára egy lucernás szélén. Már majdnem két óra lehetett, mikor végre elértem Miechówot, és betoltam gépemet az ott álló régi, szép és eléggé elhagyatott bazilika kertjébe.

Miechów, székesegyház

Szent Sír-kápolna

Ezt még mint fatemplomot a XII. században építették, aztán sorozatosan román, gótikus, és a XVIII. században egy nagy tűzvész után végül barokk székesegyház formáját öltötte. Ma a Megváltó sírjáról neveztetik, ami abban is megnyilvánul, hogy a szokásos aranydísz, a négy nyugati egyházatya, valamint a fő- és mellékoltárok mellett található benne egy igazi különlegesség: az 1530-ban épült Szent Sír-kápolna. A kupolát belül kazettás beosztású virágdíszes freskók (?) borítják, a koporsóutánzat előtt pedig pénzbedobós műgyertyák vörös villanyfénye ficánkol. Erre a kegyhelyre, amely egy krakkói kápolna mintájára készült, messze földről érkeztek zarándokok a középkorban. Mikor én arra jártam, szórványosan jöttek befelé az emberek imára. A torony sisakján a feltámadott Krisztus szobra áll egy búcsús zászlót hordozó kereszttel a kezében. A templomhoz kolostorépület is tartozott, s ennek körfolyosóján a torinói lepelről szóló, igen tudományos kiállítást alakítottak ki.

Tovahaladtam észak felé, és személyesen átéltem a földrajzórán tanultakat: a terep egyre kisebb hullámokat vetett, és jól érezhetően lejtett. Egy erdőben gombát szedtem és meg is ebédeltem. Aztán megérkeztem a következő városkába, Książ Wielkibe, ahol egy különálló haranglábbal ékes, de sajnos bezárt terméskő templom kellette magát a dombtetőn. Szép csöndes élet folyt az utcán, a közelben valaha állt várromról nevét vevő, és alakra is várat formázó szálló elé néhány autó állt be. Én azonban makacsul törtettem észak felé, mert feltett szándékom volt, hogy a Nida partján fogok aludni.

Książ Wielki, fatemplom

Váracska Szálló

Kisvártatva egy hármas tagolású nagy kék tábla jelezte, hogy jelentős közigazgatási határt lépek át: a szentkereszti vajdaságba (województwo), annak is jędrzejówi megyéjébe (powiat), illetve wodzisławi járásába (gmina) jutottam. Ez a gmina a szótár szerint települést jelent, de mivel e tábla mögött rögtön ott állt egy másik, ami Świątniki falut jelentette be, kénytelen voltam járásnak tekinteni. Wodzisław városa egy szép nagy téglatemplommal írta be magát a krónikába, amely előtt egy esernyőféléval védett Mária-szobor állt, a lengyel tájra oly jellemző színes szalagokkal. - Az ide beválasztott képen nem ez a Mária látható, hanem egy kék, kopott szobor valamivel későbbről, aminek fő nevezetessége a tövében álló néhány domborművű nőalak, akikről nem tudtam kitalálni, kit ábrázolnak.

Az utolsó terephullámok az úton

Wodzisław (?)

Innen kezdve hosszú időn át nem álltam meg, csak Jędrzejówban vízért. És persze hogy lefotózzak egy tizenöt méter széles sörreklámot, melyen egy pénzfeldobáshoz készülő páncélos lovag ezt mondja a sárkánynak (háttérben a vár, ahonnan csak a királylány hiányzott): "Ha fej lesz, Strzelecet iszunk, ha meg írás, akkor újra dobunk." A "fej" ebben az értelemben lengyelül "orzel", azaz sas, az "írás" pedig "reszka."

Elvitorláztam egy villanyvezeték-csomópont mellett, ahol a hazaihoz hasonló, csak éppen háromlábú betonpóznák tartották az egyik köteget a másik fölött. Aztán egy festői útcsomópont, majd a mellette lévő szervizút kérte, hogy a lemenő nap fényében készítsek róla egy hangulatos fotót. Volt itt ezeken kívül egy magántelken lévő nagy szélkerék, szinte gombóc alakú fenyves, látványos temető, eladó hidraulikus állványzat (mögötte autógáztöltő telep). A napi látványosságokat a mnichówi fatemplom zárta fél kilenckor, de annak már csak a külső táblájáról olvashattam le, hogy XVIII. századi, és a belső díszítése rokokó stílusú.

Kilenc órakor Brzegi falucskánál kitelepültem a Nida cserjés partjára, sátrat vertem, majd a sötétség leszállta után belemásztam a negyven centis, langyos vízbe, melynek ágyát nagy szemű homok alkotta. Ezt a homokot a későbbiekben is megismertem, és mindannyiszor nagyon örültem, hogy mosdás után nem iszapba kell lépnem. Kellemes idő volt, enyhe szél lengedezett, és a bokor, ami alá bebújtam, elég fedezéket adott, hogy másnap elegendőnek tartsam a hét órai kelést. A sátorhelyet keresve találtam három nagy őzlábgombát, ezért azzal a jóleső tudattal tértem nyugovóra, hogy másnap zamatos gombapörkölttel kezdhetem a napot. Sajnos nem így történt, de ez már a következő nap történetéhez tartozik.