előző nap

a főlapra

következő nap

9. nap: VII. 9. (csütörtök) 10⁰⁰ - 23³⁰
Hajdúnánás (Tedej) - Tiszavasvári - Tiszalök (komp) - Tiszatardos - Tokaj - Tarcal - Mád - Abaújszántó - Abaújkér
78,3 km

Kellemes, hűvös reggelre ébredtünk, ragyogóan sütött a nap. Mintegy ötszáz méterre egy magános ház állt, felőle azonban a kukoricás fedezéket adott. Fél nyolckor előjöttem a sátorból, és elkezdtem a sütést: szalonnát, némi hagymát és rengeteg tojást, kolbászt vetettem a serpenyőbe, hogy a legényeket az illattal előcsaljam. Kisvártatva ki is dugta a fejét Szilárd, majd valamivel később Áron is. Kurta mosakodás után asztalhoz is guggoltunk, és elvertük első éhünket a rántottával, illetve ők hozzátettek némi zacskós levest. Némi melegítős konzerv is várta, hogy magát táplálékul adva könnyíthessen a csomagon, de csak a későbbi napokon kerültek sorra.

Kis tévelygés a Fehérszik felé

Az első defekt

Tíz órára nagy nehezen összevakartuk magunkat, és az egyre jobban felhevülő ég alatt visszatértünk az országútra. Eközben már jöttek volna befelé egy traktorral, ami alig fért el az utolsó tennivalók idejére a kanyarban ledöntött kerékpárjainktól. Persze nem ért minket semmi szemrehányás, sőt inkább vidáman integetett a gazda, látva, hogy nem a termését dézsmálni, hanem aludni jöttünk ide. Mellesleg igazolódott az az eddig használt számításom is, hogy a traktorosok előbb megborotválkoznak és megreggeliznek, s csak úgy jönnek ki a mezőre, azaz elég volna hétkor tábort bontani a szántóföldön. Vígan adomáztunk ilyen dolgokról, még a Békésen szántogató traktor fedőnevű Index-fórumos moderátor is előkerült egyszer-kétszer. (Ővele útitársaimnak volt néhány összezördülésük, és nagyon jól megjegyezték.) Mindenesetre ennek a kései indulásnak nem kellett volna így lennie.

Valahol Szorgalmatos körül

Tiszalök

A Tiszavasvári és Tiszalök közti kerékpárúton kényelmes tempóban, hitvitába merülten tekertünk végig. Ekkor már túlvoltunk egy defekten és egy hirtelen fékezés miatti egymásba szaladáson - emiatt eléggé összeszidtam egyiküket, mert ki kellett egyengetnem a Csepel első villáját. Megtapasztaltuk, hogy ugyanez a kerékpár szívesen ledobja a láncát is: ettől meg a kezem lett szürkébb egy árnyalattal. Komppal átkeltünk a Tiszán, majd Tokaj felé tartottunk. Itt sikerült egy könyvtárat (!) találni vécézésre, mert a bevásárlóközpontban nem volt mellékhelyiség. Szorongva gondoltam az elkövetkező napokra, mikor az efféle kínos helyzetek mellé majd nekem kell szlovák mentegetőzést szolgáltatnom - és ennek megelőzésére ismét megpróbáltam a spártai módszereimet reklámozni. De persze az a legjobb, ha az embernek már beáll rendszeres, kiszámítható működésre a hasa, és akkor megy félre, amikor a többiek is csak tollászkodnak, azaz reggel. Ehhez persze délután is kiadósan kell enni, nem úgy, mint tegnap.

A komp

Tokajban semmit nem néztünk meg, csak a város szélén magát kellető mirabellafát, de azt alaposan. Fél óráig lakmároztunk róla, sejtve, hogy ma már úgysem jutunk el a határig. Valahol még ebédelnünk is kellett. Lassan enyhült a meleg.

A tokaji hegy

Mirabella-lakoma

Rátértünk a Zempléni-hegységet dél és nyugat felől kerülő gyűjtő-országútra, amely kisebb-nagyobb hullámokat vetve lassan följebb kapaszkodik a Szerencs-patak, majd a Hernád széles völgyében. Mád előtt betértünk egy makoveczes stílusú faépülethez, amely kívülről ősmagyar emlékhelynek látszott, közelről meg mezőgazdasági munkaeszközök raktárának. Éppen akkor ment el a terepjárós biztonsági őr, mikor mi lepihentünk a bejárat előtt. a fiúk haraptak valamit, én szereltem egy sort, aztán indultunk is tovább.

Raktárként működő kultuszépület (?) Mád előtt

A vacsorával összevont ebédre Mád után került sor egy néptelen útszakasz melletti gyepsávon, mintegy nyolc órakor. Természetesen kenyeret haraptunk a szúnyogok mellé, mert a srácoknak elég sok szendvicsük volt még, és különben sem akartam szokásba hozni a nap közbeni főzést. Elhaladtunk ama kőtörő és sziklafűrészelő üzem mellett, amely éppen nyolc éve vonta magára a figyelmemet, de most nem működött a gatter, tehát nem néztünk be. A meleg színekben tobzódó naplemente után már csak addig tekertünk, hogy ne lássanak minket, amit nyugovóra térünk. Lihegve felkapaszkodtunk a Vizsoly előtti dombhátra a két folyóvíz között, ahonnan már nem is látszott a közeli boldogkői vár, kerestünk egy erdőcskét a hernádcécei sertéshizlalda szomszédságában. A sötétben nagyon nehezen sikerült sátrat verni, mert emberközelben alig mertünk lámpázni.

Nagyítható térkép a Google honlapján (új ablakban)