Mátra–Bükk–Aggtelek–Zemplén
Kerékpártúra, 2001. augusztus

1. nap (szerda): Bp – Isaszeg – Jászfényszaru – Gyöngyös – Domoszló - Eger – Felsőtárkány – Vöröskő-vgy. (164 km)
2. nap: Eger – Noszvaj – Hór-völgy – Miskolc – Parasznya – K.barcika – Felsőnyárád – Aggtelek – Jósvafő – Szelce-vgy. (160 km)
3. nap: Derenk – Szögliget – Szalonna – Krasznokvajda – Szemere – Méra – Vizsoly – Boldogkő – Mád – Tokaj. (158 km)
4. nap: Vonattal haza.

Indulás előtt minden időjárás-előrejelzés "tartósan meleg időt" ígért hétfőig, "szórványos, futó" záporokkal. Gondoltam, itt az idő, hogy az áprilisi bükki túra hóesés miatt lefújt folytatását megejtsem. Az Alföldön, izzadó aszfalton, beszántott földúton, szétrobbant dinnyék között értem be Gyöngyösre. Innen a Mátraalja szépséges falucskái közt másztam át Egerbe. Domoszlón láttam egy Marx Károly utcát.

Sajnos mire Egerbe befutottam, bezárt az antikvárium, így felkaptattam a szokott hálószobába, a Vöröskő-völgybe.

Felmálházott gépem a Stimecz-háznál

Másnap reggel immár eredménnyel látogattam meg a könyvkuckót, majd Noszvaj irányában elhagytam a várost. Bogácson termálfürdő és lepkekiállítás van; ez utóbbi "szeles időben zárva." (Csak délután látogatható, és a hétfő a szünnap.)

A kerékpáros topikban csodákat meséltek a Hór-völgyről, melynek murvaútja vadregényes bicajtúrákra ad alkalmat. És valóban: a benne haladót festői ormok lesik kétfelől, tavasszal a nyomában csacsog a patak, szerdán és szombaton nyitva tart az oszlai tájház, továbbá meglátogatható a Suba-lyuk (ősemberbarlang), a szénégetőhely, a régi üveghuta temetője, a közelben emlékhely épül – és a völgy felső végénél (Hollóstető) jár az eger-miskolci busz [csak vasárnap!]. A szurdok aljában néhány csüggedt gyalogossal találkoztam.

Régi kőfejtő, ma geológiai bemutatóhely

Bükkszentkereszt, tortúra-állomás

A diósgyőri vár

Ismét gyorsabb tempóra nódítottam paripámat, hogy még sötétedésig elérjem Aggteleket. Ezen a tájon alig találkoztam turistával.

Magányos domb

Aggtelek

Ezután igen hamar elsötétült az ég. A piros jelzésen kapaszkodtam fel a Kuriszlán nevezetű kopár nyeregbe, és valahol a környéken éjszakáztam. (Piros villogóm fényében a térkép pirossal jelölt összes turistaútvonala láthatatlan volt.)

Másnap korán keltem, egy forrásnál ruhát mostam, majd a kéktúra vonalán keservesen felküzdöttem magam egy olyan helyre, amit már hosszú ideje szerettem volna megnézni. Ezt a helyi ismertető-tábla így mutatta be:

"A várhegyről leereszkedve a kék jelzésen érjük el Derenk romközséget. Az egykori falu környéke Horthy Miklós kormányzónak kedvelt vadászterülete volt. Derenk zavarta a nagyúri vadászokat, mivel a kis falu határának köves talaján gazdálkodó, szegényesen tengődő derenkiek nemegyszer orvvadásztak a területen. 1940. május 24-ei ülésén az akkori kormány határozatot hozott a község "önkéntes" áttelepüléséről. 1943 nyarára teljesen kiürült a falu, ma már csak a romos iskolaépület és fűvel benőtt romok találhatók az egykori település helyén."

A sok csúszás-mászásban eléggé eliramlott az idő, ezért az otthon betervezett útvonalat (Regéc – Sárospatak – Tokaj) alaposan lerövidítettem. Mindazonáltal útba esett egy szabadstrand, ahol eltöltöttem egy félórát.

Büttös után ismét megpróbáltam földúton rövidíteni, és ismét rajtavesztettem. Nem maradt más, mint a határ mellett visszakanyarodó műút, a néptelen átkelő előtt jobbról kolompkoncerttel, utána balról határkövekkel. A kis hazából geodéziai kilátó kémleli a túloldali lapost.

Alkonyba hajlott már a nap, mire eljutottam a másik nagy látnivalómig: a megcsigázottan is győztes vándordiák gyermekkorának és az "istenes vénember" bibliájának nemzeti kegyhelyére, Vizsolyba. A ref. lelkész éppen a pápás papnál volt állófogadáson, így a gondnoknénivel bocsáttattam be magam az apró, Árpád-kori templomba. Az őspéldány biblia a helyén volt, üveg alatt, riasztóval védve, több régi könyv társaságában. [Röviddel ezután az "ember" névre méltatlan hitvány férgek ellopták.] [Szerencsére pár év múlva megkerült: még az országból sem tudták kivinni a gazok, és botorul itt akarták eladni. Gyalázat rájuk!]

Estefelé feltámadt az északi szél, és ettől rossz érzéseim keletkeztek: borzalmas vihar szokott lenni az ilyenből. Fedett hely sehol, az országút mellett sátorozni pedig istenkísértés, különösen az országnak e szegletén. Szédült iramban hajtottam hát délnek, a falubeliek úgy néztek rám, mint valami garabonciásra.

Mád előtt a sötét útfélen "gattert" (kővágó gépet) láttam működés közben. Egy kőtörő üzem éjjel is kivilágított, részben demonstrációs célú masinája volt, ember nem állt mellette. Négy vasoszlopon keretes kettős fűrészlap himbálózott, alatta medvényi mészkőtömb feküdt. A fűrészelt területet vízzuhany hűtötte – és az útról ennél több nem látszott. Annyira lebilincselt a látvány, hogy megfeledkeztem a sarkamban bömbölő szélről, és bedugtam az orrom az udvarra. A fűrészt villanymotor hajtotta dugattyús elven, és egy igen elmés rendszerrel azt is megoldották, hogy a keret igen lassan ereszkedjen is az oszlopokon. Az üzem munkásai este tízkor is igen készségesek voltak, egyikük még fel is írta nekem a "gatter" szót, nehogy elfelejtsem hazáig...