A lakás lassan kiürült,

jöhetett az albérlő.

Pécelen pedig ipari mennyiségű ágyásszegélyt

mustrálhattunk meg beágyazás előtt.

Katonás rendben sorakoztak

a lépcső mellett az ágyások.

A felső szintlépcsők között

egy sor erősebb ágyáslécet helyeztem el.

A házat tápláló áramkábel mélységéig

hatoltam le az ásóval,

miközben a frontkerítés számára

alapozóárkot ástam.

A felső szintlépcsőket meglocsoltuk,

és bevetettük fűvel.

A sávalap látványosan beletorkollott

az úszókaput majdan tartani hivatott betonkolonc ("ellensúly") gödrébe.

Megérkezett a hatméteres úszókapu,

amit csak átlósan tudtam bepréselni a garázsba.
(Két hónapig vesztegelt ott.)

Eközben lassan kisarjadt

a jól megöntözött gyepszőnyeg.

Öcsém érkezett segítségül,

és betonvágó flexszel,

ütvefúróval

lecsípett egy darabot
a kocsibeálló betonalapjából.

A pincében egy csibekeltető gép is megfordult.

A térkőkupacot Juliék odébbhordták.

Én újra árokba szálltam,

és kivéstem egy második ároksávot
az úszókapu mozgásának aknájául.

Az ellensúly gödre kb. 2,5 köbméteresre hízott.

Az úszókapu fő görgői számára

12 milliméteres menetes szárból

kétszer négy tartó-vasalatot készítettem.

Ezután a helyszínre érkezett

két tonna cement,

húsz zsalukő,

és öt köbméter sóder.

Az úszókapu fogadóoszlopának
egy kisebb alapgödröt ástam.

A kapu aknájába besorakoztattam a zsaluköveket,
hogy a kerítésalapot határoló zsaluzólemezeket oldalról tartsák.

A nagy betonkoloncnak saját vasalatot hajtogattam.

Ezzel egyidejűleg a fészer tartócölöpeinek is
elkezdtem a megalapozását.

Így festett a sávalap vasalata
elkészültekor, esti lámpafénynél...

Megérkeztek a kerítés sárga zsalukövei...

...és a hasonló színű beton növényedények.

A kerítést szakemberek rakták meg.
(A második menetben a fedőköveket és a fémoszlopokat is beépítették,
erről azonban közvetlen kép nem készült.)

Sajnos egy vasárnapi felhőszakadásra nem készültünk fel,

ezért némi alvégi csurgásellenőrzés után...

...az utca felől betört az árokpótló vájat áradmányvize.

Az ágyásszegély lécsorait
könnyűszerrel lehajlította.

A nagy része a szomszédból folyt át
(ők ekkor nem voltak otthon),

ahol széles csíkban elterített
fél köbméter sódert,

de a mi portánkon is betört
a szűk áteresz fölé bukva.

Utólag már okosabb az ember,

így épült meg az ideiglenes mellvéd és a túlfolyócsurgó.

Az áradat kimosta az alsó járdát támasztó
betontöltés alól az agyagot.

Ezután elhelyeztük a fészer tartóoszlopait.

Öcsémmel és két legényfiával

nekirugaszkodtunk a kapunak,

és a helyére emeltük.

A hátulsó kádba
szintjelzős iszapszivattyú került.

Észszerűsítettük és vízhatlanítottuk
a szivattyúk áramellátását.

Egy kép a helyén álló, de vezetőgörgővel
még nem rendelkező kapuról

Ezután a fészer rudazata került sorra.

A keresztidomokra hosszanti rudakat hegesztettünk.

(Ezekbe még a felhegesztés előtt hosszú csavarfuratokat fúrtunk-martunk,

hogy a polikarbonát-lapnak hőtágulást biztosítsunk.)

Így festett a fészer vasváza.

Két helyen magasító toldatot iktattunk közbe.

Másnap lefestettem a hegesztési helyeket,
és kialakítottam három szintet a leendő agyagpadló számára.

Ezután előkészítettem a polikarbonát lemezt leszorító alumíniumprofilokat,

azaz beléjük nyomkodtam a szigetelő gumikat.

Egy újabb munkanapot igényelt a tető felrakása.

Helyére került a legtöbb

élre illesztendő

szalag és profil.

A leszorítókat azonban pihenni hagytuk.

Ezután egy olyan ismerőshöz

kellett fordulnunk,

akit a tető elbírt.

Ő hajtotta be a leszorító csavarokat a szarufákba.

A szigetelő gumik méretre vágása után

kialakult a fészer végső tetőformája.

Eközben a frontkerítés előtt

még egyszer kimélyítettem az árokpótló földvájatot.

Ezután öcsém elkészítette a méretes vezetőgörgőt,
így lehetővé vált az úszókapu fogadóoszlopának bebetonozása.
Kiástam neki egy hetven centis gödröt.

A kapura fölszereltem a zárat,
a fogadóoszlopra pedig az ellendarabját,

valamint a felfutó görgő pihentetőjét.

Ezután kézzel kikevertem két nagy láda betont,
és belelapátoltam a gödörbe.

A kapu ilyenformán zárhatóvá vált.
A tolómotor felszerelése későbbre maradt.

Amikor végre találtam rá időt,
munkába vettem a vízcsap alatti nagy letörést.

Odahordtam pár talicska agyagot,
és megraktam a letörést beton növényedényekkel.

Az őszi szünetben végre sikerült
összehozni az utcai árok megépíttetését.

Ehhez először el kellett bontanom
az ideiglenes mellvédet a bejáratnál.

Az első munkanap hajnalán elhordtam
a mellvéd linóleum-lemezeit és zsaluköveit.

Aztán kirángattam a vaskarókat és falemezeket
az árokpótló földvájat felső részéből.

Csakhamar a helyszínre érkeztek a vasbeton árokelemek.

Ezeket egy daruskocsi
emelte le az árok közelébe.

A délelőtt folyamán a felső szomszédnál
folyt a munka, délután minálunk.

A kiásott árok mélyére
pár centi töltőmurva került.

A murvát lapvibrátorral tömöríteni kellett.

Erre emelte rá a daru az árokelemet.

Másnap a munka már a kapunknál tartott.
A közmű elektromos vezetékeit egykor jelző és így védő,
ma már üres PVC-csövek áldozatul estek a markolónak.

A régi, szűk átereszcsövünket
a védő betonöntvényével együtt
kiemelték a földből.

Így festett az utcánk nagy kanyarja
- immár árokkal együtt.

A fektetés az alsó szomszédunknál folytatódott.

Az elkészült árok mellé
a maradék töltőmurvából
javított talajú parkolóhelyet illesztettünk.

Ezt a murvát is tömörítették,
az árokelemeket egymáshoz ragasztották.

A maradék agyagot - elszállítás végett -
a kerítésünk tövébe halmozták fel.

A fészer tetejének vízlevezetőjéből még egy kis eresz hiányzott.
Ezt már körmös fagyban tákoltam össze.

A bádogosmunka nem szakszerű, de remélhetőleg kiszolgál.

A füvet a sok eső miatt nem tudtam lenyírni télire.
A szivattyúkat kiemeltem és lefedtem.

Sajnos a szellőztető fentiekben dokumentált rendszere nem működött kielégítően. Az alumínium szellőzőcsövön nyitott lyukon továbbra is párás levegő lépett ki a padlástérbe, és e nyílás mellől a tetőszerkezet húzófáira csöpögött a víz.

Ezért szétbontottam a csőrendszert az alucső végénél, ideiglenesen engedtem belőle a vizet vödörbe csöpögni, a bontás helyétől pedig egy hatméteres PVC szellőzőcsövet ("hernyócsövet") indítottam a fészer irányába.

Kilépési pontként a vízszintes lambéria jött szóba. Ezt előfúrás után dekopírfűrésszel kilyukasztottam.

A lyukba alulról egy zárórácsot illesztettem.

A rácshoz tartozó kürtőbe először
beleragasztottam a hernyócsövet,

majd annak túlsó végéhez sziloplaszttal hozzáerősítettem az
alu szellőzőcsövet lezáró, időközben kitágított nyílású fém záróelemet.

A szellőzőcsőnek ezután is maradtak hibái. Először is a hosszú hernyócső lehasasodott a benne felgyülemlő víztől. Ezt egy létra formájú merevítővel kívántam alátámasztani, melynek léceit előzőleg lazúrral ápoltam.

Ideiglenesen néhány szövetcsíkkal oldottam meg a cső megközelítőleg egyenes futását a lejtős szakaszon.

A nyújtható alumíniumcső se vált be: láthatólag csöpögött róla a víz. Nyilván átszivárgott rajta a pára, valószínűeg a nyújtáskor egymáson elmozduló spirállemezek között. A középrészt tehát kicseréltem egy alufólia-falú, spirális dróttal merevített kétméteres csődarabra.

Az illesztések szilóval való beragasztása után a felszálló szakaszt újra körbevettem kőzetgyapottal.

A hernyócsövet alátámasztani hivatott
létraféle lécrendszert még a garázsban
kifúrtam és összecsavaroztam.

A padlás húzófáira fölcsavaroztam három
keresztlécet, azokra fektettem föl a "létrát."

Az alsó végére még egy deszkát raktam,
hogy a hernyócső azon
kellő lejtéssel vehesse be a kanyart.

Vettem még néhány zsák cementet,

hozattam egy köbméter töltőmurvát és ugyanannyi sódert.

A nyakunkon maradt, szétzúzott betonkoloncokat nagy megkönnyebbüléssel elhantoltam a konténerben.

A kocsibejáró munkagödrét tizenöt centire mélyítettem ki.

A konténerbe a szomszéd is hordott agyagot.

A leendő rámpát a külső fűágyás felől zsalukőfallal akartam határolni. Ezt nem tudtam megalapozni, mert három zsalukő mélységben elértem két, a kerítéssel párhuzamos közművezetéket. Mindenesetre a fal kapott némi murvaszórást, és jól meg is vasaltuk. A fő támasztója maga a mellette készülő betonrámpa lett, a másik oldalról pedig a fűágyás nagy agyagtömege.

Húsvéthétfőn nekiláttunk a betonozásnak.

Édesanyámmal leterítettük a murvát - a betonnak tíz centi vastagságot hagyva.

Szerencsés véletlen folytán az egészen más céllal vett szürke zsalukövek sértetlen maradéka éppen elfogyott e támfal építésekor. Elhelyeztük őket a nekik szánt térben, ügyelve a fűágyás folyókájának átvezetésére. Erre egy PVC-csőhajlatot és szűkítőt használtam fel.

A fal egészen jól sikerült, de elhatároztam, hogy dísztelen és érdes felszínét valami csempefélével el fogom fedni.

Másnap, egy hideg keddi napon folytattuk a munkát. A betonrámpa alját külön dróthálóval megerősítettük. A beléje építendő folyókákat lenejlonoztuk,

összecsatoltuk, és földnedves betonból készült kupacokra helyezve a végső helyükre illesztettük.

A rámpa szilárdító hálóját méretre vágtam, és néhány kőkockára fektetve pár centivel a murva fölé terítettük.

Déltájban elkezdtük a betonozás utolsó műveletét, a beton keverését, terítését és simítását.

A talicska egy nagy fapallón járt föl-alá. Édesanyám ugyanerre térdelve igazította el az anyagot, és simította le a felszínt.

Egy ebédszünetet is beiktattunk,

és így a munka délután hatkor befejeződött.

A következő napokban is a pallót használva jártunk át a rámpán.

Ezután egy darabon kicseréltük a drótkerítést.

Ehhez támaszt kellett illeszteni a sarokpóznához.

A szakmunkákat: a flexelést...

...és a hegesztést öcsémre bíztuk.

A megtámasztott sarokpóznára már fölerősíthettük a feszítődrótokat.

Egyszersmind kibontottam a folyókát a műanyagponyva alól.

A nap végén még felfúrtuk a falra a kerti csap kagylóját.

Másnap megtisztogattuk a kerítés alját, és fölerősítettük a drótfonatot.

A telek sarkára rózsa és szeder került,

lejjebb karalábé, sütőtök,

borsó és más egyéb.

A kavicsot a kád mellől,

a komposztot a gödörből termeltem ki hozzá.