2024. február

A tavaly beszerzett mászótorony ügyét a téli hidegek és esők elmúltával újra elővettem, és a fényképek alapján összeállítási rajzokat készítettem róla. Első nekifutásra tévesen azonosítottam a középső szintelem tájolását, így addig töprengtem a félig összerakott lábak fölött, míg eltelt az erre szánt idő.

Miklós fiacskám nagy kedvvel nézegette a földön heverő irdatlan fadarabokat.

Másnapra rájöttem, miért nem egyezett a valóság a vázlataimmal, és immár gyorsabban tudtam dolgozni.

Ez volt a legcsiklandósabb helyzet,

de baj nélkül átlendültem rajta.

A vaskos, ívelt tetőt is sikerült két ponton rácsavaroznom a lábakra, így a szerkezet már nem fenyegetett összeomlással. Ezúttal az eső akasztott meg egy hétre, mert olyankor a fúrógép nem használható kültéren.

A lábak tövét bekentem bitumennel,

a tetőre pedig erős kátránypapírt borítottam.

A két letekercselt menet illesztési vonalát egy, a fészer fedéséből megmaradt gumiszalaggal szorítottam le.

A lábak tövénél fölcsavaroztam...

...a merevítőket és a saroktámaszokat.

Így várta a torony a folytatást.

Egy kedd délután éppen annyi időm akadt, hogy egy régi biciklikülsőből leszorítószalagokat készítsek, és felcsavarozzam őket a kátránypapír peremeire.

Másnap a kátránypapírt az egyenes peremek alatt is leszorítottam...

...egy-egy alumíniumlemezzel, és egy marék gumis alátéttel,

melyeket szintén a fészer fedésekor tettem félre mint maradék anyagot.

2024. március

A következő vasárnap vettem egy nagy levegőt, és talpára állítottam a tornyot.

Julival megbeszéltük, hogy a hátsó kert felső szintlépcsőjét fenntartjuk futkosótérnek,

ezért a tornyot alulra kellett átvándoroltatnom.

Egészen a legalsó sávig vonszoltam a téglatestvázat,

felváltva a bal, majd a jobb alsó élénél fogva. Így vonultam ebédszünetre.

Ezután már a szomszéd segítségét kellett kérnem. Együttes erővel visszacibáltuk a tornyot pár méterrel,

majd nagy lendületet véve fölállítottuk, és ráhelyeztük a jó előre beszintezett kátrányos pallókra.

A torony nem négyzet alapú volt, ezért csak két átellenes oldalán lehetett a csúszdát elhelyezni.

Az első csúszáspróba azt mutatta, hogy lejtés vagy túl kicsi lett volna (a képen látható helyzetben), vagy túl nagy (a vele átellenes oldalon).

Csak a gyári beállításnak megfelelő helyzetben csúsztak rajta elfogadható tempóban a gyerekek, vagyis akkor, amikor a csúszda a torony talpszintjében végződött.

Ezért hát újra nekihuzakodtam, és kilencven fokkal elforgattam a tornyot. Most már lecsavarozhattam a lábakat, és elkezdhettem fölszerelni a járószint korlátjait, a mászófalat meg a létrákat.

A barackfa azonban nem engedte, hogy a csúszdát az egyetlen arra alkalmas oldalfalnak gyári terv szerinti felére szereljem föl. Ezen oldallap korlátelemét tehát tükröznöm kellett a lap függőleges felezősíkjára, ami néhány csavar máshová telepítését jelentette. Ezzel éppen végeztem alkonyatig, de a helyére illeszteni már csak a következő szerdán tudtam.

Ekkor a kapaszkodóoszlopot is a helyére raktam, és a másik fogódzkodót is áttelepítettem a csúszda két felére. Bandi hamar használni kezdte a mászófalat és a csúszdát, míg Mikesnek még segítség kellett mindkettőhöz.

2024. április

Ahogy a tavasz végre érdemben elkezdődött, felmerült bennünk, hogy a "lakáskassza" nevű, már több éve lejárt megtakarításomat végre felhasználjuk, mégpedig elsőként egy olyan locsolórendszer kiépítésére, amely az (50%-ot kitevő) csatornadíj leperkálása nélkül méri nekünk a városi vizet. Ehhez locsolási vízmérőt kellett terveztetnünk, és a terv alapján kiépíttetnünk, hogy majd két hónap múlva a vízművek hivatalosan átvegye, és akkortól (vagyis nagyjából nyártól) már 500 Ft/m³ áron öntözhessük a füvet.

A tervező emberi áron dolgozott, de a vízszerelő borzasztóan levámolt bennünket, tudván, hogy csak ő kapta meg a tervet, így más vállalkozóhoz nem fordulhatunk. A reális ár háromszorosát gombolta le rólam, és a végén úgy kellett nógatnom a számlaadás végett, mint egy igás ökröt. A neve Nagy Zoltán, és a Jószaki.hu portálon találtam. Óvakodjon tőle mindenki!

A szaki és segédje egy nap alatt tűrhetően elkészítette a vízvezeték leágazását, beépítette a mellékvízmérőt, és a csőre ráhelyezte a téli elzárós kerti csapot. Az optimálistól elég távol állt a vízakna betonfödémébe fúrt, terjedelmes és be nem dugaszolt lyuk, valamint az a körülmény, hogy egy hollandit nem húztak meg rendesen, ezért a bemenő fővezetékből a vízakna mélyére szaporán csöpögött a víz. Ezt azonban csak június végén vettem észre, s addig elfolyt vagy fél köbméter.

Immár nekifoghattam a fűtelepítés előmunkálatainak, mindenekelőtt a gyomirtásnak. Mivel az elmúlt években a füvünk csúnyán kiégett, a helyét pedig tarackos és gyöktörzses gyomok foglalták el, kénytelen voltam az egész gyeptalajt kirostálni. Előtte persze négy deci glifozátos gyomirtót permeteztem szét rajtuk, mert ifjúságom idejéből keserű tapasztalatokat szereztem a pusztán ásóval végzett gyomtalanítás sziszifuszi voltáról. Pokolba a divatos, párás szemű zöldideológiával! - mondtam, tudván, hogy senki nem fogja helyettem kitarackozni a telket, legkevésbé az ortodox méregzöld okostojások. Így legalább nem kell évente megismételnem ezt a lónak való munkát.

Egy-két hét múlva a Glialka elvégezte a piszkos munkát, azaz a gyökeréig megölt minden növényt a gyepterületen. A kölcsönkért kicsi elektromos kapagép nem segített, mert csak a felszínt kapargatta. Ezért hát megköptem a markomat, és nekihuzakodtam az ásónyomról ásónyomra haladó, keserves bányászmunkának. Először a kinti, közterületen lévő gyepsávot tisztítottam meg, tudván, hogy ez terület a legkavicsosabb. (Szerencsére a locsolóvizet ki tudjuk vezetni oda is.)

Gyűltek a tarackgyökerek a zöld zsákokba,

2024. május

és egy hét múlva kész is voltam a külső sávval.

A hintaágy környékén

a talaj sokkal kíméletesebb,

porhanyósabb volt,

és két nap alatt végeztem vele.

A munka ezután a telek hátuljában folytatódott. Először a száraz rögöket püföltem darabokra,

majd ahogy eljöttek a tavaszi esők, már nedves ásónyomokat morzsoltam szét,

végül már egészen sárosakat igyekeztem tarackmentesre gyúrni.

2024. június

A középső szintlépcsőt nem ástam fel,

hadd maradjon hely a pancsolómedencének,

amíg a többi helyen a telepítendő fű kinő.

Egy héttel később újra felástam a parcellákat,

hogy a magról nőtt gazokat is kiirtsam.

Ez szerencsére két nap alatt lezajlott.

Röviddel ezután megtörtént a mellékvízmérő leplombálása, majd megérkeztek a locsolórendszer alkatrészei.

A középső szintlépcsőn gyermekmedencét állítottunk fel.

Sebtében kiástam a nagy gyeptábla öntözőcsöveihez szolgáló árkokat.

Juli új autója (egy Opel Zafira) alig fért a garázsba.
Ajtónyitáskor a visszapillantó tükör a szélső könyvszekrénybe ütközött.

Ennek kivédésére a bal oldalon hátrébb kellett költöztetnem az összes könyvet.
(A sarokból ezután elég kényelmetlenül lehetett bármit kivenni.)

A KPE-csöveknek a lejtőn való levezetését legkönnyebben a járda mellett tudtam megoldani.
Ezért fölszedtem és elmostam az összes kavicsot.

2024. július

A szórófejeket tartó toldalékokat az egyik este összeraktam, meneteiket tefloncsíkkal betekertem.

Közben elindultak a készületek a beépített szekrény irányába.

Ezt a számítógépes szobába terveztük, amelyről tájékoztatásul fényképeket küldtünk az asztalosnak.

Az iskolaév végeztével sokkal több időm támadt. Összeillesztettem, elágaztattam és az árkokba fektettem a locsolórendszer főcsöveit.

Ugyanezen a napon a toldalékokat is elhelyeztem rajtuk, de csak a telek elülső részén.

Ehhez az előírt technológia szerint rájuk kellett szorítanom a gumigyűrűt tartalmazó nyeregidomokat, azok lyukain át közönséges fémfúróval kilyukasztanom a főcsövet, majd beléjük hajtanom a menetes sarokelemben végződő toldalékcsöveket.

Másnap a hátsó részen végeztem a megcsapoló toldalékcsövekkel.

Kiástam a mágnesszelepeket befogadó gödröt és a hozzá vezető csőaknákat.

Beteflonoztam és összecsavartam a három mágnesszelepet a főcsővel, és geofóliával védve elhelyeztem őket a gödörben.

(E képek a következő nap reggelén készültek, mert elszaladt az idő, és este már nem volt hozzájuk fény.)

Szombaton Juli elvitte a gyerekeket egyházi programra, ezért jó hosszan tudtam dolgozni.

Kóccal tömítve összeillesztettem a visszacsapó szelepet a locsolórendszer főelzárójával, és a mellékvízmérő után elágaztatva beszereltem őket a vízaknába.

A villanyóra betonoszlopának túlfelére felfúrtam a vezérlőegységet. Ez 230 voltot kapott a villanyórától, és 24 voltot küldött tovább a mágnesszelep-dobozba. Az esőérzékelő is itt kapott helyet.

Újra előszedtem a mágnesszelepeket, rájuk kötöttem a kimenő vízcsöveket. A kapott leírást követve összehuzaloztam a szelepeket a vezérlődobozzal. Ehhez négyerű, kettős szigetelésű kábelt használtam. A gyártótól kapott "vízálló" (jószerivel csak zsírral védett) csokikban nem bíztam, ezért még egy műanyagdobozba is befoglaltam őket.

Estére sikerült a helyükre illesztenem az öntözőfejeket,

és lefektetnem a csöpögtetőcsövet.

A jutalomjáték most következett. Nagy levegőt vettem, és ráeresztettem a vizet a rendszerre. A vezérlő még nem volt beállítva, de manuálisan már lehetett locsolni. Zúgva, kattogva teltek meg vízzel a csövek. A mágnesszelepek valamiféle állítócsavarjai nem voltak rendesen meghúzva, ezért fröcskölt belőlük a víz a dobozban. Odaugrottam, és hamar sikerült elállítanom a nemkívánatos vízsugarakat. Aztán sziszegést hallottam, amint a szórófejek egymás után emelkedtek ki a hengereikből. Még nem irányba lőttek, de az előírás szerint forogtak, és szépen belocsolták az előírt területet. Nagy megnyugvásomra a csőrendszer bírta a nyomást, azaz másutt nem szökött belőle a víz.

Jól átáztam, mire sikerült a fejeket nagyjából beirányoznom, de a szórási szögeket aznap már nem tudtam helyesbíteni, ezért a rendszer locsolt mindent, amit ért. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy lelkes amatőrként sikerült kiváltanom a telepítő szakember munkáját, több százezer forintot megtakarítva. (Ugyanezt megtehettem volna a vízvezeték-szerelő munkájával is...) Juli éppen ekkor jött haza a gyerekekkel: nekik is megmutattam a vízsugarak varázslatos játékát. Most már betemethettem a vízvezetékeket, és következhetett a fűtelepítés.

2024. szeptember

A nyárra hosszan elutaztunk, így csak szeptemberben folytatódhatott a munka a házban. Tizedikén megérkezett az asztalosbrigád (a korrekt, megbízható és elfogadható áron dolgozó Mega-Tolóajtó Kft. cégtől), és fél nap alatt beszerelték a tolóajtós beépített szekrényt a számítógépes szobába. A könyvespolcot és a szivacsokat át kellett helyeznem, hogy továbbra is ott altathassam a gyerekeket.

A nyáron a péceli önkormányzat nappali locsolási tilalmat rendelt el, ezért jól is jött, hogy a fűtelepítés őszre maradt. A szívósabb szulákokat a hó elején glialkával elöltem, az egynyári gazokat pedig egyszerűen kihúztam a laza földből. A nyár elején feltöretlenül hagyott medencehelyet és a szélső lejárósávokat először a száraz évszak végén, kínkeservesen próbáltam felásni, de szerencsére szeptember elején megérkeztek a megmentő esők, és ezt a munkát már nedves talajon, könnyen és gyorsan fejezhettem be.

Juli gereblyével elegyengette a felásott parcellákat, és egy este a szomszédtól kölcsönkért vetőgéppel, a gyerekek közreműködésével kiszórtuk rájuk a fűmagot. Az elülső szakaszra szárazságtűrő fajta került, főleg a továbbiakban is esedékes locsolási tilalmakra való tekintettel, hátulra pedig árnyéktűrő, hiszen oda a ház fél napon keresztül árnyékot vet.

A gépi locsolásnak és a szeptember közepére megérkezett bőséges esőknek köszönhetően két hét alatt a fű szépen kikelt. A hiányos foltokat ugyanabból a fajtából utánvetettem, és hengerelés helyett két nagy zsák (összesen száz liter) virágfölddel behintettem.