előző nap

a főlapra

következő nap

4. nap: 2021. VIII. 5. (cs)
Futak - Újvidék - Pétervárad - Karlóca - India - Ruma - Szávaszentdemeter (Mitrovica).
90,5 km

Táborhelyünk gyönyörű és barátságos volt. Reggel hatkor, mikor előbújtam sátramból, még senki nem járt felénk. Erős, langyos szél fújt, a tegnap este fürdésre használt útiruhám teljesen megszáradt. Vécéként egy nagy horpadás szolgált - nemcsak nekem, másoknak is. A folyópart viszont kellemetlenül iszapos volt, benne éles kövekkel. Valószínűleg ezért nem olyan népszerű ez a futaki oldal, mint a szemközti magaspart, ahol harminc méterenként lakókocsik sorakoztak, az emberek a parton kurjongattak, tüzet raktak. SK még a sátrában készülődött, én meg nem akartam tüzet gyújtani a nagy szélben (amely elviszi a hő nagy részét), így fejre állítottam a biciklit, és helyrehoztam az első csomagtartót.

Reggel szinte néptelen volt a gátkoronán futó sétány. SK megigazította leesni készülő csomagjait, én pedig ezt a leesést igyekeztem filmre venni, de lemaradtam róla. Aztán üdülőházak és egy kavicskotró nagyüzem mellett lassan beértünk Újvidékre.

SK egy kakaót vásárolt, aztán leültünk reggelizni egy közeli parkba. Rögtön eleredt az eső, előkerültek a felszerelést védő eszközök, és SK esőkabátot is húzott. Széles utakon begurultunk a belvárosba - először a zsinagógához, amely nem látogatható, és eléggé ódon képet mutat.

Innen egy soksávos körúton átkelve a történelmi városmagban találtuk magunkat. A városháza és a római katolikus templom közti óriási téren áll Szvetozár Miletics (†1901) villámló szemű szobra, és a római katolikus templom felé rázza az öklét. E templomba éppen csak bekukkantottam, és úgy találtam, hogy ez bizony egy derék magyar templom. Talán éppen azért állították így be a szobrot, hogy a városnak - egyébként nem túl nagyszámú - magyarságát figyelmeztessék arra, hogy itt ők az urak.

Ez az ádáz Szvetozár egyébként egy abban az időben átlagosnak tekinthető magyargyűlölő politikus volt a régi Magyarországon; Újvidék polgármestere, országgyűlési képviselő. Szerette volna föderális alapon átszervezni az országot, és ellenezte az 1867-ig külön kormányzott Erdély unióját Magyarország többi részével. A nagyszerb eszmét hirdette lapjában, a Zasztavában (Zászló) és az Omladina (Ifjúság) nevű, kulturálisnak álcázott politikai egyesületben, melyet aztán a magyar kormány jó érzékkel betiltott, mert a pánszláv eszmét, s így az ország szétszakítását propagálta. Szvetozárt egyébként tiltott toborzás miatt 1878-ban öt év fegyházra ítélték, s ezután már alig hallatott magáról.

Begurultunk egy szűkebb étterem-utcába, amely egy díszes patikához lyukadt ki. Fényképezés közben sűrűbb fellegekre lettem figyelmes. Bebújtunk hát a városháza árkádjai alá, és vártuk az égiháborút - de az egyre késett. Eközben beszélgettünk egy középkorú, sportos amerikai nővel, aki országúti versenyzői pályája után mostanában inkább sátras túrákra vágyakozik. Egy szerb férfi segítségével elmondtunk neki benyomásainkat Szerbiáról, beszéltünk saját túrázói stílusunkról. Tíz percig vártuk az esőt, de nem jött, ezért odébbálltunk. Háromszáz méterre jutottunk csak odébb, mikor az első komolyabb roham bekövetkezett. Előszedtem egy vastag szatyrot, amibe az egész fényképezős táskám belefért. Egyelőre csak ráterítettem, lepókoztam.

Így jutottunk el a Péterváradra átvivő hídhoz, melynek járdájáról kitűnő rálátás adódott a Dunára és a péterváradi erődre. Az eső kitartóan, erősen hullott, ezért lemondtam a terjedelmes erőd meglátogatásáról, ahol fényképek tucatjait lett volna érdemes ellőnöm.

Helyette behúzódtunk az erőd egyik kapuátjárójába, amely két hosszúkás termet jelentett az út két oldalán, az ilyen helyeken szokásos festékszórós "művészet" termékeivel. Ahogy elmentem pisilni, a sáncok egyikének rejtő kiszögellése mögött néhány tő paradicsomot és a falak közt valamiféle terjedelmes ültetvényt figyeltem meg. Rejtekemből ki nem lépve készítettem egy jelzésértékű fényképet arról, hogy egy ilyen elhagyatott romban is lehet tisztességesen gazdálkodni. Az itt lakó ember formálisan valószínűleg hajléktalan volt, de mivel nem halmozott fel szemetet, nyilván békén hagyták.

Negyed tizenkettőkor az eső alábbhagyott, így továbbindultunk. Befordultunk Karlócára. Körbejártuk a főteret a gimnáziumig, amely vöröses festésével valamiféle egzotikus templomra hasonlított inkább. Megtaláltuk az útikalauz ígérte négy-oroszlánfejű ivókutat. Kulacsot töltöttünk, miközben hol esett, hol szakadt.

Megéheztünk és betértünk egy giroszsütőhöz. A hölgy alig tudott angolul, de sikerült két nagy giroszt kérnem, SK meg egy harmadikat. Itt megpróbáltam mobiltelefonon hazai számlaügyeimet intézni, kevés sikerrel. Az Elmű-Émász ügyfélszolgálatán öt perc géphanghallgatás és hiábavaló várakozás után sem találtam egy élő embert, így dühösen rájuk csaptam a kagylót. Megettük a húst, krumplit, SK kért még egy kávét, aztán elindultunk. Vettem szilvát a két dobozomba, míg Sánta Kutya visszagurult a főtérre, és az ott látott csomagos kerékpár gazdájával, egy francia nővel beszélgetett, aki nyelvtudás nélkül, nagy merészséggel jött el ide. Fél egykor még csak 22 kilométer volt mögöttünk.

A városka határában egy rakott kőfalból csurgott a víz. Az eső végleg elállt, északnyugat felől erős szél kergette tova a felhőket. Feltűnt az égbolt kékje, és fél órán belül a zenitig nyújtózott. Erős, forgalmas, ötszázalékos emelkedő következett, melyet félmeztelenül gyűrtem le. Elég sokára értünk fel a hágóba, ahol egy aranyzöldes, ortodox templom díszelgett. Utólag megnézve ez a közeli, Bansztol nevű településhez tartozott, és Mária Magdolna nevét viselte.

A túloldali lejtő egészen egyenes volt, de sebességünket nem növelte 40 km/h fölé. Eldöntöttük, hogy ma Mitrovicáig, vagyis Szávaszentdemeterig tekerünk, mert a SK által összeállított útitervben egy egész oldalnyit tettek ki e római korra visszamenő város (volt társcsászári székhely, régi nevén Sirmium) nevezetességei.

A mesebeli nevű, de kinézetre eléggé átlagos Indiába beérve lefényképeztem a kelta falu (kiállítóhely) kupoláját, melyen a napsugár is megbotlott. A városban egy óriási, festett Grobari (Sírásók) feliratot láttam egy kőkerítésen, Hrabroszt (Bátorság) vagy hasonló kísérőszóval. Sejtettem, hogy ez a Grobari egy szélsőjobbos egyesület vagy jelszó lehet, mert mindig feketével volt fölfestve, és ellenfeleik rendre összekockásították, mint ahogy a horogkeresztből szoktak ablakot csinálni. Utóbb kiderült, hogy ez a Crvena Zvezda nevű belgrádi focicsapat szurkolótáborának a kemény magja, akik csakugyan hírhedtek a rendbontási hajlamukról.

India közepén jobbra fordultunk, és nagyjából vízszintes, kevésbé forgalmas úton, Ruma felé tartottunk. Pompás, derült, szeles idő volt, továbbra is póló nélkül tekertem. Putincén, Csodatévő Szent Miklós keresztje mellett egy csodásan hideg vizű vízcsap fogadott bennünket. Azonnal magamra öntöttem belőle vagy két kulaccsal. E faluban is volt egy Grobari felirat, meg egy vakolatját vesztett régi templom.

Ezután megérkeztünk Rumába. Közlekedési helyzeteket, előzéseket, szép városképeket és templomokat filmeztem. Megállni, fényképezni most nem volt idő. Szemünkbe tűző napsütésben, egy kicsit még nedves levegőben, jó tempóban törtünk előre Mitrovica felé. Háromnegyed hatkor Vogányban újabb szép utcaképek és templomok kerültek filmre. Mitrovica úgy volt kitáblázva, mint amely csak terelőúton érhető el, 8 helyett 16 kilométerre. Mi sejtettük, hogy kerékpárral át lehet jutni, és behatoltunk a tiltó táblák, majd a vízzel feltöltött, álbeton útzárelemek mögé. Nem is csalódtunk, mert csupán a vasúti átjárót aszfaltozták (újra), összesen hat kupac bazaltzúzalékkal. Üldögélt ott pár ember, köztük egy kisgyermekes család, de külsősöknek látszottak, és ránk se hederítettek. Így értünk be Szávaszentdemeterre, és éppen annyi időnk maradt, hogy egy rendes helyen sátrat verjünk.

Megcéloztuk a centrumot, majd egy elágazásban a szabadstrandot. A Száva gátján sokan sétáltak, mellette kosárlabdáztak, ettek-ittak. Mi ezt a partot a tömeg miatt nem tartottuk sátorozásra alkalmasnak, ezért átsétáltunk a gyaloghídon. A túlparti csomópontban balra fordultunk, és egy csatorna torkolatvidékén, idilli füves gát aljában, egy fűzfa takarásában vertünk sátrat - még világosban. Naplót írtam, majd megfürödtem a Szávában. Csak a fürdés végén jöttem rá a parti bokrok egyikéhez kötött száraz, ágbogas fatörzs funkciójára: csak azon lehetett iszapmentes lábbal kikecmeregni a folyóból. Szemből diszkózene szólt, de jól aludtunk.