Vajdaság, Szerémség
kerékpártúra, 2021. VIII. 2-9.

Sánta Kutya barátom már régóta tervezett egy délvidéki (vajdasági) túrát, mert ez a táj neki még nagyjából fehér foltot jelentett, nekem pedig egészen. Az útvonaltervet ő dolgozta ki az indulás előtti napokban. Én az indulás előtt egy nappal még az erdélyi autóstúráról tartottam hazafelé, így pihennem nemigen sikerült.

Nagyjából helyükre raktuk a magunkkal vitt és az Erdélyben kapott tárgyakat, kimostuk a túraruháinkat, és máris kezdhettem csomagolni a következőre. Juli az ezt követő nyolc napon lényegében egyedül kellett, hogy vigye a háztartást, gondozza kisfiunkat, és felkészüljön az augusztus 11-én kezdődő balatoni nyaralásra. Ebben csak édesanyám segítségére számíthatott. Augusztus 6-án, pénteken őneki kellett Bandira vigyáznia, aki emellett az érkezésünk napján, augusztus elsején átjött Pécelre, és bőséges ételekkel fogadott bennünket.

Öcsémék a kapugödröt gépi erővel ásatták ki augusztus második hetében, így az oda ígért élőmunkámra nem lett szükség. Ez nagy szerencsének bizonyult, mert augusztus második hetét eredetileg szabadon kellett volna tartanom - csakhogy a mi balatoni nyaralásunk ideje kényszerűségből belenyomult ebbe a hétbe.

Pécelen szerencsére nem okozott nagy gondot az a többszöri bőséges csapadék, amit Erdélyben is megkaptunk. A telek füve újjáéledt a vízkorlátozás okozta kiégettségéből. Erdélyből (110-ről) 104 kilóra lefogyva tértem vissza.

A délvidéki túrára vittem fényképezőt, sisakkamerát, napcellás és agydinamós töltőt, táblagépet és mobiltelefont. Ezekre szükség is volt. Vittem még egy Kindle könyvolvasót a látnivalókat tartalmazó dokumentummal, amire viszont nem volt szükség. Viszont vásárolnom kellett egy szerbiai, feltöltős SIM-kártyát, amivel sajnos csak hatodával tudtam lejjebb vinni a hazatelefonálás költségeit. Szótárt, térképet nem találtam a hálón, helyette a határ közelében vásárolt, hatvanas évekbeli papírszótárt és a Locus térképszoftvert használtam.

Részletesebb térkép: Szeged - Szabadka - Zombor - Apatin - Újvidék Részletesebb térkép: Újvidék - Karlóca - Szávaszentdemeter - Belgrád - Óécska Részletesebb térkép: Óécska - Nagybecskerek - Óbecse - Zenta - Szeged

Statisztika
1 dinár = 3,38 Ft
Havi fizetésem: 320 000 Ft
Egy kiló kenyér: 350 Ft

Nap, dátum, ind-érk. Városok, Végáll Táv, átlseb, menetidő Időj. hőmérs. 8/14/20h Látnivaló Étel Egyéb
1.
VIII. 2. (k)
14:00-21:30
Szeged, Szabadka, Kelebia 65,8 km
14,5 km/h
4:30
der
/26/17
Szabadka, szecessziós séta 1045 Ft zöldség
550 D hamburger
1880 Ft szótárak
600 D telefonkártya
2.
VIII. 3. (sz)
7:45-20:30
Szabadka, Zombor, Apatin 99,6 km
13,9 km/h
7:09
der-vf
16/30/20
250 D Szabadka, zsinagóga 200 D péksüt.
234 D kifli, tej
5000 D telefonfeltöltés
3.
VIII. 4.
8:45-20:00
Hódság, Futak 111,6 km
? km/h
? [nullázódás]
der
21/33/22
200 kenyér, tej
620 gyümölcs
4.
VIII. 5. (cs)
7:30-19:15
Újvidék, Pétervárad, Karlóca, Ruma,, Szávaszentdemeter 90,5 km
14,7 km/h
6:08
eső-der
25/20/25
Városközpontok: Újvidék, Karlóca 1885 szilva
660 girosz
5.
VIII. 6.
7:30-20:30
Szávaszentdemeter, Ruma, Sztari Banovci 89 km
14,1 km/h
6:16
der, bodorf.
17/28/18
Szávaszentdemeter:
300 Szerémségi Múz.
150 császári palota
Ószalánkemén, Tisza-torkolat
360 gyüm., tej
120 pizza
200 sós mogy.
6.
VIII. 7. (szo)
8:00-20:00
Zimony, Belgrád, Perlasz 99,5 km
15,9 km/h
6:15
der
26/30/20
150 Zimony, millenniumi torony
Belgrád, Kalemegdán-park
Száva-torkolat
170 péksüt.
1390 ebéd
300 dinnye
819 gyüm., mogy., ásv.v.
7.
VIII. 8.
8:00-20:15
Nagybecskerek, Törökbecse, Óbecse, Péterréve 130,9 km
16,4 km/h
7:56
tisz
24/34/23
Nagybecskerek, városkp.
Törökbecse, temető
Aracsi pusztatp.
210 csevap
8.
VIII. 9.
6:45-14:45
Ada, Zenta, Szeged 87,1 km
? km/h
? [nullázódás]
tisz
25/31/-
170 kolbász
230 péksüt.
12000 Ft matrica, benzin
6 és két fél túranap Út: 774 km
Napi átlag: 110,6 km
Összköltség: 59107 Ft 2873 Ft 23426 Ft 32808 Ft