előző nap a főlapra következő nap

3. nap: 2021. VIII. 4. (sz)
Apatin - Bácsszentiván - Sztapár - Doroszló - Szerb-Militics - Hódság - Paripás - Szilbacs - Szépliget - Bácska-Palánka - Dunacséb - Begecs - Futak.
111,6 km

Az eső reggelre elállt, de sátraink vizesek maradtak. Főzésről szó sem lehetett. A külső cipzár éjszakai lehúzáskor a beltérbe számos szúnyog hatolt be, s ezek némelyike be is lakmározott belőlem. Sátorbontáskor megpróbáltam kitessékelni őkelmeiket. Észrevettem, hogy puha a hátsó gumim, kihurcolkodtam hát a közeli biciklispihenőhöz, leültem a vaslábú faasztal mellé a betonlábú fapadra, és megragasztottam. Aztán SK is kibújt a bokrok közül, és együtt megreggeliztünk.

Úgy döntöttünk, hogy a távolság lerövidítése végett elpártolunk a Dunától, és a kelet felé tartó - keskenynek rajzolt, tehát remélhetőleg kis forgalmú - úton megyünk tovább. Utunkat kerékpárút kísérte, persze az itteni betonlapos fajtából. Némelyik lapot helyben öntötték vagy pótolták; ezekben lábnyomok vagy keréknyomok látszottak - néha öt centi mélységben. (Megjegyeztük a délszláv nagyvonalúságnak ezt a balesetveszélyes és bosszantó oldalát is.) Néhány asszony használta ekkor a kerékpárutat, őket általában csöngetéssel figyelmeztettük. Egy ilyen alkalommal tekeredhetett le és ugorhatott le kínai forgócsengőm fél burája, de ezt csak jóval később fedeztem föl, így végleg elveszett. Ekkor azzal vigasztaltam magam, hogyha egy alkatrész ilyen ócska, hogy használat közben leesik a helyéről, akkor nem kell utána bánkódnom.

Megpróbáltam agydinamóról tölteni a mobilt, de a két csatlakozási helyen kontakthiba lépett föl. (A Kemo mini-USB kimenettel rendelkezik, és egy kicsinyítő adapterrel szolgál bele a telefonom mikro-USB szabványú lyukába.) Ezért Bácsszentivánra (Prigrevica) beérve felváltottam ezt a napcellás töltővel. Itt a benzinkútnál SK kávét kért, én pedig sós mogyorót. Sajnos nem értették, hogy mit mondok (az "arašídy" Szlovákiában bevált, szerbül viszont "kikiriki" a mogyoró). De benéztem a polcokra, és megláttam, hogy nem is volt mogyorójuk.

Átkeltünk egy nagy csatornán; ennek hídjáról lejövet egy lomha kuvasz megkergette SK-t, de ő a riasztót bevetve visszaverte a támadást. Én csak beletapostam a pedálba, és lefilmeztem a támadómat, amely lassan futott, és le is maradt mellőlem. Az eb gazdasszonya eközben meddő kísérleteket tett, hogy leállítsa.

Tíz órakor Sztapáron szép utcaképet filmeztem röpereszekkel. Ezeket általában egy-két méter hosszan lógatják ki oldalt a házakból, és így elég nekik merevítésül egy vendégpálca, amely a ház falából nő ki. Az ennél hosszabb röpereszeket már a talajról kell oszlopokkal megtámasztani. Doroszlón is láttam ilyen röpereszes házat, valamint egy kéttornyú ortodox templomot.

Militicsen, amit szerbül Szerb-Miletitynek neveznek, a temetőből nem tudtam vizet nyerni. A sírok szinte mind kőtáblásak, a virágok pedig műanyagból vannak, de rögtön utána egy többoldalú, kunyhó nagyságú, fotocellával nyitható artézi csurgókút került elénk, melyből egy egész család vette éppen a vizet. Odaálltunk a másik működő kifolyóhoz, és megtöltöttük kulacsainkat a hűvös, de nem éppen jó ízű vízzel. Ilyen típusú csurgókúttal aztán több faluban is találkoztunk. Militicsen még egy málladozó öreg templomot is láttunk. Az út mentén tucatjával sorakoznak a balesetben elhunytak márvány emléktáblái. E falu határában még egy óriási mozgóöntöző érdemelt figyelmet, amely nagy berregéssel szivattyúzta magának a csatornában odavezetett vizet. Később is láttunk ilyet, illetve kútból szivattyúzó, rögzített csőrendszerbe pumpáló gépezeteket.

Valahol odébb kereszteztük a Duna-Tisza-Duna csatornát - első alkalommal, majd később újra. Ezt a tábla egyszerűen DTD-vel és három hullámjellel rövidítette. Bár ez a Monarchiában hajóforgalom számára épült, nem látszott úgy, hogy nagyobb hajók is úsznának rajta.

Fél tizenkettőkor beértünk Hódságra (szerbül: Odzsaci), a strandot elhagyva leültünk egy árnyas padra, és kiteregettük a sátrainkat száradni. Egy arra járó fiatal nő azt hitte, hogy itt akarunk sziesztázni - sátorban, a tűző napon! - és egy távolibb, árnyas részt ajánlott. Érthető, hogy hogy a déli sátorszárítás eszméje nem ötlik rögtön a szemébe a hétköznapi embernek, hiszen jómagam évekig túráztam nélküle, és még csodálkoztam, hogy sátram lassan egészen dohos lett.

Szépligeten (Gajdobra) egy szép utcaképet filmeztem délután háromkor, és két templomot: római katolikust és ortodoxot. Wekerlefalván igényes festéssel ki volt írva egy kőfalra, hogy Koszovó Szerbia (része).

Ezután találkoztunk másodszor a DTD-csatornával. Szilbacson szinte semmi érdemleges látnivaló nem adódott, ezért nincs mentségünk arra, hogy itt elvétettük az Újvidék felé tartó legrövidebb utat, és dél felé léptünk ki a faluból Bácskapalánka felé.

Ide beérve félelmetes magasságú vaskupacok, autóroncshegyek alkotta roncstelep került elénk. Kitekertünk a határátkelőig, majd a Keresztelő Szent János(?)- templom kertjében lepihentünk és gyümölcsöt eszegettünk.

Dunacsében (Cselarevo) egy autómosóban vizet vettünk; én az ingemet is kiöblítettem. Az út mentén mindenütt öntözték az ültetvényeket, az árkokból, kutakból szivattyúk emelték ki a vizet, és juttatták szóró vagy csöpögtető módszerrel a növényekhez. Begecs után szivattyút és két baleseti emléktáblát fotóztam le.

Futakon betértünk a hatalmas templomhoz, és az udvarából próbáltuk fotózni. Ezután a főutcáról letértük a Duna-partra.

A gátról leereszkedtünk a víz mellé, egy tehenek járta barátságos nyárfaerdőbe. Megfürödtünk és sátrat vertünk. Fölöttünk, a gáton sűrűn haladtak a sétálók (tőlünk kétszáz méterre), de egyiknek se jutott eszébe, hogy ránk törjön. A bulizásra szerencsére más partszakaszok szolgáltak. Kellemes, csöndes éjszakánk volt.