4. nap: 2019. VII. 7. (v)
1045 - 1915
Sepsiszentgyörgy - Illyefalva - Vámoshíd - Szászhermány - Barcaszentpéter - Brassó - Vidombák - Feketehalom - Persányi-nyereg
71,1 km
Hatkor keltem, lebontottam a sátrat, és nekiálltam az asztalnál naplót írni. Közben töltöttem a kis telefont - napelemről, ahogy tudtam. Aztán Sánta Kutya is fölkelt, kinyitotta a kocsit, így már hozzáfértem eszközeimhez. Nekifogtam a gombapörkölt készítésének. Először két fej vargányát szántam bele, de ezek szétvágatván borzasztóan kukacosnak bizonyultak. Eldobtam hát őket, és sebtében szedtem helyettük néhány keserű- és galambgombát, megpirítottam őket, majd a lábosba beleütöttem négy tojást.
A reggelivel jócskán el is ment az idő. Háromnegyed kilenckor tudtunk elindulni a Mikes Líceum felé, és vízvétel után kilencre meg is érkeztünk. Laci már várt bennünket. Összeszereltük a bicikliket, átrendeztük csomagjainkat. Én fölszereltem az agydinamóhoz való drótot, az agydinamós keréken lévő jelzőmágneshez igazítottam a sebességmérő reed-reléjét. Közben túrázási szokásokról beszélgettünk. Laci szedett pár szem ringlót a líceum kertjében - még eléggé kemény volt. SK csomagja is igazításra szorult. Kapott kölcsönbe egy ceruzaakku-töltőt Lacitól, mert fényképezője azokkal működött, és a nála lévő aksikkal működtetve rendszeresen alacsony töltöttséget jelzett.
Indulás előtt kivonultunk az iskola kapujához, hogy Laci egy alkalmas helyen és jobb fényviszonyok között készíthessen rólunk néhány képet. Elbúcsúztunk, remélve, hogy legkésőbb 15-én reggel ugyanitt találkozunk.
Sepsiszentgyörgyöt Illyefalva felé hagytuk el. Nagy meleg volt, és beláttuk, hogy időtartalékot kell felhalmoznunk, ezért tartósabban sehol nem álltunk meg. E faluban fotóztam egy nagy fallal övezett református templomot, és egy kisebb római katolikust. Vámoshíd (Podu Oltului) már román falu; nevéhez híven a határában rozsdásodik az Olt hídja. A közelben egy sebes patakban elöblítettem az első két napon viselt ruhámat.
Déltájban beértünk Szászhermányba, és megnéztük az erődtemplomot. Mint a prázsmárinak, ennek is nagyon fejlett a falrendszere, és föl lehet menni a harangtoronyba is. Itt is akadtak turisták, de kevesebben, mint amott. Gyönyörűen gondozott műemlék ez; sajnos a kis területen megmaradt, és büszkén mutogatott freskókat elfelejtettem megtekinteni.
A Barcaszentpéter felé mutató táblánál egy cigányasszonytól vettem sárgadinnyét, SK pedig ügyesen lefotózott két másikat, akik pompás viseletben ringatózva távolodtak.
Szentpéteren van egy homokkő-formáció, a neve Lempes-hegy. Ez sokszínű faunájáról nevezetes, mi azonban csak intettünk neki, és továbbrúgtattunk.
Málladozó gyárépületek és épülő lakótelepek közt gurultunk be Brassóba. Nyugat felől egy erős, sötét felhőfront közeledett felénk. Letettünk az éttermi ebédről, és a központ felé tartva egy parkba ültünk be hideget enni. SK hozzátett még egy hideg kakaót is. Ekkor már erős szélrohamok kergették a port az utcákon. Néhány járókelő megpróbált a Polgármesteri Hivatal épülete előtti ivókútból palackot tölteni. Egy apa két kislányát vízszintesen odatartotta a kút fölé, hogy inni tudjanak. SK a széles torkú kulacsába könnyebben tudott vizet nyerni, nekem viszont a kezemből kellett csurgató segédeszközt formálnom.
A fellegek elborították az eget, a szél egyenletessé vált. Még éppen maradt időnk megebédelni, aztán a nyakunkba szakadt az áldás. A fák alatt vesztegeltünk körülbelül fél órát, aztán mikor lecsillapodott, begurultunk a régi városházához, amely a főtér közepén áll. Innen a Fekete templomhoz mentünk, de belülről csak SK nézte meg. Én kihagytam, mert fényképezni ugyanúgy tilos, mint hét éve, mikor egymagam jártam benne.
Úgy döntöttünk, hogy a városban mást most nem nézünk meg, ezért kijáratot kerestünk nyugat felé. A kivezető 1-es főút rögtön a templomnál a kezdődik, ezért nem volt nehéz dolgunk. A front párás levegőt hozott, rettenetesen izzadtam. Így értünk be Feketehalomra (Codlea), amely német város volt (legalábbis régen), és erődtemploma is van. Öt óra lévén már nem mentünk be, de körbegurultuk és megbámultuk kívülről.
A felhők ekkorra már felszakadoztak. A város után egy kisebb és egy nagyobb kaptató következett. Az utóbbiról legurulva szép felvételeket tudtam készíteni a sisakkamerával. Egy tanyából két törpe eb csaholt felénk. Visszatereltem őket az árok fölötti betonhídra, Sánta Kutya pedig kipróbálta rajtuk ultrahangos kutyariasztó ketyeréjét.
Persány előtt 14 km-rel egy szép, rövid vonat ért utol engem. Kissé odébb egy szovjet (?) emlékmű porladozott: elhanyagolt sírkertjének közepén egy obeliszk, négy saroknyárfájából kettő már kitört. Társammal megállapodtunk abban, hogy ma még világosban sátrat verünk, mert kell az erő holnapra. A Transzfogarasi út bejárata még 63 kilométerre volt attól az erdőtől, amit szállásul kiszemeltünk. Egy mély árkon kellett átkelni, majd a szittyós irtásoan átvágni - és már be is válthatunk a bükkösbe. A szélső harminc méteres sáv rettenetesen szemetes volt. Hogy az autósok kidobált szemetét hordta idáig a szél, vagy az irtást végző munkások szemeteltek be az erdőbe, nem tudtuk megállapítani. A nyirkos avaron sátrat vertünk, vacsoráztunk, naplót írtunk. Az éjjel eleredt az eső, és hajnalig kitartott. Autózaj ringatott bennünket álomba.
