előző nap a főlapra következő nap

23. nap: VII. 23. (p) 9³⁰ - 20³⁰
Goląbki - Pasłęk - Krosno - Jelonki - Nowe Dolno - Wiśniewo - Markusy - Żurawiec - Raczki Elbląckie - Elbląg - Suhacz.
67,4 km

E napon fülledt, párás, meleg idő volt, sok párnafelhővel, némi napsütéssel. Aztán jött a nyugati szél, lehűlés és borulat állt be. Körülbelül fél hatkor eleredt a közepesen langyos eső, és egy kisebb szünettel még lefekvéskor is esett.

Szúnyogos este után valamivel kevésbé szúnyogos reggelt tapasztaltam a fenyvesben. Több tésztát főztem, de halkonzerv valamivel kevesebb jutott bele. Reméltem, ez rávásárlás nélkül is elég lesz mára. Végül mégis szükségem lett egy liter tejre és öt zsömlére.

Úgy találtam, nemigen érte meg Pasłękbe bemenni, a városmag ugyanis egy erős dombon fekszik. A párás levegőben összeizzadtam az utolsó pólómat, és úgy éreztem, mindenki engem bámul. Valóban megbámultak, és tényleg kissé idegenkedve, mintha valami űrlény volnék.

A város szegénynegyede a várfalra támaszkodik - belülről. Éppen azon keresztül jöttem föl. Mindenütt felújítás folyik, a keresztesek várában könyvtár és művelődési központ üzemel, de nem is akartam itt múzeumot nézni. Víz az 513-as út betorkollásánál a temetőben van. Ugyanott a holtak közt láttam egy Stanisław Ferenc nevű embert. Következő célom a "pochylnia rolkowa" volt, amiről a kalauzommal együtt sem tudtam, eszik-e vagy isszák, de azt igen, hogy valami kerék forog benne, és meg kell nézni.

Kiderült, hogy ez egy átemelőhely, ahol az Elbląg és Olsztyn közti, 146 kilométer hosszú csatornán járó hajókat kötélpályán vontatja át egy gépezet. A kifejezés "görgős csúszdának" fordítható. A forgó kerék tulajdonképpen három darabból áll: a csatornán keresztben álló kerék valószínűleg a másik kettőt hajtja, s egyben jelzi is a kapitánynak, hogy vontatás folyik. Egy német busz állt éppen ott. Kéjesen fotóztam és filmeztem, mert még sose láttam ilyen csudát. A hajó szépen lassan, de biztosan, egy mérsékelt emelkedőn jutott át a zsilipszerűségen. Ez ingyenlátványosság-számba ment, sokan bámulták velem együtt. A kamera akkumulátora az utolsókat rúgta, a kártya is betelt. Reméltem, van még hely a belső memóriában.

Ahogy már mentem volna, rám köszönt egy mokány kis ember: bemutatkozott (Krzysztof Michalecnek hívták), és megadta az elérhetőségét is. Igen hosszan beszélgettünk. Bányász volt, így 51 évesen már nyugdíjas. Ha Katowicében járok, bemehetek hozzá; megmondta a lakcímét is. Itt Elblągban ajánlotta nekem a belvárosi, olcsó kempinget, amely az övé vagy valamelyik rokonáé - sajnos nem esett kézre nekem. De van neki lakása Liverpoolban, és ott is beugorhatok hozzá. Nagyon szimpatikus ember volt.

Sok minden szóba került, leginkább a városok főbb nevezetességei. Elmondta, hogy Tczewben van Lengyelország leghosszabb hídja, és valójában onnan indult útjára a Szolidaritás, nem Gdańskból. A Mierzeja Wiślana, vagyis a visztulai turzás végét az oroszok vették birtokba a nagy tengerre való kijárattal együtt, és mikor a lengyelek elkezdtek maguknak is kijáratot ásni, Sztálin leállíttatta. Most meg nem kezdték újra, mert megjavultak a viszonyok. Persze a német-orosz viszony még jobb, ami onnan is látszik, hogy a Balti-tenger alatti gázvezetékből kihagyták Lengyelországot. Ez annyira nagy jelentőségű politikai fejlemény volt, hogy még a magyar belpolitikába is eljutott a híre.

A német birodalmi sas emlékül ma is látható a száraz zsilipen, és beszélgetőtársam gúnyosan varjúnak nevezte. Felidézte Stefan Żeromski egy novellájának címét: "Rozdzióbią nas kruki, wrony", magyarul: "Szétszaggatnak hollók, varjak." Ezt aztán hazaérve tényleg elolvastam, majd a beszámoló véglegesítésekor, 2023-ban újra. Néhány helyen bizony szükségem volt a szótárra, és úgy találtam, hogy beszélgetőtársamnak nagyon hízelgő benyomása lehetett a lengyeltudásomról.

A novella 1863 körül játszódik, az oroszellenes januári felkelés utolsó napjaiban. A benne ábrázolt komor tájképet és vérfagyasztó történetet nagyon jellemzőnek találtam a végső siker reménye nélküli felkelés tragikus hősiességére. A főszereplő, Winrych a már levert felkelés utolsó, még szabadlábon lévő harcosainak egyikeként igyekezett eljutni egy még harcoló baráti osztaghoz, de a muszkák elkapták, bestiális módon kivégezték, és sorsára hagyták. Egy fosztogató paraszt még a ruhát is lehúzta róla. Sorsa az lett, amit a cím előre bejelentett, és benne a szenvedő lengyel nép sorsa ábrázoltatik művészi erővel. A művet a legújabb időkben magyarra is lefordították, de a hálón nem találtam.

Sok egyéb beszédtéma között igencsak elszaladt az idő, ezért felkerekedtem újabb látnivalók felé. Mindjárt itt volt Lengyelország legmélyebb pontja, amely Raczki Elbląskie falu területén fekszik. A mélysége nem valami szédítő: 1,8 méterrel fekszik a tengerszint alatt. Egykor tűzeget bányásztak itt, így került ez a nevezetes pont mélyebbre a környezeténél. A túrabeszámoló elkészültének idejére viszont a rekordot elhódította tőle Marzęcino, ahol egy egykor tenger borította, ma szárazulati pontot 2,2 méteres mélységűnek mértek. Erről persze én mit sem sejtettem, ezért büszkén lefotóztam magam az önkioldóval, és tovaeredtem a nehézkes, rossz utakon.

Elblągban bevásároltam, majd benéztem az állami múzeumba. Először a toruńi mézeskalács (piernik) gyártásának fejlődéséről néztem meg egy kiállítást, aztán egy újonnan felfedezett ókori kikötőváros, Truso leleteiről, végül pedig a gótok történetéről.

Elbląg belvárosa a II. világháborúban megsemmisült, újbóli beépülése akadozott. A helyén újabban építkezés folyik, amely előtt rendszerint régészeti feltárást végeznek. A másik épületben babakiállítás, ezüstedények, további helytörténeti részletek vártak. Eléggé sietnem kellett a zárás miatt, sok mindent nem tudtam megnézni.

A városból kimenet esőt kaptam. Eltekertem Suhaczig, ahol a strandon ki van írva: "Fürödni tilos" és "Őrizetlen strand." Itt belenyúltam és -léptem a vízbe: langyos, és alig sós, hiszen ez még nem maga a tenger, csak a Visztula-öböl. Ugyanott ivóvíz is nyerhető a bódé oldalából.

Igyekeztem legalább még mára tervezett Bażyński-tölgyet elérni, de mikor egy kilátóhelynél megálltam fotózni, megszólított egy autós ember, aki egy japán nővel utazott - és bizony jólesett velük diskurálnom. Ők is vadon sátraztak, sok vizet cipeltek, és kétszázezres méretarányú térképet használtak, amely részletesebb az enyémnél, de még mindig nem tüntet fel minden települést. Érdekelte őt a biciklivásárlás. A férfi częstochowai volt: megadta a nevét, címét és a számát, hogy ugorjak be, ha arra járok. Adott két őszibarackot is. Sőt, mikor szóba hoztam, hogy a fizetésnapomig csak hatszáz zlotim maradt, adott egy tízest, hogy igyak meg egy sört az egészségére. Aranyos gesztus.

Mire elindultam, ismét eleredt az eső. Elment már a kedvem a hosszas keresgéléstől, így a nyeregben fölfelé haladva kiszemeltem az első laposabb dombhátat. Esőben vertem sátrat és zuhanyoztam.

Nagyítható térkép a Google honlapján