előző nap a főlapra következő nap

10. nap: VII. 10. (szo) 8⁴⁵ - 22³⁰
Zemborzycei-tó - Majdanek - Lublin - Nałęczów - Bochotnica.
75,5 km

Kellemes, enyhén meleg nap volt, az ég jórészt tiszta, némi bárányfelhővel. Mikor elhagytam a táborhelyet, a tó környéke még néptelen volt. Rátértem a zemborzycei útra, ami Majdanek felé vezetett. Meglepően messze volt és sajnos a tőle délre lévő Wyzwolenie, vagyis Felszabadulás útról nem lehetett bemenni a haláltábor emlékparkjába. Kárpótlásul ugyanezen az utcán láttam három nyomóskutat, mellettük tábla hirdette, hogy a víz csak közvetlen szociális és életviteli célra használható, autómosásra nem. Kis kerülővel újabb emelkedőkön át másztam meg a Majdanekbe vezető felső utat.

Először a két centiméter vastag, hegesztővel szanaszét lyuggatott vaslemezekből álló kapu és az alaktalan kőbetűket formázó óriás embléma ötlött a szemembe, majd a túloldali kupola - vagyis az itt elhamvasztott áldozatok közös sírja. A volt láger óriási területen fekszik, sokat kellett másznom. A belépés díjtalan. A barakkokban igen meleg volt. A bicajt egy elhagyatott betonépület váza alá támasztottam be először. Itt rémülten láttam, hogy a jobb első csomagtartópálca is eltört, mégpedig a toldat tövénél. Ezt is megmadzagoltam, de egyáltalán nem volt meggyőző az eredmény, és estig bizony meglazult annyira, hogy hozzáérjen a kerékhez. Akkor pedig pókozásokkal igyekeztem a harcképességét úgy-ahogy megőrizni.

Majdanek és néhány melléktábora több százezer ember számára volt munkatábor, és körülbelül nyolcvanezer embert öltek meg benne. Sokakat elszállítottak, jellemzően Auschwitzba. A rabok kőfejtéssel, építési munkákkal foglalkoztak. Volt a körükben szervezkedés is - ezt egy gyík szobra fejezte ki, amely alattomosan kúszik, meglapul, de ugrásra kész. Egy teknőc szobra pedig a "dolgozz lassan" jelszót teljesítette meg. E szobrokat ráérő idejükben maguk a rabok készítették, a németek pedig engedték.

Volt cipőket tartalmazó barakk, és halálmenetet szimbolizáló jelképes alkotás: az egyik barakkban villanykörték égtek térdmagasságban, strandlabda nagyságú, szögesdrótból font gömbök belsejében, majd e hosszú menetet üres, sötét gömbök váltották fel - végül a barakk túlsó végén a fehér márványlapokra festett, körülbelül ugyanilyen fekete korongok magukba zárták őket, ahogy a szorongató halál elnyelte az áldozatokat. A háttérben nyomasztó dünnyögés szólt a hangszórókból, melynek előterén néhány hang halkan beszélt: neveket, Miatyánkot és más szövegeket mondott.

Fölmásztam a hamvakat fedő kupolához - itt kellemes, hűs szél fújt, és szép kilátás nyílt a városra. Magukat a gázkamrákat nem láttam (vagy nem ismertem föl), csak a krematóriumot.

A szokásos hal és saláta elfogyasztása után begurultam a várba, és ingyen megnéztem a Lublini Múzeum kiállítását. Aláírtam egy lapot, miszerint csak magáncélra készítek képeket, és az internetre se tehetem fel őket. (Ezt annyiban teljesítettem, hogy e beszámolóban csak a kis képek szerepelnek, de katintásra nem jön elő belőlük nagyobb kép.) A Szentháromság-kápolnába sem mentem be. Ott egyenesen tilos volt a fotózás, és fizetni kellett volna.

Négy órakor már az utolsó fotóimat kattintgattam az udvaron, és útra készülődtem, mikor odalépett hozzám egy hölgy, a lublini internetes televízió riportere. Kézikamerát szegezett rám, és riportot akart készíteni velem. Sajnos angolul nem akart beszélni, én meg alig tudtam lengyelül - de a sok akadozás, nyögdécselés ellenére mégis tetszett neki a mondanivalóm. A szokásosakat kérdezte: mi tetszik, mi nem tetszik Lengyelországban, mit ajánlanék egy Magyarországra utazó lengyelnek, miért szerettem meg Lengyelországot, mióta és hogyan tanulok lengyelül stb. Aztán elkísért a főutcán, lefényképezett, adott egy névjegyet, és felírta a honlapomat. A hazaérkezésem után pár héttel csakugyan megtaláltam a riportot a tévé honlapján, de az azóta eltelt időben levették - amiért nagyon hálás vagyok, mert két percig szenvedtem borzasztó nyökögéssel, és ők nem vágták ki egyiket sem.

Lublinból Kazimierz Dolny felé távoztam a 830-as úton. Egy patak melletti hegyoldal zugában aludtam - persze az autóktól nem sokat. De legalább jó volt a rejtekhelyem.

Nagyítható térkép a Google honlapján