előző nap        a főlapra        következő nap

9. nap: VII. 9. (p) 745 - 2030
Zawichost - Annopol - Księzomierz - Dzierzkowice - Kraśnik - 19-es út - Zakrzówek - Kielczewice - Piotrowice - Zemborzycei-tó.
108,5 km

Egy újabb tiszta, mérsékelten meleg nap kezdődött. A folyóparton sátrat szárítottam. Csodaszép volt a táborhely, melyet az Úristen az utolsó pillanatban elém hozott - különben szégyenszemre egy közeli homokbányába tértem volna be, ahonnan az árvízi védekezéshez fejtettek vala homokot. Nagy főzést csaptam, megfürödtem. A part menti rész sekély volt, alighanem még magasan állt a víz, és a valódi part szárazföldi peremét lepte el így. Körös-körül állatnyomok: a puha iszapba ember vagy kutya nem ment bele, csak őzek vagy szarvasok. Fürdőhelyem egybeesett az ivóhelyükkel. Különösen szép és fürdésre való volt a partról nézve egy sarkantyúféle, vagy öbölféle rész, melyből a máskor kiálló részt most negyven centi víz borította, a máskor víz borította rész pedig nem lepett el engem. A mélyebb helyeken a sodrás nem volt erős, a sekélyben viszont alig álltam meg a lábamon. (Ez a "kontinuitási egyenlet" szép gyakorlati bizonyítéka volt, amely arról szól, hogy ugyanaz a víztömeg széles szakaszon lassan, szűk szakaszon gyorsan folyik le.) A folyóban kimostam a gatyámat is. Eközben a sátor lassan megszáradt, ideje volt indulnom. De senki nem vetődött felém, nyugodtan tettem-vettem. Végül visszamentem a betonútra.

Zawichost magas parton fekszik, alig pár házat kellett védeni ott, ahonnan jöttem. A komp viszont nem járt. A városban volt nyomóskút, különleges alakja miatt le is fényképeztem. Szúrólégy-felhőben mozogva megpróbáltam a kúpos pótanyát rátenni a bal pedálra, amely tegnap erősen megijesztett, mert rengeteg kattogással jelezte, hogy már nagyon be van rágódva. Sajnos a méret nem volt jó, ezért benne hagytam a régit, és úgy gondoltam, majd Lublinban veszek új pedált tartaléknak.

Annopolban meg sem álltam, csak csapattam tovább a főúton. A híd javítás alatt állt, de letértem az útról, mert keskenynek, forgalmasnak és ugyanolyan pocséknak ígérkezett, mint amilyennek végül az elkerülője bizonyult. Lassan és kényelmesen haladtam rajta, tudván, hogy semmi esélyem nincs Lublinban bármit nyitva találni. Csak Kraśnikban szerettem volna megnézni a 24. Ulánus Ezred múzeumát. Talán megtudhattam volna valamit a kraszniki csatáról, amit Tömörkény egy háborúellenes novellájának is a címévé tett.

A városban szinte csak új épületek voltak, és eléggé slamposan tervezték az úthálózatot. Fölöslegesen sok az össze-vissza futó magas rangú út, ráadásul éppen a belvárosban. A múzeumot végül nem találtam meg; a helyszíni térkép is csak emlékmű- vagy múzeum-emblémát rajzolt három helyre, melyeket előbb-utóbb (sok fölösleges kajtatással) meg is találtam: a templom, egy partizán-emlékmű és egy tűzoltómúzeum. Ez utóbbi zárva volt, de különben sem ide igyekeztem. Három óra tájban elfogyott a türelmem, és abbahagytam a keresést. A 19-es úton, majd alsóbbrendű, zötyögős utakon kitörtem Kraśnikból, és nemsokára a Bystrzyca völgyében ereszkedtem tovább Lublin felé.

A folyócska egyik hídjáról tésztaevés közben beleejtettem a villát a hideg vízbe. Szerencsére csak térdig ért, ezért egy fürdéssel egybekötve ki tudtam halászni. Az út közbeni alvástól a Kraśnik előtt vett, krém- és lekvártöltetű, csokibevonatú puszedliféle torta, valamint a figyelmetlenségből vett sótlan mogyoró mentett meg. Az út lejtett, de göröngyös volt, így alig haladtam 15 km/h-val.

Piotrowice előtt valahol megéreztem, hogy a hátsó kerék inog a helyén, és a gödrökben erősen lekoppan. Nosza, elkezdtem defektet keresni. Sajnos a szelep töve szakadt ki - javíthatatlanul. Az előző belső is hibás volt: óriási berepedések, kikopások látszottak rajta. Lublinban ezt is pótolnom kell majd.

Az idő gyönyörű volt, szinte ősziesen enyhe. Legurultam egy utolsó lejtőn, és elértem a Zemborzycei-víztározót. A legtöbb helyen földút, másutt épített kerékpárút futott mellette. Rengeteg biciklista és horgász használta. A délen benyúló földnyelvtől a nyugati part mentén eljutottam az északi parti pihenőközpontba, megfürödtem és a vécénél vizet vettem. Már csak egy kemping hiányzott (bizony elcsábultam volna), de amit a térkép jelölte helyen láttam, az csupán egy rendszerváltás kori rom volt, melyet fizikailag is sorsára hagytak, mikor pénzügyileg tönkrement.

A parton nem láttam sátrazókat sem, ezért felhúzódtam az úttól keletre fekvő magasfenyves erdőrészbe, gumilegyek és szúnyogok közé, és ott vertem sátrat. A partról idehallatszott a zene. A kitépett fűcsomók viszont arról árulkodtak, hogy itt szarvasok is megfordulnak.

Nagyítható térkép a Google honlapján