előző nap a főlapra következő nap

8. nap: VII. 8. (cs) 8⁴⁵ - 22⁰⁰
Ležajsk - Nisko - Sandomierz - kevergés Mściów körül - Zawichost.
114,4 km

Madárcsicsergős, napsütéses reggelre ébredtem. Egy kicsit lustálkodtam a kellemes fedezékben. Aztán kimásztam, és észrevettem, hogy azért leng már egy napja olyan erősen az első csomagom, mert a csomagtartó bal alsó csavarja beletört a helyébe. Egy műanyag madzaggal visszafüggesztettem a helyére a rudat, de tudtam, hogy ez csak ideiglenes megoldás.

A tegnapról maradt sajtos tésztát nem ettem meg, hanem elástam, mert egy porcikám se kívánta - összekögült, megsavanyodott. Helyette újat készítettem sajt nélkül, de húskenyérrel és hagymával. Kívántam hozzá a tojást és némi lecsós ízt is. Kellemesen hűvös, napsütéses-szeles, hidegfront utáni idő következeett. Egy kisboltban vettem egy csomó édes péksüteményt és sonkafélét, hagymát: ezeken éltem Sandomierzig. Niskóban találtam egy vízcsapot a kisparkban. Aztán tanúja voltam annak a pillanatnak, amikor előttem véget ért a dombság, és leértem a lapályra. Egyre melegebb lett, egyre lassabban mentem, de fél háromra már megközelítettem Sandomierzet.

Zaleszanyban Sandomierz jobbra volt kitáblázva, de pár száz méter táblakövetés után a térképemmel felülbíráltam, és egyenesen indultam el. A különös táblázás mégsem volt téves. Az egyenes út furcsán sáros volt, és Gorzyce után a Łęg folyó hídjáról megláttam, mekkorára duzzadt ez a kis patak az árvíz idején. Nyilván azért terelték el most a forgalmat a nagy útról, hogy az erre haladó sok-sok járműnek ne ezen a víz alól nemrég kikerült úton kelljen átvergődnie. Aztán Trześńben a megláttam a pusztítás valódi léptékét. A téglagyárban rengeteg faépület összedőlt - valószínűleg a szárítók. Alattuk óriási dombbá duzzadt a behordott iszap és a tetőkről behullott cserepek. Emberek tettek-vettek, talicskázták a törmeléket, tolták partvissal a sarat, rakták szárítókupacokba a téglát. Itt-ott a levonult ár után büdös beltengerek maradtak. A házak falán sötétes csíkok jelezték a víz ittjártát. Így értem be Sandomierzbe. Ott is átszakadhatott a gát - ezt foltozták ugyanúgy, mint Trześńnél. Mindenütt zsákok, törmelék, összezúzott és széthordott tárgyak, egy összelapult lakókonténer, üresen tátongó, vízjárta szobák, bennük kétségbeesve ténfergő emberek. Itt legalább 2-3 méter magas áradat lepett el mindent, szemlátomást alig egy hónapja. Rettenetes lehetett ezt végignézniük.

A történelmi óváros szerencsére sokkal magasabban van ennél, és bár a tóparton is átszakadt a Visztula gátja, csak magánházakat öntött el. Az elém került modern templomnak a küszöbéig ért fel, de az alagsori helyiségeket mind elöntötte.

Az árvízről egy tartósnak tekinthető összefoglalót találtam a Wikipédián, és érdemesnek tartom a megtekintésre a különféle (frissiben írt vagy évfordulós) cikkeket is, amik a "powódź Sandomierz" szavakra elődob a kereső.

Egy kicsit tévelyegtem a sok terelőúton, míg eljutottam az óvárosba. A vár ötkor zár, a városháza szintén, a kilátókapu viszoint csak fél hétkor. A földalatti ösvényre fél ötkor indult egy csoport. Először tehát megnéztem a városházát - azon belül az érmekiállítást, némi történelmi látnivalókat és a modern művészeti tárlatot.

Aztán megcéloztam a várat. Itt csak a régészeti, néprajzi és drágakőfeldolgozói részlegeket láttam, a festmények javát elhagytam, mert már indult a földalatti túra.

Csoporttal mentünk, és egy gyors beszédű hölgyet hallgattunk. Lengyeltudásom eléggé kezdetleges volt, így nem sokat értettem menet közben. Szó esett a várost élete árán megmentő leányról, aki csapdába kalauzolta a tatárokat. Szóba került még a különféle fejedelmek politikája, adományai, vásártartás, kereskedelmi szálak, az óvárosi paloták alatt löszbe vájt, igen mély pincék eredete és elfeledése, beomlása és bányászati eszközökkel való megerősítése, betömése illetve összekötése tanösvénnyé - nagyon tanulságos volt. A szokásos módon hangfelvételt is készítettem, de utólag nem sokat tudtam kivenni a zörejes, tompa szövegből. Ehelyett utalok a helyszín honlapjára.

Innen a kilátókapuba mentem, majd visszafelé tartottam a várban - s ekkor megszólított az a hölgy a fiával, aki a várbeli múzeumban is érdeklődve csatlakozott a pénztárosokkal való beszélgetéshez. Ők Szentendrén jártak pár éve. Nekem vissza kellett rohannom a várba, nehogy rázárják a biciklimre - pedig kávézni is hívtak.

A vár alatt megvacsoráltam, majd kifelé indultam a Bors-hegység felé. Eközben megállított egy fickó, és bicajos témákról faggatott, illetve mesélt a saját élményeiről Romániában. Gyors búcsút vettünk, a város szélén halat, salátát vásároltam, aztán elindultam a Bors-hegység keresésére. Körbejártam a Mściów középpontú körúton - de alighanem a kertek közt volt eldugva az általam a kalauzt követve keresett sziklacsoport, mert csak egy lenyírt kilátórétet találtam nagy sokára. A táj nagyszerű volt, a domborzat fenséges: egy erősen bevágódott, hatalmas magasfüves fennsíkról letekintve láttam magam alatt a várost.

Aztán megettem az egyik halat, és eltekertem Zawichostig. Itt ismét árvíz járta részekkel szembesültem. A város határában lementem az egyetlen szekérútra; ez egyre vékonyodott, száraz iszap borította, elgazosodott - tehát jó helyen jártam. Végül a sátorból hallott őzugatás jelezte, hogy érintetlen, ember nélküli tájon alszom. A háttérben a folyó csobogott, autók zaja hallatszott. Valami nagy halat is hallottam, amint a sekély vízben rabolt.

Nagyítható térkép a Google honlapján