A Hattyú halála és a Horkos születése


Néhány itt szerepeltetett fórumtárs nem állított be magának Creative Commons-licenszt a fórumon,
ezért hozzászólásaik a magyar jog értelmében előzetes engedély nélkül nem vehetők át.
Ezért az ő hozzászólásaikat kivonatos összefoglalással helyettesítettem (leszámítva az olyan
rövid és nem-egyedi jellegű hozzászólásokat, melyeket a szerzői jogi törvény per definitionem 
védelem nélkül hagy), illetve a kék csillagokra a fórumra mutató linkeket helyeztem el. - NF]

A többiek hozzászólásainak Creative Commons-licenszei:
Kivi: BY-NC-ND
Sánta Kutya (SK): BY-NC-ND
Kocsi: BY-NS-SA
Zsurmi: BY-NC-SA
Halaloszto: BY-NC
Gyuri62: BY-NC-ND
Nemozoli: BY-NC-ND
Theorista: BY-NC-ND
NAR: BY-NC

Nemo *** 2010.01.10 21:44:53  (177239)
Kedves emberek!
 
Most jutottam odáig, hogy új első kereket készítsek. Eddig ebből 
csak egy HB-NX70-es Shimano gyártmányú agydinamó van meg, Nemozoli 
jóvoltából. Mit javasoltok folytatásként?
 
A következőket szeretném hozzá rendszeresíteni:
 
- Merev első villa és a bele való stucni; ha lehet, ne menetes, 
hanem a másik fajta legyen, amit jó magasra fel lehet húzni.
- Tárcsafék minden hozzávalóval; stabil, nehezen elromló modell 
kellene, a precízen szabályozható fékhatás és a márkafaktor 
másodlagos. Az agydinamón hat csavarfurat van.
- Felni (ezt beszerzem én).
- Küllők. Állítólag léteznek a DT-nél is erősebb küllők. Mivel ezt a 
kereket csak hosszú túrákra szánom, elférnek bele a legmasszívabbak 
is.
 
A két elsőre együtt kb. ötvenezer forintot szeretnék szánni. Fontos, 
hogy a villa merev legyen, mert csomagtartó menne rá. Teleszkópot 
semmiképpen nem akarok, az maga lenne a vég.
 
Esetleg szereltessem össze műhelyben a kereket? Miben más az, mint a 
rendes agyra való fűzés?

Nemo *** 2010.01.10 21:47:11  (177240)
Tudtam, hogy valami kimarad: a villán legyen csavarlyuk a 
csomagtartó és a sárhányópálcák számára, különben ott vagyok, ahol a 
part szakad.
 
Emberek, segítsetek. Létezik ilyen merev villa? Menetesből úgy 
kellett összevadásznom egy éve kettőt, és az egyik azóta már el is 
vásott.
Előzmény: Nemo (177239)

dhpage *** 2010.01.10 23:00:35 (177241)

[A legnehezebb dolog a tárcsafékszem lesz.]

[Bowdenes tárcsaféket ajánlott.]


Előzmény: Nemo (177240)

kivi *** 2010.01.10 23:15:07  (177242)
Az Avid BB7 bátran ajánlható Nemonak. Villából a Kona P2 lehetne egy 
megoldás, van rajta tárcsafékszem és sárvédőfurat is. A nyaka 
viszont 1 1/8 collos, nem tudom Nemo milyen vázba akarja belerakni. 
Ehhez a villához ahead stucni kell, de azt is meg lehet emelni jóóó 
magasra, vannak erre való adapterek.

Előzmény: dhpage (177241)

Nemo *** 2010.01.10 23:30:18  (177243)
Hát, így elsőre csak annyit tudok, hogy a Magellán Cygnus nyakába 
kellene belerakni a villát. Ez a váz, úgy látszik, bírja még egy 
darabig (a kiegyenesített váltópapucsával).
 
Köszönök minden segítséget.
Előzmény: kivi (177242)

kivi *** 2010.01.10 23:55:51  (177244)
Az újabb Hattyúk már 1 1/8-as nyakkal jönnek, olyanok mint a montik. 
Tehát ebből a szempontból nincs gond. A gond a villa ára, ami kb. 
17000Ft.

Előzmény: Nemo (177243)

Nemo *** 2010.01.11 00:04:18  (177245)
Az ám, de az én Hattyúm 2000-es évjáratú... Abba is jó lesz? A 
mostani villája is elég vén - félek, hogy a másik fajta. De majd 
megnézem délután, aztán újra nekifutok.
 
A 17000 Ft nem egetverő, egyszeri befektetésként kiköhögöm. Egy 
időben könyvre többet költöttem havonta.
Előzmény: kivi (177244)

kivi *** 2010.01.11 00:09:30  (177246)
Az még biztos hogy nem olyan, sajnos. Esetleg egy vázcsere? Nem 
olcsó dolog, de azt a vázat már igen-igen sokat nyüstölted. Ahogy 
írod, a hátsó papucsa is deformálódott már. A vázcsere kapcsán 
szinte mindent át lehet tenni az újra, kivéve a villát és a stucnit, 
abból viszont amúgy is újat akarsz. Így persze többe kerülne, 
viszont nálad a megbízhatóság az elsődleges.

Előzmény: Nemo (177245)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.11 00:29:56  (177247)
Még emlékszem a keresztelőjére. :-)
Előzmény: Nemo (177245)

Nemo *** 2010.01.11 00:41:14  (177248)
Még ilyet, gombhoz a kabátot...!
 
Bár ha minden kötél szakad, még inkább ilyen ok miatt cseréljek 
vázat, mint olyan nevetséges okból, hogy a sárhányótartó pálcák 
csavarjai közül kettő már beletört a vázba, helyette szövetcsíkok és 
gumipókok tartják őket, így eléggé zörgős már szegény. De sokat 
szolgált már engem, sajnálnám kihajítani. Hülye indok, de hűséges 
volt hozzám, és sokat szolgált becsülettel. Esetleg ha van hasonló 
márka még a piacon, akkor nem érezném hálátlanságnak, csak 
nagyfelújításnak. De amíg van benne lélegzet, inkább megtartanám.
Előzmény: kivi (177246)

Nemo *** 2010.01.11 00:48:44  (177249)
Ó, és a hátsó csomagtartót a nyereg alá odafogó három csavar egyike 
is beletört valahol Lengyelország közepén... Kezdem hajlani arra, 
hogy itt az idő. De mit tegyek, hogy egy új vázba ne törjenek bele a 
csavarok? Vegyek valami acélvázat? Nem mállik az el télen? Nemigen 
akarnám törölgetni.
Előzmény: Nemo (177248)

kocsi *** 2010.01.11 00:58:41  (177250)
A pözsómban valószínűleg hatszámjegyű a kilométerek száma. Nekem sem 
lenne szívem megválni tőle. Kint már évek óta nem volt, de ma is 
mozgott egy órát :-) Görgőn.
Előzmény: Nemo (177248)

Nemo *** 2010.01.11 00:59:09  (177251)
Azazhogy "kezdek" - az ilyen benne hagyott hibákból a szövegkritika 
ki tudja találni, mi állt mögötte eredetileg.
 
Szóval mégiscsak hozzá kell szoktatnom magam a vázcsere 
gondolatához, ami régóta esedékes már. A garanciaidejét kétszeresen 
túlélte, alig van már rajta festék, és jó volna egy tartósabb utód - 
lehetőleg kék. Így elhitethetném magammal azt is, hogy a lelke benne 
maradt...

A pénz sokadrangú szempont, a kötődés sokkal fontosabb. Ti hogy 
éltek meg egy vázcserét?
Előzmény: Nemo (177249)

kocsi *** 2010.01.11 01:08:36  (177253)
"Ti hogy éltek meg egy vázcserét?"

Az előbb leírtam a fontosabbik felét, de van egy másik része is. 

Amíg a pözsóval jártam tört el kormányom, reped el teleszkópom, 
nyereg pálcái és láttam túra közben túratárs alatt vázat is 
kettétörni. Nem akartam megvárni amíg a pözsó is eltörik alattam. 
Előzmény: Nemo (177251)

Nemo *** 2010.01.11 01:16:18  (177254)
No bizony ettől félek én is. És azt mondják, az aluváz hajlamos a 
rút megnyekkenésekre, úgyhogy haza sem tudok jönni. Az acélvázban 
(CrMo, mittudomén) mennyire lehet megbízni? A súly nem számít (a 
szín sokkal inkább)...
Előzmény: kocsi (177253)

kivi *** 2010.01.11 01:27:15  (177255)
Sajnos az acél vázak korszaka leáldozott. Vagy nagyon ócskák vannak 
(Tesco), vagy egy-két exkluzív gyártó igen drága váza. Az alu vázak 
élettartama felhasználástól függ, de a tiéd a 10 évével bőségesen 
kiszolgálta az idejét. A következő is ki fog bírni ennyit.

Ha átraksz minden alkatrészt, attól ez a bringa még az a bringa 
marad. :-)

"Már a dédapám is ezzel a késsel vágta a szalonnát. A nyelét kétszer 
cseréltük, a pengéjét háromszor."
Előzmény: Nemo (177254)

Nemo *** 2010.01.11 01:35:58  (177256)
Igazából az aluváztól azért félek, mert összegyógyul az 
acélalkatrészekkel (csavarokkal). Mivel kell ezt megelőzni?
Előzmény: kivi (177255)

zsurmi *** 2010.01.11 11:15:51  (177265)
Zsírozd be a csavarmeneteket.
Előzmény: Nemo (177256)

Nemo *** 2010.01.11 11:48:43  (177270)
Az a helyzet, hogy bezsíroztam a csavarokat - egyszer. Mikor 
összeraktam a gépet. Aztán mikor öt-tíz év múlva először akartam 
kicsavarni őket, nem hagyták magukat, inkább beleszakadtak. És ebből 
már három van. Tehát van a vázban hiba, nem is kevés. De ha jól 
emlékszem, a középtengely menete is eléggé le van már csiszolódva, 
mert egyszer a monoblokkot rosszul hajtottam bele. Sőt a váltófülben 
lévő menet sem a régi, mert mikor meggörbült a fül, a váltó kissé 
megtépte azt is.

Ez hát a helyzet. Van egy még élő, de egyre több hibával megvert 
vázam, és évek óta keresem az indokot, hogy miért cseréljem le. Most 
végre adódott egy igazi indok: a villa mérete.

Ezt mindenkitől, azaz főleg a nálam ez ügyben avatottabbaktól 
kérdezem: milyen trekkingvázat árulnak most jó minőségben, lehetőleg 
még egyenesebb derekú utazásra, mint a Cygnust? A kék szín sem 
feltétlen követelmény.
Előzmény: zsurmi (177265)

zsurmi *** 2010.01.11 21:24:53  (177273)
5-10 év?

Azért ennél gyakrabban kell egy biciklit karban tartani. Sőt, 
darabokra szedni! Egy bicikli azért nem egy bonyolult szerkezet.
Előzmény: Nemo (177270)

Nemo *** 2010.01.11 22:56:01  (177278)
Gondolhatod, hogy nem azért hagytam egyben tíz évig, mert nem tudtam 
volna szétszedni... Nemegyszer barmoltam szét olyan aprólékosan a 
Hattyút, hogy csak úgy horkolt a gyönyörűségtől. Szervizben sose 
járt, minden porcikáját én szereltem. Az igaz, hogy kampányszerűen 
sosem szedtem szét, csak alkalomszerűen, ahol éppen kellett. De hát 
így jár, aki vasvázasról tér át aluvázasra. Egy parasztbicikli, ha 
tíz évig nem szedik szét valamelyik csavarját, simán bontható marad; 
egy aluvázas csoda meg zsírral együtt is úgy összekögül, mintha 
egybeöntötték volna.
Előzmény: zsurmi (177273)

zsurmi *** 2010.01.12 10:24:08  (177286)
Ha nem szedted szét pár évente teljesen, akkor nem tartottad karban 
rendesen ennyi.
Előzmény: Nemo (177278)

Nemo *** 2010.01.12 16:52:20  (177289)
"Ha nem szedted szét pár évente teljesen, akkor nem tartottad karban 
rendesen" - Szépen rímel, amit írtál.
 
"ennyi." - Nem elég. Úgy kellett volna mondanod: "aki eztet nem 
hiszi, szamarabb a lónál."
Előzmény: zsurmi (177286)

Nemo *** 2010.01.15 19:59:56  (177315)
Ma hazatekertem Monorról. Úgy látszik, a kátyúk megnőttek azóta, 
hogy ősszel abbahagytam a ki-betekerést (ez nem meglepő). Hanem úgy 
látom, hogy az út menti fák belógó ágai is megnyúltak néhol, mert 
többször is képmbe kaptak a sötétben, pl. Vecsés és Ferihegy között, 
a gyorsforgalmi út melletti kerékpárjárdán.
 
A napokban szeretnék kilogrammszaki célzattal ráállni a kerékpárral 
való ingázásra - hiszen immár vége a félévnek, és nem sürgős a 
dolgozatjavítás, így áttehetem a munkát hétvégére is, ha a napi 
tekerés után dögrováson vagyok. Számomra ez a mostani éghajlat az 
egyik legkedvezőbb: szinte izzadás nélkül hajtottam le a 45 
kilométert, és ugyan könnyeztem derekasan, de nem fáztam. (Póló, 
kabát, mackónadrág.) Miért nem lehet ebből a finom hidegből eltenni 
egy kicsit nyárra?

kivi *** 2010.01.15 21:14:41  (177316)
Mint a másik topicban megtudtuk, teljesen tudománytalanul öltözöl. 
:-)))))
Előzmény: Nemo (177315)

gyuri62 *** 2010.01.15 22:32:23  (177318)
én most értem haza Monorról,igaz egyenlőre puhány módon autóval 
járok. Brutális köd lett:...
Előzmény: Nemo (177315)

kocsi *** 2010.01.15 22:49:40  (177319)
"Miért nem lehet ebből a finom hidegből eltenni egy kicsit nyárra?"

Akarsz cserélni? Egy telet adok egy nyárért :-)
Előzmény: Nemo (177315)

Nemo *** 2010.01.15 23:14:28  (177320)
Hehehe, én az ilyen okos tanácsokat nagy ívben, biztonságosan 
szoktam kikerülni, nehogy belémakadjon egyik-másik. De ha lúd, 
legyen kövér: a mondott kabát a kispolgári ízlés jegyében műbőrből 
van, és nagyon jól véd az esőtől is. Ha kezdenék beleizzadni, 
lehúzom a cipzárt, és a menetszél teljesen amatőr módon hűteni kezdi 
a nyakamat. A pamutpóló meg (mint afféle kocabringás viselet) 
fölöttébb kényelmes, és a mostani időjárás mellett, azaz 0 és 5 fok 
között nem is válik nyirkossá.
 
---
 
Jelentés a bringafelújítási terv állásáról: elkészült az agydinamós 
első kerék, most pedig a konkrét vázat keresem villával együtt. A 
Nellában azt mondták, hogy február közepén jön a szállítmány, nézzek 
be akkor. A Magellan valamelyik forgalmazójának honlapján a csupasz 
vázak közt csak nőieket láttam. A Speedmetalban (tkp. ez a 
törzshelyem) azt mondták, hogy a pálcáknak való csavarfuratok 
kedvéért még akár a váz egyedi építtetését is meggondolhatnám. De 
valami Miyata vagy micsoda nevű céget is említett, ahonnan vázat 
lehet rendelni (külföldről).
 
Most tehát eléggé zsong a fejem a különféle tanácsoktól. Egyelőre 
kivárok, hátha lesz majd egyszerűbb megoldás, meg persze típus- és 
színválaszték is.
Előzmény: kivi (177316)

kivi *** 2010.01.15 23:18:03  (177321)
Koga-Miyata, az egyik legpatinásabb túrakerékpárgyártó.
Előzmény: Nemo (177320)

Frajti *** 2010.01.16 11:56:33 (177322)
[Térdmelegítőt ajánlott.]
Előzmény: Nemo (177320)

Nemo *** 2010.01.16 16:13:07  (177325)
Köszönöm, ilyesmivel hidegebb napokon néha én is élek. Persze nem 
egy cső alakú latexdarabbal (az ti. alig melegít, mert nem szorul 
alá semmi levegő), hanem egy kitágult térdzokniból készített valódi 
térdmelegítővel. De nem megyek valami gyorsan, és alapjáraton is 
elég vastag vagyok (különösen most, télen), így nulla fok fölött jó 
nekem a buggyos mackógatya magában. A pamutpólóról nem is beszélve. 
Annak fontos egészségvédelmi szerepe van: elejét veszi az 
izzadásnak, így az emiatti vesetáji vizes borogatásnak is.
Előzmény: Frajti (177322)

Stms *** 2010.01.17 05:42:27 (177327)
[Konkrét térdmelegítőt ajánlott.]
Előzmény: Nemo (177325)

Nemo *** 2010.01.17 15:01:45  (177330)
No, ha az kényelmesebb, mint az én térdmelegítőm, akkor talán 
valamikor veszek ilyet. De amivel eddig összefutottam, abban 
térdpárna sem volt, és cserébe szépen begyűrődött a hajlatba.
 
No, egy szónak is száz a vége: néha veszek én is modern ruhákat, pl. 
egyszer vettem egy latexból való futónadrágot, mert az könnyebben 
mosható a túrán és a munkába járáskor. Ami a hobbista kerekezés 
során való hasznosságot illeti: nem látok egetverő különbséget 
eközött és a szokásos ruhák között. Ezért is nem írom alá egy az 
egyben azokat a sajnálkozó ítéleteket, amelyek amatőrséggel, 
kocasággal meg hasonló minősítésekkel okádják le azokat a 
sorstársaimat, akik akár hétköznapi biciklivel róják az utcát, akár 
a pamutpólót kedvelik. Cserébe én se mondom férfiatlannak a 
párducnadrágot, és azt sem nevezem űrmanónak, aki mezben teker, és 
energiaszeletet harapdál, míg én a szendvicseimet pusztítom. Éppen 
elég ilyen pökdösőháborút láthatni nyugati bicajos fórumokon, sőt 
ott már meg is merevedtek a frontok. Semmi kedvem az ilyesmihez.
Előzmény: Stms (177327)

SzeZo *** 2010.01.17 20:50:54 (177334)
[Szendvicsekről, nápolyiról, bundáskenyérről.]
Előzmény: Nemo (177330)

Nemo *** 2010.01.17 21:10:29  (177335)
A bundáskenyér nagyon csalóka. Azt hinné az ember, hogy ripsz-ropsz 
lecsúszik magában is, mert jó olajos - ehhez képest a 2001 
augusztusi északi túrán tíz percig tömtem magamba egy nagy karéjt, 
és a végén már fuldokoltam tőle, mert vizem persze nem volt.
 
Ugyanígy úton kellett megtanulnom (1995-ben), hogy étlenül és 
kialvatlanul tekerve görcsöt kaphatok ugyan, de fogyni nem fogok 
így.
 
---
 
No hát akkor holnap, ha nem zuhog az eső, fölkerekedem, és 
megpróbálok ráállni a (hétköz)napi 90 kilométerre. Naplófélét is 
vezetek majd róla (kb. hetente frissítve).
Előzmény: SzeZo (177334)

kivi *** 2010.01.17 21:20:27  (177336)
Olvasgatom a lengyelországi túraleírásodat, és nézegetem a képeket. 
Most láttam, hogy a képeket egy tükörreflexes géppel készítetted. 
Nem volt probléma a sok-sok málha mellett egy viszonylag nagy és 
nehéz gépet is cűgölni? 
Előzmény: Nemo (177335)

Nemo *** 2010.01.17 21:41:09  (177337)
Ó, száz kiló fölött öt ide-oda már meg se kottyan... És persze a 
fényképező volt mind közül a leggyönyörűségesebb teher. Az első 
kosárban utazott, szépen lepókozva - természetesen nem a hátamon 
vittem. Kockaszerű táskájában elfért egy kupac elektronika 
(gyakorlatilag a töltőkön kívül minden), úgyhogy ha ott kellett 
hagyni a lovat valahol, lényegében mindent magammal vihettem benne, 
ami felszerelésemben valamit ért.
 
---
 
Ha az Isten addig éltet, és csakugyan fölmegy a nettó fizetésem, 
alighanem beruházok egy kis kamerára is. Tudtok valami jó rázástűrő 
típust?
Előzmény: kivi (177336)

dhpage *** 2010.01.17 22:29:58 (177338)
[Nagyobb féktárcsát ajánlott.]
Előzmény: Nemo (177337)

Nemo *** 2010.01.18 08:51:55  (177345)
Késő! Már megnyitottam az idényt!

Újpest- Kálvin tér - Üllői út - Monor 
5:50 - 8:20

A cipőm még Budapesten átázott a latyaktól, Vecséstől meg kezdett 
átfagyni. Hazafelé újra száraz lesz, mert az értekezlet idejére 
rárakok mindent a radiátorra. Vecsés szélén van egy Decathlon vagy 
micsoda. Remélem, ott találok valami felverődés elleni kamásnit 
vagy micsodát. Egyébként finom hűvös idő volt; csak akkor izzadtam,
amikor hóban kellett tekerni. Most pedig ápoltan és mosolyogva 
készülök az óráimra :)
Előzmény: perselus (177344)

dhpage *** 2010.01.18 09:12:08 (177346)
[Latyak elleni védelmül neopréndarabnak sárhányóra rögzítését említette.]
Előzmény: Nemo (177345)

---

Nemo *** 2010.01.20 07:38:36  (177369)
No, most valószínűleg visszafordíthatatlan a dolog, ezért gyorsan, 
egy felvonásban megírom:

A Hattyú halála

A 2010-es Tekerj a munkába akció 3. napján, január 20-án, valamivel 
kevesebb, mint tíz éves korában elhalálozott a kerékpárom.

Már tegnap vacakolni kezdett a jobb pedál, de úgy véltem, elég lesz, 
ha ma este kicserélem. Aztán a Deák téren kitört egy küllő, és mikor 
a Kálvin tér után lefektettem, hogy taposással kiegyengessem, eltört 
a monoblokk. Az imbolyogni kezdő hajtókaroknak köszönhetően a lánc 
is instabillá vált, és a Ferenc körútnál a váltó beakadt a küllők 
közé. Rövid szenvedés után ki is szakadt a helyéből, öt-hat küllőt 
magával rántva a pusztulásba.

Szerencsére volt annyi időm, hogy rollerezve eljussak a Nyugatiba, 
és elérjek egy korai vonatot Monor felé. De ahogy a vagonban a 
súlyos sérüléseket szenvedett Hattyút nézegettem, úgy találtam, hogy 
a hozzá vásárolandó új alkatrészek és a majdani váz együttes 
beszerzési költsége már-már egyensúlyba kerülne egy új kerékpár 
árával.

Most tehát minél hamarabb új biciklit kell vennem. A fő követelmény, 
hogy egyenes derékkal megülhető trekking legyen, a megfelelő helyen 
csavarfuratokkal, masszív felnivel és küllőkkel. A márka közömbös, a 
szín talán szürke vagy terepzöld lehetne. A napokban szétnézek a 
hálón és a boltokban, a Hattyút pedig becsülettel szétszerelem.

Derék gép volt, emlékét megőrzöm - szívben, szóban, írásban, 
fényképen.

  

dhpage *** 2010.01.20 10:53:24 (177370)
[Nevetve szörnyülködött.]
Előzmény: Nemo (177369)

Nemo *** 2010.01.20 12:14:20  (177371)
Szelíden tapostam (és emeltem): kb. azzal az erővel, amit kézzel is 
kifejtenék. Ha nem koszos a kerék, máskor két kézzel és homlokkal 
szoktam vész-kiegyenesíteni a küllőtörést. Hogy a monoblokk miért 
tört el, azt végképp nem tudom ésszerűen megmagyarázni.

No mindegy, most a netet bújom. Sajnos a kész trekkingek többsége 
első teleszkóppal van megverve. Ha tudtok valami ilyet, bátran 
linkelgessétek.
Előzmény: dhpage (177370)

Nemo *** 2010.01.20 12:15:59  (177372)
Mármint teleszkóp nélkülit, masszívat.
Előzmény: Nemo (177371)

Kertes Virág *** 2010.01.20 12:29:26 (177373)
Nyugodjék békében!
Előzmény: Nemo (177369)

Kertes Virág *** 2010.01.20 12:32:46 (177374)
[Konkrét biciklit ajánlott.]
Előzmény: Nemo (177372)

halaloszto *** 2010.01.20 12:36:43  (177375)
1. vannak telos vazba valo hosszitott merevvillak sokpenzert. lehet 
egy ilyenbe kellene beruhazz, es akar tobb vazat is kiszolgalhatna.

2. van eg regi acel cygnusom. kicsit hegesztve van mar a vaz, de 
alapvetoen turheto allapotu. kek.

vajk
Előzmény: Nemo (177371)

Nemo *** 2010.01.20 12:44:32  (177376)
Sajnos nem ismerem a márkákat, és amit veszek, azt inkább boltból 
venném. Nekem trekking kellene: 
http://csekert.hu/webset32.cgi?CsekeRt2008@@HU@@554@@512438265
 - ehhez hasonló geometriájú gép a megfelelő furatokkal, erős 
küllőkkel, szegecselt felnivel, de semmiképpen nem teleszkóppal.
Előzmény: Kertes Virág (177374)

Nemo *** 2010.01.20 12:50:12  (177377)
Este írok levelet.
Előzmény: halaloszto (177375)

kivi *** 2010.01.20 12:59:23  (177378)
Ez jó lehet neked, mert ebbe a vázba passzol az a merev villa, 
amiről a múlt héten is szó volt. A váz erős, a kerekek, agyak jók. A 
rugós üléscső meg az állítható stucni persze lejön, helyettük sima 
merev kell.
Előzmény: Nemo (177376)

kivi *** 2010.01.20 14:09:27  (177381)
Az a baj, hogy a 7.6 nem való arra a felhasználásra, amire Nemonak kell.
Előzmény: Kertes Virág (177379)

-Henger- *** 2010.01.20 16:55:35 (177383)
[Konkrét biciklit ajánlott.]
Előzmény: Nemo (177376)

kivi *** 2010.01.20 17:23:08  (177384)
Szimplafalú a felni sajnos.
Előzmény: -Henger- (177383)

Nemo *** 2010.01.20 20:05:05  (177387)
Nos, úgy tűnik, megvan az új biciklim.
 
A Nellában fogom megvenni, ahol az agydinamós kereket is fűzettem. 
Egy szürke Trek; a részleteket még nem tudom, csak hogy elöl-hátul 
tárcsafékes, elég könnyű, és szinte semmit nem teszek rá át a 
Hattyúról, csak tán a nyerget, a kulacstartót, meg egy-két kütyüt. 
Illetve ebbe kerül az agydinamó is.
 
Elég sokba került, de ez nem baj; a megbízhatóság volt a fő 
szempont, meg ama bizonyos furatok.
 
Ha majd meglesz, kiteszem a képét.
 
A mai napom ezután is elég kalandos volt: a Nyugatitól rollerezve 
jöttem haza, aztán innen öcsém (feleségének?) montijával vissza a 
bankhoz, ahol elhagytam vala az irattárcámat (a belépőkártyát és a 
vasúti havijegyet). Mire odaértem, széles mosollyal hozták, sőt már 
Monorra is eltelefonáltak, hogy átküldik. 
 
Mindent összevéve szerencsés nap volt. A Hattyú méltó véget ért, és 
nem szenvedett sokat. És persze jó érzés jó embereket találni magam 
körül.

Kertes Virág *** 2010.01.21 05:30:05 (177389)
[A garanciáról beszélt.]
Üdv. Kolléga! Életgaranciás vázú bringád lesz, az alkatrészekre egy 
év. Majd a garanciajegyet ne felejtsd el postán elküldeni a 
márkaképviselő Genomed Kft-nek.
Előzmény: Nemo (177387)

Nemo *** 2010.01.21 10:37:35  (177395)
Köszönöm! Remélem, sokáig tart majd, és megszeretem ezt is. Névadás 
majd az első túra után lesz.
Előzmény: Kertes Virág (177389)

gyuri62 *** 2010.01.21 10:49:33  (177396)
Ha unod hogy az agydinamó kéthetente kinyírja a 2,4 W-os izzót a 
lámpában, akkor szólj, tudok adni 3 W-ost, illetve be tudok szerezni 
ha nagyobb tétel kell belóle :))
Előzmény: Nemo (177395)

Nemo *** 2010.01.21 11:58:40  (177399)
Köszi, nem arra fogom használni, hanem aksitöltésre. A nagy aksiról 
meg kisebbeket töltenék túrákon éjszakánként (a sátorban). 
Világítani továbbra is a szokásos villogóval fogok, illetve 
fejlámpával - de mindegyikhez a saját aksija fog csatlakozni.
Előzmény: gyuri62 (177396)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.21 20:05:44  (177407)
Nemo

Béke reszelékeire.
Ez tényleg az elmúlás, amikor egyszerre ennyi minden történik egy 
géppel. Talán megérezte, hogy már a cserén gondolkodsz. Mindenképpen 
szerencséd, hogy már a cserén gondolkodtál, így legalább nem ér 
akkora csapásként.
Tudod, hogy hány killer van benne?
Jó sok mindent végigcsináltál vele, egyebek között engem is húztál, 
amikor szükségem volt rá. Szép élete volt.
Előzmény: Nemo (177369)

Nemo *** 2010.01.21 20:20:09  (177410)
Fogalmam sincs, mennyit ment a Hattyú - de évi ötezernél szerintem 
nem többet. Ezt a jövőben sem fogom számon tartani: egyszerűen nem 
az én műfajom az ingázási meg a bevásárlókilométerek számon tartása. 
A túra persze más: ott tartok némi rendszert.
 
Holnap megyek el a Nellába az új gépért. Százharmincezret fizettem 
érte, és valamivel jobban fogok rá vigyázni. Pl. minden télen 
kitekerem a pálcatartó csavarjait, megzsírozom őket, aztán mehetnek 
vissza.
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (177407)

perselus *** 2010.01.21 21:54:48 (177415)
Miért nem szerettél volna teleszkóposat? 
Előzmény: Nemo (177376)

Nemo *** 2010.01.22 00:53:04  (177422)
Főként azért kerültem a teleszkópot, mint a pestist, mert nem tudtam 
volna vele együtt használni az első csomagtartót (a pálcásat). Anyám 
bicaján ilyesmi van: ott a két gyönge pálca és egy kormánypánt 
tartotta teszkókosár rendelkezik annyi önmozgással, hogy a 
teleszkóppal együtt valamicskét mozogjon, de rossz nézni, amit 
csinál. Nekem meg mindennél fontosabb az első kosár. Következő 
honlapi ódámat arról fogom írni. Röviden: abban lapul a nagy böhöm 
fényképező, és táskájában a többi értékes elektronika. Abból kajálok 
menet közben, ott van a térkép és az útikönyv. Oda gyűjtöm az almát, 
körtét. Végül pedig a kosárból szedegetem elő az időszakos 
ruhadarabokat: sapkát, kesztyűt, szemtörlő rongyot.
 
Ezen kívül utálom a teleszkópot, mert nem mozgok gyorsan olyan 
terepen, ahol érezném a hasznát. Emelkedőn pedig érezhetően 
fogyasztja a mozgási energiát. Ennél már csak a rugós nyeregcső 
rosszabb. Egy ízben huszonöt kilométert kellett ilyennel megtennem, 
és bizony hajtáskor járt föl-le rendesen, minthogy elég nagydarab 
ember vagyok. Rettentően kifáradtam tőle.
 
Ráadásul nem is tudok teleszkópot szerelni.
Előzmény: perselus (177415)

Nemo *** 2010.01.22 16:54:47  (177435)
No, itthon van végre az új gép. Mielőtt felkantároznám ezzel-azzal, 
különféle nevek forognak a fejemben. Mindenképen valami lóféle nevet 
akarnék neki adni, és ha lehet, típusához méltót. (Először Szürke 
Szamárnak akartam nevezni, mondván: annál jobban el tud majd bújni 
az erdőben, de - valljuk meg - az nem éppen előkelő, ráadásul szinte 
kínálja magát a lopásra.) Ezért beírtam a Sztaki-szótár  anagrammakeresőjébe
a fajtáját: "Trek Soho." Ezek jöttek ki a szigorú keresésre (ékezethűen):
 
1. eh kos tor 
2. eh kotor s 
3. eh ok rost 
4. eh ok s tor 
5. eh ok sort 
6. eh rostok 
7. eh s torok 
8. eh sok tor 
9. eh sor tok 
10. eh torkos
11. he kos tor 
12. he kotor s 
13. he ok rost 
14. he ok s tor 
15. he ok sort 
16. he rostok 
17. he s torok 
18. he sok tor 
19. he sor tok 
20. he torkos
21. keh ostor
 
Nyilván nem kell a teljes névhez ragaszkodni: hétköznapi megszólítás 
céljára elég lesz a kifejezőbbik szó. Kékkel jelöltem meg azokat az 
anagrammákat, amiknek van valami értelmük, és valami (nem 
mondvacsinált) közük lóhoz vagy biciklihez.
 
- A (6) Rostok balcsillagzatú név: nem jutok vele messzire, mert 
senki nem az izomrostokra fog gondolni, hanem hogy ez egy makacs, 
haladni nem akaró vén gebe, afféle rostok-ló. Tehát a (6) 
elutasítva.
- A (10) Torkos rettenetes gúnynév: így egy lovat csak akkor 
neveznék, ha én magam nem volnék az. Kilőve.
- A (21) Keh-Ostor név egyesíti magában minden lovak hátulütőit. 
Azaz hogy kehes (köhögős), és ütni kell hátul, hogy menjen. Ne is 
beszéljünk róla többet.
 
Nem ér semmit ez az anagrammacsináló. Jöhetnek az értelmetlen, de 
lóilag hangzó anagrammák. Itt van rögtön a Te Horkos. Nagyon szépen 
kifejezi, hogy (a) megszólításnak szánom, (b) igényesen jelzi, hogy 
ez a ló az erőfeszítésre született, (c) szépen latinosítható, és nem 
is jelent semmit latinul. Legközelebb az Orcus áll hozzá, vagyis az 
alvilág, de majd jól megnyomom azt a H-t, ha latinul kell 
bemutatkoznunk.
 
A jelen állás szerint tehát a lovamat Horkosnak hívják, de ha 
találok jobbat, azt kapja. A végleges döntés, mint mondtam, az első 
túra végén esedékes.

H_G *** 2010.01.22 17:00:32  (177436)
Jujj...
Előzmény: Nemo (177435)

kivi *** 2010.01.22 17:01:30  (177437)
Ez a Soho az a Soho amelyik nem láncot használ, hanem bordás szíjat?
Előzmény: Nemo (177435)

Nemo *** 2010.01.22 17:14:45  (177438)
No bizony rögtön körülnézegettem a neten, hogy mit is vettem (mert 
tegnap nem néztem meg a feliratot), és eléggé beijedtem, hogy tán 
mégsem láncot adtak vele, hanem ezt a rettenetes szíjat, meg nem 
tárcsa-, hanem dobfékeket - de ahogy hazafelé tekertem, váltig úgy 
tűnt, hogy bizony lánc van rajta meg két tárcsafék. És jó magas a 
váza, meg egyenesen lehet rajta ülni... A fékváltókart majd 
megszokom, az agydinamót kikapcsoltan nem is érezni. Szóval egy 
rendes trekking ez minden rávalóval, és ülésre nézve olyan érzést 
nyújt, mint egy váltós parasztbicikli. Amilyenre régóta vágytam.
 
Nemsokára lemegyek a garázsba, és berhelek rá ezt-azt a Hattyúról. 
Akkor aztán lesznek képek is.
Előzmény: kivi (177437)

kocsi *** 2010.01.22 17:33:26  (177439)
"és berhelek rá ezt-azt a Hattyúról"

Váltó, monoblokk, kerék? ;-)
Gratula az új bringához!

Névjavaslat: Csodaszarvas (ami lepusztulás esetén 
"csoda-szar-vas"-ra változtatható :-) )
Előzmény: Nemo (177438)

Nemo *** 2010.01.22 17:45:29  (177440)
Hehehe, jól is néznék ki! Sárhányó, csomagtartó, csengő, 
küllőprizma!
Előzmény: kocsi (177439)

  

Nemo *** 2010.01.22 17:46:25  (177441)
Sajnos a Csodaszarvas név nem megy rá, mert aluvázas...
Előzmény: kocsi (177439)

Nemo *** 2010.01.22 18:37:24  (177442)
A garázsban most nincs hely a szereléshez, emellett nagyon hideg is 
van odalenn. Ezért beérem két képpel:

 
 
Szóval egy egészen átlagos, 20 hüvelykes vázról van szó, ami 
nélkülözi a kényelmes utazás kellékeit, úgymint a sárhányókat, a 
csomagtartókat és a kosarat. Remélem, a hétvégén lesz annyi időm, 
hogy mindent átszereljek.

kocsi *** 2010.01.22 19:07:41  (177443)
Nekem tetszik. 
Előzmény: Nemo (177442)

kocsi *** 2010.01.22 19:11:13  (177444)
Jól látom, hogy a bowdenek a felsőcsőben futnak?
Előzmény: Nemo (177442)

Nemo *** 2010.01.22 19:24:52  (177445)
Ott bizony. Eléggé nagy az bowdenházak összenyomódásának mértéke, és 
a tárcsafékek sem fognak valami erősen. Ezen tán majd változtatok, 
ha nem javul egyhamar a fékhatás.
Előzmény: kocsi (177444)

kocsi *** 2010.01.22 20:03:12  (177446)
A tárcsafékeknek kell egy kis bejáratás, de ezt le is szokták írni. 
Mielőtt "változtatnál", menj vele egy ötvenest.

Persze, ha nyilvánvaló, hogy nincs jól beállítva, akkor az sem árt 
ha bekoptatás előtt beállítod.
Előzmény: Nemo (177445)

Nemo *** 2010.01.22 20:07:36  (177447)
A "bekoptatásról" (kilométerek említése nélkül) hallottam már. Ha ez 
nem lesz elég, akkor is csak a bowdent hoznám ki kívülre, bakok vagy 
micsodák közé feszítve.
Előzmény: kocsi (177446)

kivi *** 2010.01.22 21:14:47  (177448)
Nincs köze a fékhatáshoz a bowden helyének. Éppúgy meg a házban így 
is, mintha kívül lenne. Viszont neked a málházásnál, pakolásnál 
talán még praktikusabb is ez a bújtatott megoldás.
Előzmény: Nemo (177447)

Nemo *** 2010.01.22 21:52:00  (177449)
Én arra gondoltam, hogy vész esetén bowdenházat rövidítenék, azaz 
cserélnék fel két bak közé feszített (vázon kívül szabadon futó) 
bowdenre. De egyelőre tényleg úgy tűnik, hogy erre nem lesz szükség, 
és ama másik megoldásnak a koszolódás miatt hátrányai is vannak.
Előzmény: kivi (177448)

Nemozoli *** 2010.01.22 21:52:09  (177450)
Én láttam már élőben, bibí! :-P sőt, odébb is toltam, mert nem 
lehetett elférni a garázsban tőle. Kipróbáltam a bowdenes 
tárcsaféket, hát, kissé nyúlósnak érződik... :-(
de amúgy jó a kinézete, magasan van a kormány. Szegény Cygnus bezzeg 
eléggé viharvert, már nyerge sincs :(

Holnap reggel el fogok takarodni a garázsból az autóval, úszásból 
visszaérkezve pedig tervezem a saját bringám átbowdenezését, akkor 
tudunk akár kooperálni is a szerelékezésben...
Előzmény: Nemo (177435)

kivi *** 2010.01.22 21:56:06  (177451)
Értem. A bowden megütköztetéséhez szükség van valamire, aminek 
kellőképpen stabilan kell állnia a vázon. Ezt a váltónál még 
könnyebb megoldani, mert ha elmozdul, akkor legfeljebb a váltás lesz 
pontatlan. De a féknél sziklaszilárdan kell állnia ezeknek. Nem 
tudom hogy lehetne megoldani.
Előzmény: Nemo (177449)

SzeZo *** 2010.01.22 22:20:42 (177453)
[Dicsérte a táltos színét, jókat kívánt neki.]
Előzmény: Nemo (177442)

Nemozoli *** 2010.01.22 22:24:46  (177455)
Nekem is, radásul az objektív eléggé szubjektív :-) nem adja vissza 
a valós arányokat (a felsőcső korántsem lejt ennyire, és ilyen sok 
hely sincs a garázsban :-D úgy néz ki, mintha a bringától az autóig 
volna vagy egy méter, holott alig van 40 centi :-) szerintem bátyám 
az autó tetejére fekve fényképezett :-DDDD )
Előzmény: kocsi (177443)

kivi *** 2010.01.22 22:27:03  (177456)
A lengyel túrát mikor írod tovább? :-)
Előzmény: Nemo (177452)

stoki *** 2010.01.22 22:42:08 (177457)
[A Trekkergő nevet javasolta, indoklással.]
Előzmény: Nemo (177449)

Nemo *** 2010.01.22 23:24:40  (177459)
Nem igazán tetszik ez a Trekkergő, mert nem magyar név (nem is 
magyar hangzású). Ráadásul hidegben vacogva is ki kellene tudni 
ejteni - abban a lélektani pillanatban, amikor étlenül, lihegve az 
utolsó száz méternek veselkedem neki a hegyen.
Előzmény: stoki (177457)

dhpage *** 2010.01.23 01:00:58 (177460)
[Nagy tárcsáról, a fékpofa bekoptatásáról.]
Előzmény: Nemo (177445)

Nemo *** 2010.01.23 01:04:42  (177461)
Mondtam én nekik, de lebeszéltek róla, mondván, hogy úgysem számít. 
Hehehe...
Előzmény: dhpage (177460)

dhpage *** 2010.01.23 01:23:43 (177462)
[Nagy tárcsáról, fékhatásról.]
Előzmény: Nemo (177461)

Mad002 *** 2010.01.23 08:31:03 (177463)
Táltos??
Előzmény: Nemo (177459)

Nemo *** 2010.01.23 09:01:11  (177464)
Ne túlozzunk, kérem. A Táltos egy sokkal könnyedebb kategória. Akkor 
már inkább Teve. Mikor szoktak egy táltost a saját súlyánál több 
málhával megrakni?
Előzmény: Mad002 (177463)

SzeZo *** 2010.01.23 09:18:53 (177465)
Totáltos? :)
Előzmény: Nemo (177464)

maci124 *** 2010.01.23 09:19:43 (177466)
[A Szamár nevet javasolta, méltató indoklással.]
Előzmény: Nemo (177464)

Nemo *** 2010.01.23 09:32:52  (177467)
A Szamár jó volna, de a már mondott okból ("eltűnik, mint szürke 
szamár a ködben") önmaga ellopására hívna fel.

A Totáltos egészen aranyos, de - hasonlóan a Táltoshoz - túl 
előkelőnek érzem. Mintha egy földműves Alfonznak nevezné a fiát.
Előzmény: maci124 (177466)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.23 09:45:14  (177468)
Héttyú (utalva rá, hogy a Hattyú után következik).
Előzmény: Nemo (177467)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.23 09:46:23  (177469)
(Esetleg Hétpontnullatyú, mert ez az alapváltozat, és így lehet majd 
fejleszteni.)
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (177468)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.23 09:48:36  (177470)
Tewe, utalva rá, hogy anyjához készül Lengyelországba, és ott lesz 
az első jelentősebb kilométergyűjtése (bár ennyi erővel lehetne 
Kiskacsa is, de az szintén túlzásnak látszik).

Ja, még csak a kávét ittam meg ma reggel...
Előzmény: Nemo (177464)

perselus *** 2010.01.24 08:16:44 (177480)
[Első kosárról, a teleszkóp hasznáról.]
Előzmény: Nemo (177422)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.24 08:27:42 (177481)
Én biztonsági felszerelésnek tekintem az első teleszkópot, amióta a 
Pap-rétről lejövet aszfalton negyvennel átmentem egy kátyún.
Előzmény: perselus (177480)

Nemo *** 2010.01.24 08:32:06  (177482)
Hehe, engem ilyen helyzetben a csomagjaim stabilizálnak...
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (177481)

Sánta Kutya (SK) *** 2010.01.24 09:07:12 (177483)
:-)
Előzmény: Nemo (177482)

Kertes Virág *** 2010.01.24 18:36:29 (177484)
Nos hogy tetszik az új bringa?
Előzmény: Nemo (177482)

Nemo *** 2010.01.24 20:05:57  (177485)
Még nincs kész: a hátsó csomagtartót és sárhányót már majdnem 
fölszereltem (pénteken), aztán lefagyott az ujjam. Fényképek is 
készültek, de majd a honlapomra kiteszem őket. Az első csomagtartó 
nem illeszkedik a villához: majd kitalálok valamit. Vásárlásra csak 
februárban gondolhatok, most nincs pénzem.
Előzmény: Kertes Virág (177484)

 

Kertes Virág *** 2010.01.24 21:28:47 (177486)
Nagyon szívesen segítek, csak írd meg mélben a címed. 
[emilcím]
Előzmény: Nemo (177485)

Nemo *** 2010.01.24 22:53:30  (177488)
Köszönöm a felajánlásodat - de ami azt illeti, magával a szereléssel 
jól elboldogulok. A legfőbb gondom az volt tegnap, hogy a garázsba 
bevicsorgott a fagy, és este hétkor meg kellett futamodnom előle. 
Különben engem most csak pénzzel lehetne kisegíteni, vagy a naptár 
lapjainak gyorsabb pergetésével (fizetésnapig), de topiktárstól 
egyiket sem várhatom el. Még az is kilátástalan, hogy a jelenlegi 
(hiányos, viharvert) első csomagtartót méretesre tudnád cserélni, 
mert olyat valószínűleg sehol nem kapni, ami a gépemre jó volna. 
Masszív első csomagtartót a boltok se nagyon tartanak raktáron: 
tavaly nyáron kétségbeesve kellett e következtetést levonnom, mikor 
egy hónappal a hosszú túra előtt végül egy hátsó csomagtartót 
szereltem fel előre is. (Az "első csomagtartó" néven rendszerint 
kapható keretszerű dupla alkalmatosság nekem nem jó, mert nem lehet 
rá kosarat tenni, pedig a kosár csudajó, otthonos megoldás, 
satöbbi.)
 
Tehát most várom a fizetésnapot, a langyosabb időt, és ha jobbat nem 
tudok, hát majd megkurtítom, majd laposra kalapálom és kifúrom a 
meglévő csomagtartó pálcáját.
Előzmény: Kertes Virág (177486)

halaloszto *** 2010.01.24 23:10:11  (177489)
a csomagtart palca megmunkalasahoz mindenkeppen vedd igenybe a 
gaztuzhelyet!!

ha hidegen lapitod, vacak lesz, hamar eltorik. ezzel szemben ha 
pirosra melegitve teszed, es a vegen is szepen megmelegited, es 
hagyod lassan kihulni, jo tartos lesz.
Előzmény: Nemo (177488)

Nemo *** 2010.01.24 23:22:22  (177490)
Köszi.
Előzmény: halaloszto (177489)

Kertes Virág *** 10.01.24 23:40:06 (177491)
[Újra felajánlotta a segítséget.]
Előzmény: Nemo (177488)

Nemo *** 2010.01.25 01:04:56  (177493)
Az adatlapomon ott van a címem vastag betűkkel. De nem értem, mit 
tudnál segíteni. Befűtenéd a garázst? Kiskölyök korom óta magam 
szerelem a biciklimet. Amit meg nem tudok megszerelni, olyat nem 
veszek.
Előzmény: Kertes Virág (177491)

Nemo *** 2010.02.13 22:42:07 (177712)

Így készült el a Horcus Altior, azaz így magasítottam meg rajta a Cygnusról átmentett első csomagtartót - és tettem vele könnyed járásúvá új lovamat.

Végre sikerült hát meghosszabbítanom az első csomagtartó pálcáit. Egy milliméteres [falvastagságú] négyzetes alumíniumidomot használtam hozzá némi távtartó anyákkal és L keresztmetszetű szorosító betétekkel.

Gumipárnával és bilinccsel a pálcák egyikéhez erősített csavarfogadó tömb, amit valószínűleg ugyanehhez a pálcás jószághoz (mint hátsó csomagtartóhoz) adtak, de az is lehet, hogy valami máshoz. Ez a megoldás remélhetőleg nagyobb oldalirányú merevséget ad az első csomagtartónak, ha egy, a tömbben megszorítható rúd segítségével a villa szárai lévő, egyébként parlagon heverő csavarfuratokkal kötöm őket össze.

Így néz ki a gép első fertálya a kerék nélkül. A sárhányótartó pálcákat az egyik oldalon festői ívbe kellett görbítenem, hogy elférjenek a tárcsafék teste alatt. A sárhányót két darabkájának kivágásával megbarbarizáltam, mert mindegyre súrlódott. A merevítő pótrudak már a helyükön vannak; a gumipárnás rögzítés miatt alighanem csak a tényleges kilengéseket gátolják, de statikus terhelést nemigen vesznek át.

Ez a régi csomagtartóról átmentett, törött központi tartólemez, amit új lyuk fúrásával támasztottam fel. [Sajnos újra eltört, és most a régi megoldással, a váz fejcsövéhez pókozva voltam kénytelen rögzíteni.]

Ez meg az elsőagy és tájéka. A csomagtartó pálcája egy hosszú csavarral szolgál el a villa egyetlen furatáig, amelyre a sárhányó pálcáit is ráültettem. Ez a hosszú csavar a gyönge pontja az egész berendezésnek, de mással nem tudtam megoldani a problémát: azt tudniillik, hogy az első villán csak egy pár csavarfurat volt, és azt is a sárhányó pálcáinak szánták, ilyenformán felülről egy nehezen megkerülhető duzzanat kísérte: a villa ágainak tulajdonképpeni teste.


[2010. május 10-én a Critical Mass fórumán ezt írtam:

"A barkácsolt megoldás mostanáig elég jól bírja. Az általa viselt teher mintegy tíz kiló, és függőlegesen más nem is tartja. Természetesen a jövőben még leszakadhat, ezért neked sem ajánlom, hogy nagy terhet tegyél egy hosszan kilógó csavarra."

Aztán a nyári túrán beütött a
csőd.]

dhpage ***  2010.02.14 10:24:29 (177713)
[Rövidnek látta a sárhányót.]
Előzmény: Nemo (177712)

Nemo ***  2010.02.14 11:01:41  (177714)
Elöl gyárilag rövid, hátul viszont a sok fatörzsön átkelés miatt 
lett kurtább.
Előzmény: dhpage (177713)

Nemo ***  2010.02.14 11:13:04  (177716)


Nohát, így néz ki Horkos lovam. (Neve még nem végleges, de 
szemlátomást örül neki.) Már csak kulacstartó, csengő és a túrákra 
szánt nappali elektronika hiányzik róla. (Ez utóbbi egy nagy aksiból 
és egy töltőből állna.)


 
Ha jól látom, a stucnit valaki az éjjel megfordította...
Előzmény: Nemo (177714)

Theorista ***  2010.02.14 11:32:32  (177717)
[...]
Szép paripa Nemo!
Mit gondolsz, párhuzamba állítható ezzel?
Mintha csengőt már látnék rajt'.

Nemo ***  2010.02.14 11:37:04  (177719)
Hehehe, az nem csengő, csak pingő... Ráadásul nem is a pacihoz van 
méretezve(túlságosan könnyű). Ahogy megjövök a vásárlásból, ráteszem 
a régi, forgó csengő-bongót.
Előzmény: Theorista (177717)

perselus ***  2010.02.14 11:49:53 (177720)
[A pedálról érdeklődött.] 
Előzmény: Nemo (177716)

dhpage ***  2010.02.14 12:12:35 (177721)
[Nyugtázta a sárvédő hosszúságát.]
Előzmény: Nemo (177714)

NAR ***  2010.02.14 13:52:55  (177722)
Hello!

A Megyeri hídról nagyjából leolvadt a hó, járható kerékpárral, de az 
odavezető kerékpárutak nem láttak hókotrót idén. A budai oldalon a 
gáton még csak-csak lehet haladni, de a Megyeri út mellett 20 centi 
szűzhó van a kerékpárúton. Az Óceánárok utca mellett sem sokkal jobb 
a helyzet.

Nemo ***  2010.02.14 15:34:46  (177723)
És én holnap akartam újrakezdeni a kényszerűségből félbehagyott új 
kerékpáros idényt! Remélem, a 4-es (illetve a 400-as) utat rendesen 
letúrták...
Előzmény: NAR (177722)

Nemo ***  2010.02.14 15:53:46  (177724)
Nos, ez volna a pedál. Nem tudom, mi érdekes van egy pedálban. Az 
alja nem teljesen ugyanolyan, mint a teteje, de nincs köztük sok 
különbség. Fogas peremű trekkingpedál. Már most sáros.
 


De mennyivel érdekesebb ez a kép! Éppen a szekrényben kutatok vala 
egy darabka cin és kábelkötegelő után (egyikből sem találtam, de 
megoldottam a dolgot máshogy), mikor a középső polcról rámmosolygott 
nyolc éve elhunyt nagyapám reprezentatív Bosch biciklilámpája - 
természetesen új izzóval és jó állapotban. Azonnal fölraktam (már 
csak a hecc kedvéért), és kitapasztaltam, hogy bizony az izzólámpa 
is villog kis sebességnél az agydinamó hatására. Este megyek egy 
kört vele, mert tudni akarom, hová világít. Holnap hat óra előtt 
kell indulnom Monorra, s akkor még sötétes az ég.
 
Nem szánom mindennapi használatra, mert elég nehéz, és félek, hogy 
valami poénos suhanc kárt tesz benne. De a garázsban ott várakozik 
egy kicsi, olcsó, klasszikus lámpa: azt már nem féltem.
Előzmény: perselus (177720)

perselus ***  2010.02.14 15:58:48 (177725)
[Köszönetet mondva: pedálokról, csúszósságukról.]
Előzmény: Nemo (177724)

SzeZo ***  2010.02.15 06:14:55 (177729)
[Máshogy tenné fel a csengőt.]
Előzmény: Nemo (177724)

Nemo ***  2010.02.15 08:47:43  (177730)
Sajnos fölfelé nem állhat a csengő, mert akkor nem lehetne tőle a 
gépet fejreállítani. Ha meg lefelé lóg, akkor két lehetőség van: 
vagy emelő, vagy húzó mozdulattal szólaltatom meg. A húzó 
természetesebb - igaz, ehhez át kell nyúlnom a kormányon. Ha 
leszedem a nagy lámpát, ez már nem csupán elmélet lesz. (Most 
Monoron vagyok, a menetidő ugyanannyi, mint eddig - és közben 
fölfedeztem, hogy az agydinamó tud fényérző üzemmódban is működni.)
Előzmény: SzeZo (177729)

Nemo ***  2010.02.15 08:54:15  (177731)
Ó, és a legfontosabb ok, amiért nem vízszintesen áll a csengő: az 
egyik rögzítési pontján eleresztett a hegesztés, és lógatva tán így 
tovább bírja a súlyát. Idővel megragasztom majd, mert különben 
nagyon kellemes hangja van.
Előzmény: SzeZo (177729)

SzeZo ***  2010.02.15 08:55:32 (177732)
[A kínai csengő felfogatásáról, ennek hasznáról.]
Előzmény: Nemo (177730)

SzeZo ***  2010.02.15 08:57:16 (177733)
[A kínaiak fölfelé állítva használják e csengőt.]
Előzmény: Nemo (177731)

Nemo ***  2010.02.15 19:33:01  (177734)
Na, megvolt az út visszafelé is. Az útviszonyok Monorig jók, csak 
néhány helyen maradt ott egy-egy belógó koszos jégbucka az úttesten, 
de az ilyenek jól jöttek a piros lámpáknál, mert lábtartónak éppen 
megfelelőek voltak. A nagy lámpát leszedtem, pótlása nem sürgős. A 
gép jól muzsikál, a (tárcsa)fékek kissé visonganak a víztől-sártól. 
Ez mennyire normális?
 
Még tegnap este történt: fúrtam egy nagyobb szeleplyukat, hogy 
egyféle belsőm lehessen, és szemükbe nevethessek a defekteknek. 
Aztán megpróbáltam visszatenni mindent a helyre. - Többé nem 
használom azokat a csillogó fém leszedőszerszámokat: egy pillanat 
alatt sikerült defektet létrehoznom velük.