előző nap

a főlapra

következő nap

43. nap: VIII. 12. 6¹⁵ - 19⁰⁰
Vernár - Garamfő (Telgárt) - Breznóbánya (Brazno) - Zólyomlipcse (Slovenská Lupča)
108,3 km

Arra ébredtem, hogy éhes vagyok és fázom. Ólomlábbal feltápászkodtam és kimásztam a sátorból - a gyomorrontást pillanatnyilag nem éreztem. Nem volt sok ennivalóm, inkább csak csemegék: nápolyi, mogyoró, ropi. Elhatároztam, hogy koplalok, és csak annyit megyek, amennyi így összejön. Csigalassan toltam fölfelé a 67-es úton, a Besznyik-hágó felé. Az izomláz tényleg harmadnap tetőzik, ahogy Dr. Nagy Sándor a Bicajoskönyvben mondta. Ezen a napon semmit nem néztem meg, pénzem se maradt, csak 120 zloti és sok forint - illetve még száz euró, de azt nem akartam megbontani.

Párzó meztelencsigák

Észrevettem, hogy a hátsó váltó bovdenje már félig elvásott - a kritikus helynél, vagyis az elülső végénél, ahol jókora kanyarral befordul a váltóvezérlő szabályozócsavarjába. Ez a probléma már Krakkóban jelentkezett, de kezelését könnyelműen elnapoltam. A fenyegető szakadás előjeleként ilyenkor az egyre jobban megnyúló bovden "engedetlenné" teszi a váltót, amelyet csak túlhúzva ill. túleresztve lehet rábírni, hogy a szomszédos fokozatokat bevegye. Okos turista ilyenkor megelőzi a szakadást, és mihamarabb kicseréli a bovdent. Eddig egy imbuszkulcs és a lakat pótkulcsa került a veszteséglistára - egy defektszereléskor eshettek ki a nem eléggé biztos rejtekhelyükről. De a bovdencseréhez szerencsére egyik sem kellett, így csakhamar engedelmes váltóval indulhattam tovább.

Letekintés a Besznyik-hágóból

Találtam egy irattáskát

Nemsokára megérkeztem a Garam forrásához. Itt két cigánylány beszélgetett, így nem ülhettem oda az asztalhoz naplót írni, bár pihenésül két-három napot pótlólag jó lett volna most megírnom. Lovári nyelven beszélgettek, amiből egy szót sem értettem. Jelenlétük miatt a forrást le sem tudtam fényképezni. Innen kikanyarodva egy elveszített irattáskát láttam az úttorkolat murváján. Megnéztem: egy szepesvéghelyi cigány férfié volt. Visszamentem a két lányhoz, hátha el tudják neki juttatni, de nem vállalták. Nem maradt más, mint leadni egy rendőrőrsön. Úgy rémlett, Telgárton van ilyen, de tévedtem. Megkérdeztem, hol van legközelebb: kiderült, hogy Garamkohón (Pohorelská Maša). Éppen elkezdtem volna arrafelé tekerni, mikor zümmögni kezdett valami a táskában. A tulajdonos telefonja volt az, aki saját magát egy barátja készülékéről hívta. Belebeszéltem: magyar turista vagyok, és mindjárt leadom a táskát. Így viszont megbeszéltük, hogy visszaviszem Telgártra a buszmegállóba. Ott találkoztunk is: nagyon megköszönte, pénzt is adott volna, de nem kértem. Nagyjából láttam, hogy személyi és jogosítvány volt benne - gondolom, pár napot nyert azzal, hgy nem kellett ezeket pótolnia.

Álmosan, ólomlábbal tekertem tovább, immár a Garam völgyében lefelé. Naplót írtam és szundikáltam egy pihenőpadon, majd később a mezőn is. Nyilvánvalóan felborult a hőháztartásom, és meg is fázhattam a hideg esőben; ezért volt szükségem arra, hogy sütkérezzem, mint a gyíkok. Egy óra húsz percet hevertem ott, és nem ettem rendes ételt, csak nápolyit. Lassan morzsolgattam az előttem lévő távot. Egy darabon egy sportmezes biciklis nő húzott - aztán lehagytam. Izomlázam enyhülését nyomon tudtam követni, de még mindig nagyon kínos volt. Egyre apatikusabban tapostam a pedált, ezért úgy döntöttem, hogy Besztercebányáig már nem megyek el, hiszen utána nincs alvóhely egészen Zólyomig.

Rendhagyó sátorfeszítés...

...és a sátorrúd szokásos rögzítése

Másnapra helyrejött a gyomrom: ehettem pirítós zsömlét vajjal, paradicsommal, hagymával - ez volt minden maradék komoly ételem. A húst utálkozva elhajítottam, egyáltalán nem kívántam. Ezen felül még maradt nápolyi, ropi és sós mogyoró. Talán a hazai szakaszon beülhetek valahová egy igazi magyar vacsorára, gondoltam magamban, de inkább kivárnám vele a hazaérkezést. Úgy terveztem, Őrbottyánban lesz a cél, mert az újpesti lakás kulcsa a szomszédéknál van, és őket nem tudom elérni, hogy megbeszélhessek velük egy kulcsátadást. Este hétkor érkeztem meg a sátorverés helyére - Tótlipcse fölött, egy betonos bicikliútból felágazó, majd felhagyott favágó-szekérúttá váló kiágazás közvetlen szomszédságában.