előző nap

a főlapra

következő nap

18. nap: VII. 18. (szombat) 9³⁰ - 21⁰⁰
Lubomierz - Mszana-Dolna - Kasina-Wielka - Dobczyce - Wieliczka - Krakkó
82 km

Reggelire elhasználtam az otthonról cipelt kis zacskó tarhonyát, valamint sajtot, szalonnát, az úton vett olcsó szalámit, paradicsomot és hagymát. Miközben főztem, odajött egy autó, és kiszállt belőle egy házaspár: szó nélkül elkezdték kicserélni a szemeteszsákokat. Megszólítottam őket: csakugyan övék volt ez a táborozóhely, és azért tartották fenn (ingyen), hogy panziójuknak hírverést csapjanak. Annyira még nem tudtam lengyelül, hogy azt tudtam volna mondani: tartsa meg Isten a jó szokásukat - de az egyszerű köszönet is jólesett nekik. Aztán felébredtek a társaim is, és együtt betermeltük a reggelit, majd ki-ki a dolgára ment. Mert volt ott egy kulturált árnyékszék is, sőt a folyóhoz kényelmesen is le lehetett menni. Ezt persze én tegnap nem tudhattam, miközben a fák között a fürdőszoba felé botladozva igyekeztem elkerülni annak látszatát, hogy a lakókocsisok mögé óvakodom.

Ezután összecsomagoltunk, lóra pattantunk, és ezután nemigen álltunk meg látványosság kedvéért. Hamar felértünk a nyeregbe, s onnan lezúdultunk Lubomierzbe. Megejtettünk egy nagyobbfajta bevásárlást kakaóval, jégkrémmel, illetve vizet is vettünk. Aztán újabb kellemes lejtők gurítottak el Mszana Dolnáig, a Krakkó felé menő utak fontos csomópontjáig. Megcsodáltuk a lengyel kerékpáros turistajelzés egy példányát egy fa kérgén: emberalak nélküli ábra, mely felismerhetően ábrázolja a nyerget, a kormányt és a hajtókarokat is.

Itt csak sietve néztünk körül, gyógyszert vettünk, majd jobbra fordultunk a 28-as úton - hogy aztán hamar le is térjünk róla Dobczyce felé. Átmásztunk néhány nagyobb dombon, mindeközben pazar kilátás örvendeztetett bennünket a szép tiszta légben. Egy hullámzó hegyháton gurultunk végig: a Szigetes-Beszkidek északnyugati nyúlványán. Kasina Wielka környékén már annyira vágytunk a pihenőre, hogy alig került elénk két dologtalanul álldogáló kútgyűrű az árnyékos erdőszélen, máris azon kaptuk magunkat, hogy rájuk telepedtünk és zsömléinket szétterítettük rajtuk. Az erdőcskében a Dobczyce felé lejtő völgy alig hogy megszületett patakja csörgedezett: ha jól emlékszem, nem ittam belőle, de abban biztos vagyok, hogy megmosakodtam benne.

Innen Dobczycéig általában lejtők kísértek bennünket. A városban éppen csak bekukkantottunk a szép kőtemplomba, mivel már négy óra körül járt, és Krakkóban egy kultúrszállásra kellett megérkeznünk. Ezt útitársaim édesanyja ajánlotta telefonon mint olcsó lehetőséget zarándokok számára. - Jól is tettük, hogy siettünk, mert ezután különféle nehézségek kezdtek nekünk alkalmatlankodni. A várostól délre lévő rövid, de nagyon meredek emelkedőn elszenvedtem második küllőszakadásomat: azonnali javítása negyed órát igényelt. Aztán Wiśniowában sikerült legalább fél óráig nyújtani a bevásárlást. Már csaknem megérkeztünk, mikor Wieliczka főutcáján belementem egy üvegszilánkba, és újabb fél órát veszítettünk az elsőre sikertelen ragasztással. Közben dél felől megsokasodtak a felhők, és a szél is feltámadt.

A Kritikus Tömeg Krakkóban

Wieliczkától Krakkóig nincs kisforgalmú út, ezért rákényszerültünk a 4-es útra, amely itt talán autóút rangjában fut: kissé féltem, hogy éppen itt esik be valamelyikünk egy kamion alá, de Isten irgalmas volt hozzánk, és nem történt baj. Mivel a városba bevezető szakaszon elnéztem egy sávot (nem tudtunk térképnézés végett megállni a felüljárón), ténferegtünk egy sort, de végül egy lezárt felüljáróágon keresztülvergődve sikerült visszakeveredni a jó útra. Aztán az elnagyolt országtérképet követve ismét eltévedtem, ezúttal sehová nem vezető kis utcák közé, ahol sikerült találkoznunk Lengyelország első nyomóskútjával. Itt már erősen szorított minket az idő minden értelemben: lógott az eső lába, és későre is járt.

Bevettük magunkat a belvárosba, de mivel az ajánlott szálláshely nem szerepelt a turisták számára kirakott térképkivágásokon, betértem egy vendéglőbe, hátha ott meg tudják mondani. És a technika csodát tett: a pultnál a Google térképe segítségével (az utcanév alapján) nagyon készségesen megkeresték a Stefan Pawlicki utca 1-et. Sajnos nem készítettem róla vázlatot, csak emlékezetből igyekeztem elérni. Ennek köszönhetően persze el is vesztettem a fonalat: a céltól több kilométerre, a városközpontban, majd Kazimierz városrészben tévelyegtünk egy sort - közelről megcsodálva a pazar szépségű, neogótikus Szent József-templomot. Helyzetünk lassan aggasztóvá vált, mivel már az illendőségi határidő, azaz nyolc óra is elmúlt. Ezért villámgyorsan vásároltam egy várostérképet az első benzinkútnál, és annak alapján végre célirányosan tudtam vezetni a csapatot - túl a Visztulán, már a tágas külső negyedek egyikébe. Közben egy pillanatra beszorított az eső egy ráccsal lezárt aluljáróba, de hamar alábbhagyott, így valamivel kilenc után végre ott álltunk a feltámadásrendi papi társulat zarándokszállása, egy óriási épületkomplexum előtt. Megnyomtuk a "furta" (porta) feliratú csengőt: a kapu nyithatóvá vált, és csakhamar egy derék szerzetes kalauzolt bennünket kerékpárostul az áttekinthetetlen folyosó- és kamrarendszeren keresztül, hogy aztán egy kollégiumi hangulatú, tisztes lakosztályban találjuk magunkat. Itt volt zuhany, fűtés, és másnapra ígértek egy tál levest is. Este még megeresztettünk egy igazi telefonhívást haza, majd fél egyig vitáztunk valami teológiai kérdésről - aztán végre beleszédültünk az ágyba.

Nagyítható térkép a Google honlapján (új ablakban)