előző nap

a főlapra

következő nap

19. nap: VII. 19. (vasárnap) 10⁰⁰ - 21³⁰
Krakkó, városnézés
15 km

Sokáig aludtunk, mert az első ébredés után elandalított a sűrűn hulló, súlyos esőcseppek egyhangú zörgése a szobáknak fényt adó központi akna fenekén. De mivel én egyedül voltam a magam szobácskájában, lassan elővánszorogtam, és harchoz készítettem a biciklit. Lassan elállt az eső, és ideje volt, hogy megkeressem a pályaudvart és megvegyem a hazajegyet - nem is beszélve arról, hogy ennivalónk sem volt elég.

Szeles, hűvös, de hidegfrontosan ígéretes idő volt odakinn. A hatalmas épületben alig lézengett valaki, és mikor nagy nehezen megtaláltam a biciklivel is járható kijáratot, a hátsó udvaron találtam magam. Körbevizslattam, és elindultam az egyik irányba: vasrács állta utamat. A másikba: ott egy gyalogjárón sikerült visszatérnem a főbejárat elé.

Ezután tényleg bementem a belvárosba, kipuhatoltam a vonat indulását, és telefonos egyeztetés után megvettem a jegyet - ma estére. Bevásárolni is voltam: többek között fél kiló szalonna, zöldség és jó sok péksütemény is bezuhant a táskába. Aztán körbegurultam a városban, hátha szebb időben jobb képeket tudok készíteni a tegnap eléggé fénytelen helyszínekről. Sajnos a szürke fellegek épp hogy abbahagyták a levedzést, így alig találtam valami fotózásra érdemest. Ilyen volt pédául egy lekötött reklámléggömb és néhány páros menetoszlopban gyalogló apáca a zebránál. Itt egy nagybetűs, piktogramos tábla figyelmeztette az embereket, hogy várják ki a zöldjüket, jó példát mutatva a gyerekeknek.

Szerencsére már nem kellett a fiúkat az ágyból kihúznom, mert mire fél három tájban visszatértem, már zuhanyoztak. Ezután viszont újra rákezdett az eső, így helyben maradtunk. Házigazdánk, egy kedves hölgy a portáról körbevezetett bennünket egy sor folyosón, lépcsőn és kerengőn, és benyitott velünk a refektóriumba, ahol egy tál forró leves gőzölgött. Aztán magunkra hagyott. Kenyeret nem kértünk, ezért vissza kellett mennünk a sajátunkért, s ennek során menten el is tévedtünk. Mikor újra a leves előtt álltunk, az csaknem kihűlt már, de nagyot nevetve megmelegítették nekünk. Mi pedig nem is kérettük magunkat kétszer: jó étvággyal behörpöltük az egészet.

Öt órára járt, mire összecsomagoltunk és kiperdültünk a kapun. A vonat késő este indult, ezért megpróbálkoztunk még némi városnézéssel. Sajnos ezen a vasárnapi délutánon a beltéri kiállítások már zárva voltak, ezért jobb híján a templomokat néztük sorra, meg még ami az utcáról látszott. A fellegek eltakarodtak, ragyogó alkonynak örvendhettünk, és kezdtük is sajnálni, hogy épp most kell elválnunk. Kisvártatva meg is érlelődött bennünk az elhatározás, hogy maradunk még egy napot, hiszen a drága vonatjegy holnap is érvényes volt, csak a potom árú kerékpárjegyet kellett még egyszer megváltanunk. Az illendőség kedvéért hazatelefonáltunk Debrecenbe, ahol azonnal ráálltak a halasztásra: fő, hogy jól érezzük magunkat. Ebben pedig volt mit serénykednünk, mert másnap a waweli múzeumok közül alig egy-kettő nyitott ki, de azok ingyen voltak.

Betekintettünk hát a néptelenedő Wawelbe, aztán a történelmi belváros utcáin sétálgattunk. Megcsodáltunk egy jezsuita székesegyházat, melynek egyik oltárán latinul többek között a következő, kb. 1720-ból származó szöveg állt: "...szent apostolok és vértanúk, szüzek fej-, fog- és egyéb ereklyéi vannak itt elhelyezve." Ezen aztán jót lehetett csipkelődni Szilárdon és a r.k. felekezeten, amely egy időben teljesen komoly arccal művelte a keresztény mágiának ezt a szélsőséges formáját. Ma is érvényben van az a kánonjogi rendelkezés, miszerint ha állandó oltárt szentelnek, akkor lehetőleg el kell benne helyezni benne valamiféle ereklyét (1237. kánon 2. §) - de ezzel nemigen szoktak úgy hivalkodni, mint néhány száz éve.

Valamivel odébb utcai karikatúra-rajzoló dolgozott - nem 4, hanem 40 zlotiért, ami rákérdezésünkkor a művész harsány derültségére szolgált. A közelben járkált holdsarló-ábrázatával Twardowski, a XVI. században élt garabonciás nemes, aki varázstudományért cserébe eladta lelkét az ördögnek. Twardowski kikötötte, hogy az ördög csak Rómából viheti el a lelkét - és ugyan az örök városba sosem utazott el, a sátán egy ilyen nevű kocsmából mégis elvitte őt. Ekkor a szerencsétlen mágus Máriához fohászkodott, mire az ördög elejtette őt, egyenesen a Holdra. Néha most is látni őt, amint a holdsarlón ücsörög, és ha friss hírekre van szüksége, fonálon leereszt egy pókot a Földre - azaz inasát, akit egy ízben pókká varázsolt.

Utcai dobkoncert

A Posztócsarnokban

csak ékszereket árultak

Itt történt, hogy egy borostyánkereskedőnek 100 forintra váltottunk két zlotit, mert magyarországi autópálya-matricára éppen ennyi kellett neki. Elviccelődtünk azon, hogy az árfolyamnyereség mellett messze külhonban mi is hozzájárulhattunk hazai pénzünk erősödéséhez.

A Fantom és a gyerekek

Egy utolsó séta a Szent Flórián utcában

Ahogy a belvárost elhagytuk, és a barbakánnál visszaléptünk az autók járta belvárosba, kiesett a hónom alól a várostérkép, de nem vettem észre. Emlékezetből mentünk vissza a szállásunkra, ahol fél tízkor már alhattunk volna is, de egy predestinációs vitát még közbeiktattunk.

A kerékpárok felmálházva maradtak, hogy a másnapot korán és hatékonyan tudjuk kezdeni. Éjfél után ágyba bújtunk, a túra kulturált zárásának szép reményével. Fölöttünk játékosan parázslottak a csillagok.