előző nap        a főlapra        következő nap

6. nap: X. 23., csütörtök. 750 – 2000
Turócnémeti (Sklené) - fenyves - Stubnyafürdő (Turčianské Teplice) - Márkfalva (Jazernica) - Moskóc (Moškovec) - Benefalva (Benice) - Turócszentmárton (Martin) - Skanzen - Szucsány (Sučany).
Táv: 52 km.

Az eső reggel is folytatódott, és körülbelül hétre állt el. Ronda, nyúlós, ködös idő volt, fázott a lábujjam. A szél erőssége - a lógó felhők ellenére - hidegfrontot sejtetett. Turócnémeti, szlovákul Sklené ("Üvegfalva") községet régebben túlnyomórészt németek lakták. A neve a hivatalos magyar helységnévadás előtt Glaserhau volt. Találtam itt egy védett hársfát, és a második világháborús áldozatok emlékkertjét. Ott reggeliztem és fogat is mostam. Egy közeli fenyvesben gombászok kocsijai álltak.

Az otthoni utánanézés kiderítette, hogy ez az emlékmű nem valami harci cselekményre, hanem egy rettenetes bűntettre emlékeztet. Talán a legigazságosabb lesz, ha egy az egyben idemásolom a Wikipédián található szikár összefoglalót: "A második világháború idején 1944. szeptember 21-én csehszlovák partizánok a falu 187 német lakosát lemészárolták. 1945 után német lakosságát erőszakkal kitelepítették, helyükre magyarországi és romániai szlovákok érkeztek." Hozzáteszem: az emlékmű 1994 óta áll, és felirata csak a dátumot és az áldozatok számát közli, a gyilkosok kilétét nem. De ez is haladást jelent, mert a rendszerváltásig jobbára csak csak a németek által elkövetett mészárlások áldozatainak emlékét őrizték a kőtáblák. Amit most láttam, gyenge jóvátétel-helyettesítő gesztus volt csupán.

Kiértem az erdőből, és jobbra tértem a téesznél. Ott egy földút fogadott, a sárban rögtön el is pereceltem. Az út mentén egy égett, nyüves disznófej hevert. Aztán balra megkerültem ezt a terepet, és beértem Stubnyafürdőre. A fürdő előtti kútnál vizet vettem és beszélgettem egy idős nénivel. Megkérdezte: fázom-e? Honnan jöttem? Hol tanultam szlovákul? - Bizony, kezdtem már fázni, ezért hamar bevettem magamat a fürdőbe. A csomagjaimat bevittem a recepcióra, a bicikli pedig a lépcső alatt parkolt. Nagyon jólesett úszkáltam a finom, meleg vízben úszkálnom. 390 koronáért három óráig maradhattam, és ennyi pénzért még a csúszdákra is fölmehettem volna - sajnos nem jutott eszembe.

Amikor kijöttem, úgy döntöttem, hogy kis utakon cserkészem be Túrócszentmártont, és hogy csakugyan a kultúrával fogom folytatni. A felhők már nagyon mélyen lógtak. Márkfalván egy XV. századi kis templomot láttam. Az úton almafákról legelésztem. Öltözetem most egy köpeny és egy sárga mellény volt. A városig édességeken húztam ki. Ott csöpögő hideg esőben, szélben betértem a falumúzeumba. Egy szlovák családdal és a szakvezetővel haladtam együtt, és az ismertetőszöveget a kedvemért lassabban mondták.

Egy érdekes szót tanultam szlovákul: rapkács, vagyis kereplő. Ez a harangot nagyszombaton helyettesítő, radiátor méretű faszerkezet volt, a templomtoronyba vitték fel, és onnan kerepeltek vele harangozás helyett. A huzamos használatban a fényképező akkuja kimerült, de szerencsére azonnal ki tudtam cserélni.

Felsőnyíresd (Horná Breznica), XIX. század közepe

Frivaldnádas (Rajecká Lesná), XIX. század eleji középparaszti ház másolata

Trencsénselmec (Štiavnik), középparaszti idénylakás juhok közelében (1880)

Vitálisfalu (Vitališovce), liptói zsellérház a XIX. század derekáról

Nádasd (Trstené), XVII. századi reneszánsz harangláb másolata

Moskóc (Moškovec), a fogadó melletti szekérparkoló és lószálloda rekonstrukciója

Turócrudnó (Rudno), a Szent István királyról elnevezett fatemplom belseje (1790-92). A három későgótikus szobor (Szent Miklós, Mária Jézussal, Szent István király) a XV. századból származik, és eredetileg az ott korábban állt templom dísze volt.

Hrustin (Hruštín), vagyonos gazda háza a XX. század elejéről

Felsőkubin (Vyšný Kubín), kisnemesi ház a XIX. század végéről

Kiéhezve estem ki a kapun. Nagy megdöbbenésemre a hidegfront a lógó felhőket a hegyek fölé űzte, és rést nyitott rajtuk. A nap megvilágította a Kis-Fátrát, a várost meg pazar ragyogásba vonta. Önfeledten kattintgattam jobbra-balra. A legjelesebb középület a Matica Slovenská első székháza volt, amely elé a zebrára Svetozar Vajanskýnak, a századforduló nemzeti érzelmű újságíró-költőjének a turóci táj szépségét megéneklő sorait festették föl. 1870-75 között itt volt látogatható a szlovák Nemzeti Múzeum első kiállítása.

Erről a Maticáról egy magyarnak illik tudnia, hogy a magyar hatóságok 1875-ben betiltották, mégpedig azért, mert pánszláv eszmék terjesztésében találták vétkesnek. Annyi mindenképpen igaz ebből, hogy a szlovák népi kultúra országos gyűjtőhelyeként szolgált: népműveléssel, könyvtárfejlesztéssel foglalkozott, dalárdákat és színjátszóköröket működtetett. Ide tartozó szlovák értelmiségiek alapították a Szlovák Nemzeti Múzeumot is. A két világháború között után erős nacionalista tevékenységet fejtett ki, amit aztán a szocializmus némiképp lefojtva tartott, de a rendszerváltás óta újra a magyarellenes uszítás fő fészkeként működik.

Még emberi időben, fél ötkor utamba akadt az Andrej Kmet' nevét viselő múzeum, de nem látogattam meg, mert ennyi kultúrát már soknak éreztem egy napra. Inkább internetkávézó után kezdtem kutatni. Még mindig hideg volt, és akiket megkérdeztem, néztek is rám kikerekedett szemmel: rövidnadrág, póló, kesztyű volt a ruházatom. A központban nem találtam netkávézót, de a közeli könyvtárban ingyen hozzáférést adtak.

Körülbelül fél órát töltöttem itt, aztán fejlámpával világítva kikecmeregtem a városból. Búcsúzóul kaptam egy defektet egy üvegszilánktól - ezt látván egy idősebb nő odajött a buszmegállóból, hogy segíthet-e. Nagyon szép gesztus volt.

Továbbhaladtam Szucsány fölött a Vág északi partján, míg egy domboldali nyárfásban, távvezetékek mellett végre hálószobára leltem. Jólesett az a lábosnyi meleg leves, amit a nap zárásaként bekebeleztem. Lefekvéskor nyolc fokot mértem. Éjszaka 3,6-ig hűlt, reggel 5,2 fok volt.