előző nap        a főlapra        következő nap

7. nap: X. 24., péntek. 900 – 1920
Szucsány (Sučany) - Gombás (Hubová) - Rózsahegy (Ružomberok) - Vlkolínec (élő skanzenfalu) - Oszada (Liptovská Osada) - Koritnyicafürdő (Korytnica-kúpele) - Hédeli-nyereg (Hiadel'ské sedlo).
Táv: 72 km.

Az esti zacskós leves már elég vén lehetett, mert megint többmenetes vécézés lett a dologból. A helyszínen reggeliztem, az égerliget fölötti erdőcskében. Megtaláltam az este elhagyott hátsó lámpafedelet, és leereszkedtem az útra.

Almafákról legeltem, aztán továbbhaladtam az országúton. Az eddig szép napsütéses idő egyszer csak elromlott, és a borulat egészen Oszadáig eltartott. Hideg is volt. 64 koronáért vettem juhsajtot egy útszéli bódéból. Rózsahegyen csak átszáguldottam, majd feltoltam a gépet a város külső településrészére, Vlkolínec skanzenfaluba.

Sok turista volt jelen, magyarok is - a gyerekeik kiabálása messziről elárulta őket. Még hollandokat és szlovákokat is felismertem. A belépő, a fotójegy, a kis füzet és a vásárfia megvétele után maradt 132 koronám. Szerencsére a pisztrángáruda már bezárt, mert különben még ennél is jobban megcsappant volna a bukszám.

Egyetlen parasztházat lehetett belülről megnézni, a 16-17-es számút. Az ismertető szerint ez a háromosztatú ház a falu uralkodó háztípusa. A gerendák kőtalapzaton nyugodtak, a gerendák közeit mohával tapasztották ki, és az egyenetlenségeket sárral simították le. A falakat bemeszelték, és erre hordtak fel pl. sárga vagy kék festéket.

A bejárat az agyagpadlós pitvarba vezetett. Ennek hátulsó részén tűzhely állt, melyen a főzőedényeket tartották. Mellette háromlábakon dézsák álltak. Innen eredt a füstöskonyha kéménye is, melyben a húst és a kolbászt tartósították. Polcokon sorakoztak az agyag- és kőedények, tányérok, míg az evőeszközök a falon függtek.

A pitvarból nyílt a szőnyegekkel terített, deszkapadlós lakószoba. Az őket elválasztó falba volt beépítve a búbos kemence, melyben az ételt főzték, a kenyeret sütötték. A kemencesutban aludtak a kisgyerekek. Az asztalhoz ülni padokra lehetett, székek csak e ház építése után jöttek szokásba. A bútorzatot bölcső és emberfejű ruhavető állvány egészítette ki.

E szobának egy megszentelt sarkában állt a házioltár, a Mária-szobor, szentképek, Jézus szíve stb. Hosszú fala mellett voltak az ágyak és ágyneműk. A ruhásszekrény a menyasszony hozományának legjelentősebb részét tartalmazta. Általában e szoba padlója alatt ásott veremben tárolták a gabonát, káposztát, krumplit és más zöldséget. Itt volt a rokka és a szövőszék is.

A pitvarból a másik irányban nyílt a kamra, benne az élelmet tároló szekrény, a mezei munkához és a szövés-fonáshoz szükséges szerszámok. Itt állt a savanyú káposzta is.

A házhoz kívülről fáskamra és istálló tapadt. A külön álló csűrben szénát-szalmát tároltak. Itt állt a szekér, az eke, és itt végezték a cséplést is. A telkek rendszerint nem voltak bekerítve.

A falubeliek jobbára pásztorkodásból éltek, illetve zöldséget, zabot-árpát és rostnövényeket termeltek. A XIX. századtól sokan Rózsahegyre jártak gyári munkára.

A falu bemutatóutcájából nyíló házak némelyikét láthatólag ma is lakjáák, legalábbis erre utalhat egy helyen a fényképezést tiltó tábla. Az utcán vízlevezető árok fut végig, és az újabb idők jegyében nyomóskút is található. Távolabb néhány prózai stílusú ház is áll, de egyébként a falunak egységes és szép az összképe.

Körülbelül három óráig maradtam ezen a szép helyen, és kedvemre fényképeztem, hiszen az előző két túrán időhiány miatt nem jutottam el ide. Aztán fölkerekedtem a főúton, Dóval hágója felé. Tudtam, hogy ebben a népes üdülőközpontban bajosan tudnék vadon aludni, ezért Koritnyicafürdőnél letértem balra. Jó nagy tolások következtek. A telep létezik, de most kevesen lakták. A felső részén sok kihalt régi üdülő állongott, lent újabbak és lakottak. Mellette szénsavas, vasas források. Ide rendőrautó érkezett velem együtt: megnézett magának, s mivel ártalmatlannak látszottam, visszatolatott.

Ezúttal mind az utam, mind a hálószobám teljesen legális volt. Kiértem a hegyoldalt ellepő ködből, és öt és fél fokban sátrat vertem a Hédeli-nyeregben. Ez az Alacsony-Tátra egyik kijelölt alvóhelye. A közelben pillepalackokkal teli konténer volt, a medvéket jól odacsábíthatta. Ezért nem is főztem este, és a kajacsomagjaimat begyűrtem a nagy zsákba is. a sátrat nyílt terepre vertem föl, hadd mozogjon a levegő, ne sűrűsödjön meg az ételszag. Reméltem a legjobbakat, vagyis hogy a medve messze jár.