előző nap        a főlapra        következő nap

5. nap: X. 22., szerda. 750 – 2040
Madaras-tető (Vtáčnik) - P jelzés ÉK - Fehér-kő (Bielý kameň) - Bezárt bánya - Nyitrabánya (Handlová) - Remata - Turócnémeti (Sklené) fölötti nyereg
Táv: 42 km.

Az erős szélben hamar fölébredtem. Tudtam, hogy ma kemény napom lesz, de szerencsére a legnagyobb erőfeszítést tegnap már magam mögött hagytam. Háromnegyed nyolckor fölkeltem: nagy köd fogadott. Gyorsan összecuccoltam, bekebeleztem a három előre bekészített húsos zsömlét, majd egy szatyorral és a fényképezővel fölszerelkezve megkerestem a Jasenová-sziklákat a kék jelzésen. Kétórás kitérő volt ez, és amint sejtettem, sokkal kényelmesebb volt bicaj nélkül megtennem. Út közben találtam egy forrást. A szikláknál, kb. kilencszáz méter magasan egy tanösvénytábla mesélt arról, hogy miként jött létre a Madaras-tető rétegvulkánja mintegy húszmillió évvel ezelőtt, és miként kezdte faragni a szél és víz. A nevezett andezitsziklák a fő hegytömb peremén húzódnak, ezért gyönyörűen kipreparálódtak a környezetükből, helyenként húsz méteres falakat tárva a kíváncsi turista szeme elé. Másutt réteges elválású tömbök hasadoznak le a nagy tömegből. Mináluk a Zemplénben találhatók hasonló sziklaalakzatok.

Ezután visszatértem a Madaras-tetőre, ahol éppen egy sportos turista igazította a szerelvényeit. Röviden beszélgettünk, minek során sikerült kihúznom belőle, hogy egy sziklás szakasz kivételével a piros jelzés nagyjából tolható lesz északkelet felé. Aztán ő a maga útjára tért, én pedig a piros jelzés délnyugati irányában a Klastrom-sziklákhoz rándultam át - szintén gyalog. Onnan jól láttam, hogy a Madaras-tető felhőben volt, az alsóbb részek viszont nem. 1200 méter körül egy kis forrás örvendeztetett meg, és nem kevésbé a mellette lévő, a víz ihatóságát szavatoló tábla, amely egy két éve végzett vizsgálat eredményét közölte. Maguk a szirtek kisebbek voltak az imént látottaknál, de jobban elváltak a környezetüktől, amolyan égnek meredő ujjak gyanánt.

Kb. egy óra tájban visszatértem a csúcsra, ahol köd és sötétség uralkodott. Az egyetlen megmaradt útfolytatást muszáj volt biciklivel megtennem. A piros-zöld jelzést követve leereszkedtem egy rövid, de rettenetesen sziklás meredélyen, amely ritkás vegyes erdőben, laza köves, majd cserjés terepen adta vissza a megszerzett szintkülönbséget a hegységnek. Itt valószínűleg a vállán vitte le a biciklijét az a fickó, akinek a keréknyomait mindenfelé láttam. Én persze ilyet nem vállaltam, mert férfiasan toltam, a fékeket a döntő pillanatokban meghúzva ill. elengedve, ilyenformán a kerékpár botként használhatóságáról újabb bizonyságot szerezve.

Az út ezután csakugyan tolható volt, és néhol gurulásra is alkalmas. Hűvös és langyos időszakok, napsütés és ború váltakozott, ahogy lefelé tartottam a hullámzó gerincem. Úgy döntöttem, a piroson maradok, és megnézem a térképen védett alakzatnak jelölt Fehér-kőt. Itt egy "szikla-amfiteátrum" fogadott: széles, mélyútszerű terepen kétfelől öt-tíz méteres letörés, egyik oldalán látványos kőhomlokokkal. Egy régi ismertető tábla szerint ez a sziklaidom a Madaras fő tömbjét alkotó vulkáni kőzetek aprózódásával jött létre. Fél öttől öt óráig múlattam itt az időt: kényelmesen ballagtam lefelé a mély avarban, és sűrűn fényképeztem az amfiteátrum látványos "nézőterét".

Innen néhány kemény tolás és egy-két szép gurulás után elértem egy 1872-es évszámot viselő kápolnácskát. Valahol a Grič környékén járhattam - ez a 972 méteres csúcs jelentette számomra a hegység búcsúüdvözletét. A térképem ennek délkeleti oldalára terjedelmes sziklaletörést és kőtengert rajzolt, de ezt a homályosodó alkonyban már nem láthattam, csak valami hatalmas, sötét orom távoli sziluettjét vettem ki hátratekintve magam fölött. Össze-vissza tekeregtem lefelé földutakon, köves-sáros erdészeti utakon, majd egyszer csak kiértem egy üdülőházhoz. Innen majdnem betonminőségú úton haladhattam, és sebességem miatt sok dámszarvast riasztottam fel. Az erdő szélén laza bányameddő-halmok magasodtak, beléjük vízmosások vágódtak. A szomszéd völgyben valami dünnyögött. Vízmű-e vagy kőbánya? - nem tudtam.

Néhány dombháton átmászva éppen a Nyitrabánya fölötti nyeregbe értem ki. Legurultam a városba, kiflit és édességet vásároltam. Közben azon töprengtem, hogy mi legyen a hátralévő napokban. Vajon Vlkolínec vagy Donovaly felé vegyem az irányt? Szorított az idő: a nyolcadik nap estéjén haza kellett érnem, hogy rögtön reggel egy 16 órás műszakkal álljak munkába. Legurultam a rematai elágazáshoz, ahol pár kőbánya működik. Vacak murvás úton feltoltam gépemet egy nyeregbe. Ezen nagy irtás trónolt, alig találtam alvásra egy ferde erdőt. De ez kárpótlásul mindenféle szürke tölcsérgombát szolgáltatott nekem. Este gombapörköltet főztem, amibe ezeken kívül lila pereszke, nagy őzlábgomba és egy vöröses nyálkásgomba került bele. A falu felől kutyaugatás, a nyereg felől szarvas-morrantások hallatszottak. Hajnalban eleredt az eső, de hét órára körülbelül elállt. Éreztem, hogy holnap inkább kultúrprogrammal kellene folytatnom.