előző nap

a főlapra

következő nap

8. nap: 2007. IX. 29., szombat, 8¹⁵ – 18⁰⁰
Dovalló (Dovalovo) – Liptóújvár – Maluzsina (Malužiná) – Tűzhely-tető (Ohnište) – Szentivánboca (Nišná Boca) – Ördöglakodalma-hágó (Čertovica).
Táv: 51,3 km.

A hidegfront reggelre áthaladt fölöttem: ragyogó időre ébredtem. Nem ugyanazon a csúszós, csalános nyiladékon ereszkedtem vissza az útra, amin este fölvicsorogtam ide, hanem átvágtam a tarlón, és feltoltam a nyeregbe, ahol egy kis kápolna van. Ennél két kocsi vesztegelt. Így értem Dovalló fölé, majd onnan begurultam Liptóújvárra. Gyönyörű fényképeket csináltam a felújítás alatt álló várról, a tavacskáról és a benne ücsörgő vulkáni lávabombáról, rajta a Nepomuki Szent János-kápolnával. A maradék eledelem még szűken elég volt másfél napra, ezért nem mentem vásárolni, csak megreggeliztem a 18-as és a 72-es országút találkozásánál.

Utam itt délnek fordult, a Vág völgyéből az Alacsony-Tátra felé, melynek főgerincén errefelé adódik az egyetlen aszfaltos átmenet. Az Ördöglakodalma-hágót céloztam meg a maga ezerkétszáz méterével, mert tudtam, hogy ott szabályszerűen lehet bivakolni - a hegységben nyolc ilyen kijelölt hely van. De nemcsak ezért térítettem lovamat délnek. Ugyanis a hágóba tartva egy gyalogos kitérő kínálkozott a Tűzhely-tető, az Alacsony-Tátra egy vadregényes sziklatarajokkal ékes bérce felé, amelyet már otthon az egész túra legkívánatosabb trófeájául szemeltem ki.

A zöld jelzés kiágazásánál, egy Michalovo nevű erdészeti telepnél egy látványos feszület áll, felirata magyarul ilyenformán szól: "Vándor, ki elhaladsz e feszület mellett, emlékezz Arra, aki meghalt, adj tiszteletet és hálát, de ne a képet hívd segítségül, hanem Azt, akit ábrázol." A feszületen kis fémtábla egy Mária-arcot mutatott, felirata: Nagyszombati Mária, könyörögj érettünk. (S. Maria Tyrnaviensis, ora pro nobis).

Aztán megérkeztem a sárga jelzéshez, amely egy működő kőfejtőn keresztülhatolva a Tűzhely-tető felé tart. Maga a bánya néptelen volt, csak egy láncos kutya ugatott benne, illetve visszafelé jártamkor egyik-másik személyautó állt át más helyre. A bánya után kevéssel a jelzett út olyan meredekké vált, hogy egy fához kellett kötnöm bicajomat, és minden értékemet magamhoz véve, szandálról cipőre váltva mászni kezdtem a Szvidói-nyereg felé. Fél tizenkettő volt. A kaptató kezdeténél egy márványtábla őrizte Jaroslav Záhradník emlékét, aki 2003-ban, huszonegy éves korában itt lelte halálát. Az internetes keresés kiderítette, hogy ő erdészeti munkás lehetett, és a Feketebalogon található jelképes erdészeti temetőben is fel van írva a neve.

Utamat nemes lucfenyves kísérte; csorgók és csermelyek keresztezték, a nedves mohaszőnyegen, hullott tűlevelek közt északias gombák tenyésztek. Aztán egy nagy tisztásra értem, ahonnan már rá lehetett látni a Tűzhelyre. Ez volt a Szvidói-nyereg, ahol egy emlékműve áll a szlovák nemzeti felkelésnek (a harcban elesett Ján Daniel parancsnok neve áll a táblán), a turistákat pedig egy kis csorgó örvendezteti meg.

Itt három cseh fiatal ötlött elém; rövid köszöntés után nekihuzakodtunk az utolsó kaptatónak. Ők gyorsabbak voltak, én még ezen kívül fotóztam is. A csehek "muchomornak" hívták a légyölő galócát, ahogy oroszul is van. Másokkal is találkoztam: ki fölfelé, ki lefelé jött. A zöld jelzés nagy vargabetűvel került a nagyszerű szirtsor fölé, és egy ponton tisztást is érintett.

A csúcson, ahova háromnegyed kettőre fölértem, egymást kergették a felhők, de szerencsére nem lógtak le hozzánk. Körbevizslattam, és nagy örömmel láttam, hogy egy fémdobozban csúcskönyv található. Lefotóztam belőle a magyar bejegyzéseket, meg még pár érdekességet. Az első lapokon egy jótét lélek nyomtatott üzenetben értesítette a turistatársakat, hogy az előző csúcskönyv a nyáron betelt, és valami hitvány alak meg is tépázta, ezért ő levitte és beszkennelte, és helyette a mostani könyvet hozta föl.

A hegytetőn egy kis csapás indult meg a letörés mentén nyugatnak a híres Ablak felé. Ezt én mellőztem, mert egy tábla azt kiáltotta, hogy tilos arra menni. Csak e túra után jó pár évvel tudtam összeszedni a bátorságomat, hogy ezen a (természetvédelmi okból egyébként nyilvánvalóan indokolt) tiltáson túltegyem magam, és sokkal néptelenebb időben elballagjak oda. Most éppen elég volt nekem a messze zengő kilátás dél felé, és a közvetlen közelben a talpunk alatt lengedező fenyők csúcsainak látványa, amely szokatlan, különleges térhatást nyújtott - úgy szabad szemmel, mint fényképen.

A csúcson elváltam a csehektől, és a lapos hegytetőn vaktában, leheletnyi csapásokon ténferegtem le a zöldig, onnan pedig a sárgán visszaereszkedtem a bányához. Itt aztán megebédeltem.

A csúcson elváltam a csehektől, és a lapos hegytetőn vaktában, leheletnyi csapásokon ténferegtem le a zöldig, onnan pedig a sárgán visszaereszkedtem a bányához. Itt aztán megebédeltem. Pontosan négykor indultam tovább kerékpárral. Hideg volt, de én az ilyet szeretem, különösen emelkedőn. Ötkor fölvettem a sárga mellényt, és hatkor fölértem az Ördöglakodalma-hágóba.

Először benéztem az olcsóságával dicsekvő STIV-turistaházba, de a 390 korona/éjszakás árak hallatán háttal mentem kifelé. Ez abban az időben havi fizetésem negyvenedrészét tette ki. Hát akkor jöjjenek a legális bivakhelyek! A nyolc közül kettő is akadt e hágóban. Az egyik a "motel mögötti terület" volt: egy nem éppen hívogató, aszfaltos parkoló. Ezt utálkozva mellőztem, mert aszfalton sátorozni sem a cövekelés, sem a derekam szempontjából nem érdemes.

A hegyimentők házától keletre eső terület volt a másik legális alvóhely: ez pedig egy szobányi gyepecske, éppen a garázskijáró előtt. Reméltem, hogy a többi legális hálóhely ennél turistabarátabb. A motelben nem volt senki, akinek jelezni tudtam volna, hogy itt sátrazom, a hegyimentő-ház pedig néptelennek mutatkozott. A vízszintes térségen nem mertem megaludni, mert bármikor odajöhetett volna egy természetőr, hogy szedjem a sátorfámat, mert ki akar állni a garázsból a terepjáróval. Végül is a ház mögött a sípályára telepedtem le (igencsak lejtős terepen). Körülbelül nyolc órakor aludtam el. Ez a túranap megadta azt, amit vártam tőle, és rajta tényleg a túra lélektani csúcspontját éltem át.