előző nap a főlapra következő nap

9. nap: 2007. IX. 30., vasárnap, 6¹⁵ – 20⁰⁰
Ördöglakodalma-hágó – Gyömbér (Ďumbier) – Ördöglakodalma-hágó – Breznóbánya (Brezno) – Erdőköz (Pohronská Polhora) – Fenyves-hágó (Sedlo Zbojská).
Táv: 66,5 km.

Körülbelül negyed hétkor keltem. Ekkor még senki sem mozgott a turistaházak körül. Minden rettenetesen harmatos volt, a sátor belseje is. Talán nem kellett volna egy emberfejnyire kinyitnom a bejáratot. A sátorban elköltöttem az utolsó négy szelet kenyeremet, az utolsó három kiflit pedig bekészítettem az útra. E napon a Gyömbérre készültem, úgy, hogy felszerelésemet ott hagytam a hegyimentő-ház mögött. Reméltem, hogy a biciklit hogy nem rakják fel valami teherautóra, és a sátrat se fosztják ki. A jegyzetfüzetet ilyenkor mindig magammal viszem.

Fél nyolckor indultam: az idő gyönyörű, napos, enyhén szeles volt, körülbelül tíz fok lehetett. A hegységtől délre, a Garam völgyében vastag ködsáv fehérlett, és csak déltájra oszlott fel, de egyébként verőfényes idő volt. Izzadtam a kezdeti kaptatón, ahol pár botos turista elsprintelt mellettem, néhányat pedig én hagytam le. Egyikük megdicsért, amiért tudok szlovákul - persze részben oroszul beszéltünk. A kaptató után pihentető erdei gerincszakasz kövekezett, majd újra meredeken emelkedve felértem a Rovienky nevű 1602 méteres, kopasz kiemelkedésre. Pompás kilátás tárult elém, és ahogy a következő törpefenyves nyergeken és kis csúcsokon át a Králička 1807 méteres ormának oldalába kapaszkodtam. Itt már határozottan magashegységi táj vett körül: a törpefenyő foltokká szakadozott, majd egészen elmaradt. A gerincek pompás gyepszőnyeggel voltak borítva, de a gyalogösvény egy méter szélességben lekoptatta a gyepet, egészen a porló sziklaalapig.

1728 méteren, egy kopár nyeregben áll a Štefánik menedékház, melyet a szlovákok jeles tábornokáról, Milan Rastislav Štefánikról neveztek el. Ő képzett csillagász, meteorológus és világutazó volt: életéből húsz évet külföldön töltött, és csak rövid látogatásokat tett szülőföldjén. E helyeken ma nemzeti emlékhelyek sora áll, mert Štefánik már életében szlovák nemzeti hősnek számított. Kapcsolatot tartott a vezető tudományos körökkel, és miután Eduard Beneš megnyerte a leendő csehszlovák állam ügyének, befolyását politikai téren is latba vetette annak érdekében. Az első világháborúban az antant oldalán harcolt (pl. Szerbiában, francia kötelékben), és csehszlovák légiót is szervezett különböző államokban. Ő volt a születő Csehszlovákia első és egyetlen háborúügyi (!)minisztere is. Az anyafölddel való utolsó találkozása tragédiával végződött, amikor az őt szállító olasz repülőgép 1919. május negyedikén, Pozsony közelében a leszállás során felrobbant, és rajta mindenki életét vesztette.

A róla elnevezett menedékházban száz koronát költöttem csokira, és ennek ellensúlyozására vizet is kértem.

Az innen a Gyömbérre vezető turistaút-szakaszt a taposási erózió miatt időszakosan lezárták - csak tizenöt centinél vastagabb hótakaró esetén szabad használni. Ennek oka az volt, hogy a széles hegyháton a nagy tömegben érkező turisták nem tudtak állandó csapást követni, ezért a lépteik nyomán nagy darabon kikopott talajt a csapadékvíz a hetvenes évektől erősen lehordta. 1993-tól kezdve a nemzeti park a terepet lezárta, és a zólyomi egyetem szakemberei igyekeztek a megmaradt talajt keresztbe fektetett rönkökkel, kókuszrostból font hálókkal és szőnyegekkel megfogni. Törpefenyőt és gyepet is ültettek, de az előbbi szemlátomást nem tud terjeszkedni ilyen magasan.

Most tehát a legrövidebb út zárva volt, és kerülőt kellett tennem a Krupová-nyereg felé. A táj itt egészen zorddá vált: kőfolyások szaggatták meg a gyepet, és az ösvény lapos köveken futott tova. A Gyömbérre körülbelül délre értem fel. Ez az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsa, 2043 méterrel a tengerszint fölött. Turisták hada fényképezkedett a kettős kereszt tövében, és nekem nem volt időm kivárni, amíg befejezik. Tíz perc múlva visszaindultam, és megállás nélkül haladva fél négyre értem vissza az Ördöglakodalma-hágóba.

A bicikli és a sátor békésen várakozott rám. A gyalogtúra a térkép alapján körülbelül 24 kilométer volt oda-vissza. A bal nagylábujjam ki lehet repedve, vagy valami ina meghúzódhatott, mert bizonyos módon rálépve egy kicsit fájt, másfajta rálépésre pedig nagyon. De jó okom volt remélni, hogy elmúlik, mert csak tíz kilométer gyaloglás után kezdett el így fájni. Utólag azt valószínűsítem, hogy a puha talpú cipő okozta túlerőltetés lehetett a fájdalom oka.

A hágóban kellemesen hűvös délutáni időjárás uralkodott. Lefotóztam a szálló tiltó tábláját, amelyen a saját étel-ital fogyasztásának tilalma rögtön a "Kutyával és fegyverrel belépni tilos!" és az "Ittas személyeknek tilos a bemenet!" piktogram után foglalt helyet. Én nem akartam ide beülni, és mivel semmi élelmem nem maradt, öt órakor útnak eredtem a déli lejtőn. Mesés száguldásokban volt részem, 60 km/h körüli csúcssebességgel. A csomagos biciklivel csak óvatosan szabad ilyen gyorsan haladni, főleg mivel nincs lehetőség hirtelen kormánymozdulatokra, ha valami akadályt kell kikerülni.

Breznóbányára olyan későn értem be, hogy már nem találtam vásárlási lehetőséget. Úgy lehet, kénytelen leszek holnap reggel valamelyik faluba visszagurulni. Kényelmesen pedáloztam fölfelé a délkeletre kivezető országúton, és hallgattam a kocsmákból kiharsogó szlovák nótákat. Több szálláshellyel is megpróbálkoztam, de ezek emberközelségük miatt nem jöttek számításba. Ettől egyre dühösebb lettem. Aztán végre megérkeztem a Zbojská-nyeregbe, ami körülbelül Betyár-hágónak fordítható, de a hivatalos magyar neve Fenyves-hágó. Holnap körülbelül négy kilométert kell visszagurulnom a faluba élelemért. Egy sípálya mellett észrevettem egy félig benőtt irtást, azon bebújtam az enyhén lejtős fenyvesbe, és nyolc óra tájban meg is találtam a szállást. Sátram egy gödörben feküdt, és valamilyen kisebb állat nagyon szaladgált körülöttem az éjszaka.