előző nap a főlapra következő nap

5. nap: 2007. IX. 26., szerda, 7¹⁵ – 22¹⁵
Király-kút nyerge (Král'ová studňa) – Keresztes-hegy (Krížna) – Köz-bérc (Ostredok) – Dedošová – Gaderská dolina – Blatnica – Turócszentmárton (Martin) – Nagyturány (Turany) – Sútó (Šútovo).
Táv: 75,5 km.

Reggel szarvasbőgés ébresztett. Szerencsére nekem nem voltak rossz álmaim, sőt a hűvös éjszakának köszönhetően alaposan ki is aludtam magam. Körülbelül negyed hétkor tápászkodtam fel. Tettem-vettem egy kicsit indulás előtt. Sajnos a szállóvendégek között is volt két friss erő, akik már hétkor elindultak a turistaházból. Míg az elmenetelükre vártam, valahonnan a völgyek mélyéből feljött egy vadász, és tőlem körülbelül száz méterre keresztezte a gerincet. Valószínűleg észrevett, de ekkor már menetkész voltam. (Utólag teszem hozzá, hogy ebben a kunyhóban rendszeresen szoktak aludni, és nem szól érte senki.)

A két másik turista nem jött föl hozzám, és nem is előttem mentek, hanem a sárga jelzésen a Dedošová nevű völgyet célozták meg. Sokáig álldogáltak egy zsombékos résznél, amiről odaballagva örömmel láttam, hogy friss forrásvíz fakad ott és ömlik vályúkba - 1300 méter fölött! Ez volt a Király-kút, amelyről a menedékház a nevét kapta. Vizet vettem, és nekirugaszkodtam az emelkedőnek. Szembejött egy vadász. Megkérdezte tőlem az időt, meg hogy hány szarvas bőgését hallottam. A darabszámra nem tudtam értelmes választ adni, mert a kunyhóból képtelen voltam irányokat érzékelni. Rákérdeztem (oroszul), hogy ő ugye vadász (ohotnyik). Megértette, bár szlovákul ez leginkább "amatőrt" jelent, nekem pedig "lovec"-et kellett volna mondanom. Kezet fogtunk és mentünk tovább. Különleges látvány lehetett egy megtömött csomagokat hordozó kerékpár 1400 méter magasan. Nem mondta, hogy tilos itt errefelé menni - igaz, ez nem is az ő dolga lett volna, hanem a természetőré.

A piros jelzésen, kemény, de látványos kaptatón feltoltam a gépet az 1574 m magas Keresztes-havasra (Krížna). Itt egy bekerített és kamerával védett katonai lokátor található, és egy tábla jelzi, hogy fényképezni tilos. Én csakugyan nem fényképeztem, csak belenyújtottam a nyelvemet a kamerába, utána odébbálltam észak felé a Nagy-Fátra főgerincén. A széles kövesút egynyomos füves gyalogúttá szűkült - innentől nem volt rajta rendszeres gépjárműforgalom. Ez a csapás a gyepes térszínnél 10-20 centivel mélyebben fut, ezért nem volt könnyű a biciklit tolni rajta. Nagy nehezen felvergődtem a Köz-bércre (Ostredok), amely 1592 méterével a hegység legmagasabb csúcsa.

Egy darabig a helyszínen nézelődtem, aztán a távolból zúgást hallottam: egy kis tűzoltókocsihoz hasonló terepjáró közeledett felém a gerincen a lokátor felől. Komolyan azt hittem, hogy a kamera túlsó végén valamiféle figyelő katona meglátta a nyelvöltésemet, és utánam küldött egy elfogóosztagot. Leengedtem a szememet árnyékoló kezemet, hogy jobb benyomást keltsek. A kocsi előtt farkaskutya szaladt, de az is elrohant mellettem, és a vezető is csak egy üdvözlést intett felém. A kocsi felirata valamilyen Ochranná Služba volt, azaz, gondolom, a Nemzeti Park őrszolgálata. Nagy megkönnyebbüléssel láttam, hogy nem értem jöttek. A terepjáró továbbhaladt, és egy kis szirt tövében megállt. Ott kiszállt belőle két ember, de nem derült ki, hogy miért jöttek. Talán egy lőtt szarvast kellett elszállítaniuk? Vagy valaki engedély nélkül mászott fel egy sziklára? Ezek mind lehetségesek, de a kutya miatt az előbbire tippeltem.

A csúcsról nyugati irányban távoztam, és a zöld jelzésen ereszkedni kezdtem a Dedošová-völgybe. Körülbelül 1350 méteren elértem az erdőhatárt. Egy oldalgerincre jutottam, melynek déli lejtőjét bükkös, az északit pedig pedig fenyves borította. Többfajta gombát is találtam, de csak fénykép formájában vittem őket magammal.

A mélyebb részeken elveszítettem a jelzést, és úttalan terepen sodródtam le a sárga jelzésű kövesútra. Ott fél egy tájban jó alaposan megebédeltem, majd keresni kezdtem a Vrátna-vízesést, de utóbb kiderült, hogy nem azt találtam meg, hanem egy közepesen érdekes lejtős vízcsúszdát fotóztam le helyette.

Visszamásztam a völgytalpra, és egy csinos barlangszájba való betekintés után folytattam volna is az utamat lefelé a sárga jelzésen - csakhogy a fényképezőstáskámba tekintve rájöttem, hogy a mobiltelefonomat valahol elhagytam! Azonnal tudtam, hogy csak az alvókunyhóm belső párkányán lehet. Ezért bizony vissza kell loholnom! Talán még nem vitték el onnan. 14:50-kor megérkeztem a völgy végső, meredek lápájáig, ahol meg kellett kötnöm lovamat, és gyalog caplattam tovább. Elvileg vezetett volna fölfelé egy sárgával jelzett ösvény - ugyanaz, amin a két friss túratárs reggel leereszkedett ide. Csakhogy én nagy merészen eltértem tőle, és a Nagy-források völgyében (Vel'ké studienky), toronyiránt megcéloztam a kunyhót. Hogy a térkép, amit hónom alatt lógó fényképezőstáskából kilógatva vittem magammal, e lápa fejéhez sziklataréjt jelölt, elkerülte a figyelmemet.

A névleges ösvény, amin megindultam, hamar elenyészett. Szarvascsapásokon kúsztam-másztam fölfelé, s közben mérgelődtem saját oktalanságomon. A vízmosás felső része olyan meredek volt, hogy csak nagy erőfeszítéssel tudtam leküzdeni. Kapaszkodtam fűbe, fába, kőbe, törpefenyők gyökerébe. Némi sziklamászás is osztályrészemül jutott, ahol függeszkedve kellett felül kerülnöm egy erdő borította párkányon.

Körülbelül négy órakor értem föl a kunyhóba, melynek párkányán várakozásomnak megfelelően békésen hevert a telefonom. Lefelé a jelzett utat választottam, és öt órára visszaértem a biciklihez. Valahol meg is mosakodtam a Gaderský-patak hideg vizében. Jókor csusszantam ki a hegységből, mert a völgyben ekkor már nagyon hideg volt. Futók és biciklisták jöttek szembe: talán az itteni két erdészházhoz igyekeztek ilyen későn, de az is lehet, hogy egy gyors edzést róttak le.

Blatnicára kiérve szélsebesen áthajtottam Turócszentmártonba. Itt nem találtam a belvárost - hogy vajon kikerültem-e, vagy nincs is neki, nem tudtam. Innen a 18-as úton tartottam kelet felé. Emelkedő, szembeszél és kamionok édesítették meg az estémet. A hálószobai célom egy Rakova nevű telep volt, és ezután három hegy, megannyi kőzettani nevezetesség. Csakhogy egyik a másik után hagyott cserben, mert vagy olyan meredek volt, hogy (kerékpárral áthatolhatatlan) támfallal kellett ellátni, vagy magánterületek övezték. Végül a harmadik hegyre találtam egy földutas felmenetelt hátulról, Sútó felől. A hegytető alatt, negyed 11-kor vertem sátrat egy takaros fenyvesben, valami hevenyészett magasles mellett.