előző nap a főlapra következő nap

6. nap: IX. 27., csütörtök. 7⁴⁵ – 16⁴⁵
Sútó – Trusalová – Chleb-menedékház (Chata pod Chlebom) – Chleb – gerinctúra keletre – Nagy-Kriván (Vel'ký Kriváň) nyerge – Chleb-menedékház.
Táv: 28 km.

Ezt a napot pihenőnappá avattam. Felültem a biciklire, utána odébbmentem egy kicsit, és megreggeliztem. Egy kicsit visszatekertem a főúton, és betekintettem a Trusalová nevű kempingbe, hátha megszállhatok ott. A tervem az volt, hogy a biciklit lenn hagyva egynapos gyalogtúrát teszek a Kis-Fátra legmagasabb csúcsára, az 1708 méteres Nagy-Krivánra. A kemping azonban már szeptember 15-e óta zárva volt, és az előtte álló második világháborús emlékágyút is én egyedül csodáltam.

Ezért hát a póttervhez kellett folyamodnom. Elindultam a hegynek tartó aszfaltúton, majd annak elfogytával a megkerestem a hegy alá vivő jelzetlen, murvás szerpentinutat. Ezt terepjáróknak szánták, tehát nem volt haladnom rajta, bár nem tudtam nyeregben leküzdeni. Fél tízkor ugrottam neki: ha tudtam, tekertem, ha nem, hát toltam. Az idő viszonylag hűvös volt, de elviselhető, olyannyira, hogy mikor izzadni kezdtem volna, inkább félmeztelenre vetkőztem.

Fél kettőre fölértem a Chleb alatti turistaházhoz, 1415 méterre - akkor még csak a gazdasszony volt ott. Otthagytam a biciklit, és fölgyalogoltam a sárga jelzésen a pirosig. Két embert követtem, és kelet felé a Hromové (Mennydörgő) nevű hegyig jutottam.

A ködöt a déli szél átsöpörte a gerincen, de ott visszakavarodott és mesésen örvénylett. Ez nagyon látványos képekkel ajándékozott meg. A gerinc északi lejtője viszont ködben ült, és a Nagy-Krivánon is felhőrongyok lógtak, úgyhogy azt már meg se másztam. A legmagasabb pont, amit elértem, a Chleb volt (1645 m). Amennyire tudtam, sietősre fogtam lépteimet, és a zöld jelzésen lebaktattam a menedékházba.

Mire leértem, már zuhogott az eső. A tulajdonos jólelkűen megengedte, hogy a biciklit behozzam az előtérbe. Nemigen járhat itt csomagos kerékpáros, főleg így őszidőben. Ekkor öt óra lehetett az idő, így elhatároztam, hogy eredeti szándékomat sutba hajítom, és nem botorkálok le a jéghideg esőben a hosszú murvaúton valami bizonytalan vad szállás reményében, hanem itt alszom a finom melegben. (Mikor a beszámolót véglegesítettem, 2020-ban már magától értetődő lett volna számomra ez a döntés, de akkor még bizony győzködnöm kellett magam, hogy nem szégyen a fenn maradás, sőt talán stílusosabb, kerekebb is, mint a hiperortodox vadkempinges énem sugallta továbbszenvedés.)

Átöltöztem hát, és asztalhoz ültem. Gőzgombócot és csokifélét rendeltem - húsféle eledel nem volt. Amíg a gombóc megmelegedett, körbejártam, és felírtam pár feliratot a társalgóból - ezek szlovákul, angolul, németül vagy magyarul szóltak. "Tilos saját szeszes italokat fogyasztani!" "Nincs kiszolgálás." "Tilos a dohányzás." Csak szlovákul még néhány dolog ki volt írva, például egy vitrin mögé rejtett hóhérhurok alá az, hogy "Szükség esetén az üveget betörni." "A saját szemetedet vidd el magaddal!" "Kérjük tisztelt megrendelőinket, hogy használt edényeket ide tegyék a kisablakhoz!" "Kérjük, belépés előtt pucolja le cipőjét!" "Csengessen!" Továbbá busz- és vonatmenetrendek is ki voltak téve.

Nemsokára megérkezett egy cseh fiatalokból álló csapat (Iván, Miró, Olga és Dása), velük beszélgettem. Jó pár érdekességet mondtak, például hogy Bánátban milyen jelentős cseh telepek vannak még most is. Ezt évekkel később a helyszínen ellenőrizni is tudtam. Megtanultam, hogy a hálózsák "spacák," a hátizsák "batoh", és szó került a hónapok cseh neveiről is. Ez utóbbiakat el is magyarázták nekem, de ennek gyarló összegzése helyett kerestem erről egy szlovákoknak szóló, humoros oldalt. Van olyan honlap is, amely teljességre törekedve az összes különleges szláv hónapnevet ismerteti és elmagyarázza - angolul.

Hosszan társalogtunk a túraterveinkről, élményeinkről, és internetcímet is cseréltünk. Érdekes volt, hogy a biciklimet "öregnek" mondták - amire azt feleltem, hogy ő nem öregszik, csak én.

Hallgattam ezeket a cseheket, és úgy találtam, hogy a "jó" szót nagyon sűrűn ismételgették - aztán kiderült, hogy nem magyarul helyeselnek egymásnak, hanem ez a német "Já"-nak a csehesített változata. A férfiak meghívtak engem egy kupica töményre, s a gőzgombóchoz is tőlük kaptam kedvet. Elmondtam nekik, miért nem koccintanak a magyarok sörrel. Egymás között iskolai és magánéleti dolgokról beszéltek, amiből szinte semmit nem értettem. Aztán a túráik folytatásáról és hasonló dolgokról beszélgettünk. Előkerültek régi túraélmények, például evezésről, ételekről, a vonatos szibériai útjukról és hasonlókról. Nagyon tartalmas beszélgetés volt, de a közepétől már eléggé elfáradtam az idegen beszédben, és el is álmosodtam, és inkább csak hallgattam őket. A beszélt cseh és szlovák nyelvet nemigen értettem, csak ha lassítottak, és vissza lehetett kérdezni. Nyolc óra körül elmentem mosakodni (a menedékház teraszán lévő vízgyűjtő medencéből locsoltam magamra némi vizet), majd aludni tértem.