előző nap a főlapra következő nap

3. nap: 2007. IX. 24., hétfő, 7⁴⁵ – 22⁰⁰
Szénavár (Senohrad) – Dobronya (Dobrá Niva) – Zólyom (Zvolen) – Zólyombúcs (Budča) – Saskőváralja (Šašovské Podhradie) – Körmöcbánya (Kremnica) – Kékellő (Krahule) – Skalka – Mytny (Vámos)-bérc.
Táv: 104,7 km.

Háromnegyed nyolckor eredtem útnak. Szénavárig még jó néhány hupli volt hátra. Egy erdőbe váltó földút mellett, egy eldobott autóülésen reggeliztem. Közben odajött egy autós, de meglátott, és szégyenkezve visszatolatott. Kifelé menet megláttam, hogy beragadt a bal pedálom. Újrahúztam, de pár száz méter után ugyanúgy beállt. Így nehezen fogom elkerülni, hogy a talpamat fel-felnyomva bukfencezzen menet közben. Sisak nélküli, hajlobogtató lejtő következett, majd almafák örvendeztettek meg. Leértem a főútra, ahol viszonylag széles padka fogadott.

Dobronyán (Dobra Niva, magyarul Jómező) a turisták kedvéért magyarul is kiírták, hogy valami finomság "falazott kamencében" van sütve. Ez már szlovák vidék, és a tévesztésnek annyi alapja van, hogy "kemence" szavunk csakugyan a "kameň", vagyis "kő" szóból ered. Ezután következett Dobraváralja (Podzamčok), de a fölötte szerénykedő kicsiny várba nem mentem föl.

Tizenegyre beértem Zólyomba. Itt egyetlen igazi régi házsort láttam, azt is összerondították a mögéje épített áruházakkal. Végre vehettem egy pedált 220 koronáért. Netkávézó nincs, pedig már próbálgatni kezdtem a "vettem egy pedalat"-szerű árvíztűrő fogalmazást, ami ez esetben azt jelenti, hogy ékezetek nélkül tudjak bejegyzést küldeni utam eddigi szakaszáról a Kerékpáros topikba. Ezt aztán jóval később készítettem és küldtem el.

Elhaladtam egy közpark mellett, ahol a város egy kullancsveszélyt jelző táblán így beszéltetett egy méteres, félelmetesre rajzolt, vérrel teliszívott élősdit: "Én vagyok a ronda kullancs! Megharaplak, jó?" Aztán a várhoz gurultam, amely hétfő lévén majdnem teljesen kihalt képét mutatta - egyébként a Szlovák Nemzeti Galéria működik benne. Körbejártam az udvaron, mert a kőcsipkés oromzatig nem jutottam föl. Körülbelül egy órakor indultam tovább. Először az autóúton indultam el, mellette megebédeltem, majd kis utacskákon varázsoltam át magam nyugatra. Megfürödtem a Garamban: jéghideg volt, érzésem szerint 6-8 fok. Kimostam a pólómat, mert már viszketett a bőröm a sótól, és attól féltem, hogy hamar kiütéses lesz. Néhány szembejövőnek köszöntem, más érintkezés nem történt.

A garamszentkereszti csomópontban jobbra tértem, Körmöcbánya felé. Itt már kezdtem már lelassulni, nagy nehezen kotortam magam mögé az emelkedőt. Öt órára értem a városba, mikor már alig mozgott pár ember a vár körül.

Természetesen már minden bezárt, ezért továbbindultam, és körülbelül hatra fent is voltam Keresztelő János templománál. Ez az Európa arany közepe nevet viseli, ami arra utal, hogy egy felmérés szerint itt van Európa mértani középpontja, másfelől az itt régóta vert aranypénzeket is jelenti. Az ezt jelző táblát és az emlékkövet 1993-ban tették ki. Hozzátenném, hogy Európának legalább öt közepe van, attól függően, milyen eljárással határozzák meg, és mely szigeteket számítják még Európához. A temető túlnyomórészt német, ők segítettek rendbe hozni a templomot is. Egyetlen magyar név található itt, az 1885-ben elhunyt állomásfőnöké.

Egy darabig az aszfalton másztam tovább, majd a hegység gerincén alvóhelyet remélve a piros jelzésre tértem. A vízmosásokat némi föld letúrásával próbálták betemetni ezen a jelzésen. A tolás nehéz volt, de legalább a Hold mutatta a helyes irányt jobb kéz felől. Sejtettem, hogy az adótorony szigorúan őrzött terület, ezért inkább kikerültem volna. Ráadásul a Körmöci-hegység sípályákkal teli csúcsa, a Skalka közelébe egy betonút is visz, turistaházakkal, én pedig nem akartam fölfedeztetni magamat. Balról is feltűnt néhány ház. Bizonytalankodtam a továbbmenetben, mert a torony melletti reflektor nagyon közelinek tűnt, de továbbmentem, és kiderült, hogy optikai csalódás áldozata lettem.

Odaértem a sípálya-központhoz: a turistaházak néptelenek voltak, a magasság 1231 méter. A kék jelzés éppen a torony háta mögött osont el. Váratlan betonutas szakasz bizonytalanított el, és két sorompó között jobbról váratlanul teniszpályák is feltűntek, de aztán minden a helyére került. Fölértem a gerincen futó, másik piros jelzésre. Egy kicsit jobbra mentem rajta, a Vámos-bérc (Mýtný vrch) nevű csúcsig. Onnan egy mellékgerincen lebóklásztam holmi csapásokon, majd kilyukadtam egy füves szekérútra. Ezért bizony kár volt, mert arra számítottam, hogy egy járatlan ormon tudok aludni. De sebaj, beváltottam az erdőbe, és tíz órakor sátrat vertem.