Kirándulás a Bükkbe, 1999. október 23-24.
Eger, felüljáró
A balul sikerült áprilisi túra után gondoltam egyet: talán ősszel jobban járható a Bükk, és esetleg sikerül a fennsíkot nappal is átszelnem. Egészen lázba jöttem az elolvasott Bükk-monográfia és a turistakalauz kínálta szépségektől. Tervbe vettem egy kanyargós, hurkokat tartalmazó utat Bélapátfalvától Miskolcig, amelyen ma már csak nevetni tudok. Egyetlen épkézláb részlete az volt, hogy a Pes-kő alatti fizetős "barlangszálláson" fogok aludni. [Nem fizetős, és igazából a Cserepes-kőn van!] Végül az Egerig tartó vonatos előkészítés után Szarvaskőről indultam - természetesen izzasztó tolással - Bélapátfalva felé. Néhány alkalmi gyalogos útitárs megvigasztalt, hogy ha a Pes-kő nem jön be, még mindig ott van a szomszédban a CSEREpes-kő. A nyelvem annyira kilógott a morzsalékos ösvényen való kaptatásban, hogy a poén csak három kilométerrel odébb esett le.
Szarvaskő látképe a vártól |
Bélapátfalva |
A Köves-bércre felkapaszkodó országos kék jelzés mellett bújik meg a Gilitka-kápolna, amelyben egy feszületen és néhány művirágon kívül semmit nem tartanak - de az ajtaja legalább nyitva van. A kápolna mellett egy lopott-gyanús vajszínű Isuzu kisbuszba botlottam, hátsó ablaka kitörve. A rendszámát felírtam (EYU 179), vérnyomokat nem találtam.
A Gilitka-kápolna. |
Három feszület az apátság mögött |
A következő emberi lényekkel, két fiatal lánnyal a Bél-kő előtt találkoztam: ugyanúgy elnyílt a szájuk a pompás völgykapu és a fölötte trónoló fenséges orom láttán, mint nekem. A rőtben-sárgában tobzódó hegyoldal három fényképre fért rá - újabban ugyanis ezzel a módszerrel kezdtem pótolni a nagylátószögű objektívet.
A Bél-kő hátulról. Jól látszanak a sziklai növénytársulások.
A Bél-kő elölről. Innen a bánya látszik jól.
A hegy túloldalán zárva volt az apátság; nekem és néhány autós látogatónak be kellett érnünk azzal, hogy kívülről csodálhattuk az épületet és a tőszomszédságában feltárt alapfalakat. Bélapátfalva egy másik nevezetessége az a ház, amelynek falán még most is a "Lenin út 11" tábla látható. A közeli horgásztó mellett délután három óra tájban megebédeltem, két helyi öregasszony álmélkodása kíséretében ("Lelkem, a Pes-kő innen vagy hat kilométer, besötétedik, mire odaér!"). A tó mellett cserkészek állítottak fel egy táblát, amelyen egy középszerű versezet buzdította az arra járót a természet kímélésére, és figyelmeztette az ipari társadalom önző lelkületére.
Kisvártatva nekivágtam a Pes-kő felé kanyargó kék jelzésnek. Térképem hatvanezres méretaránya és hajlott kora folytán eleve használhatatlan volt a tájékozódásra, de a turistajelzés felfestői sem jeleskedtek a dolgukban, mert éppen a kereszteződésekben és az elágazásokban hiányzott mindig az eligazítás. A hosszú emelkedőn megcsodáltam néhány mészégető "kemence" maradványait, majd az ismeretlen katona sírját érintve lassan vízszintesbe váltottam. Rövidesen azonban ismét járhatatlanná vált az út, mert a Pes-kő felé menet "ördögszántásos" felszínre terelték. Miután dühödten végigtántorogtam egy idegborzolóan szabdalt gerincen, elém ütődött egy "kéktúra-bélyegzőhely" jelzés, amely sziklás dombtető felé vezetett. A háttérből tábortűz füstje szállt fel. Valahol itt bújt meg a "barlangszállás," én azonban valami hegyoldalban sötétlő odúra vártam, így rendületlenül toltam tovább. Ekkorra már erősen besötétedett, úgyhogy a jelzéseket is egyre kevésbé láttam. Elkeseredve tábort vertem egy azonosíthatatlan bérc útkanyarjánál található víznyelőben, a Pes-kő rejtélyét másnapra hagyva.
Vacsora után azonnal nyugovóra tértem, és a gödör fenekét borító avarszőnyegnek köszönhetően most nem volt gondom a derekammal sem. Amikor azonban a Hold ereszkedni kezdett, a bőgő délnyugati szél néhány csepp esőt permetezett a nyakamba. Az ajándékot rossz néven vettem, ezért előkerültek az előző túrára is készenlétbe helyezett nejlonzsákok. Egy lábtól, egy (alul kivágva) derékra, egy (kilyukasztva) fej felől - és máris kész volt a vízhatlanított bivak-hálózsák. Jókor, mert a lassan érkező pirkadat nyirkos fellegeket terelt a hegységbe, amelyek megültek rajta, mint a dunyha. Megéreztem, hogy ebből a túrából sem lesz kéjutazás.
Hajnalban éppen meg tudtam reggelizni, mert már kezdtek "beázni" a lombok - és ezután végig lucskos-permetezős felhőben kellett tolnom a biciklit. Egyetlen kellemes látnivalóként a régen várt "Őserdő" fogadott a maga ölnyi vastag faóriásaival és autókerék nagyságú taplógombáival. Ezen a huszonnégy hektáron az ismertető szavaival "már százötven éve nem végeznek erdőgazdasági tevékenységet; a fák valóban állva halnak meg." A zuhogó eső miatt az erdő mégsem keltette az a fenséges benyomást, amire könyveim nyomán készültem. Innen pedig valóságos kálvária volt a túra. Hosszú emelkedő végén a 950 méteres Tar-kő (máskor szemgyönyörködtető kilátóhely) tetején végre balra fordult a jelzés, és kiért a Zsidó-rét nevű hatalmas tisztásra.
Az Őserdő |
A Zsidó-rét |
Itt térképem szerint jókora "töbrök" (öreg víznyelő-kráterek) sorakoztak, így megkockáztattam, hogy a fennsíkot átszelő aszfaltútig már ezek között is át tudok vágni. Nos, a töbrök a helyükön voltak (akadt köztük hatvan méter átmérőjű, tíz méter mély is), de az északi iránytól óhatatlanul is el-eltértem a sok egyforma gödör közti csalingázásban. Miután egy felismerhetőbb szőrfüves horpadásba már harmadszor vetődtem el (a látótávolság ötven méter, nadrágom szucsog a víztől), úgy döntöttem, hogy a legjobb lesz visszatérni az útra.
Ott még egy nagy bosszúság ért: a középtengelyt tartó betétgyűrű csüggesztő lötyögése miatt (ezt Szigeti Árpád kerékpárműhelyében - VIII. Bacsó Béla u. 45 - esztergálták "méretre" a frissen összetákolt, orosz vázú bringámhoz) a lánc beszorult a védőtárcsa mögé, és negyedórát szenvedtem, míg kiszabadítottam. A betonútra kikecmeregve már annyira átáztam, hogy még az esti dolgozatjavítás is kívánatosabbnak tűnt, mint az út folytatása a Svéd-fenyves és a Borókás-teber irányába. Így amikor a Nagy-mező előtt kucorgó kis kunyhóban állomásozó fiatal legény megmondta, hány óra (fél tizenkettő múlt), azonnal Jávorkútnak fordítottam a gyeplőt. Innen Lillafüredig szép vidéken, végig lejtős terepen visz az út - bizony, ezt az áprilisi túrán is jó lett volna tudnom. Sajnos ez a kirándulás sem úgy sikerült, ahogy kellett volna - de legközelebb újra megpróbálom.
Az erdő őszi pompája |
Lillafüred, mászófal |
