2. nap
Ördög-oldal – Cserepes-kő
Bánkúti választék
A csalánosi parkoló; itt reggeliztem
|
|
A Faktor-réten egy modern Mária-dombormű lóg egy idős fáról; ma már nem a szénégetők és a favágók gondozzák, hanem a különböző turistaszervezetek és egyének. Ilyen lehetett "Deddy, a Bükk vándora" (2001) is, aki vélhetőleg még élt, mikor idekerült. Nagybetűs kézi fakeresztje csak kicsivel mutat szebben, mintha a fa derekára véste volna: "Itt járt Deddy, 2001." Ha pedig tévedek, és Deddy ekkor már nem élt, akkor illett volna a teljes nevét és a születési évét is ideírni, ezzel a ténnyel együtt. A "faktor" egyébként igazgatót jelentett, amint a Bükk-atlasz tanúsítja: övé volt ez a rét, mint ahogy a Zsidó-rét is egy "árendásé," azaz bérlőé lehetett hajdanán.
A piros bicikli jelzés |
Harmatos pókhálók |
A kerékpárjelzésű murvaúton mentem tovább, meglehetős hidegben. Csönd ereszkedett a fennsíkra, szél sem zúgott, madár sem szólt, csak egy Barkas brühögött el mellettem. A hármas-kúti turistaház után jobbra kis trafóház látható, aztán az út keresztezi a fennsíki betonutat. Itt jobbra fordultam.
Olasz-kapu |
A sikló gépháza |
|
|
|
Az Olasz-kapu nevű átjárót a fennsíki vasút számára vágták 1918-ban, a háború utolsó hónapjaiban olasz hadifoglyok munkájával. Az emléktábla szerint gróf Pallavicini Alfonzé volt a kapu; a következő években őbirtokosságát átkozta a legtöbb gyalogos, amiért innen is, onnan is kizárta a turistaforgalmat.
A siklót is a XX. század elején építették (váltókarja 1907-es évszámot visel): a szalajka-völgyi kisvasút egyik szárnyvonala annak idején egészen a Kukucsó-völgy fejéig hatolt előre, s onnan egy hatalmas géppel húzták fel a fennsíkra. Ahogy lábujjammal kivettem, a vaspályához tartozó drótkötél ma is a meredek lejtőn fekszik, vékony avarréteg alatt. Aztán a hatvanas években kiépültek a szintező vagy szerpentinező erdőgazdasági feltáróutak, a kitermelt fát és a kifejtett követ immár teherautóval vitték le a fennsíkról; a vasutak megszűntek, az idegenforgalom jelenleg nem képes újraéleszteni őket.
Sajnos az autóforgalom megállítása néhány fennsíki parkolónál (Csalános, Jávorkút, Olasz-kapu) nem több, mint papírról kiabáló rendszabály: minden murvaúton, minden házikónál látni gépjárműveket, s nem biztos, hogy az összesnek van engedélye. A sorompók rendesen az égre merednek, a Felsőtárkány felől Várkútra szolgáló "keringő utat" védelmező félsorompó pedig ki van fordítva a helyéből. Érthető persze, hogy a jelen gonosz világban senki nem akarja félúton őrizetlenül hagyni a kocsiját, de ha a BNP következetes volna, akkor teljesen ki kellene tiltania minden autót, és forgalmukat (szükség esetén) vasutakkal pótolnia.
Gerennavár |
Kilátás a Leány-völgyre |
|
A Millenniumi kilátó (zárva) |
Nagy őzlábgomba |
|
|
|
Ezután a Gerenna-várat és a kutyák őrizte, bekerített Millenniumi Kilátót érintve röviden túladtam az egész megszerzett szintkülönbségemen, azaz lecsusszantam a Tótfalu-völgyön. Az esőbeállónál a modern idők jegyében kérlelő hangon szóltak a fenntartók a használókhoz, hogy tegyenek le rongálási szándékukról, hiszen "saját környezetüket" óvják így. Nem tudom, az igazán kemény csákókat meghatja-e ez a stílus, vagy inkább csak egy jól irányzott bírság, esetleg egy-két informális rúgás hátulról. Az esőkunyhónak pár gerendája már hiányzott is, a közeli kút vize a felirat szerint nem iható.
|
Kölcsönző |
A zöld bicikli jelzés |
Vadetető |
A Szalajka-völgyben alig volt mozgás, de pár csoport és család még ráakadt a lacikonyhások és bizsuárusok horgára. Én kulacsot töltöttem, párat fotóztam, majd a Horotna-völgy nyugati zöld jelzésén kapaszkodni kezdtem. Az út kitűnő, jól tekerhető, némiképp látványosnak is mondható. A zöld kerékpárjelzés egy vadetetőnél visszafordul (ez pár évig még alvásra is alkalmas), a folytatásaként megjelölt kék le van törölve a fákról. Így értem fel a katonasírokhoz, ahol több gyalogos turistával is összefutottam.
Ezen a vidéken esett el két német katona 1945-ben, egyikük nevét a síron jelölték: Hornst (!) Ostenburg. Másikuk sírján újabban műanyagdossziéba zárt papírlap tűnt fel, rajta a következő verssel:
|
Magyar, ha erre jársz, Hanem nézzed, ölelgessed, |
|
Azt mondhatnánk: nehéz feladat dönteni a két rossz között, elvégre mindkét harcoló fél megszálló volt. Én azonban továbbra is felszabadulásnak fogom mondani 1945-öt, és mindazokat, akik az egyes német katonákat belerángatott voltuk ürügyén homályos szavakkal magasztalni próbálják, gyalázatos hazaárulónak minősítem. Elég az Horst Ostenburgnak és társának, hogy tisztességgel el vannak temetve, de semmi módon nem szabad eszményíteni az ő ügyüket, mert az nem a mi ügyünk volt, és harcuk nem a mi hazánk védelme.
A versen morfondírozva megkötöttem gépemet, majd szuszogva felkaptattam Kelemen-székére, a földvárhoz. A régészek szerint ez is a kyjaticei (más néven: kiétei) kultúra műve, i.e. 1000 környékén. (Forrás: Kilátás a Kövekről, 1983., Sándor András szerkesztette Bükk-monográfia.) Ez a bükki földvárak leghatalmasabbika: területe 60 hektár, sáncát néhol 26 méter szélességben alapozták odahordott kövekkel. Mára ez is lekopott, embermagasságú terephullám tanúsítja elhelyezkedését. Egyik pereméről szép kilátás nyílik a Horotna-völgyre.
|
Kilátás Kelemen-székéről |
Bronzkori földsánc |
|
Vízmosta út |
Ezt az utat fentről még sosem jártam be. Első látogatásomkor (1999) nem voltak szokásban a kerékpárjelzések, mostanra pedig már le is takarták őket fehér festékkel. Ebben kivételesen igazuk volt: az út nem járható bicajjal sem fölfelé, sem lefelé. Csak a Szilvásvárad Maraton mezőnyét hajtják föl néha ezen a görgeteges mélyúton, de amit ezért a szervezők a nyakuk közé kapnak a versenyzőktől, azt biztosan nem teszik zsebre. Én is nagyon óvatosan ereszkedtem: szandálban lépkedni itt még kerékpár nélkül is vakmerőség. A sorompó környékén erdei házikókat dokumentáltam, majd egy betonplaccra ültem föl ebédelni. A háttérben felmagaslott a Bél-kő.
A jelzésfestő mosolya |
|
|
A megszűnt |
|
|
Már csak ez |
A Gyári-tó |
Öt éve megelégedtem annyival, hogy itt egy "középszerű versezet" védi fémtábláról a természetet, és inti az olvasót az önző ipari érdekekkel szemben. Mivel azóta is ott díszeleg, és bárki azt hiheti, hogy a turisták számára a vers idoma és mértéke közömbös, teljes egészében idemásolom a nagyközönség számára – mintegy meghaladni való próbálkozásként. Remélem, a következő néhány kép ihletésül fog szolgálni.
|
VIGYÁZZ! Őrizd a szépet |
A Bél-kő tanösvényének kiindulópontja a cisztercita apátsági templom, melyről akkor kívánok bővebben írni, ha végre sikerül belülről is megnézni. Itt ismét csak néhány autóssal találkoztam, akik hasonlóan hoppon maradtak. Az apátságnál ivóvíz fakad a földből, alatta vécé található.
|
|
|
Az apátság előtti hármas feszületet legutóbbi ittjártam óta felújították, s csakugyan komolyabb kinézetet nyert, mint amilyen a régi gyerekes pingálás volt. A Krisztus bal keze felőli lator nem kapott virágot a hívektől sem most, sem négy éve, és ennek jó oka van. Az evangélium tud megtérő és meg nem térő latorról (Lukács 23,39 sköv), de nem említi, melyik oldal felől estek. Az apokrif Nikodémus-evangélium a nevüket már tudni véli: Dismas és Gestas, a magát Arimathiai Józseftől eredeztető beszámoló pedig a bal oldalra helyezi Gestast. Az utóbbit megátalkodott haramiának festi le, aki nőket akasztott fel a sarkuknál és csonkított meg, gyermekvért ivott, és így tovább. Dismas viszont afféle ókori Robin Hood volt: a gazdagokat fosztogatta, no meg a templom kincseskamráját. A színes, jólértesült apokrifek a halál torkában hosszú monológokat adnak Jézus és a jobb lator szájába, az egyik még a megdicsőült Dismast is megláttatja János apostollal, aki egészen elkeseredett, hogy evangéliumában nem számolhatott be őróla. (Így akarta a szerző megmagyarázni, miért csak Lukácsnál olvasható e beszámoló, a szemtanú Jánosnál pedig miért nem.) A középkorban valóságos divat lett valamelyik latortól származni; bizony, még Gestastól is. Ő az, akiről más vonatkozásban Kosztolányi így írt: "Téged dalollak: vasderekú lator / ... / ki meghalál szégyen-keresztfán / ... / te hallgatál kővé meredten, / míg az erény nyavalyogva koldult.
