a főlapra

következő nap

1. nap: 2019. VII. 4. (cs) 12⁰⁰ - 23⁴⁵
(kocsival) Budapest - Dunaújváros - Solt - (elkerülőutakon) Kecskemét - Szeged - Arad - Temesvár - Facsád - Déva - Nagyszeben - Felek - Oltszakadát.

Ahogy megbeszéltük, SK kocsival átjött az Avar utcába; ott felraktuk a bicajokat a tetőcsomagtartóra, aztán nekiindultunk az M7 - M0 - M5 útvonalnak, de a körgyűrűn iszonyú dugó volt, ezért az M6-osra menekültünk előle. Ezen haladtunk Dunaújvárosig, ahol a Budapest alatti első híd visz át a Dunán. E szakaszt M8-asnak nevezik, bizonyára mert a tervezett új autópálya erre fog haladni. Ezután kétszámjegyű utakon (51, 52) Kecskemét előtt végre elértük az M5-öst, és innen a határig autópályán haladtunk.

Az új nagylaki határátkelőn nagyon gyorsan átjutottunk; itt SK matricát vett - euróért, mert más pénzünk nem volt, kártyáról meg nem lehetett fizetni a bódéban. A benzin rohamosan fogyott, mert a bicajok légellenállása a tervezettnél erősebben csökkentette az egy tankkal megtehető távolságot.

A1-es jelzésű utunk Aradnál délnek fordult, és egy darabon elvesztette autópálya-jellegét (miközben számozását megtartotta). E szakasz kezdetén, Marzsinánál nem bírtuk tovább az idegfeszültséget, és megkérdeztük, hol van a közelben benzinkút. Szerencsére a szomszéd városban, Facsádon (Făget) akadt egy. Itt telitöltettük a kocsit, és a lélektani támaszt jelentő pótkannát is. Így próbáltuk megközelíteni Dévát.

Sajnos Dobrán egy árokba csúszott (vagy tán az útból oda félrelökött) kamion miatt egy órát kellett araszolnunk a dugóban, kitérő vagy visszafordulási egérút híján.

Facsádtól kezdve én vezettem; ételünk-vizünk nem volt, egyre ragacsosabbnak éreztem magam - és ekkor végre elértük az autópálya újabb elkészült szakaszát. Már tudtuk, hogy nem érünk estére Sepsiszentgyörgyre. Felhívtam Kiss Lacit, hogy csak holnap reggelre várjon minket.

Marosnémeti (Mintia) határában találtunk egy kiépített, bőséges csurgót, és jó hasznát is vettük: ittunk, kulacsot töltöttünk, mosdottunk. Innen ismét autópályán mentünk Nagyszebenig. Egy kis parkolóból telefonáltam Julinak, és átadtam a vezetést.

Ekkor már kifejezett alvózugot kerestünk, ami az autó elrejthetetlensége miatt új színnel gazdagította vadkempingezési tapasztalatainkat. Oltszakadát után a sötétség védelmében letértünk balra, a Feleki-víztározó mögé. A faluból keletre, Glimboka felé induló hepehupás földúton óvatosan haladtunk. Egy helyen baglyot láttunk, amint az út közepén álldogált. Nemigen számíthatott ekkora fényáradatra, ezért egy darabig szemezett velünk, majd kimérten elszökdécselt.

Szállásunk a víztározó északi partján került meg, és közepesnek volt mondható, mert az erdő nyúlványaiba a terep lejtése miatt nem tudtunk bebújni, és kénytelenek lettünk egy bozótos erdőfolt takarására bízni magunkat. A terjedelmes lucernás szélén aludtunk egymástól száz méterre, a bicajok pedig a (lakatolást is magában foglaló) tetőcsomagtartón maradtak. Eléggé kitett szállásunk volt: a két falu közti földútról rá lehetett látni a sátramra, SK pedig erről egy dűlőútra térve, a kocsi mögött tanyázott le.