Erdély
2012. VII. 1. - VIII. 18.

A videók külön lapon

Ha nem jelöltem, az árak lejben értendők.

Erdély! Magyar ember szívének mindenkor kedves, sajgón vonzó ország! Országunkként lobogott, mikor nem volt országunk, és most is lobog, mikor idegen nép és vallás kezdte nyeldekelni. Nagymamám itt született és élt Észak-Erdély visszatéréséig, amikor - a családi hagyomány szerint - családostul átszaladtak a határon, melyet épp falujuk fölött húztak meg az igazságosabb béke során. Régóta vágytam már Erdélybe, de nyelvi nehézségek miatt nem mertem, ugyanis a túlnyomórészt románlakta vidékeket sem akartam elkerülni. Nagybátyám, Makra Péter is hívogatott, de ő valahogy mindig ősszel eredt útnak, nekem meg augusztus huszadikára már otthon illett lennem. Június óta tudtam, hogy ősztől osztályfőnök leszek, így a mostani talán az utolsó lehetőségem volt, hogy egyedül töltsem a nyarat - teljes ötven napot biciklin ebben a kincses országban, melynek most, megkésve akartam a csavargójául szegődni. Éppen ideje volt, mert ama régi sítúra óta szinte minden évben megismételte meghívását Borzási Sándor baptista testvérem Lupény bányavárosból, a Zsil völgyéből.

Teljesen eszköztelenül mindazonáltal mégsem indultam útnak. Kétszer megjártam már a Bihar-hegységet, mely a szorosan vett Erdély határain kívül emelkedik, és tudtam már, hogy a román autósok szívesen dudálnak hátulról figyelmeztetésül, meg azt is, hogy mit üzen egy Avram Iancu-szobor a város főterén. Tudtam, hogy a telefon és a bankkártya itt is működik, és el tudtam számolni románul legalább húszig. Nyelvtudásom egy ott kinn vásárolt nyelvkönyvnek köszönhetően száz szó fölé emelkedett, mindenesetre most még kénytelen voltam angolra átváltani, ha az alapköszönéseken és válaszokon túl mondani akartam valamit. Legfontosabb mondatom úgy szólt, hogy "Nu vorbeszk romüneste", azaz nem tudok románul. Jövőre ezen mindenképpen változtatni szeretnék, de mostanra még fölmenthettem magam azzal a körülménnyel, hogy csak magamat juttatom csávába, ha valamit rosszul mondok. Szerencsére semmi bajom nem lett a romántudásom hiányából, tán ama három küllőt leszámítva Brassóban.

A előkészületek a már szokásos mintát követték. Beszereztem egy fényes és egy egyszerűbb útikönyvet (magyarul); az első kicsi és simaszavú könyvecske egy nagy cég kiadásában, a másik nyersebb papíron, erdélyi magyarember indulatával árult el olyan részleteket, amiket az előbbi nem akart még említeni sem. Vettem egy kétszázezres méretarányú országatlaszt és számos ötvenezres hegységtérképet, melyeknek alig a felét használtam ki. Drága, de hasznos beszerzés volt egy tényleg vízhatlan térképtartó fólia, melyet az úton nem használtam, csak a terepen. Sajnos az akkumulátorok továbbra is ezerfélék voltak, és töltőik úgyszintén. Az utolsó napokban lóhalálában beszereztem egy USB-szabványú agydinamós töltőt ceruza- és miniméretű aksikhoz, de magát az agydinamót egy pótolhatatlan, berágódott kónuszcsavar miatt nem tudtam gatyába rázni.

Mobiltelefonom helyett is újat vettem (a régi alól kifogyott a gyártott akkumulátor, mert a Siemens cég odahagyta a mobilipart). Fényképezőt is vettem a jó öreg, kiszolgált Canon 300D helyett: az 500D valamivel többet tud elődjénél, így filmet is fölvesz, és bemozdulásgátlót is tartalmaz. Sajnos az élességállítás ezen sem mindig sikerült tökéletesen. Filmjeimet azonban egytől egyig a Panasonickal készítettem, ami az eddig is ismert nehézségekkel járt: szélzaj, a kézben tartás miatti himbálódzás, a lehetetlenül beltenyésztett MTS-filmformátum, s ennek utólagos, csigalassú feldolgozása egy olyan szoftverrel, ami csak az ősi, általam felhagyott Windows XP-re hajlandó települni. Ha lett volna pénzem, vettem volna egy goprót, azaz nagylátószögű, vízálló kormány- és sisakkamerát - így ez jövő tavaszra marad (akkor jön meg az adóhivataltól a befizetéstöbbletet egy összegben korrigáló visszatérítés).

Sikerült befényképeznem egy pár román szótárat, vittem zsebszámítógépet (melynek folyadékkristályos kijelzőjén egyre terjedt a szétfolyt képpontok alkotta seb), és rendszeressé tettem a napi események és adatok diktafonos naplózását - vagy ezen, vagy egy mp3-lejátszón. Esténként, zuhanyozás után gyakran csak annyi erőm maradt, hogy az elektronikából lefejjem őket, átírjam a naplóba, azzal máris álomba zuhantam.

A túra első negyedében szinte végig főztem reggelente: a szokásos módon pörköltösen melegített és fűszerezett, gyárilag füstölt-főzött színhúst aprítottam a tésztaalapra, paradicsomszószt és konzervbabot borítottam rá, mellé pedig sajtot harapdáltam. Idővel, ahogy egyre forróbb lett az idő, az egész napra elkészített étel mind hamarabb kezdett megbuggyanni dobozaiban, így aztán a 12. napon, egy gyomorrontás nyomán dühösen felhagytam vele. (Máig nem tudtam kideríteni, hogy az étel melyik összetevője okozta a bajt, vagy esetleg a hátszegi közkút rossz ízű, de ihatónak minősített vize.) Ezután gazdag és drága hideg élelemre tértem át: naponta egy-másfél kis rúd szalámi, fél kiló kenyér, pár szem paradicsom és egy nagy darab sajt, no meg frissítőként rengeteg sárgadinnye.

Ruházkodásról, időjárásról nemigen kell újat mondanom. Jellegzetes közép-európai nyári idővel volt dolgom, hozzávéve azt, hogy alig kaptam valamirevaló esőt. Panaszkodtak is a helyiek, hogy nagyon kicsi a krumpli, kiégett a búza, gyér a kukorica, és így tovább. A túra szempontjából a szárazság kifejezetten előnyös volt, leszámítva tán az iszapvulkánokat, mert azok száraz időben bizony nem bugyognak. De hegymászásaim során sosem kellett lezuhanástól vagy sárba ragadástól félnem. Tán egyedül a Királykőn kellett fél napig borús idővel szembenéznem, meg a Bucsecsben kapott el egy félórás hideg zápor. Egyszóval: nem ezen a túrán mutatta meg sátram, mit tud.

Felszerelésem megbízhatóan teljesített: az aksik egymás után bevetve kb. két hétig bírták volna. Ruhát mosni a folyókban is tudtam (az eleve szennyezett Oltban akár szappannal is), de sokszor nap közben, csurgókutaknál is. A hátsó kerék külső gumija a túra derekára elkopott, és lecseréltem egy közönséges, olcsó jószágra, mert csak olyat lehetett kapni. Aztán az utolsó pár száz kilométerre visszaraktam a defektvédőset, mikor a cseregumi már papírvékonnyá olvadt, és egymás utáni defekteket okozott.

Az emberekről csak jót mondhatok, lettek légyen románok vagy magyarok. A Székelyföldön sokszor tapasztaltam olyan közvetlenséget, szeretetet és néha még bámuló tiszteletet is, de a román vidékeken sem lehetett panaszom arra, hogy lerángattak volna a biciklimről. Pedig nemegyszer tilosban bicikliztem Erdély belsejében, és nem riadtam vissza a kamionokkal zsúfolt egy-nagy kétszámjegyű országutaktól sem. Az erdőben egy-két alkalommal futottam csak össze román turistákkal: általában ilyenkor egy köszönés erejéig vettem föl velük a kapcsolatot, kivéve ha tudtak angolul. Jövőre talán részletesebben is szót tudok érteni velük, és erre szükségem is lesz, ha nem egyedül megyek.

Külön szót érdemelnek a nagy találkozások. Először szerencsés véletlen folytán összefutottam Sárospataki Barnabással, aki nálam jó pár évvel fiatalabb lévén már nem lehetett iskolatársam a Babits Gimnáziumban, de a kilencvenes évek tájfutótáboraiban és a következő évek túlélőversenyein rendszeresen jártuk együtt az erdőket-mezőket. Most éppen hazatérőben volt egy csángóföldi néptánctáborból, ha jól emlékszem.

A másik nagy találkozás Borzási Sándorral és kedves családjával esett, akikhez a túra első két hete alatt tudatosan igyekeztem, noha induláskor még augusztusra ígérkeztem hozzá. Ennek köszönhetően vendége lehettem a lupényi magyar baptista gyülekezetnek egy kettős bemerítésnek, és utána egy úrvacsorával egybekötött istentiszteleten is részt vettem. Sándorral nagyon sokat beszélgettünk hitbeli és könyves dolgokról, no meg történelemről, politikáról és a dél-erdélyi szórványbeli magyarok életéről.

Harmadszorra a Bucsecs-hegység karéján a Duna TV Hazajárók c. műsorának forgatócsoportjával találkoztam, és öt-hat kilométeren át velük gyalogoltam a Kőbabáktól az Emberkő-csúcsig. A műsor 2012. október 21-ei adásában aztán bele is kerültem, ami fölöttébb jólesett, mert így tanítványaimnak hamarabb meg tudtam mutatni bizonyos helyszíneket, mint hogy a fényképek feldolgozásával elkészültem volna.

Végül nem sokkal ezután Zágonban, Mikes Kelemen kúriája mellett (melyet sajnos éppen gombátlanítottak, így zárva volt) figyelt fel rám Back Réka riporter a Lánchíd Rádiótól. Megígérte, hogy valamikor hazatértem után hosszabb interjút fog készíteni velem. Ez aztán valahogyan elmaradt.

Túrám vázlatos útvonala a következő volt: Debrecenig vonattal nyertem némi időt, s onnan Nagyvárad érintésével a Király-hágó felé indultam. Kolozsvár előtt hosszabban letértem a kijárt utakról, és Kalotaszegen barangoltam egy derekasat a kulturálisan és tájképileg is gazdag magyar falvak vidékén. Torda előtt felülről megtekintettem a Túri-hasadékot, és bejártam a Tordait alul-felül. Ezután következett Torockó a Székely-kővel, majd néhány kisebb-nagyobb város: Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva, Hátszeg, Petrozsény - majd a Retyezát. Itt sajnos a csúcstámadás a gyomorrontásom miatt meghiúsult, bár az idő pompás lett volna. Valamelyes kárpótolt ezért a Zsiec völgye a Vidra-tóval, majd a Lator folyóé, maly a Cozia Nemzeti Parkban torkollott az Oltba. (Itt egy szakaszon kiléptem a történelmi Magyarországról.) Az Olt völgyében, tilalmas és kamionos országúton tértem vissza a nagy hazába, majd ismét kultúra következett: Nagyszeben, Medgyes és Segesvár.

Innen nem a kézenfekvő Székelyföld felé térítettem lovamat, hanem annak délnyugati határa mentén (Alsórákos nagyszerű kőbányáját megtekintve) Brassóig hatoltam, majd ismét kidugtam a fejem az országból, mivel a Bucsecs-hegységet a legkönnyebben úgy tudtam megtekinteni, hogy a kerékpárt és a sátrat a központi katlanban hagytam. Ugyanilyen könnyű fegyverzetű gyalogmenetben, a bicajt ezúttal tömött csomagokkal hátrahagyva jártam meg a Királykő gerincének nagy részét. Visszafelé egy hegyi menedékkunyhóban éjszakáztam, de szerencsére a felszerelésem hiánytalanul megvárt a sorompónál. E napokban két várat és egy barlangot is meglátogattam (Törcsvár, Barcarozsnyó).

A túra fő célpontja és legrészletesebben bejárt terepe természetesen Székelyföld volt. Elég alaposan megtekintettem Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyet, valamivel felületesebben Csíkszeredát és Kovásznát. Jártam a kis hazából való turisták jó néhány kihagyhatatlan szent helyén: Kőrösi Csoma Sándor szülőházában, az Ojtozi- és a Békás-szorosban, Parajdon, Szovátán, a torjai büdösbarlangban, a Szent Anna-tónál; Tamási Áron szent helyén, Farkaslakán, és a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjánál Szejkefürdőn - éppen az unitárius magyarok találkozója idején. Megnéztem egy sor ősi székelyföldi templomot, melyek közül a legjelesebb tán a székelyderzsi, ahol megmutatták nekem boldogult nagyanyám és dédapám anyakönyvi bejegyzését is. Különösen sokat időztem a Sóvidéken, amely pazar szépségével és természetrajzi jelentőségével valósággal lenyűgözött. Néhány székely gazda portája előtt találtam időt hosszú beszélgetésekre is.

Az idő múlása lassan visszafordulásra nógatott, így a folytatásban kevesebb kulturális látnivalóval is beértem. Felfűztem keréknyomaimra a víztározó kedvéért elárasztott Bözödújfalut, majd Erdőszentgyörgyön és Balavásáron át Marosvásárhelyre érkeztem. Múzeumi szünnap lévén be kellett érnem a város külső képével, és sajnos a vár is felújítás alatt állt, így azt is csak futólag tekinthettem meg. Ezután északkeleti irányban elhagytam Székelyföldet, és Szászrégentől fogva már jellemzően román vidéken jártam. Útba ejtettem Marosvécset (ahol a Helikon-asztal és Wass Albert sírja is van), munkahelyem városának névrokonát, Monorfalvát, és innen ereszkedtem le a Sajó völgyén Besztercére. A harinai német templom kedvéért tett kitérő után Bethlen és Dés felé vezetett utam - és itt egyre sűrűbben akadtak utamba a román öntudatnak a múltat hamisan festő köztéri jelei.

Désen a templomot, utána látványos homokkőalakzatokat néztem meg, majd lóhalálában észak felé vágtattam. A művésztelepéről híres Nagybánya, Petőfi mézesheteinek színhelye, Koltó, illetve a legnagyobb magyar nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós szülőhelye még bekerült a túra kincstárába, de innen már alig álltam meg. Szatmárnémetiből csak a városképet figyeltem meg alaposabban, kitérőt tettem a magyarság felhígítása végett idepottyantott Dacia falucskába, majd az 1711-es fegyverletétel helyének, Majténynak érintésével Nagykárolyig tekertem. A kastélyt csak kívülről láthattam, és Érsemjénnél még aznap éjjel átléptem a határt.

A túra első harmadára tehát a hegyi gyalogtúrázás volt jellemző, a másodikra a ráérős nézelődés, a harmadikra pedig a sietős átrohanás. Szinte kínálja magát a következő nyáron egy hasonló útvonal, csakhogy fordított irányú bejárással, esetleg társakkal. Erdélyben nagyon sokáig lehet bóklászni a magamfajta mindenhez odahajoló országcsavargónak, így akár ki sem kellene lépnem a nagy országból. De lehetőségként fenntartom a Duna-deltáig hatoló befejezést is, esetleg a Vaskapu felé történő visszatéréssel.

Kinn vásárolt könyvek
időrendben

Vásárlás helye	Szerző	Cím	Kiadás	Oldal, méretek	Ára	Megjegyzés
Fehéregyháza	Szűcs Gábor	Petőfi halála. Fehéregyháza, 1849. július 31.	Corvina Kiadó Kft., Budapest, 2011.	75 o., 11,5×18,5 cm.	28 L
Barcarozsnyó	Dumitru Suciu	From the Union of the Principalities to the Creation of Greater Romania, 1859-1918.	Center for Transylvanian studies - The Romanian Cultural Foundation, Kolozsvár, 1993.	159 o., 13×20 cm.	5 L	Román nacionalista propagandairatok a régi Magyarország ellen
	C. Sassu	Romanians and Hungarians	Center for Transylvanian studies - The Romanian Cultural Foundation, Kolozsvár, 1993.	130 o., 13×20 cm.	5 L
	Şerban Papacostea	Between the Crusade and the Mongol Empire	Center for Transylvanian studies - Romanian Cultural Foundation, Kolozsvár, 1998.	354 o., 13×20 cm.	15 L
Sepsiszentgyörgy	Daniel G. Scheint	Az erdélyi székelyek földje és népe (1833)	Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2012.	169 o., 15×21,5 cm.	40 L	Németből ford. Boér Laura
	Szebeni Zsuzsa szerk.	Gróf Bánffy Miklós. Egy nyughatatlan ember.	Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2011.	148 o., 15×21 cm.		Kiállításvezető könyvecske
Csomakőrös	Gazda József és Szabó Etelka szerk.	Kőrösi Csoma Sándor és az út	Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Sepsiszentgyörgy, 2010.	383 o., 14×20,5 cm.	30 L	Tanulmánykötet
Kézdivásárhely	Kinda István szerk.	A Székely Nemzeti Múzeum	Sepsiszentgyörgy, 2011.	94 o., 23×21 cm.	30 L
	Kisgyörgy Zoltán	Háromszéki vártúra-kalauz	Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2008.	230 o., 14,5×22,5 cm.	10 L
Gyergyószentmiklós	Laji bá (Szini Lajos)	Küsdeg nyüszkölések	Zelegor Kiadó, Kézdivásárhely, 2007.	194 o., 14×20,5 cm.	18 L?
	Sántha Attila	Székely szótár	Zelegor Kiadó, Kézdivásárhely, 2009.3	190 o., 14×21 cm.	25 L?
Korond	Nyirő József	Uz Bence	Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2010.	213 o., 14,5×20 cm.	50 L
	Beke Sándor szerk.	Erdély szent földjén. Mondák, legendák, regék, históriák és tündérmesék.	Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010.	275 o., 14,5×20 cm.	35 L
	Tóth Attila, István Lajos	A darázskőtől az ónixmárványig	Firtos Művelődési Egylet, Korond, 2010.	63 o., 15×21 cm.	10 L
Farkaslaka	Sipos Lajos	"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Tamási Áron útja Farkaslakától Farkaslakáig.	Elektra Kiadóház - Petőfi Irodalmi Múzeum, 2008.	163 o., 21×23 cm.	45 L
Bencéd	Makkai-Ilkei Ildikó	A bencédi unitárius egyházközség rövid története.	Bencédi Unitárius Egyházközség, 2009.	121 o., 15×21 cm	Ingyen
Szejkefürdő	Kovács Piroska	Orbán Balázs kapui	Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2012.	48 o., 23×17. cm.	15 L
Székelykeresztúr	Körösfői Zsolt és Sándor-Zsigmond Ibolya szerk	Mesterségek a székely közösségekben	Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr, 2010.	181 o., 20×29 cm.	25 L
Szatmárnémeti	Dumitru Radu Popescu	Vânătoarea Regală (Királyi vadászat)	Curtea Veche, Bukarest, 2011.	378 o., 13×20,5 cm	6,99 L	Az 1973-as kiadás alapján, jegyzetekkel.
	Zaharia Stancu	Şatra (Karaván)	Litera Internaţional, Bukarest, 2010.	457 o., 12,5×21 cm	6,49 L	Az 1968-as kiadás alapján, jegyzetekkel.
	Alexandre Dumas	Cei trei muschetari (A három testőr) I.	Adevărul, Bukarest, 2009.	380 o., 12,5×21 cm	3,49 L	Ford. Marius Zavastin
	Alexandre Dumas	Cei trei muschetari (A három testőr) II.	Adevărul, Bukarest, 2009.	364 o., 12,5×21 cm.	3,49 L	Ford. Marius Zavastin
	Jonathan Swift	Călătoriile lui Gulliver (Gulliver utazásai)	Adevărul, Bukarest, 2009.	349 o., 12,5×21 cm.	6,49 L	Ford. Leon Leviţchi
	Daniel Defoe	Robinson Crusoe	Adevărul, Bukarest, 2009.	254 o., 12,5×21 cm.	6,49 L	Ford. Petru Comarnescu
	Grigore Cartianu	Sfârşitul Ceauşeştilor. Să mori împuşcat ca un animal sălbatic. (A Ceausescuk végnapjai és dúvadként való lelövetése.)	Adevărul, Bukarest, 2010.	527 o., 13×21 cm.	14,99 L