2. nap: VII. 3. (vasárnap)
800 - 2045
Dunakiliti - [Duzzasztómű] - Rajka - Dunacsúny (Čúňovo) - Pozsony (Bratislava) - Dévény (Devín) - Dévényújfalu (Devínská Nová Ves)
- Stomfa (Štupava) - Malacka (Malacky) - Morvaszentjános (Moravský Sväty Ján) - Morva-gát
111,5 km
Kellemes hűvösre ébredtem. A hattyúk most nem mutatkoztak, és horgászok sem jöttek, hogy kitúrjanak hálószobámból. Körülnéztem a part felől védett kis berekben, és megelégedéssel láttam a hódok munkáját a környező fákon: némelyiket már teljesen kirágták a helyéből, másokat csak kidöntöttek, és megint másokat még csak kikezdtek. Kártételük a szakemberek szerint gazdaságilag nem jelentős, mivel rendszerint gyorsan növő puhafát (füzet, nyárat) szemelnek ki, és azt is a víz közelében. Másrészt a hódok védettek, így gyérítésük nemigen lehetséges, inkább csak elriasztani próbálhatják őket az erdőgazdálkodók.
Maradék tésztámat mind megfőztem, de már előre láttam, hogy este hat körül el fog fogyni. Borongós, szeles idő volt, így gyors menetre készültem, egy-két nagyobb megállóval. Mindenekelőtt a dunakiliti duzzasztóba látogattam el, ahová egy bódéban ülő ember eresztett be. A hely kívülről szabadon látogatható: afféle csonkán maradt vízügyi létesítmény, melynek a meg nem valósult közös vízlépcsőt kellett volna kiszolgálnia. Mikor azonban hazánk felmondta a beruházást, a csehszlovákok (majd a szlovákok) önjáró beruházást valósítottak meg C-variáns néven, a Duna vizének saját területre vezetésével. A hazai vízügyes szakma kezdettől fogva vízlépcsőpárti volt, és ez jól látszott is a helyszínen kifüggesztett információs anyagokból.
|
|
|
A magyar rendszerváltás történetének olyan élményadó eseményei voltak a bős-nagymarosi vízlépcső elleni tüntetések, hogy egyetlen politikai erő sem merte vállalni a beruházás újrakezdését. Ezért álldogál most a feladatától megfosztott duzzasztó a leapadt Öreg-Dunán, és az ebből eltulajdonított víz pár száz méterre északra a szlovákok által ásott új mederben hömpölyög tova. Persze ők sem lehetnek boldogok a Szapnál véget érő víztározójukkal, aminek eredetileg Nagymarosig kellett volna érnie. Nekünk meg csak 1995-re sikerült úgy-ahogy megoldani a kevéske meghagyott köbméterből a Szigetköz vízpótlását. A szivattyúzás helyett a fenékküszöbös megoldás adta vissza az itteni ártéri erdők életkilátásait - azon az áron, hogy a víz folyása érezhetően lelassult.
|
|
|
|
|
Miután lekameráztam a hajózózsilipet, a tétlenül álldogáló darukat és a duzzasztókapukat, visszatértem a faluba. Megkerült az este hallott hangzavar forrása: egy díjugrató verseny hangosbemondója. A templomot újra megkerülve immár a helyes elágazásra fordultam rá Rajka felé. Itt elköltöttem utolsó forintjaimat, aztán a határ felé iramodtam. Már a magyar oldalon is a szlovákokat biztatta egy szójátékot tartalmazó óriásplakát, paradicsomi állapotokat ígérvén a faluban telket vásárlóknak ("Raj v Rajke").
|
|
|
|
|
|
|
A dunacsúnyi kalandparkban szlovák férfiak lődöztek egymásra festéklövedékekkel, mások az adrenalinpályát méregették, de az erős szélben nem másztak fel a drótkötélpályára. Én meg rátértem a gáton illetve alatta futó aszfaltcsíkra, melyek közül az alsó a kerékpárosoké, a felső a görkorcsolyázóké. Alig páran lézengtek ott rajtam kívül. Megfigyeltem a tavaszi túrán partfeltöltés végett kiborított kotormányiszap gyors bebozótosodását. Úgy döntöttem, Pozsonyon csak átrohanok, és kárpótlásul megnézem a három éve hétfői okból zárva talált dévényi várat.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ennek ideje mintegy négy órakor jött el, zuhogó jeges esőben. A már ismert diószedő úton megközelítettem a várat. Elsőként a Duna hajózhatóvá tételét megörökítő, salzburgi márványból készült táblát tekintettem meg a következő nagybetűs felirattal:
|
E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra: |
|
|
|
Az utolsó három sort gonosz kezek lekaparták, így néhány szava már egészen olvashatatlan. Szerencsére a magánterületet övező kerítéshez erősítve található egy szlovák nyelvű, műanyagdossziéjában is penészesre ázott tájékoztató papírlap, melyről visszafordítás útján rekonstruálhattam a zárójelbe tett szavakat, illetve megtudhattam, hogy az emlékmű 1920-ban azért kerülte el a szlovák nacionalista düh pusztítását, mert a helyi jegyző, Simonovics János utasította Th[ü]ringer Jánost, hogy fedje le betonnal a táblát.
A jegyző neve a papíron nemigen olvasható, de néhány szövegelemre rákeresve a nyelvtörvénnyel foglalkozó szlovák fórumokon megtaláltam a másolatát. Ugyaninnen megtudtam a következő, nyilván helyi szájhagyományra támaszkodó adatot: "Úgy beszélik, hogy az emlékművek lelkes pusztítóinak 1920-ban (a trianoni szerződés és a Csehszlovák Köztársaság létrejötte után) nem volt elég robbanószerük, ezért kalapáccsal és vésővel kezdték faragni a szöveget. De mivel létrájuk sem volt, csak az alsó sorokat tudták levésni. Szerencsére az egész emlékmű megmenekült. Teljességében 1989 után állították helyre. Magánterületen áll, kerítés mögött."
A honfoglalásnak a dévényi várban álló, Ferenc József által adományozott emlékművét viszont 1920-ban felrobbantották a cseh légiósok. Ezt közhasználatúlag Árpád-emlékműnek nevezték, és a vár legmagasabb szirtjén állt egy 21 méter magas obeliszken. Békésen leeresztett karddal és pajzzsal a kezében nyugatra tekintő közrendű katonát formázott, amely feliratával messziről jelezte: "Itt kezdődik a magyar haza!" Egy emlékápoló oldalon számos korabeli fénykép mellett kiadós leírás is olvasható a felállításáról és történetéről. Ugyanitt más emlékművek sorsa is követhető a huszadik század viharain át.
|
Ókeresztény kápolna |
|
Mindezt természetesen a túrán még nem tudtam, sőt a vár meglátogatása után sem. Ott ugyanis ezeket az adatokat nem szerepeltették a kiállítási anyagban, viszont annál több ős- és újszláv vonatkozást a Rasztiszlávtól és a harmincas években feltárt templomától az 1836-os zászlóbontást jelző Štúr-emléktábláig. Betámasztottam a gépet a pénztár elé, és ázott kabátommal olyan szánnivaló benyomást gyakoroltam a nénire, hogy az olcsóbb jegyet adta nekem. Fényképezőm lencséjét egy papírzsebkendővel törölgetve végigjártam a vár nevezetesebb kiállítási helyszíneit: a IV. századi ókeresztény kápolnát, a Garaiak palotájának alapfalait és egyebeket. Felülről is lefényképeztem a fallal megközelíthetővé tett Apáca-tornyot. A zuhogó esőben is látványos volt a Morva folyónak a Dunába ömlésekor mutatkozó színbeli eltérése, sőt valószínűleg most még látványosabb volt az átlagosnál, mert a csapadék felduzzasztotta és homokkal telítette az utóbbit. (Lám, lehet örülni is a jéghideg esőnek...)
|
|
|
|
|
|
|
Nagymorva templom |
|
Lőszerraktár |
|
|
A várat elhagyva rögtön egy betonbunkerbe botlottam, melyet a harmincas években építettek a folyó túlpartján hitlerivé vált Ausztria elleni védelmül. Összesen 5832 ilyen bunkert létesítettek az akkori Csehszlovákia területén, melyek még ma is megvannak, bár nemigen használták őket hadicélokra, mert a páncélos-stratégia már építésük idején elavulttá tette őket. Csehszlovákia feldarabolása különben sem fegyveres harc, hanem diplomáciai csaták után következett el. Ekkor Dévényt a német birodalomhoz csatolták; a határvonal a várhegyen haladt át, és Pozsony Ligetfalu (Petržalka) nevű negyede is oda került. A háború után pedig ide telepítették a vasfüggönyt, és maga Dévényújfalu is határsávba került, ahová csak engedéllyel léphetett a nem idevalósi - miként hazánkban is sok faluba annak idején.
|
Lamács, vasas forrás |
Nagylévárd, Mária-templom |
|
|
Ezután a csüggesztően göröngyös Morva-parti kerékpárútról letérve megkerestem az 505-ös utat. Ennek mentén a Volkswagen gyár autótesztelő betonrámpái és a kötélpályán szállított kocsik érdemeltek egy-egy fotót, de sajnos ezek olyan rosszak lettek, hogy a válogatáskor inkább mellőztem őket. Térképem a rosszul záró tépőzáras tasakban alulról felfelé beázott: a következő napokban nagy nehezen szétválasztottam a lapjait, és menet közben szárítottam. Most azonban csak reménykedhettem az eső elálltában, ami persze egyre késett. A 2-es úton tekertem Stomfáig, ahol végül feladtam a reményt, hogy élelmem estig kitarthat. Egy áruházba betérve édes péksüteményt és füstölt halat vettem franciasalátával, és ezen húztam ki a hátralévő időt.
|
|
|
|
|
Az eső lassan elállt. Ezúttal Ausztria volt a közvetlen célom, és eléggé siettem is - így nem tettem kitérőt Detrekőcsütörtök felé, mint tavasszal, és Malacka után is csak Morvaszentjánosig haladtam a 2-es úton. Aztán balra fordultam, és negyed kilencre elértem a Morva gátját, melyen egy újabb, a dévényújfaluinál szebbre festett bunker jelezte számomra, hogy itt rendszeres turistaforgalom halad, tehát jól el kell bújni. Részletes tábla ismertette a bunker felszereltségét és fegyverzetét, de bemenni nem lehetett - no és persze eszem ágában sem volt ilyen helyen aludni. A gát mentett oldalára leereszkedve egy kisbuszba botlottam, ami horgászt vagy vadászt valószínűsített, ezért sátrastul bebújtam a legsűrűbb erdőújulatba, ami csak a közelben akadt. Térerő nélküli estém és csöndes éjszakám volt. Aludtam is, mint a bunda.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.