a főlapra        következő nap

1. nap: 2008. IX. 20., szombat. 1030 – 2015
Bp., vonat – Győr – (Vének) – Ásványráró.
Táv: 59,5 km.

Győrben, ahol leszálltam a vonatról, hideg szél fújt, és szemerkélt az eső. Megreggeliztem egy sétálóutcában, mert erre nem volt módom a vonaton, aztán röviden körbenéztem a városban. Egy szlovák és egy török társaság is elém került az utcán. Forintom már nem volt, mert egy ötezrest vésztartaléknak meg kellett hagynom, a hazaérkezés utánra. Ezért hát több múzeum mellett is elmentem. Az emberek jól megnéztek engem, hogy mennyire fázhatok. Az egész útra nem hoztam hosszú ruhát, kabátot, esőkabátot, kesztyűt - ilyen optimista voltam a felvidéki szeptembert illetően.

Végül a bazilika mellett döntöttem. Egy pap vagy teológiai tanár kalauzolt odabent egy csoportot. Kiderült, hogy római katolikus zarándokfélék, mert elénekeltek egy egyházi himnuszt is. Velük tartottam, és nem szólt rám senki, hogy mit keresek ott. A vezető beszélt a berendezésről, például hogy a szószéket már évek óta nem használják, és az orgonának agyon vannak cserélgetve a sípjai. Elmesélte, hogy Napóleon hadisarcként elvitt egy-két kegytárgyat. És természetesen kitért Apor Vilmosra, a vértanú püspökre.

A bazilikából a csoport előtt mentem ki. Találtam egy biciklikölcsönzőt, melyet a mobilitási hét kedvéért helyeztek üzembe, de remélték, hogy azután is lesz folytatása. (Ebben az időben a budapesti biciklikölcsönző-hálózat, a Bubi még gondolat formájában sem létezett.)

A városból kijövet a hídpilléren régi magasvizek szintjét láttam fölfestve: növekvő sorrendben 1997, 1991 éa 2002. Láttam egy lapátkerekes lakóhajót. Utamba esett a bácsai Szent Vid-domb, ahol "az Árpád-korban sánccal védett település állt. Lakói vizahalászattal foglalkoztak, révátkelő és vámszedőhely volt. 1593-ban még állt a Szent Vid tiszteletére emelt templom." Aztán a tizenötéves háborúban a török nagy sereggel felvonult Győr ellen, és (rövid időre) el is foglalta. Akkor néptelenedett el a környék. Ma már nyoma sincs e településnek, csak a változatos növény- és állatvilágot lehet itt megfigyelni.

Elhagytam a várost, és Vének felé tartottam a gáton. Ezt mély kavicsréteg borította, és szembeszél fújt. Egy hídpillér belsejében vedlettem át útiruhára. Odabenn mindent galambürülék és -toll borított. A félsziget-csúcsnál láttam egy ifjúsági tábort: éppen voltak benne, ezért visszatáncoltam onnan. Egy szabadstrand bejáratánál láttam egy működő nyomóskutat. A fényképekre hattyúk, horgászok és uszályok kerültek.

Elég sok idő elment, így Dunaszerdahelyt nem tudtam elérni. Csak azt reméltem, hogy ma eljutok Pozsonyig - de ez sem teljesült. Útba esett az Aranykert nevű tölgyliget, amit a vénekiek ültettek a millennium évében. A révész megszólított: éppen végzett az ebéddel, s azt mondta: ha akarom, átvisz. De nekem nem volt forintom, és a terveim is más irányba mutattak.

Most már elegem volt a gátból, ezért betonon mentem vissza Győrbe. Esegetett az eső. Valahol a parton ebédeltem három zsömlét, és meghúztam pár küllőt is. Láttam egy téglatemplomot Bácsán. Innen nyugatra, Ásványráró felé rátértem egy régies állapotú kerékpárútra, ami azt jelenti, hogy egy helyen 20 centiméteres púpok is voltak rajta, és valami fának a sarjhajtásai kezdtek rajta kiütni. Erős, hideg eső kezdődött, én pedig elkezdtem dermedni. Mihálymajor előtt, ha jól emlékszem, befaltam egy csomó diót. Fogyott már az időm, és már csak az ágy vonzott.

Ásványráró után jobbra letértem az útról a gátra, majd azon is jobbra fordultam. Kiértem egy holtághoz. Még nem tudtam, hogy hová verjem fel a sátrat. Lámpáztam derekasan, noha ilyenkor nem ajánlatos. A holtág túlpartjáról egy autó reflektorai fénylettek felém. Gyorsan elbújtam a dzsindzsába, amely alvás céljára még nekem is túl ronda volt, ezért az erdőszélen vertem sátrat. Megfürödtem a folyóban, és beletörődtem abba, hogy reggel iszapszagom lesz. Rizst és tésztát főztem, mellé egy zacskóból sziléziai zsureket (kovászlevest) kavartam, és beledobtam a hazaiból egy kis zsírban-húst.