előző nap

a főlapra

14. nap: július 20. vasárnap. 5:30 - 17:00
Szomorlovászi (Koniarovce) - Nyitra (Nitra) - Érsekújvár (Nové Zámky) - Ógyalla (Hurbanovo) - Komárom (Komárno).
110,7 km.

Negyed hatkor keltem. Ébredés után elmentem a holtág csücskéig, s mire visszatértem a közepéhez, horgászok telepedtek le mellé. Most tehát úgy adódott, hogy én kaptam ott őket, nem pedig fordítva. Ezután átpártoltam a Nyitra folyó keleti partjára. A mezőn reggeliztem. Arra járt egy esőcske, szivárványt hozott nekem. Sajnos ez az út nagyon közel van a Madaras-hegység néhány nyúlványához, ezért meglehetősen hullámvasutas jellegű. Néhányszor már itt is meg kellett állnom küllőt pofozni, és ez a továbbiakban csak tovább romlott. Nagy nehezen beértem Nyitrára. A várban csak körülnéztem. A templomokban éppen tartott a vasárnapi istentisztelet, más mozgás nemigen volt. Fenn a várban alig volt kilátás; a püspöki, illetve egyházmegyei múzeumot nem volt kedvem megnézni, mert siettem. Az egyetlen mutatós épület is fel volt állványozva.

Kivergődtem Nyitráról, és lassan másztam délnek, Érsekújvár felé. A város déli végén egy utolsó bevásárlást csaptam. Kiflit, édességet vettem. Vasárnap volt, örültem, hogy legalább ezt nyitva értem.

Az első magyar táblás falu Berencs volt. A következő magyar faluban, Nyitrakéren a soros küllőpótlás közben megszólított egy fiatalember. Olyan szlovák kiejtése volt, hogy még én is felismertem rajta a magyart. Beszélgettünk. Legutóbb Tatabányán járt a kis hazában, egy barátjánál. Be akart hívni egy kávéra, vagy kezet mosni, de szabadkozva elhárítottam: szorít az idő, a kezem meg még sokkal koszosabb is lesz ennél.

Valahol ezután iszonyatosan szitálni kezdett a kerék. Rájöttem, hogy kilazultak az általam szilárdan behajtottnak képzelt küllők, legalábbis a ritkás oldalon lévők. Újrahúztam és beszabályoztam őket, de az abroncs már faltól falig járt, és ezen nem is lehetett segíteni. Ezért kiszedtem a hátsó fékpofákat, majd valamivel később a fékpillangókat is - ez éppen hogy elegendőnek bizonyult.

Érsekújvár mellett úgy mentem el, hogy semmit nem néztem meg belőle. Most már minden időmet és erőmet a haladás és a kerékpofozás vette igénybe. Küllőpótláskor mindegyre le kellett vennem a fogaskoszorút, ami legalább két percig tartott. A leggonoszabb szakadások helyén pedig még a belsőt is le kellett eresztenem. Ennek tetejébe párás, meleg idő volt, csak úgy dőlt rólam a víz. Ugyan felszállhattam volna a vonatra, de akkor nem lett volna olyan tetszetős a túraútvonal íve - és még reménykedtem abban, hogy a kerék kibírja Komáromig. Érsekújvár után még kb. harminc kilométer volt hátra. A küzdelem során az utolsó pótküllőmet is be kellett építenem. Tudtam, hogy ha így se sikerül hazavergődnöm, akkor nem érdemeltem meg a túrát - de a berendezés több pofozás és egy defektfoltozás után, Ógyallán még éppen tekerhető maradt. Itt csak egy fényképre érdemesítettem a csillagvizsgálót és Konkoly-Thege Miklós sírját, és siettem tovább. Már csak 20 km/h-val tudtam haladni. Ötre értem Komáromba, ahol végre felszálltam a vonatra. Otthon az erkélyen kiterítettem a hátsó kereket, mint valami trófeát, és a javítását másnapra hagytam. Így végződött hát ez az emlékezetes túra.