előző nap        a főlapra        következő nap

4. nap: 2008. V. 27., kedd. 9:00 - 22:40
Szarvas-hegy (Jelení vrch) - Mecenzéf (Medzev) - Jászó (Jasov) - Rudnok (Rudník) - Semse (Šemša) - Kisida (Malá Ida) - Kassa (Košice) - Várhegy (Hradová).
Táv: 71,4 km.

Sokáig vergődtem az ágyban, mert a hajnal két órai lefekvést reggel kellett kipihennem. Aztán leálltam küllőt pótolni. A racsnileszedő célszerszám pechemre otthon maradt, de valahogy így is sikerült kiszednem a racsnit. Irány a Szarvas-hegy - és a kilátás! Fárasztó tolás következett, az ösvény helyenként szúrós, susnyás, harmatos volt. A cipőm zoknistul egyre vizesebb és büdösebb lett. (Valamiért nem akartam szandálban jönni, alighanem a barlangtúrára készültem így, pedig a csomagomban elfért volna egy pótlábbeli.)

A Szarvas-hegy előtti nyeregben lekötöttem a bicajt, és gyalog baktattam tovább. A tetőről csak egy-két irányba nyílt kilátás - itt a térképem elavult vagy szándékosan félrevezető volt. A trafóház ventilátora pont érkeztemkor indult be - nem tudtam, hogy vajon mozgásérzékelős-e. Ilyenkor a turistának néha rossz érzése támad, hogy a terület gazdái elektronikusan figyelik a mozgását. De mégis inkább véletlen egybeesés lehetett, mert elmenetelemkor nem csinálta ezt. Még egy kis emelkedővel találkoztam. A sárga jelzés csak vagyogatott, és mindig egymenetes jelzésfestéssel találkoztam, vagyis olyannal, ahol nem festenek előre fehér jelzésalapot, hanem húznak két fehér csíkot a fára, és közé egy sárgát. (Ez idehaza a lusta ember jelzésfestési módszerének számít.) Megállapítottam, hogy a szlovákiai jelzésfestés színvonala határozottan alacsonyabb, mint a magyarországié.

Ezután hosszú lejtőzés következett. Szerencsére a kidőlt fákat pár éve eltakarították. Gyönyörű réteken gyalogoltam le Mecenzéf egyik oldalsó utcájába. Odalent, ahogy a templomot fotóztam, megszólított két léhűtő (az egyik cigány), hogy van-e cigim. Nincs, mondtam, de lángom van. Az van nekik is - ezt oroszul mondták. Igen - tették hozzá -, tényleg van odafenn egy hámormúzeum, de sajnos zárva van. Mecenzéf felsővárosa takaros és néptelen (ezek az egykori német házak), lejjebb pedig lármás és koszos cigányporták sorakoztak.

A város után bevásároltam, és megebédeltem egy patak gázlójánál. Éppen akkor jött arra egy traktor a fáskocsival.

Mecenzéfről kigurulva Jászóra értem, ahol egy szép prépostsági templom található. Nekem azonban az első látványélményem a városka bejáratánál lévő két nagyobb épület volt: cigányok minden képzeletet felülhaladóan förtelmes nyomortanyája. Az ajtók tüzelőnek leszaggatva, előtte sűrű sorokban száradó ruhák lógnak, mindenütt koszos purdék, lézengő suhancok. A ház sarkán egy iszonyatos szemétdomb kezdődött: egy lábtengópályányi területen 20-40 centi magasan állt a mocsok. A fénykép nem is a legmélyebb förtelmet mutatta, mert csak egy kicsit túlgurulva mertem lőni. Később láttam merészebb kerékpárosoktól filmfelvételt is erről a rettenetes helyről, miközben szlovákul kurjongattak a háttérből: "Ne kamerázz!"

Ezen az élményen átesve bementem a barlangba. A pénztáros tudott magyarul - szép palócosan. A fiatal kísérők némelyike is tudott, de mivel a látogatók csak hárman voltak, csak egy, a szlovák jött velünk. Megnyugtattam őket, hogy a lényeget érteni fogom szlovákul is. Sok szép képet készítettem odabenn.

A felső összekötő úton, az erdősáv végén fürödtem is a híd alatt. Semsén a kastélyban valami szociális otthon vagy munkaterápiás intézet működik. Itt a csalán közepén áll egy magyar nyelvű emlékoszlop az útépítésről, rajta Semsei Andor neve, akiről már Herman Ottó könyvéből tudtam, hogy bőkezű mecénás volt. Kisidán a temetőben vizet vettem.

Kassán először a reptérre mentem, de este hétkor órakor a múzeum már bezárt. A parkolóőr úgy-ahogy tudott oroszul, eligazított, adott prospektust, beszélgettünk. Elterveztem, hogy ide holnap visszajövök.

Ezután begurultam a városba egy erős lejtőn. Eső ígérkezett, a távolban északnyugat felől villámlott is. A városban sok fotót készítettem. Nyolc órakor a dómnál leszakadt az ég, páran bemenekültünk a torony árkádja alá. Két csavargóféle is velem tartott. Volt pofájuk ilyen helyen cigarettázni - igaz, egy konszolidáltabb külsejű fiatalember már őelőttük is rágyújtott. Mikor elállt, menten kiléptem közülük.

A székesegyház tövében egy félrészeg, szakállas fiatalember szólított meg (szlovákul). Hosszan beszélt a tájékozódó képességéről, lengyel nyelvtudásáról, majd lejmolt tőlem pár koronát. Erősen kapacitálni kezdett arra, hogy aludjam valahol a várostól keletre lévő, általa biztosnak hirdetett helyen. ("Nem kell fizetni, senki nem fog zavarni, és nem magánterület.") Az arcára tekintve hittem is neki, meg nem is - így inkább a szokásos kifogással hozakodtam elő, miszerint szeretnék még pár kilométerrel továbbtekerni. Nagy nehezen leráztam, aztán észak felé indultam a kavocsányi úton.

Jó ideig kémleltem jobbra, de sajnos az erdőt arrafelé egy mély völgy előzte meg, aminek kétszeri átszeléséhez nem fűlt a fogam. Aztán megérkeztem az ígéretesnek tűnő sárga jelzéshez, de nem tudtam rátérni, mert a kiágazásánál lévő büfében egy víg társaság mulatott harsányan. Ezért a bal oldalon próbáltam szállást keresni, de a terep vagy meredek, vagy dzsindzsás és behatolhatatlan volt, a kiágazó utak pedig rendre telkekben végződtek. Tehát ismét a Várhegy felőli jobb oldallal tettem próbát: igyekeztem a büfé mögé osonni. Behatoltam 100-200 méterre az erdőbe - és egyszer csak hangos ugatás torpantott meg. Egy hétvégi ház feketéllett előttem a homályban. Szerencsére senki nem lakta éppen - gondolom, éppen ezért volt itt a kutya. Viszont nem lehettem biztos abban, hogy meg van kötve, ezért azonnal el kellett oldalognom. Ráadásul ugyanebben az erdőrészben számos további házat is fölfedeztem, így lassan aggódni kezdtem a szállás miatt.

Egy nagy vargabetűt leírva végül sikerült elhaladnom a kutyás ház mellett. Mégsem mertem feltolni a várba, mert a Várhegy túlságosan járt helynek tűnt, és a közeli nagyvárosban bármikor akadhatott egy korai pacsirta, aki éppen ide jön hajnalban futni. Fél tizenegykor megálltam egy sűrűbb erdőrészben, lezuhanyoztam. Gombapörköltet és tésztát készítettem, majd fölvertem a sátrat a tölgyesben, és a szép nap végén a hasamat simogatva lefeküdtem.