Bevezető

Életrajzi háttér

Nagyon vártam már a nyarat, noha tudtam, hogy ősztől nem fogok régi munkahelyemen dolgozni, és ezúttal új állást sem találtam – legalábbis nekem megfelelőt nem. Itt is kulturáltan elköszöntek tőlem, bár ez nemigen vigasztalt nyomorúságomban. Én magam nem vertem nagydobra a hírt a gyerekeknek, akik közül páran bizonyára innen tudták meg, hogy nem látjuk többé egymást a Csokonaiban.

Pénzügyek

A jelen túrabeszámolót mindez csak annyiban érintette, hogy kiesett fizetésem pótlására kertészkedést kellett vállalnom, ami megakadályozta a három-négy napnál hosszabb túrákat. Ezért az útvonal négy ízben is megszakadt, remélhetően több haszonnal, mint kárral. Mindenképpen a javamra szolgált, hogy nem kellett ruhát mosnom és szárítanom, valamint hogy minden újrakezdéskor feltarisznyázhattam magam egy-két rúd kolbásszal, és otthon cserélhettem alkatrészt is. Ezt a költségvetési nyereséget bőven lerontotta a vonatjegyek égbe szökött ára – mivel augusztus első napjaiban nevetséges balfogással elhagytam az igazolványomat a vasúti kedvezménykártyával együtt, és sajnos csak a túra befejezése után két héttel találták meg mindet az árokban.

Eredmények

Indulás előtt letöltöttem a hálóról (leginkább a Vendégváró.hu-ról) a települések nevezetességeit és a környékük természeti szépségeit, aztán lajstromba szedtem a valóban megnézendőket. Ehhez hozzácsaptam a térképeken feltüntetett érdekességeket; ezek leginkább erdei házak-romok, emléktáblák, kilátóhelyek, sziklák, tavacskák voltak. Hevenyészett mérlegelésem azt mutatja, hogy a tervbevett látnivalóknak több mint a felét megjártam-megnéztem. Néhányszor rámköszönt egy-egy szép hely, amire nem számítottam, és ez időveszteséget okozott. Természetesen a napi távok messze elmaradtak a tavasszal előirányzott, következetesen száz kilométer körüli értékektől, de ez törvényszerű is, hiszen a térkép fölött mélázva nem látni a kényszerűen gyalogos kilométereket, és a széles földútnak, szekérútnak jelölt valamik harmada bizonyosan tekerhetetlen. Ahogy a harmadik szakasznak nekifutottam, már tudatosan lejjebb terveztem a távokat, s ezeket jórészt már tartani is tudtam.

A térképek jól muzsikáltak, még ott is, ahol a jelzés futása időközben megváltozott. Igazi eltévedésnek nem lettem áldozata, pedig a legtöbb helyszínen sosem jártam még. Szándékosan hagytam ki a Mátrát, a Bükköt és a Börzsöny magaslatait, mert e hegységek önálló túrákat érdemelnek, és a Zempléni-hegységbe is csak a messzesége miatt bújtam be ilyen mélyen. Az igazi célom az országhatár menti ötven kilométeres sáv volt: ahol az élet lelassult, ahonnan a remény is elpárolgott, ahová turisták se sűrűn járnak. Bozót felverte, pók beszőtte ösvényeket is találtam, noha az országos kék mindenütt friss és követhető volt. A falvak, melyek a térképi ismertetők szerint rohamosan néptelenednek, közelről tiszta és rendszerint gondozott képet mutatnak. Putnok fölött és az Aggteleki-karszton sűrűn találkoztam az "Európai falu – Leader Közösség" táblával; tájékozódásom szerint ez afféle pályázati rendszer, amelyből a faluképet és a szolgáltatás-hálózatot szokták fejleszteni. Érdekes módon a zempléni Pálháza is ide tartozik, mégpedig "Európai város" rangban.

Ami pedig a sikertelenségi listát illeti: az első szakaszon kimaradt a horpácsi Mikszáth-ház (zárva volt), egész Balassagyarmat, Mohora és Csesztve (az időbe nem fért bele), másfelől tudomást szereztem a július 16-ai drégelyvári történelmi játékokról. Ez utóbbit a második szakasz keretein belül sikerült is megtekinteni, de Horpács ekkor is kimaradt, és Balassagyarmaton is zárva leltem a Palóc Múzeumot. A további szakaszok elmulasztott látnivalói közül a legfontosabbak:

– Váraszó, vadászati kiállítás,
– Tardona, Jókai-emlékház,
– Kelemér, Tompa-emlékház,
– Krasznahorka büszke vára,
– Rudabánya, bányászati múzeum,
– Kupa, mezőgazdasági múzeum,
– Abaújszolnok, görögkatolikus templom,
– Tolcsva, bormúzeum.

Időjárás

Az első szakasz végig izzasztó melegben telt, úgyhogy naponta hat-hét liter vizet is elfogyasztottam (ivásra és mosdásra), de nem okozott nagy nehézséget, mert száraz hőségről volt szó. Másodszorra egy nap fülledt meleg után egy üde hidegfront kitisztította és lehűtötte a léget, így ha rajtam múlik, bizony folytattam volna az utat. Szúnyogok az időváltozásig bőven teremtek, de utána rejtélyes módon elfogytak. (Ez volt az a pillanat, amikor a meteorológusok testületileg bocsánatot kértek az országtól, amiért hűvös, esős nyarat jósoltak vala.) A harmadik szakaszon több esőfelhőt is kikerültem, de sokat kellett vízben-sárban talpalnom a Heves-Borsodi-dombság tetőin. A sár az Aggteleki-karszton volt a legbosszantóbb, de kárpótlásul végig sütött a Nap. Az ötödik szakaszon már éreztem a nyár elmúltát: a hajnalok hűvösek, a délutánok szelíden langyosak maradtak, pótkulacsra nem is volt szükségem.

Patkolnivalók

Az első nekifutás végén az első sárhányó (műanyagba szolgáló facsavarral "működő" vacak) megérdemelte, hogy mérgemben karikába hajlítsam, és egy szemeteszsákba dobjam a Karancs tetején. A második szakaszon a nyereg egy fogasfelület kikopása miatt rendre hátrabillent, s ezt a kényelmetlenséget naponta legalább háromszor orvosolnom kellett, mikor már meguntam tűrni. Ezenkívül a hátsó váltó is kilötyögősödött (ötéves, mostoha sorsnak kitett SIS: csoda, hogy idáig bírta), úgyhogy a lánc a legnyugalmasabb körülmények között is ugrálni kezdett két lánckerék között. Ezen a finomállítóval segíteni tudtam, illetve haladás közben hátrafelé rugdosva tudtam az igazság útjára visszakényszeríteni. A házilag többször is "felújított" hátsóagy is a második szakasz végére döntött úgy, hogy berágódik; a folytatáshoz ezt is le kellett cserélnem. Veszteségeim listája tartalmaz még egy kulacstartót (kitört a fele, mikor Rákóczi törökmogyorófája alatt álltában feldőlt a gép) és egy gumipókot, amelyen a mosott ruháimat szárítottam Drégelyvárban, s alighanem egy hét múlva, a várjátékok idején akasztotta le valamelyik szervező a két fa közül. (Használja egészséggel!) A harmadik szakaszon inkább csak a ruhám koszolódott össze és a szandálom kezdett szakadozni. A negyedik nekifutás alatt hamar elbúcsúztam a hátsó sárhányómtól a Damasa-szakadék fölött, az ötödiken pedig a táska cipzárjai mondták fel a szolgálatot. Méregdrága laptájolóm a közbeeső Gázló teljesítménytúrán hatalmas buborékot kapott, ezért kénytelen voltam egy folyadék nélküli alapmodellel felváltani. Ezzel vége is van a listának, hiszen sem a fékkopást, sem pedig a pár defektet nem számíthatom veszteségnek.

A szandál erősen csúszkált az oldalazások közben, s bevizeződve is bizonytalanul tartott, de ez nem fog arra kényszeríteni, hogy egy túracipőt is vigyek. A rövidnadrágok és pólók is túl sokan voltak (a bicaj előszörre 40 kilót nyomott teljesen feltöltve), hisz' a legtöbbször egy simulós fekete bringás-alsónaciban meg egy műszálas rövidgatyában szeltem az utakat, az útipólót meg kétnaponta váltottam. Nagyon jól bevált az új teszkókosár: sűrű szövésű, így a zacskóból kiboruló kisperec sem hullik mind a földre. Az első csomagtáskákat a küllők közti kerepléstől védő emelő-gumipók folyton hátracsúszott rajta, amíg ki nem tanultam a használatát. Ennyi tanulság elég is lesz e helyen: sok mást csak a napi leírások szövegében említek meg, olyan kis jelentőségűek.

Élettani részletek

Jó szokásom szerint most is igyekeztem magaslatokon aludni: itt senki nem ér tetten, bátran lámpázhatok. És ha erdőtlenek, még országos szélcsend esetén is fúj rajtuk annyi szél, hogy a szúnyogok ne kaphassanak szagot. Megtanultam egy liter vízből megoldani a szappanos zuhanyozást. Azonkívül nemegyszer folyó vagy tó mellett táboroztam, hogy lefekvés előtt rendesen megfürödhessek. Néhány mélyebb vizű patak, tó egyébként nappal is elcsábított. Egészségem jól szolgált, csupán az utolsó hideg fürdőben szedtem össze valami hurutot. Egy ízben jött rám hasmenés valami megcsiccsent kempingsajttól. Fogyni nem akartam, és sokat nem is tudtam. Egy Damak nevű falucska azzal írta bele magát a krónikába, hogy a főutcáján megharapott egy kutya. Kullancshoz egy ízben volt szerencsém, de még mászott rajtam; talán a bőséges izzadás tartotta távol őket. Tudtommal nem vagyok allergiás, és ez sokat számított, mivel szinte végig zöldben tekertem-toltam a száraz, napos ég alatt, ami igen kedvez a virágporhullásnak. És itt kell bevallanom, hogy sisakot egyik szakaszra se vittem. Mentségem nincs rá; a közvetlen ok pedig az volt, hogy nem akartam minden leszálláskor magammal hurcolni.

Mindent összevéve...

tehát az országjáró túrák szokásos tapasztalatai és élményei jutottak most is osztályrészemül. Kerékpárost jószerivel csak két falu közötti járatban láttam, Balassagyarmaton a Palóc Triatlon miatt egyszerre sokat. Csomagos biciklista viszont az egész úton nem került elém. Az emberek majdnem mindenhol barátságosak voltak (a kivételeket csak a leírás néhány megjegyzése fogja sejtetni), és általában a gondnokok is a közelben voltak. Ahogy a fényképezőgépet meglátták, a legváltozatosabb helyeken is körémgyűltek a gyerekek; az ő kérésükre készült képeket külön lapon összegyűjtve is elérhetővé tettem.

Amikor a helyiekkel beszélgettem, igyekeztem kerülni a politikát meg a napi élet gondjait, de ők voltak azok, akik rendre előhozták mindkettőt. Bár a beszámolót a túra után fél éven át készítem vala, azt megígérem, hogy – a bukott iskolabontogató méltó elparentálását leszámítva – legalább az első kimarad belőle. Túrám idején még sehol nem voltak a tévészékházat megostromló részeg huligánok, a gumilövedékekkel visszavágó, a földön fekvőket rugdaló "rendőrök." Hazaérkezésem után pár nappal pattant ki az egész eseménysort elindító, önleleplező miniszterelnöki beszéd. Hadd maradjon meg ez a beszámoló szép emlékként ebből a máris oly távolba tűnt időből.