3. nap: Csikorgó – Bánkút – Bálvány – Nagy-mező – Kis-kő-hát – Bánya-hegy – Répáshuta – Balla-völgy – Hór-völgy – Bodzás-rét – Dorongos – Ilona-ház – Fekete-sár – Somos-völgy – Határ-rét – Mihály-völgy – Alsó-Kecskevár.
Mint tegnap, most is szép napsütés fogadott, ahogy a szabadba léptem. Készleteim még nem apadtak le annyira, hogy egy napra valót meg ne tudjak kenni. Hétköznap lévén, remélhettem, hogy déltájban is kapok majd kenyeret – és elég, ha kenyér, víz és csoki akad, a többinek nem leszek szűkében. Elindultam hát Bánkút felé a végén meredekké váló műúton. Ott letámasztottam a gépet és fölgyalogoltam a Bálványra. Kutyás társaság jött lefelé, illetve egy osztag fiatal miskolci rendőr mászott utánam a kilátóba – őrjáratban, de egyben túrázva is, ahogy mondták. Rongálások megelőzése végett járják az erdőt (is), közben szelíd marháskodással ugratják egymást. (Ki ugrik le golyóálló mellényben? A lent lévő elkapja-e a ledobott pisztolyt? stb.) Egyikük nagyon jól ismerte a helyeket, mindent megmutatott a társainak térkép nélkül.
|
|
A Fehér Sas előtti parkoló kiheverte már az autós sízők utolsó rohamát, és most szinte üres volt. Közúti tábla tanította a rászorulókat arra, hogy ez a parkoló a fogadóhoz tartozik, és csak tíz percig időzhetnek ott. A többiek lesznek szívesek átfáradni a csalánosi parkolóba. Ezt, még mindig a tábla szerint, hivatásosok fogják ellenőrizni. Engem semmi hivatásos meg nem kérdezett, a kosár szélén felejtett tájolót sem vitték el aljas kezek, csak a Fehér Sas két szép tehénmintás cicája sündörgött ki elém. Sajnos a csokit nem kajálták, mást meg nem akartam előbányászni nekik, így elbúcsúztunk, és felkerestem a sípályákat egy-két kép kedvéért. Nos, mindegyik erősen kilyukadt már, a felvonók alatt sem volt hó, de ha ez a meleg hét nem szól közbe, akkor talán áprilisig is eltartott volna a síidény.
|
|
A Nagy-mezőre kijutva először is egy majdnem teljes körfényképet készítettem, aztán fokozatosan ráközelítettem egy víznyelő aljára, a végén közelképben megörökítve a visszahúzódott olvadékvíz által létrehozott oszlopos-szálas hó-jég-szerkezetet. A G2-es új akkumulátora jól bírta a harmadik napja tartó szüntelen igénybevételt, de éppen az ilyen apróságokra gondolva feltöltöttem és elhoztam a régit is. Ezt végül csak az utolsó estén vetettem be egy vakuzás erejéig, mikor más fényforrásom nem volt már, de azonnal jelezte is, hogy ereje végén jár. Bizony, ennél többre már nem képes, két év alatt teljesen elhasználódott. Lítiumionos az új is, de talán a technika haladása hosszabb életet biztosít neki.
|
|
|
|
A jég és a hó érdekes alakzatai kapcsán el kell még mondanom egy rejtélyt is. Régóta álló, gyarapodó, majd egy héten át olvadozó havon (pl. Ómassa fölött a sárga jelzésen) jellegzetes halványszürke csíkok mutatkoztak. Először azt hittem, valaki szénport szórt az útra, vagy szánkó nyoma alakult ilyenné, de alaposabb megfigyelés kizárta ezt a magyarázatot. Ahol a hegyoldal kipúposodott, ott a szürke vonal is kihajlott. Széltől nem származhat, az nem von ilyen egyöntetű rajzolatot a földkiszögellések köré, s maga a feketeség bele volt fagyva a hófelszínbe. Mintha a hegyoldalból a hegyláb havára leszivárgó olvadási áradmány (hóba került légköri korom, kéregdarabok, mittudomén) így gyűlt volna össze. De ugyanilyen, csak éppen zárt csík alakult ki a régi, kör alakúvá olvadt csizmanyomok körül is, melyek a hó mély korában arra járt emberektől származtak. Mondom, rejtélyes számomra a jelenség, s ha valaki tudja a magyarázatát, bátran megírhatja a nemo44@hotmail.com címre.
A fennsík elhagyása előtt még felgyalogoltam a Kis-kő-hát oldalába (a belső peremen). Azt olvastam ugyanis, hogy a Nagy-mező festői, borókás töbreit e hegytetőről lehet értékelhetően lefotózni távolról. A hegyet tanösvény futja körbe, melyet most nem követtem végig, részben az időtakarékosság, részben a mély hó miatt. A pirossal bekeretezett fényképnek itt megtalálható az 1600×1200-as változata is.
|
|
A nyergen átzökkenve zoknit facsartam és cipőt pucoltam (belülről), aztán rágurultam arra a lejtőre, melyet a 2002-es túlélő versenyben maradt csapatai zuhogó esőben hagytak maguk mögött. Itt négy kerékpáros álldogált az út közepén. Kecskemétiek voltak: apa, két nagyobbacska lánya, valamint egy csomagtartón ülő fiúcska, aki rögtön megmondta rólam, hogy tanár vagyok. Az anyjuk valamikor később csatlakozott, ha jól emlékszem. Figyelmeztettem őket a fennsík hóviszonyaira, beszélgettünk egy sort, majd továbbmentünk utunkon.
|
|
Én Répáshutát választottam, főleg mert soha nem jártam még ott, emellett utánpótlásra is szorultam. (Fél kiló kenyér még éppen maradt számomra a boltban, meg sok csoki, nápolyi.) A boltosné érdeklődve hallgatta a részleteket, nagyon várta már az Imó megindulását. A faluban egy hegyoldalbéli faházat, a faluházat és a temetőt fotóztam le, vizet nyomtam magamnak, majd a Balla-völgyön át távoztam. Ennek bejáratánál szennyvíztelep működik, hiszen Répáshuta magasabban fekszik sok bükki forrásnál, s azok vizét veszélyeztetné, ha a használt vizet egyszerűen a patakba engednék.
|
|
|
A közelben jár a Kőbalta tanösvény: arról az eszközről vette nevét, melyet valahol a környéken találtak. Akadt itt egy tizenkétezer éves gyermekcsontváz is. Az ösvény ismertetése helyett inkább a tájékoztató tábláról idézek egy modern szellemű részletet, mely ebben a formában félúton áll egy önkéntes vállalásgyűjtemény és egy csokor tanács között:
Kérünk, tartsd be az erdőjárás szabályait! Utad során óvd és védd a természet értékeit! |
A völgyben éppen csak a két keréknyom volt jégmentes; a siralmas állapotú "országúton" három járgány is szembejött, kettő pedig hátulról haladt el mellettem. Ha itt beterít valakit sáros vízzel az autós (amint ezúttal engem is), teljes mértékben meg lehet neki bocsátani, hiszen fölfelé haladva nem tudna újra elindulni, ha lassítana. A völgy aljában jól látszik a régi kövezés vonala, amely minden felhőszakadást, fagyot és olvadást kibír. Unokáink is látni fogják, hacsak addig meg nem csinálják – amit az Isten ne adjon, mert akkor a Hór-völgy teli lesz láncukat vesztett vadállatokkal, akik száguldoznak, csipszet falnak, tüzet raknak és szemetelnek hazánk e szent helyén.
|
A patak szétterül |
Tebepusztára értem ki, ahol egy lakott tanya mellett csordakút is van, jelenleg belefagyott a víz. Valamivel fölötte található az egykori gyertyánvölgyi üveghuta emlékhelye, az "országútra" való tekintettel településtáblával (Gyertyánvölgy s Répáshuta – Borsod megye). Az elmúlt egy évben sokat haladtak az építéssel. A temetőben megjelent egy új fejfa (Kiskartali István és családtagjai, akik a közelmúltban haltak meg), de a régiek is olvashatók még, pl. Wahlner Károlyé (1819–1884) vagy egy Sztraka Géza nevű erdőlegényé, aki 1901-től 1923-ig élt. A feljebb állt lakóháznál kitett régészeti beszámolót (melyen a lelkes brigád tagjainak neve és fényképe is szerepel) a vadonatúj cseréptető alól a vandálok félig már letépték. Szemben a hegyoldalban pinceüreg, a kéménynyílás alatt húszcentis jégdombbal. Talán ebből is létrehoznak valamit.
|
|
|
|
A (csak a térképen létező) Osterlamm-pihenőnél ebédeltem, majd az egyre jegesebb "országúton" fölfelé kaparásztam. A Hór-patakban egy csepp víz nem folyt, helyette a keréknyomokban száguldott szembe az összes. Láttam itt egy ősi kerékpárút-jelzést, amin még üres karika jelöli a kerekeket, és a biciklistának megvan mindkét lába. De nekem hiába volt akármilyen kerekem és akárhány lábam, csak le kellett szállnom, mert a jégen folyó víz túl síkosnak bizonyult. Jármű itt nem jött szembe, de szerencsére a folytatásnak kiszemelt bodzás-völgyi aszfaltút rendesen le volt túrva. A tisztaság egészen a dorongosi elágazásig tartott, s ott délnek fordult a favágók teherautóival együtt. Az egyik kép ezt az éles váltást mutatja, mégpedig a Lófő-tisztás felé vezető tömör jégről nézve.
|
|
|
Itt öt óra tájban megsűrűsödtek az események. Előttem állt több látnivaló is (várak, földvárak), és egy darabon ismeretlen út. Esőszállást is nézni kellett. Minderre az kínálkozott megoldásnak, hogy a Kőris-völgy földútján megmászom az Alsó-Kecskevár nevű hegyet a maga várromjával, aztán időjárástól függően a Remete-kútnál vagy Bükkszentlászló fölött (!) a szokott kunyhóban alszom. (Szokás szerint túlterveztem ezt a napot, de azt tudtam, hogy Bekénytől Bükkszentkeresztig biztosan tiszta az út.)
|
|
Régi mészégető kemence |
A Kőris-völgy kezdetben biztatónak is tűnt, de hamarosan elhavasodott, és (a túlsó végén) még rosszabb is következett. Semmi kedvem nem volt egy újabb esti caplatáshoz, így a párhuzamos, de jóval hosszabb somos-völgyi makadámutat kellett igénybevennem. Az Ilona-kút nem ad vizet, de egy fényképet megérdemelt. Szerencsére az erdőgazdaság itt erős fakitermelésben foglalatos, ezért a zöld kerékpárjelzésű lejtő végig járható volt, dacára mély fekvésének. Fél óra múlva bal felé egy emelkedő kövesút távozott, máskor csábító átjárásként a Kőris-völgybe, de abban nem bíztam már. A fenyőerdő jelleghatáránál régi alumíniumtábla: "Figyelem! Éleslövészet! Vasárnap kivételével a táblán belüli területre bemenni, bent tartózkodni tilos!" És ugyanez németül és oroszul; a dokumentumhűség kedvéért ideiktatom az utóbbit (a másik össze van lövöldözve, és nem tudom kiegészíteni): "Vnyimanyije! Bojevaja sztrelba! Za iszkljucsenyijem voszkreszenyii (!) vojtyi na tyerritoriju za doszkom (!) i tam nahogyitysza voszpresajetsza!" Ez már történelem, s talán tévedésből nem távolították még el.
|
|
Betetőzéséül az eddigieknek, az alkony utolsó sugaránál feltűnt jobbról az ajándék: gerendafalú, belül meszelt házikó, szép zsindelytetővel, körülötte susogó fenyvesliget, előtte sártenger. A reflektorral támogatott fénykép nem túloz: úgy bújik meg az Imoly-oldalban, mint egy nagy kalapú gomba. Zárját, ablaküvegét betörték, belseje üres, de nagyon erős építésű, és a favágók jelenléte is megvédi a gazemberektől, akik csak összefirkálni tudták. Beljebb megbújik még egy romos állapotú munkásház is.
|
|
Temérdek vadat láttam, de a sűrűsödő sötét miatt a fénykép nem sikerült. Dorongostól a Határ-rétig az egész út mente zárt vadászterület, csak gyalog és biciklivel látogatható. Vadászatkor lövési jogot kap a befizető (gyakran pesti bank alkalmazottja vagy hasonló), s a vadat vagy leadja, vagy újabb pénzért kilóra megveheti. Ezeket a határ-réti sorompóőr mondta el este hétkor, aki előjött, mikor meglátta a sötétben csöndben suhanó fényszórómat.
Híres színészek: Bessenyei Ferenc és Bodrogi Gyula is el szoktak jönni valamelyik itteni házba vadászni, illetve a kácsi vadasétel-fesztiválra, melyről már korábban tudomást szereztünk édesanyámmal. S ha jól emlékszem, ez a sorompóőr is ugyanaz volt, mint a múltkori. Negyvennyolc óránként váltják egymást ebben az áram nélküli házban, igyekeznek elriasztani a tűzifát lopó falubelieket, többségükben cigányokat. Ezek legutóbb (ma reggel) is nagy hangon visszaszóltak a kerítés mögül hadonászó őrnek, fenyegették, s csak azért nem tudtak elhajtani, mert Wartburgjuk elkapart a sárban. De járnak erre orvvadászok is: az Ilona-házat épp az ilyenek gyújtották vala föl, hogy biztosak lehessenek: az ott megszállt igazi vadászok nem érik tetten őket. Szomorú világ ez: az emberek egymás rovására élnek, és az nyer, aki ügyesebben kerüli meg a törvényt.
Ilyen előzmények után semmi kedvem nem volt Bekénypusztánál, az útcsomópontban leadni a névjegyemet és éjszakai szállásom címét holmi látványos lámpázással, így a Kecskevárat nem onnan, hanem a Mihály-völgyön át közelítettem meg. Egy idő múlva szembejött a kőris-völgyi kék kereszt, és célhoz is vezetett, csakhogy a ragacsos sárban többet cipeltem a járgányt, mint az engem. Végül az összes tolási módozatot bevetve meghódítottam a majd' ötszáz méteres csúcsot, leterítettem a zsákot az egyetlen vízszintes helyre, megmosakodtam a holdfényben, és fél tíz körül álomba merültem.
Győzelem |
Hajnal |
