15. ("Desszert") túlélő
Aggtelek – Bükk – Tisza-tó
2002. július 19–28.

Ez a túlélő minden eddigiek desszertjének készült, és valóban: a fenséges terep, az igényes szervezés, a tűrhető árak mind abba az irányba mutattak, hogy valóban nagyszerű tíz nap vár ránk az ország kies vidékein. Sajnos a mostoha időjárás ezt az idillt igencsak megtépázta, de még így sem mondhatni, hogy csalódtunk volna. Csapatunk szinte az utolsó pillanatban állt össze: Demecs Gábor barátom és menyasszonya, Mészáros Nóra hozta ki a csapatot rajtképesre, s mikor már beletörődtem, hogy Ildit nem tudjuk pótolni, Gabó váratlanul rámcsörgött, hogy sikerült "bevadítania" tulajdon húgát, Ágit, és végre négyen leszünk.

Indulás Újpest-Városkaputól,
az odavetődött Orby a csapattal beszélget.

A berámolás kérdőjelei

A fedélzeti vécé is megtelt cuccokkal

Lazulás

I.

Tizenkét csapat, zömmel régi túlélős népek vágtak neki július 19-én éjfélkor a Tornanádaska fölötti meredélynek. Az útmutatás (amely hagyományosan csak a következő pontig szólt) így hangzott: "Utadat nem jelöli spárga – ez Dorothy álma." Számunkra a sárga jelzés puszta megtalálása is nem várt nehézségekkel járt, így egy másik meredélyen felkaptatva be kellett zörgetnem egy ablakon: Jártak-e már erre magunkfajta turisták? – A középkorú cigányember feleségére és gyerekére nézett, majd felénk fordult:

  • Nem; hová igyekeztek?
  • A sárga jelzést keressük, minél hamarabb rajta kell lennünk.
  • Az jó, tudok egy rövidítő utat odáig.
  • Milyen hosszú?
  • Három óra, én is arra járok gombászni.
  • Sajnos nekünk sokkal hamarabb rajta kell lennünk, versenyen vagyunk, és nem akarjuk kikerülni az ellenőrzőpontot.
  • De ha vártok két órát, elkísérlek benneteket, megyek csirkegombát szedni.
  • Nem érti? Versenyen vagyunk! Nem várhatunk annyit! Hol érjük el a leghamarabb a sárga jelzést? Ez az út fölfelé oda vezet, vagy elfogy?
  • Van egy út, arra járok gombászni, három óra alatt megjárjátok...
  • Grrrr... Nekünk az nem lesz jó, valahol itt a faluban kell kezdődnie.
         És kiábrándultan elindultunk vissza, lefelé.
  • Várjatok egy kicsit, elkísérlek. De mi történt veletek, eltévedtetek?
  • Versenyen vagyunk, nem adtak térképet.
  • Miért nem hoztatok ti?
  • Tiltják a versenyszabályok. És ha nem sietünk, utolér a következő csapat.
  • Az jó, kérdezzétek meg tőlük az utat.
  • Grrr... Versenyen vagyunk, nem fogják megmondani.
  • Miért ilyen ***k a társaitok?
  • Ők az ellenfeleink, és mindjárt utolérnek.
         ...És így tovább egy negyedórán át.

    Végül az ember felcihelődött, magához szólított egy 28-as Csepelt, és egyre valami csirkegombákról meg elvéthető leágazásokról szónokolt szegény Gabónak, míg én Ágival előrerajtoltam a csúszóson. Aztán elbúcsúztunk a cigánytól, aki végső soron sokat segített, mert az ellenfelek csak akkor hagytak le minket, amikor a ránk ereszkedő ködben letévedtünk az addig kitűnően követhető szerpentinről, és meredek csalános ligetben igyekeztünk jelzést találni. A kaptatás miatt Nóra ideges lett, Gabónak begörcsölt a lába, a digitális fényképező a nedvességtől zárlatos lett, Ágit pedig sikerült kivilágítanom a piláccsal, amikor nem keresett fedezéket, csak a sötétre bízta magát. Egyszóval, jól indult már az első nap is.

    Az 1. pont, itt volt legközelebb a határ

    Hajnal az Aggteleki-karszton

    Kuglizás

    A sok tócsa egyike

    Szerencsére az emelkedő alábbhagyott, és a lassan megérkező szürkületben letudtuk az első ellenőrzőpontot: hat megtalált betűből értelmes szavakat kellett kirakni. A következő állomásig nyirkos fűben talpaltunk el, még mindig a sárgán. A tobozszedés és a kuglizás közepesen sikerült, s ugyanott találkoztunk a határőrség odarendelt emberével is. Szádvár romja volt a következő pont, itt Horváth Kálmán kollégám vezényelte a frizbit, és utoljára itt éreztük magunkat embernek. Mert mikor ezután piros jelzésű murvaútra jutottunk, piszkosul megeredt az eső. Fényképezni csak esernyő alól tudtam, kidörzsölődött és átázott combom iszonyatosan fájt. Kardos Pityu pontján vízilegózás volt a feladat, majd útmutatást kaptunk a Kopasz-hegy irányába. Ide is szakadó hideg záporban csörtettünk fel, és a lányok egyre kevésbé élvezték a lucskos ruhát. Mire TT-ék nyomában fölértünk, eldöntöttem, hogy feladjuk ezt a napot.

    Mászás Szádvár felé

    A várfal

    Menekülés a dobókorong elől

    Sárzuhatag az úton

    Hullik a zápor, ázik a vándor

    TT-ék csapata a Nyúl-féle hatos ponton

    Négyes pingpong

    Nőstény kő, Zsír kérésére

    Vörös saras dagonya

    Sárkoloncok Jósvafő fölött

    Pihenő

    Vízikerék

    Szlovák répamese felmondása

    Gumicsónak a Tengerszem-tón

    Kecskék a mentőbusz előtt

    A csapat az ötödik pontig küzdötte magát, én a nyolcadikig (Jósvafő) még együtt kúsztam-másztam a "Zagyva" csapattal, de ott fájdalmak és álmosság miatt kiszálltam. Hogy a hegytetőn hagyott három társam (tájoló és térkép nélkül) miként jutott le a hatos pontra, a betonútra, azt leginkább ők tudnák megénekelni. Mindenesetre az "Ilka-patak" ezzel a teljesítménnyel is megelőzött két vetélytársat, és ezután egy pihenőnap következett, melyen természetesen sütött a Nap. Meg is néztük a Baradlát: a kis túrán mentünk végig, közben hátulról egy holland csapat taposta folyton a sarkunkat.

    Az Ilka-patak

    Táborgyűlés: kié ez a csetres?

    Keretjáték: kincskeresés

    A kincs helyének megszerkesztése

    II.

    A másnapi indulás szintén vizenyősre sikeredett. A busz a Borsodi-dombság északi peremén tizenhét rajtba tette ki a csapatokat. Ez a versenynap szokás szerint pontbegyűjtős, azaz kötött pálya nélküli gyaloglást jelentett. Bennünk a múltkori feladás után és a mostani időjárás miatt valami eszelős düh lobogott, és azonnal be is értük a "Rinya-patak" csapatot. Csalános völgyben megfogtuk a "bönge" (?!) aljában lévő, festékkel megjelölt öttörzsű fát, majd megindultunk az első pontőrös állomás felé (összesen négyet kellett érinteni). De itt úgy elkevertünk, hogy csak az időközben odaért "Tetves-patak" csapat segítségével értünk oda. Lassan letettünk az előző nap kitűzött grandiózus vonalvezetésről, és úgy határoztunk, hogy pusztán a biztonságos minimumot teljesítjük.

    Két csapat a csalánban

    Eltévedés előtt

    A Borsodi-dombság egyik szép tája

    Reggeli egy irtáson

    Virtuskodásra is volt erőnk

    Megleltük a csúcsjelet is

    A kútból pillepalackot horgásztunk (volna)

    Pihen az Ilka-csapat

    A következő pontőrös állomáshoz már társak nélkül kepesztettünk el, változatos, szép terepen, csak az útba eső pontokat fogva. Itt kútból kellett "vödör segítségével" kiemelni egy-két üres pillepalackot. (Elmondták, hogy eddig alig sikerült valakinek.) A műanyagvödör feneke már mielőttünk beszakadt vala, a palack minduntalan odébbúszott, s az első eredménytelen próbálkozások nyomán belémszállt a szikra: kellene egy a vödör aljára. De a szemfüles pontőrhölgy (aki elfelejtette elmondani a feladat feltételeit és pontozását) azonnal kapcsolt:

  • Nem szabad követ használni!
  • Miért nem? Mert nekem eszembe jutott?
  • Más csapatok se használtak követ.
  • A fene egye meg, ha másnak nincs ötlete, immár nekem se lehet?
  • A feladatkiírásban így áll: vödör segítségével. Nem pedig így: vödör és kő segítségével.
         Erre a feleletre, ami egy sumák csaló diáknak is szégyenére vált volna, elfutott a méreg.
  • Először is, ami a kezemben van, az már nem vödör, csak szemét, mert beszakadt a feneke. Ha egy boltban ezt a vackot vödör gyanánt akarnák rámsózni, menten a panaszkönyvért kiáltanék. Másodszor, ama dicső feladatkiírásban a kötél sem szerepel, így eszerint azt sem volna szabad használni, hanem be kellene ugrani a kútba.
  • Különben fölöslegesen vitatkozunk, lejárt az időtök, s ha most kihúzzátok a palackot, csak mínuszpontokat kaphattok.
  • Micsoda? Nem mondtátok, hogy mennyi időnk van!

    Gabó, aki időközben átvette tőlem a halászedényt, dühösen belecsobbantotta a kútba, és rátért a másik teendőre: vizet vételeztünk (hordóból). Aztán a [***] pontőrhölgyre dohogva odébbálltunk. Utunk betonon egy vadászházhoz, majd vízmosáson a Karel-féle drótköteles ponthoz vezetett.

    A kicsillagozott helyen három minősítő jelző szerepelt, amelyek ugyan trágárnak nem mondhatók, de egyértelműen bántók voltak. Ezek alkalmazása kizárólag az én döntésem volt, míg az iskolaújságba való változatlan átkerülésük nem csak rajtam múlt. Mindazonáltal itt kérek bocsánatot az érintett pontőrtől és mindazoktól, akik kirohanásomat méltatlanul durvának érezték. – NF.]

    Ebéd a vadászháznál

    Ági a kötélen

    Gabó a kötélen

    És én is fölmásztam

    Innen jórészt úttalan utakon kapaszkodtunk, majd ereszkedtünk további lakatlan pontok felé, egyszer még friss telepítésű fenyvest is keresztezve egy völgyben. Az idő egyre jobban sürgetett minket, az előre megkövetelt SMS-t pedig térerő híján nem tudtuk elküldeni. (A szervezők ezek alapján rajzolták meg az útvonalunkat.) Végül ismét betonútra vergődtünk, és komikus módon szaladni kezdtünk a pár kilométerre lévő Sajógalgóc felé. Fél órával a határidő előtt érkeztünk, holtfáradtan, de boldogan. A második napot nem kellett feladnunk.

    Telepített fenyves

    Végre kijutottunk belőle!

    Fogy az idő, robog a csapat

    Az utolsó pontőrös állomás

    Ide még fölszaladtunk

    A célban: élménycentrum

    Sajókaza, tornaterem

    Megérkeztek a biciklik

    Lucskos cipők, büdös zoknik

    A születésnaposokra is gondoltak

    Táborgyűlés

    Buherálás ezerrel

    Ebéd a menzán

    Bors rejtett énje elővillant

    Csatakiáltás eső ellen

    III.

    A két bicajos nap között nem volt pihenőnap, de a Bükkben három kis-célt jelöltek ki: az elsőt a Kis-fennsíkon a Mária-forrásnál, a másodikat a Nagy-mező melletti síháznál, a harmadikat valahol a Bükkalján. Sajókazáról reggel elindultak az előzőleg átvizsgált biciklik, néhány csapatból emberek szálltak ki, de ahogy lassan közeledtünk a Bükk felé, a mezőny nagyja elhúzott mellettünk. A két lány mentesült a poggyászcipelés alól, a forgatókönyv pedig a következő volt: Ágival versenyezve előrementünk az emelkedőkön, amíg még nem minősült szétszakadásnak, aztán bevártuk Nóráékat. Meg kell állapítanom, hogy nagyon kemény hölgyversenyzőt kaptunk negyedik embernek.

    Sajókazai templomok

    Borsó előz

    Dövény

    Ezt a leányt nem lehet lerázni!

    Kelemér, Tompa-szobor

    Végre mi is befogtunk egy csapatot

    Pityunál ismét vizes feladat volt

    És itt még bírtuk erővel is

    Rögtön utánunk bontották a pályát

    Szilas-hegy, az első mászás

    Az Upponyi-szurdok

    Gumigurítás

    Ereszkedés a dzsindzsában

    A víztárolóban ismét gumis pont volt

    Na, fényképezz már, mert ledől!

    Mályinka után jól felszívtuk magunkat az emelkedőre

    Kilátópont

    Jólesett a rendezők gondoskodása

    Mária-forrás, Gabó a "kompátkelés" szót mutogatja

    A mai napnak ezennel vége!

    Kirándulás Örvény-kőre

    IV.

    A folytatás kedvezőnek ígérkezett: bár a tervezett kettes célból át kellett hozatni a málháinkat az egyesbe, jól kialudtuk magunkat, és a Farkas-nyakhoz való felkapaszkodás után zsongító lejtőkön jutottunk le a csókási kötélmászókás ponthoz, majd az újmassai csomópontban didergő Karelhez. Innen azonban erősen emelkedő szerpentin leselkedett ránk, és ennek tetejébe még az eső is eleredt. Nóra ismét kegyetlenül átázott, így Jávorkútnál fel kellett adnunk ezt a versenynapot.

    Hát ehhez kellett a "visszapillantó!"

    Defekt a Farkas-nyak előtt

    Ági a mászókában

    Nóra a mászókában

    A garadna-völgyi kisvasút

    A dologban az volt az igazán kétségbeejtő, hogy a jávorkúti pontőröket éppen akkor begyűjtő Bors váltig biztatott: maradjunk itt az esőgomba alatt, mert eljön értünk a kisbusszal – és mi ötödfél óráig vártunk is rá, változatos intenzitású, de végig hideg esőben, ázott tartalékruhákkal hitegetve magunkat. Mikor a kettes célhoz áttekertem, és senkit (se pontőrt, se versenyzőt) nem találtam, csak négy leadott bicajt és idegeneket, a csapat egyhangúlag a továbbindulásra szavazott, mondván: Borsnak bizonyára fontosabb dolga van, mint hogy minket mentsen. A miskolci menekülőút nem volt alkalmas, mert oda gémberes ujjakkal elindulni veszélyes, ezért a nagy-mezői, esetleg a bánkúti síházat terveztük, éjjeli szállással. Már éppen indulni készültünk, mikor István befutott a kisbusszal. Visszairányultunk az egyes célba, Pépp Gáborral együtt leszedtünk még néhány pontot, aztán meg sem álltunk Tiszafüredig.

    Innen egy hiteles eseményt érdemes megörökíteni. Pépp Gábor délnek tart az autóval, benn még egy pontőrleány ül rajtam kívül. Bors mobilozik, hogy elénkjön, és hogy villogással fog jelt adni. Aztán leteszi. Az első villantó kocsi nem az, amit keresünk. A második nem villog, hanem folyamatosan égeti a fényszóróit. Kapcsold már le, te büdös tróger! – morogja maga elé Gábor, de a szemből jövő már meg is állt. Bors az. Elnézést kérek a reflektorért – hebegi. Sebaj, hallanád csak, hogy kacagnak azok ott benn, mert ők már tudják, hogy téged neveztelek büdös trógernek...

    Tiszafüred főutcája

    Pihenőnap!

    A ref. templom harangjai

    Ági töltekezik másnapra

    Kilátás a toronyból

    Az óraszerkezet

    Mirabellafa

    V.

    Az utolsó nap (tisza-tavi kenuzás) előtt valahol az utolsó hely környékén állhattunk, dacára a második napi hatodik helyezésünknek. Úgy véltük, az evezésben talán sikerül egy dobogós helyet elcsípni, és akkor előbbreugorhatunk. Közbejött azonban egy zsombékba nyomott bója a Duhogó nevű tórészben, amin negyven percet vesztettünk, aztán a végzetes borulás a poroszlói híd alatt... Ez külön említést érdemel, mert azon kívül, hogy megpecsételte az utolsó helyünket, kísérteties élmény volt önmagában is.

    Az útvonalat úgy tervezték, hogy nyugati szélben a nyílt vízre érve hátulról kapjuk a hullámokat. De az időjárás most is kifogott rajtunk: bár nem esett, az orosz síkság felől erős szél karmolt az arcunkba. A hídig még sikerült úgy-ahogy elkerülni, hogy oldalba kapjanak a hullámok, de a hosszúkás betonpillérek között ide-oda verődő vízhegyek először lefékezték a hajót, aztán táncoltatni kezdték. Megbillentünk, majd visszabillenés helyett még tovább dőltünk, és lassan belefordultunk a vízbe. Még annyi időm volt, hogy a nyakamban lógó fényképezős táskát jobb kézzel a fejem fölé lökjem, ballal a vízre csapjak; aztán elmerültem. – A víz hónaljig ért. Drága felszerelésem, amit vakmerően kivittem a fenyegető pusztulás elébe, megmenekült.

    A hajó azonban vízzel tele a szél alatti pillér felé sodródott. Üggyel-bajjal összefogdostuk az úszó apróságokat, majd az iszapos aljzaton szélcsendes vizek felé lökdöstük a kenut. A part hatvan méterre volt. Beláttuk azonban, hogy a talpunkat szurkáló sulyom-termések miatt csak úszva tudjuk tolni szerencsétlenül járt hajónkat; fényképezővel a nyakamban viszont ezt lehetetlennek találtam. Kisegítettem tehát Nórát a partra, rábíztam a fényképezőt (saját bevallása szerint kidobott örömlányhoz hasonlított, ahogy bőrig ázva, fekete táskával a vállán végiglejtett a gát alatt), majd visszatértem a vízbe. A többiek elég derekasan állták a borulás utáni harcot, s erről ezúttal exkluzív képanyag is rendelkezésre áll.

    Mivel egy másik csapat is borult már előttünk, Marton Sándorék busszal és Borsék motorcsónakkal igen hamar ott teremtek. Társaim szerint addig ilyeneket mondtam: Azonnal térjünk vissza a legrövidebb útvonalon! – majd miután Sanyi elvállalta, hogy a célba viszi a G2-est, a következő szavak szökkentek ki fogam kerítésén: Gyerünk tovább, borulhatunk akár hatot is!

    Sajnos Gabó automata fényképezője elázott, de a kedvünk nem lett rosszabb. Tájolóval megcéloztuk a madárrezervátumot, Kálmánnak felmondtuk a képek alapján megtanult madarakat és füveket, majd visszatértünk a Nagy-Tisza nyugati oldalára, és csodálatos szélcsendben, vörösen tündöklő égbolt alatt hazaballagtunk a vízen. Kardos Pityuval másodszor is találkoztunk az íjászmegállóban, innen hazáig Gabó kormányzott.

    Induláskor goromba szél fújt

    Kihajózás

    Torlódás

    Csalitozás a Tisza-tón

    Szlalom hátramenetben

    Poroszló, pihenő

    Borulás előtt

    Borulás után!

    Este, tábortűznél

    Nyomozás a Duhogó-bója után

    Tejberizs

    Eredményhirdetés

    Különdíj

    A dobogósok

    Szabó Antal, az esőcsináló

    Hazautazás