Gerecse – Gete
Az osztálykirándulás túrájának bejárása
2002. március vége

Szilveszter körül sikerült kicserélnem első kerekem agyonfékezett és szétnyílt felnijét.

A tatai geológiai bemutatóhely még zárva volt,
a fölötte magasodó szirtecskén templom, kilátó, miegymás

Előttem a Gerecse védett tömbje, biciklit is csak pórázon lehet bevinni

Ez még nem a Sandl-hárs, de az is a környéken van, a Gerecse-oldalban

Volt kegyhely kőfülkéje
a Kis-Gerecse oldalában

Volt magtár, leendő panzió.
Másfél éve
még minden ablaka be volt deszkázva.

Pusztamarótra érve 20 diák nevében bejelentkeztem egy éjszakára. A házigazda már ismeri az iskolánkat: volt már itt sokféle tábor Antal István szervezésében. Megtudtam, hogy májusban, mikor majd az osztállyal eljövünk, a Pisznicét éjjel-nappal őrizni fogják, mert akkor költenek a kerecsensólymok. A hegy egyik oldala római kori, felhagyott mészkőbánya. Nehéz megközelíthetősége miatt különleges élővilág lepi be, fokozottan védett terület. Nekem is csak a pazar látvány adott bátorságot, hogy elosonjak alatta az úton.

A túrát két napra terveztük, de én már az első este elballagtam a célba, a bajóti Öreg-kő barlangjaihoz. A beszakadt tetejű Jankovich-barlangban sziklamászó nagycserkészek beszélgettek, így nekem az alsó, a Baits-barlang jutott. Az éjszaka kegyetlenül fáztam, de az igazi ujjhasogató fagy másnap hajnalban várt rám – Mogyorósbánya felé menet. Bevállaltam ugyanis az országos kéket Dorogig, és nem bántam meg.

Kőbunkó a Kőszikla nevű hegy ormán,
kilátással a Dunáig

A Kis-kő, Tokod felett

Szélfútta, gyepes, lélektágítóan szép hegyhátaktól kísérve nekiveselkedtem az aznapi út legerősebb gyalogos kaptatójának, a 455 méteres Nagy-Getének. 1908-ban itt rendezték az első magyarországi síversenyt. A csúcson – nagy meglepetésemre – családi kirándulás résztvevőit találtam. A közeli Csolnokról jöttek motorral; elmondásuk szerint először jártak itt. Megnéztük a közeli bunkert, majd eligazíttattam magam Dorog felé.

Piknik a kereszt alatt

Nem holdbéli táj: tarvágás Dorog fölött,
röviddel előtte az országos kék eltűnik.

Meddőhányó és kőfejtő: ez már Dorog

Dorogra a cementgyáron keresztül ereszkedtem le, innen áttekertem Esztergomba. (Víz csak a temetőben van!) A hazáig még előttem álló Pilisnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy egy nagy izzadással (Két-bükkfa-nyereg) le lehet kenyerezni, onnan már ő gurít haza. Szép évadnyitó túra volt.