Őszi tábor
(Bükk)Szentlélek, 2001. november eleje

Hivatalos elfoglaltságom miatt egy nappal a 46 diák után tudtam leutazni az Antal István szervezte táborba. Hatvanig még győztem a hajtást, de ott elrémülve láttam, hogy a BEAC Maxin tönkrefékezett első felnimen megjelent, komótosan nődögélő dudor hirtelen gomba módjára kezdett gyarapodni. Bár a végső fejlődési fokozatához képest még elég szelíden viselkedett, jobbnak láttam, ha az abroncs széteséséig rendelkezésemre álló néhány tucat kilométert nem pazarolom a 3-as út aszfaltjára. Ezért vonatra szálltam Miskolcig, s onnan Ómassa érintésével gyürkőztem neki a Kis-fennsíknak.

Amikor megérkeztem Szentlélekre, éppen üres volt a turistaházban berendezett tábor. A házigazdától megtudtam, hogy a társaság éppen a dédesi várromhoz látogatott. Nosza, lecuccolás után (természetesen kerékpáron) elindultam azon az úton, amelyen visszatérésüket sejtettem, hogy egyrészt még vacsora előtt, másrészt aktív állapotban találkozzam a bandával. Sajnos a tippem nem jött be, és a 16 km-es túrát két és fél óra alatt legyűrve tulajdonképpen megkergettem bicajommal a gyalogosokat. Sötétedés után, már a házban találkoztunk.

Minden nap reggeli tornával kezdődött

A gyűjtő-fogócska győztese
a reggelinél nagy tapsot kapott

A hosszú túra fő támaszpontja
Bánkút volt (a forrás kiapadt)

A Nagy-mezőn sétálgattunk...

...és eldübörgött előttünk a lipicai ménes

A Tar-kő (950 m)

Kilátás a Déli-Bükkre

Pihenő odafelé, a "Karai úton"

Az Őr-kő után ránktörtek a hidegek

Az Őserdőt a nemzeti park lezárta.
Egy firka így feleselt: "Inkább az autókat tiltsátok ki!"
Mi a lezárásnak nem örültünk, de tudomásul vettük.

Ez nem vulkánkitörés, hanem
víznyelőbe rakott és sorsára hagyott tűz.
Aki rakta, felelőtlen gazember!

Kalóriázás Őr-kőn, odafelé

Ugyanez Istállós-kőn, visszafelé

Voltak ezen kívül más túrák is, pl. a kicsiké a Bálvány-csúcsra. Másnap az Udvar-kő-barlanghoz zarándokoltunk, aztán aki akarta, megnézte belülről a Csókási-barlangot. A várakozók ezalatt számháborúztak.

Leereszkedtünk Dante poklába (Udvar-kő-barlang)

Csapatunk az "üstben"

Bors "előmássza" az üreget

A számháború döntő összecsapása

"Dr. Boka" sürgősen ellátja a sérült Marinát

Valamelyik nap befejezéseként ellátogattunk a három-kúti barlangszállóhoz. Sajnos a kilátóponton holdfényben készített kép a tagok és az állványként használt facsemete hajladozása miatt kritikán alul sikeredett.

A barlangszálló előtere

Belül ilyen lakályos a tér

A tábort a túrákon kívül egy öt csapatra szabott vetélkedő és egyéni fabatkagyűjtő verseny tartotta össze.

Kvízvetélkedő

Egy kör snapszer – a tét néhány fabatka

Élő videoklip – "Asztalomra akarom a kakaót"

Élő videoklip – "Úszkálunk"

Élő videoklip – "Nudista strand"

Az iskolában három év alatt elvesztett tárgyak...

...néhány száz fabatkáért új gazdára leltek

Búcsúzás