a főlapra

következő nap

1. nap: 2023. VII. 18. (k)
Marosvásárhely - Szászrégen - Marosvécs - Déda - Galonya - Ratosnya - Szalárdtelep - Palotailva - Gödemesterháza - Maroshévíz
109,1 km

Utunk a Bolyai Líceum elől indult a két matematikus szobrától.

Sikerült lejt váltanom, SK a Revolut- kártyájáról vett fel pénzt. A megpakolt bicajok érdekesen ingadoztak alattunk, néhányszor elég nehezen tudtuk őket megzabolázni, de végül megszoktuk a mozgásukat. SK-nak valami percegett a küllői között: kiderült, hogy az újonnan fölszerelt első csomagtartó bilincses felfüggesztése alatti szilikongumik egyike bújt ki a helyéről.

Sáromberkén egy biciklik számára tilalmas vasúti felüljárót kerültünk ki szintbeli keresztezéssel, aminek során megtapasztalhattuk a súlyukat. A felüljáró oszlopain érdekes firkák látszottak: "Erdély román föld" - ezt egy Zsolti nevű ember egyszerűen áthúzta. Ugyanitt egy másik felirat gyerekek közlekedésére figyelmeztetett.

Az út göröngyössége csökkent, Petelén megálltunk és egy jót ettünk. A falu nem a 15-ös úton, hanem mellette fekszik, és érezhetően román többségű, amit a polgármesteri hivatal előtt álló lónagy román zászló és az utukat szegélyező számtalan román trikolor nyomatékosít. A falutáblán volt ugyan hely a magyar névnek, de ez már régebb óta hiányzott.

Ezzel szemben Szászrégen neve ki volt írva magyarul és németül is. A városban SK vett egy kakaót - neki ez jelenti az életerő helyreállítását monoton haladáskor. Lefotóztunk egy új ortodox és egy római katolikus templomot és föltekertünk az evangélikus templomig, amely zárva volt, de kívülről is jól festett. 1551-től működik itt evangélikus egyházközség.

Marosvécsen benéztem a Kemény-kastély parkjába. A kastély is látogatható, mert pár éve visszakapták a jogos tulajdonosai, miután sikerült az itt ápolt, értelmi fogyatékos gyermekeket új épületekbe költöztetni. SK nem jött velem, mert nem szereti Wass Albertet, ezért inkább továbbtekert. Én megnéztem a falakat kívülről, és a parkot is bejártam a Helikon-asztalig. Lézengett itt pár látogató, de nem jöttek csoportok, a pénztároshölgy másodmagával tartotta a frontot az árudában. Sajnos prospektust nem tudott adni, ezért 20 lejért vettem hűtőmágnest.

Marosvécs fölött megfürödtem a folyóban, és meg is ebédeltem. Ezalatt SK jelentős előnyre tett szert, és végül Dédán várt meg. Disznajón figyeltem fel a sok gólyafészekre, és láttam az első függő-gyaloghidat a Maroson. Erről fénykép nem készült, de később szerencsére igen. A falu jelentős részben magyar. Betértem egy boltba, vettem kenyeret, szalonnát, hagymát és almát. Ezután több román falu következett, és feltűnt a háttérben egy tekintélyes hegység. Ez a Kelemen-havasok főtömbje volt, míg jobbról a Görgényi-havasok emelkedtek.

Maroskövesden az út szélére feltornyozott fémlábasok és bográcsok kínálták magukat vételre: nem rézből voltak, hanem fényes vasból, netán alumíniumból. Dédán SK egy buszmegállóból köszönt rám, kicsivel odébb pedig harapott valamit, mert a várakozást nem használta ki, olyan nagyvonalúan, mint én a marosvécsi elszakadásunkkor a magamét.

Dédabisztrán lefényképeztem egy, az átlagosnál szebb háromtornyú ortodox templomot. Galonyánál egy beömlő patak vizével közepesen tiszta dézsafürdőt vagy ruhamosó helyet képeztek ki. Ennek vályúja régi és mohos volt, ami arra utalt, hogy emberemlékezet óta használják. Ugyanitt lefényképeztem egy szép csúcsos hegyet és egy 1920-30 közt épült csiricsáré színű és díszítésű fa harangtornyocskát.

Az országút kitartóan, hullámosan emelkedett, balról kis hegyi patakok folytak át alatta. A falu fölött egy rozsdás hídnál rengeteg látni- és fényképeznivalónk akadt: a folyó, a híd, egy vulkáni bombaszikla és a feltorlódott hordalékszemét.

Balról feltűnt pár hegyes szürke szikla, alattuk omladékkúppal - SK szerint fumarolák. Két kilométerrel Ratosnya alatt egy szép konglomerátum-sziklát is lefotóztam. Jódtelep bejáratánál egy szép új híd került fényképre. Ratosnyán SK szerencsét próbált egy szívókúttal, de csak a beleöntött vize bánta, mert a tömítés rossz volt. Az ilyen létesítmények egy régi korhoz tartoznak, és én már nem is kísérletezek velük. Meg sem vártam az eredményt, és csak egy gyönyörű szikla kedvéért álltam meg.

Andrenyásza után viszont nagy szívfájdalommal mellőztük a több kilométeres gyalogos kitérővel elérhető fatörzsbarlangokat, melyek úgy keletkeztek, hogy a vulkánkitörés által betemetett törzsek idővel kikorhadtak a kőzetből. Hűvösebb időben, autóval érdemes lehet erre kirándulni, de mi már is késésben voltunk.

Szalárdtelep előtt a völgy árnyékba borult, ezért elcsomagoltam a powerbankot és a kisegítő napcellás töltőt, melyek együttesen 10 wattos maximumot érhettek el. Levettem a pólómat, és lefotóztam egy oszlopos elválású sziklát.

A falucska határában végre megkaptuk az első bővizű csurgót. Ennek foglalásán íjjal szarvast elejtő fiú látszott, amiről mi a "csak tiszta forrásból" verssorra gondoltunk. Leginkább magyarok álltak meg palackokat tölteni. Egyikük különféle pálinkafajták felirataival ellátott óriási pillepalackokat helyezett a bőséges vízsugár alá. Én a fejemet is bevizeztem, annyira jólesett. A falu fölött megálltam egy öt kifolyóval rendelkező vízmosási átereszre, amely nem forráshoz tartozott.

(SK-tól átvett kép)

Palotailva ugyan ki van írva magyarul is, de többségében román és cigány lakosok kerültek itt elénk. Nagy barakkokban sok család él, a játszótereken gyerekek mozogtak előttünk. Forrásaim szerint a községet régóta a fakitermelés jellemezte, de érzésem szerint az efféle lakótelepek valami központi iparfejlesztés maradványai lehetnek a hatvanas évekből. A falu fölött látványos, hosszú sziklafalat fotóztam - sajnos jobbára árnyékba borult már. A folyó túlpartján sínek jelentek meg: mint kiderült, ezek végig megvannak, de vonatot itt láttunk rajtuk először.

Hét óra után Nyágra fölött egy szép alakú, éles sziklás hegyet fotóztam le. Mesterházán is lefotóztam egy leszakadt kötélhidat és egy csillogó kupolájú templomot.

A falu fölött egy bezárt kőfejtő létesítményei kerültek elénk egy rozzant fahíd mögött. A csillék útját biztosító védőtető maradványait és a kőválogató tornyot felismertem, de a hatalmas henger alakú betonkoloncok feladatát nem tudtam kitalálni. A telepet ma farakodónak használják.

Pár perccel 8 óra előtt átléptünk Hargita megyébe, Maroshévíz városába, amely egy szépen dalmahodó heggyel köszöntött bennünket. Aranyszínű alkony következett, a táj mesés nyugalmat árasztott. A folyó itt már igen keskeny és sekély volt, bozótsáv kísérte kétfelől, öntésterülete viszont igen szélesen elterpeszkedett.

A városon átrohanva megtaláltuk a termálvízesést, amely mellett szerelmesek fényképezték magukat és beszélgettek a padon ülve. A vize 20 fokos lehetett, tehát az elnevezés inkább a keletkezésének módjára utalhat, mert forrásmészkőből van. A hírek szerint egy része pár éve leszakadt, de a helyszínen nem láttunk jelentősnek a pusztulást. Színes ruhájú cigánylányok sétáltak arra, és kérdeztek valamit, amit nem értettünk, ők jót nevettek.

Megpróbáltam a síneken átmászva a Maros egy benőtt kanyarjában szállást találni, de csak egy erősen mélyülő, vízjárta letörést találtam ott. Csúnyán szidtuk nehéz hátasainkat az átkelésnél, és reméltük, a helyben lebzselő fiatalok nem sejtik, miben mesterkedünk. A következő hálószobát a túlparti kaszálóra terveztem.

Hogy ne tűnjünk fel senkinek, nem a folyópartig ereszkedő aszfaltcsíkon akartam leereszkedni rá, mert (hibás benyomásom szerint) az cigányputrik között haladt el. Valójában inkább garázsépületek lehettek azok - igaz, pár elhagyatott épület szomszédságában. (Eléggé merész húzás volt a város közepén folyóparti alvóhelyet keresni.) Ezért a használaton kívüli vasúti hídon kezdtük becserkészni a kaszálót, de ezt a gyalogjáró utolsó vaslemezeinek kiszedésével járhatatlanná tették. Alig tudtam saját lovamat átrángatni az utolsó métereket adó keresztgerendákon, melyek között húsz centis hézagok ásítottak. Sajnos itteni vergődésünk közben arra ballagott egy gyalogos hátulról, és egy másik alulról is, amitől ezt a szálláshelyet is alkalmatlannak kellett nyilvánítanom.

SK már át sem cipelte a biciklijét a kényes helyen, hanem visszatért a sorompóhoz. Innen futottunk neki a harmadik helyszínnek, amely a Toamnei utca végében kínálkozott, ahová térképem egy nagy zöld foltot helyezett. Én ártéri erdőnek gondoltam, de végül is egy kaszálót találtunk ott. A gáton áthatolva a Maros partján felvertük sátrunkat. Rendesen megküzdöttünk ezen a napon a kilométerekért, és ugyan nem értük el a tervezett alvóhelyet 1700 méter magasan, de beláttuk, hogy erőnkből ennyire futotta. Nem akartuk a másnapra való erőnket apasztani. SK-nak jól jött, hogy térerőt talált, mert idegenvezetői ajánlatára válaszokat kaphatott.