Tapasztalataim cukorbetegként
Világéletemben nagydarab ember voltam. Ahogy tizennégy évesen abbahagytam az aktív sportot (a diszkoszvetést), az edzőm felhívta a figyelmemet arra, hogy hízásra hajlamos vagyok, és vigyázzak, nehogy felszaladjanak rám a zsírpárnák. Ezt hittem is, meg nem is - kamaszként az ember még azt képzeli, hogy puszta akaratának megfeszítésével ha repülni nem is, de lefogyni akármikor képes. És növésben lévő emberként állandóan éhes is voltam. Ritka volt nálam az olyan reggeli és vacsora, ami három jól megrakott, nagy karéj kenyérnél kevesebből állt volna. Rendszeresen repetáztam az édesanyám által ebédre feltálalt gulyáslevesből, halászléből vagy pörkölt-nokedliből. Emellett kilószámra faltam minden gyümölcsöt: almát, barackot, cseresznyét, szilvát és sárgadinnyét. Almás, túrós-lekváros rácsos pitéből vagy zserbószeletből is be tudtam kebelezni fél kilót egy ültő helyemben - legfeljebb néha tejjel kellett utat csinálnom a következő csíknak. Hasonlóan bántam a palacsintával. És ez akkor is folytatódott, amikor magamra főztem, sőt amikor érett fejjel újra társat kezdtem keresni.
Felnőtt testmagasságom 180 cm, és a száz kilót harmincéves koromra már meghaladtam. Édesapám negyvenes éveitől tablettás, majd inzulinos cukorbeteg volt. Nagyevő és nem válogatós életmódom folytán erős kilátásaim voltak arra, hogy idővel én is az legyek. 2010 elejére elértem eddigi legnagyobb testtömegemet (122 kg), ami már kényelmetlen volt, mert nem fértem bele a ruháimba, és a busz után futva éreztem, hogy föl-le jár a hasam. Vérnyomásom is magas volt, elérte a 150 Hgmm-t.
|
|
|
Ezt látva 2009-ben elkezdtem biciklivel munkába járni (Újpest és Monor közt, napi 90 kilométert). A napi testmozgás, valamint a hosszú nyári kerékpártúrákkal járó intenzív terhelés elérte, hogy tömegem télről nyárra 105 és 95 kg között ingadozzon, és vérnyomásom is üdvösen csökkenjen. 2015-től társkeresőként, majd házasemberként már nem indultam egész nyarat átívelő kerékpártúrákra, és a munkába járással sem tettem már meg évi tizenhatezer kilométert, mint azelőtt. Sokszor buszoztam, vonatoztam Budapest és Monor között - és olyankor is megettem a három kiadós húsos zsömlét, túrós táskát és hasonlókat.
Ennek megfelelően állandósult a nagy potrohom, és a vércukrom sem javult: 2017-ben 13, 2022-ben 17 mmol/liter volt az éhgyomri érték (6 alatti volna kívánatos). Ez semmi érezhető panasszal nem járt, ezért elkövettem azt a vakmerőséget, hogy egy mellékhatása (székrekedés) miatt abbahagytam a háziorvosom által 2020-ban felírt Meforal tabletta szedését. Aztán 2022 végén, egy kis műtétre ("phimosis opus") bejelentkezve kerültem abba a helyzetbe, hogy a sebész beutalt a diabetológiára, mondván: amíg ilyen magas a cukrom, soha nem fog begyógyulni a műtéti seb.
2023 februárjában tehát eljött az ideje, hogy vércukor-beállítás végett ellátogassak a Honvédkórházba. Nagy megrökönyödésemre befektettek ("felborult szénhidrát-anyagcsere, ketonuria"), egy nap haladékot adva, hogy magamhoz vehessek pár könyvet és ruhát. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a helyzet, mert egyébként még mindig nem volt régóta tartó, jelentős panaszom - ha az állandó szomjazást és a sűrűsödő kisvécézéseket nem tekintjük annak. Édesapám kórtörténetének kezdeti szakaszából aztán felidéztük, hogy nála ez jelezte először a cukorbetegséget.
Most iszonyú koplalás következett rám: napi két párizsis zsömle, egy alma, ebédre némi leves meg húsos étel. Egy hétig szúrtak inzulinnal, és mérték napi négy alkalommal a cukromat. Mikor diétás tanácsokkal, Meforal- és inzulinreceptekkel ellátva kiszédelegtem onnan, a cukorértékeim helyrejöttek. Cserébe hivatalosan is (gondozott) cukorbeteg lettem.
|
|
|
A helyrerántott cukorszintnek köszönhetően két héten belül jelentkezett néhány jelentős változás a közérzetemben:
- Az addig makacsul gennyedő sebeim maguktól meggyógyultak.
- Megszűnt az étkezések utáni kábaság, a "kajakóma."
- Biciklizéskor nem éreztem már úgy, mintha a lábam ólomból volna.
- Elmaradt a sűrű vizelési inger.
- Döbbenetesen csökkent az étvágyam.
A diéta napi 160 gramm szénhidrátot engedett meg, és a fél óra pontossággal meghatározott idejű reggeli, ebéd, vacsora előtt negyedórával be kellett adnom magamnak a gyors hatású inzulint. Lefekvés előtt pedig lassú inzulint kellett magamba injekcióznom. Ez magában nem volt kényelmetlen, viszont az összesen 36 egységnyi inzulin szinte kiporszívózta belőlem a cukrot, és egyben az erőt is.
A diabetológus, aki beállított, hosszú távra "deeszkalációt" irányzott elő, vagyis le akarta cserélni a nappali inzulint tablettákra. Erre azért volt mód, mert még kezeletlen állapotomban is volt saját inzulintermelésem. A Meforal hatóanyaga, a metformin csökkenti az inzulinrezisztenciát, vagyis azt a jelenséget, hogy hiába van akár sok inzulin is a vérben, a cukor mégsem lép ki onnan a sejtekbe, mert azok érzéketlenekké válnak az inzulinra. Az átálláshoz három hónap vizsgálati idő kellett, ami alatt szorgalmasan vezettem a vércukornaplót.
Az eredményeim kielégítőek voltak: 6 ill. 7 mmol/liter körül alakult az evés előtti és utáni cukorszintem. Ezzel párhuzamosan megfigyeltem, hogy átlagosan havi két kilót fogytam. A cukorbeteg-tablettáknak ismeretes ez a járulékos hatásuk, ami nyugaton módot adott némi visszaélésre is: sok fogyni vágyó, de egyébként nem cukorbeteg személy ilyen-olyan trükkökkel felíratott magának arra való gyógyszert, és idővel a saját közösségi platformján diadalmasan beszámolt arról, hogy mennyit sikerült fogynia. Mivel köztük a nagy követőtáborral rendelkező hírességek esetei futottak be nagy karriert, e módszer a kissé elítélő "celebdiéta" nevet kapta. (Erről csatolok egy bulvárosabb és egy szakszerűbb cikket.) Körükben az Ozempic nevű injekció vergődött nagy népszerűségre, amihez képest az én inzulinom és Meforalom kommersz gyógyszernek számít, és persze támogatottak lévén, sokkal olcsóbbak is amannál.
A három hónap elteltével kezelőorvosom elvette a nappali inzulin kb. felét, megnövelte a metformin dózisát, saját inzulintermelésem fokozására pedig adott egy Rybelsus nevű tablettát. Újabb egy hónap után egészen leépítette a nappali inzulint, és megnövelte a Rybelsus adagját. Ennek hatóanyaga a szemaglutid, amely a fent leírt "celebdiétáknak" is az egyik kulcsa. A cukorértékek továbbra is mederben maradtak, a fogyás folytatódott.
|
|
|
|
2023 augusztus végére elértem a nyolcvanhat kilót, majd tömegem 83-84 kg között stabilizálódott. Ekkorra egy újabb konzultáció nyomán az inzulint teljesen elhagytam, és a Rybelsust kétszeres adagban szedtem. Döbbenten idéztem fel, hogy utoljára az érettségim idején nyomhattam ennyit. A fentebb taglalt, jóval mázsa fölötti állapotokat ugyan enélkül is sikerült magam mögött hagynom, de akárhogy küzdöttem, nem tudtam tartósan száz kiló alá kerülni. Most pedig szinte erőfeszítés nélkül dobáltam le a zsírpárnákat. Be kellett látnom, hogy az akaraterő csak az egyik tényező a fogyásban. A másik, legalább olyan fontos követelmény az, hogy az anyagcserém rendben legyen. Ha az elfogyasztott szénhidrát cukorrá bomolva meddőn kering, sőt rombol az ereimben, s végül zsírként lerakódik a hasamra - akkor farkaséhes leszek még úgy is, ha jóval többet eszem, mint amennyit fizikai munkával elégetek. Ezért nem tudok egyetérteni azzal a fogyókúrás iskolával, amely ellentmondást nem tűrően előrebocsátja, hogy mindenekelőtt az elfogyasztott és az elégetett kalóriák mérlege számít, és a fogyás mindenekelőtt az agyban dől el (jelentsen ez akármit). És ugyanígy nem helyeslem azt a rutinszerű véleményalkotást, melynek velejét a kövér emberek akaratgyengeként való megbélyegzése adja. Hiszen a kalóriaégetés hatásfokát az anyagcsere minősége is befolyásolja, és ha az nincs rendben, akkor az éhség mindig le fogja küzdeni a józan belátást.
És ugyan nem tisztem dönteni a fogyókúrás irányzatok olykor vallási buzgalommal folytatott, változatos színvonalú küzdelmében, bemutatnék két vehemens honlapot: az elsőt az inzulinmódszer, a másodikat a kalóriadeficit elmélete mellett - és egymás nézetei ellen. Mutatóba egy idézet innen: "Amikor megértjük, hogy az elhízás egy hormonális egyensúlytalanság, akkor elkezdhetjük kezelni. Ha elhisszük, hogy a többlet kalóriák okozzák az elhízást, akkor a kezelés a kalória csökkentés. De ez a módszer egy teljes kudarc. Azonban, ha világossá válik, hogy a túl sok inzulin okozza az elhízást, akkor az is egyértelművé válik, hogy le kell csökkentenünk az inzulin szintünket.
" És onnan: "Az áttekintett 22 kutatásból 5 találta azt, hogy a magasabb inzulinszint összefügg az nagyobb elhízással, 9 semmilyen kapcsolatot nem talált, 8 pedig azt jelezte, hogy a magasabb inzulinszint a kisebb mértékű hízással van kapcsolatban." - Az én esetem nem ad perdöntő bizonyítékot egyik elmélet mellett sem (hiszen én nem fogyókúra céljából szedek metformint és szemaglutidot), de rámutat arra, hogy a helyrebillent szénhidrát-anyagcsere kulcsszerepet játszhat a fogyásban. Ilyen értelemben az inzulinmódszerben biztosan van igazság. Emellett a kalóriadeficit elméletének is van igazságtartalma, hiszen hosszú távon csak akkor lehet lefogyni, ha az ember többet éget el, mint amennyit megeszik. Nem mindegy azonban, hogy ez kínlódással jár-e, vagyis hogy a szervezet mennyire tiltakozik a kalóriadeficites étrend ellen.Nekem a magam cukorbetegségével - mondhatni - szerencsém volt. Még időben sikerült megállítani, mielőtt súlyos szövődmények követték volna. Ha másért nem, feleségem és kicsi gyermekeim iránti felelősségből már sokkal korábban meg kellett volna tennem, hogy addig járok orvoshoz, amíg az értékeim nem rendeződnek. (Sajnos rám is igaz az a mondás, hogy a férfi addig nem megy orvoshoz, amíg össze nem rogy az utcán.) A gyógyszereim legtöbbjének költségeit az állam jelentős mértékben átvállalja, így nem jutok koldusbotra miatta. Kínlódnom sem kell a diétával, legfeljebb a gyümölcsök terén vétkezem ellene olykor. Végül pedig sokkal jobban érzem magam, mint amikor a diabétesz kezeletlenül tombolt bennem.
Mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy a gyógyszer csak az egyik "versenyló" a hármasfogatban, ami a hajtót győzelemre viszi. A másik kettő: a diéta és a testmozgás ugyanolyan fontos. Erre már az első amerikai diabetológus, Elliot Joslin is rámutatott. (Jelenleg napi 36 kilométert biciklizek, és napi 160 gramm szénhidrátot eszem.)
Egyelőre ezeket a tapasztalatokat tartom rögzítésre érdemesnek. Ahogy valami érdekesebb esemény vagy jelenség következik be, ide fogom csatolni.
* * *
Ezzel a beszámolóval amolyan naplóbejegyzést kívántam tenni, mint a túrahonlapom más írásaival is. Tanácsokat adni nem akartam, nincs is hozzá merszem vagy képzettségem. Arra ott vannak a kipróbált, nyomtatott szakkönyvek. Ezek mellett ajánlom minden (leendő) sorstársamnak a Magyar Diabetes Társaság, illetve amerikai testvérszervezete honlapját, ahol sok hasznos információ elérhető a témáról.